Kistemplom (Marosvásárhely)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kistemplom
műemlék
Tg.Mures Biserica reformata mica (4).jpg
Vallás keresztény
Felekezet református
Egyházmegye Marosi Egyházmegye
Egyházközség Marosvásárhely II.
Építési adatok
Építése 18151829
Stílus barokk
Alapadatok
Befogadóképesség 700
LMI-kód MS-II-m-B-15546
Elérhetőség
Település Marosvásárhely
Hely str. Ștefan cel Mare 22.
Elhelyezkedése
Kistemplom (Marosvásárhely)
Kistemplom
Kistemplom
Pozíció Marosvásárhely térképén
é. sz. 46° 32′ 23″, k. h. 24° 34′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 32′ 23″, k. h. 24° 34′ 00″
A Kistemplom weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kistemplom témájú médiaállományokat.

A Kistemplom Marosvásárhely belvárosában álló egyhajós, késői barokk díszítésű református templom. Nevét a Vártemploménál valamivel kisebb méretéről kapta, de így is hétszáz férőhellyel rendelkezik. 1815 és 1829 között épült egy 17. századi ispotály helyén, mai kinézetét az 1920-as évek végén nyerte el.

Elnevezése[szerkesztés]

Kezdetben Ispotály-templomnak nevezték a korábban itt álló fatemplomra hivatkozva. 1864-ben említik legelőszöt Kis templomként („a kis templomi papi haztol”), az egybeírt forma a 20. század elején honosodott meg. A „kis” jelzővel különböztették meg a Várban épült középkori nagytemplomtól.[1]

A templom előtti utcarészt, továbbá a templomot körülölelő, a Gecse Dániel utcából nyíló teret (voltaképpen U alakú házsort) a köznyelvben Kistemplom térnek nevezik. Hivatalos neve többször változott: a 20. század elején Újtelepnek nevezték, az 1930-as években Petru Mușat, az 1940-es évek elején Nagy Károly tér, a 20. század második felében Bisericii Mici, ma Memorandului.[1]

Története[szerkesztés]

A Szentmiklós utca végén álló telket a 17. század elején kapta a Református Egyházközség a Sásvári család hagyatékából. A jelenlegi templom helyén 1628-ban az egyház ispotályt, a szegények és rászorulók befogadására és ápolására szánt épületet létesített. Mellette a 18. század elején Kolozsvári Szőts Dániel városbíró támogatásával egy református fatemplomot emeltek, melyet a helybeliek Külsőtemplomként vagy Ispotály-templomként ismertek. Az ispotály fenntartását 1788-ban átvállalta a város vezetősége, azonban a templom és az időközben emelt melléképületek (paplak, iskolaépület) az egyház tulajdonában maradtak.[2]

A hívek száma folyamatosan növekedett (1765-ben 2418, 1827-ben már 4401 református volt a városban), az elöregedett fatemplom a 19. század elején pedig már kicsinek bizonyult, így az ispotályt lebontották, hogy helyére egy új templomépületet emeljenek. 1815. július 31-én Borosnyai Lukács János főgondnok és Kemény Sámuel táblai elnök elhelyezték a kőtemplom alapkövét; ennek tervezője Sófalvi József, kivitelezője Schaffner Ignác volt. Számos gyülekezet és magánszemély támogatta a templomépítést, és 1818-ra már elkészültek a templom falai, de pénzhiány miatt a munkálatok leálltak, a fedetlenül álló templom pedig hamarosan omladozni kezdett (az istentiszteleteket továbbra is a fatemplomban tartották). 1827-ben Nemes János és több más polgár adományainak köszönhetően lehetőség nyílt az építkezés folytatására, 1829-ben pedig Lantos András vezetésével végül elkészült a templom. Szintén ebben az évben helyezték el a ma is meglévő nyolcmázsás harangot és az óra számlapját. Felszentelésére 1830. szeptember 12-én került sor Bodola János szolgálatával.[2][3]

A templomot nem kímélték a viszontagságok: 1837-ben kisebbik (négymázsás) harangja megrepedt, 1843-ban a toronyóra javításra szorult, 1847-ben a tetőzetet vihar rongálta meg. 1854 augusztusában, a szabadságharc után kisajátította az osztrák katonai parancsnokság és katonai kórházként, majd gabonaraktárként használták. A reformátusok 1856 márciusában kapták vissza az épületet (addig a régi fatemplomot használták, melyet aztán 1857-ben le is bontottak), újbóli felszentelése Bodola Sámuel püspök vezetésével történt.[3]

A templomhoz református fiúiskola, majd vegyes iskola is tartozott, mely kezdetben a rektor lakásában működött. 1848-ban már 175 tanulója volt, így az 1850-es években külön iskolaépületet emeltek a templom közelében, melyet 1891-ben átvett a város. A 20. század elején, Bernády György polgármesteri szolgálata alatt több új iskolaépületet emeltek a város tanulói számára, az egykori református iskolát pedig lakóházzá alakították át.[4]

