Kiss Géza (néprajzkutató)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kiss Géza (Kákics, 1891. február 26.1947) református lelkész, író, az Ormánság népművészetének, néprajzának és nyelvjárásának ("mézes nyelvű nép")[1] elkötelezett kutatója. A térség az 1930-as években neki, és Kodolányi János írásainak köszönhetően került középpontba, mikor az elnéptelenedéssel fenyegető társadalmi jelenség, az egykézés okait kutatva kívánta megváltoztatni a hagyományos ormánsági családmodellt ("egykés Ormányság"). Eredményeit az 1937-es "Ormányság"[2] című művében összegezte.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Az Ormánság egyik legkisebb falujában, Kákicson született 1891. február 26-án. Édesapja, a szintén református lelkész, Kiss József halála után az egyházközösség őt választotta vezetőjének, 1915- 1947- ig a falu lelkésze.[1] Tanulmányait a pápai kollégiumban végezte, majd 1913-ban Lipcsében tanult, 1914-ben pedig Budapesten segédlelkészi tisztséget kapott és bölcsészettudományt hallgatott.[2] 1915-ben került vissza a kákicsi parókiára. Ebben az időszakban az Országos Református Lelkészegyesület a Nagyatádi Szabó István- féle földreform sikertelenségét látva új célként nevezte meg a szegényparasztok támogatását és egy újabb földreform melletti elköteleződést. Ennek a kérdésnek, és a népesedésre gyakorolt hatásának élharcosává vált Kiss Géza, aki lelkipásztor tevékenységét az Ormánság néprajzának és népművészetének kutatásával egészítette ki. Kutatásainak lejegyzését nem fejezhette be, az 1937-es "Ormányság" című műve még elkészült, de az 1937-ben elkezdett ormánysági tájszótárat már nem tudta befejezni. 1947-ben régóta húzódó tüdőbaja vetett véget életének.[3] Írásai a kor néprajz-, és társadalomkutatói, illetve írói számára is fontos forrásként szolgáltak.

Ormányság[szerkesztés]

Az egykézés az Ormánságban[szerkesztés]

Az Ormánság szülötteként még inkább szívén viselte közösségének sorsát, művére azonban az érzelmesség mellett a tényszerűség és a nyerseség is jellemző. Bevezető mondatai rögtön a szomorú tényekkel szembesítik az olvasót:

"Évtizedek óta figyelem népem mindinkább gyorsuló ütemben halálba rohanását. Hetvenöt év, három egymást követő egyke-nemzedék azt jelenti, hogy minden száz ember helyett a harmadik egyke-nemzedékben már csak 6,4 ember van. Mi ez? A végkipusztulás."[4]

Ahogy Kiss Géza levéltári kutatásai mutatták, már a lakosszám drasztikus csökkenéséhez vezet az úgynevezett "egykézés", egyfajta szigorú születésszabályozás, önkontroll volt. A lelkész az adatokból kiindulva az ezredfordulóra datálta az Ormánság elnéptelenedését. Ugyanakkor a probléma nem volt ismeretlen a kutatók számára, az első intelmek a XIX. század közepe környékéről származnak, s először Hölbling Miksa Baranya vármegyei főorvos hívta fel rá a figyelmet, majd 1909-ben Buday Dezső könyvet is megjelentett erről.

Kiss Géza kutatása szerint az egykézés Mária Terézia korából származtatható, mikor a jobbágyfelszabadítással a parasztok földet kaptak ugyan de csak a termőföldjük nagyságának arányában részesülhettek egyéb közös használatú területekből (pl.: gyümölcstermesztés, halászat, méhészet). A nehezebb önfenntartás és a föld védelme érdekébe az egykézés nem csak az önmegtartóztatásban, de korai fogamzásgátló módszerekben és abortusz alkalmazásban ("kimasszírozták belőle a gyereket") is megnyilvánult.

A gyermekek fogyása a népi hagyományok és játékok pusztulásához is vezetett, amihez az egy szem gyermek féltő óvása is hozzájárult, gyerektársaság hiányában gyakran aszociálisak felnőttekké váltak, ami gyakran öngyilkossági hajlammal is társult.

A megoldás[szerkesztés]

Kiss Géza szerint négy megoldása lehet a helyzetnek:

  1. a baranyai lakosság növelése nagyarányú betelepítésekkel
  2. az örökös nélkül maradt földek szálljanak vissza a kincstárra, és a helyükre föld nélküli magyar családokat telepítsenek
  3. az örökösödési rendszer megváltoztatása 3 gyermek rendszerre
  4. a társadalom ráébresztése arra, hogy rossz úton haladnak[5]

Munkássága nagy hatással volt a kor íróira, kutatóira, az "Ormányság" megírása után a debreceni egyetem felszólította, adja be doktori disszertációként. 1938-ban avatták a bölcsészettudományok doktorává.

Cikkeinek kemény hangja miatt gyakran saját földijei sem értettek vele egyet, főleg, mikor egy az "egykés Ormányság" megváltoztatásáról írt. Neki köszönhetően azonban előtérbe került ez a korábban elhanyagolt térség minden szépségével és problémájával, és nem csak az ország többi része felé, de az ormánságiaknak is megadta a lehetőséget, hogy újra megismerjék saját kultúrájukat, szokásaikat, és megmentsék a kistérség jövőjét.

Összefoglaló[szerkesztés]

Kiss Géza hitt a hagyományok fontosságában és közösség formáló erejében, különösen egy olyan térségben, ahol a családmodell inkább a társadalmi kohézió ellen működött. A gyermekvállalás fontossága és a közösség összefogásáért folytatott munkájára emlékezve a térségben máig őrzik emlékét. Sellyén Kiss Géza nevét viseli a helyi múzeum (Kiss Géza Múzeum) és az általános iskola (Kiss Géza Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény). Szülőfalujában, Kákicson a volt Parókia ma helytörténeti kiállításnak ad helyet, megőrizve a kor hagyományainak tárgyi emlékeit. A lelkész sírja a temető legöregebb tölgyfájának tövében található.[6]

Források, jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szabadi Sándor - Kiss Géza In: http://totszentgyorgy.gportal.hu/gindex.php?pg=35185601
  2. A forrás nem szól a pontos egyetemről, de feltehetőleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemet jelöli a "budapesti egyetem" kifejezés
  3. Netlexikon.hu - Kiss Géza In: http://www.netlexikon.hu/yrk/Ryrgenwm/7836
  4. Részletek Kiss Géza, ormánysági református lelkész 1937-ben megjelent "Ormányság" című művéből In: http://hu.scribd.com/doc/124003809/Kiss-Geza-Ormanysag
  5. Kiss Géza - Ormányság, Sylvester kiadó, Budapest, 1937
  6. Dél - Baranya Határmenti Települések Egyesületének Honlapja/Cikkek/Kákics In: http://www.dbhte.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=81&Itemid=54