Orgonáját 1867-ben készítette Takácsy Ignác, az úrasztalát 1868-ban adományozta Szenkovitsné Rákosi Katalin. 1875-ben felújították az épületet, ekkor állították fel a nyolcszögű szószéket és koronáját Szöllősi Sámuel és Rozália adományából. 1927–1930 között ismét felújítási munkálatokat végeztek, ekkor nyerte el a templom klasszicizáló neobarokk arculatát, özvegy Páll Domokosné pedig egy tízmázsás harangot ajándékozott az egyházközségnek férje és fiai emlékére. További javítási munkálatokat végeztek az 1960-as, 1980-as, és 2000-es években.[3]

Sokáig a két belvárosi templom (a Vártemplom és a Kistemplom) egy közös egyházközséget alkotott; szétválasztásuk csak a 20. század közepén valósult meg. A kommunista rendszerben végbemenő iparosítás és kiterjedt lakótelepek építése a város lakosságának növekedését vonta maga után, a templomépítési tilalomnak köszönhetően így irreálisan nagyszámú gyülekezetté vált a Kistemplom. Az 1980-as években közel húszezerre nőtt a hívek száma; istentiszteletek tartását még pótszékekkel is nehézkes volt megoldani. Ebben az időszakban általánossá vált, hogy évente 250-300 ifjú konfirmáljon.[5] 20. századi jeles lelkipásztorai voltak Csiha Kálmán (1929–2007) és Varga László (1929–2017). A kommunizmus alatt koncepciós perekben elítélték, majd hosszú időre börtönbe zárták őket.[6]

Az 1989-es rendszerváltás gyökeres változásokat hozott az egyházközség életében. Miután a városban sorra felépültek a lakótelepeket kiszolgáló református templomok, a Kistemplomhoz tartozó háztartások száma lecsökkent. Napjainkban a Belváros déli részén kívül már csak néhány lakóteleprész tartozik hozzá; 2015-ben a hívek száma 3000 körül volt.[3]

Leírása[szerkesztés]

Egyhajós, félköríves fallal végződő, a Gecse Dániel (ma Ștefan cel Mare) utcára merőleges templomépület. Hossza 35, szélessége 13, magassága 9 méter; a torony magassága 19 méter.[3] Tornya és főbejárata keleti részén van, további bejáratok vannak a déli és a nyugati részen (az utóbbit a 20. század végén készítették). A főkapu barokk stílusú kőkeretébe beépített tábla szövege Menjetek bé az Ur kapujin Hála adással.[2] A lépcső mellett látható egy 1902-ben kihelyezett fémlap, melyre a tengerszint feletti magasságot jegyezték: Marosvásárhely sz. kir. város – 21 – 332,376 méter.[6]

A toronytest áttöri és túlnövi a nyeregtetős fedelet; tetőzete ívesen követi a főpárkány vonalát. Körben az épület homlokzatait finom vonalvezetésű késői barokk díszítés jellemzi és dórfejezetes falsávok osztják mezőkre; ezek tengelyeiben helyezkednek el a félköríves, füzérdíszes ablakok. A hajó szélességében, a toronytest két oldalán nagyméretű karzat van; az ellenkező, nyugati oldalon pedig egy kisebb karzat az orgona számára.[2]

Az 1850-es évekből származó református iskola épülete ma lakóház, a 26. szám alatt áll.[4] A templom szomszédságában áll a gyülekezeti ház, az utca túlsó oldalán pedig a parókia épülete a tanácsteremmel.[3]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Vigh Károly. Marosvásárhelyi helynevek és földrajzi közszavak. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 121. és 151. o. (1996). ISBN 9789739755443 
  2. a b c d Keresztes 37–38. o.
  3. a b c d e f Berecki 259–262. o.
  4. a b Fodor Sándor (S.); Balás Árpád. Marosvásárhelyi útikalauz. Marosvásárhely: Impress, 38–39. o. (1996). ISBN 9739687512 
  5. Ötvös József: Püspöki Látogatás Marosvásárhelyen (II.). Református Hírvivő, 2008. augusztus 15. (Hozzáférés: 2020. január 27.)
  6. a b Balás Árpád. Zsebre szabott Marosvásárhely. Marosvásárhely: Mentor (2016). ISBN 9786069385272 

Források[szerkesztés]

  • Berecki: Berecki – Lakatos: A marosvásárhelyi II. Gecse utcai Református Egyházközség és a Kistemplom. In szerk. Ötvös et al: Protestáns Marosvásárhely. Marosvásárhely: Lector. 2018. ISBN 9786069425022  
  • Keresztes: Keresztes Gyula. Marosvásárhely régi épületei. Marosvásárhely: Difprescar (1998). ISBN 9739866905