Királynék völgye 53

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Királynék völgye 53
Ramszesz-Meriamon temetkezési helye
Elhelyezkedés Királynék völgye
Felfedezés dátuma 1826
Előző
Következő
QV52
QV55
QV53 (Egyiptom)
QV53
QV53
Pozíció Egyiptom térképén
é. sz. 25° 43′ 39″, k. h. 32° 35′ 31″

A Királynék völgye 53 (QV53) egy ókori egyiptomi sír a Királynék völgyében. A XX. dinasztia idején épült III. Ramszesz egyik fia, Ramszesz-Meriamon herceg (talán a későbbi IV. Ramszesz[1]) számára. Egyike annak az öt hercegi sírnak, amelyek III. Ramszesz fiai számára készültek a völgyben.[2]

Leírása[szerkesztés]

A sír a fő vádi délnyugati részében helyezkedik el, Titi királyné (QV52) és Amonherkhopsef (QV55) között. Észak-déli irányú. Egy előkamrából 181-185 cm széles folyosó indul ki, melyből két mellékkamra nyílik. A folyosó újabb kamrába, valószínűleg a sírkamrába vezet, melyből nagy mellékkamra nyílik.[3]

A sír díszítéséből kevés maradt fenn, ami sokáig megnehezítette a tulajdonos azonosítását. Az első teremben láthatóak III. Ramszesz kártusai. A többi korabeli hercegi sírhoz hasonlóan Ramszesz a herceggel együtt istenek előtt jelenik meg. Az első folyosó bejáratánál jobbra Nebethet látható, mint a Nyugat úrnője, balra pedig a Halottak Könyvéből származó feliratok[4] – a 145. fejezetben szereplő túlvilág kapuit érdekes módon felosztották a hercegek sírjai közt, a QV53-ba az 1.-4. kapu került.[5] A következő helyiség valószínűleg a sírkamra lehetett, mert bejáratánál Anubiszt említik. Mellette töredékes felirat, melyen Ramszeszt a nagy királyi hitves fiaként említik. A díszítést két rétegben vitték fel a falra, de az ábrázolásokon nem módosítottak.[4]

A sírba a 2. században, 165 és 180 között[6] tömboló bubópestisjárvány idején a betegségben elhunytakat temették, összesen 276 személy csontjai kerültek elő. A sír előtt megtalálták egy mészégető maradványait,[7] ez vagy római kori, és a pestisben elhunytak testének leöntéséhez használt mész készítéséhez használták, vagy a kopt időkben készült, az 5. század végén / 6. század elején, ugyanabban az időben, amikor a Királynék völgye 60 sírt kopt kápolnává alakították, és ehhez az építkezéshez kellett.[8]

Feltárása[szerkesztés]

A sírt Robert Hay skót régiségkereskedő kutatta először, 1826-ban. Jean-François Champollion és Ippolito Rosellini, akik 1829-ben kutattak a Királynék völgyében, a falak erősen károsodott dekorációja alapján még nem tudták azonosítani a sír tulajdonosát. Karl Richard Lepsius, aki 1844-ben összeírta a sírokat, rámutatott, hogy III. Ramszesz kártusai láthatóak a falon.[9] A sírnak Hay a 3., Wilkinson a 11., Lepsius a 8. számot adta.[10] Az 1956 április-májusában a feliratokat lemásoló Jean Yoyotte azonosította a sírt Ramszesz herceg sírjaként.[11] Az ásatás sokáig nehézségekbe ütközött, mert a sír félig tele volt törmelékkel, egészen addig, amíg a CEDAE/CNRS francia-egyiptomi kutatócsoport az 1980-as évek közepén dolgozni nem kezdett rajta.[12] A legfontosabb leletek közé tartoznak egy gránit hercegszobor töredékei és egy kék fajansz parókatartó.[10]

Források[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a QV53 című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  1. Dodson, Aidan, Hilton, Dyan. The Complete Royal Families of Ancient Egypt. Thames & Hudson (2004). ISBN 0-500-05128-3 , p.194
  2. Demas, Martha, and Neville Agnew, eds. 2012. Valley of the Queens Assessment Report: Volume 1. Los Angeles, CA: Getty Conservation Institute. p.61 Getty Conservation Institute, link
  3. Elizabeth Thomas: The royal necropoleis of Thebes. 1966, p. 219.
  4. a b Friedrich Abitz: Ramses III. in den Gräbern seiner Söhne. In: Orbis Biblicus et Orientalis. Band 72. Universitätsverlag, Freiburg 1986, ISBN 3-525-53701-8, pp. 26–29.
  5. Demas, p.71
  6. Demas, p.83
  7. Demas, p.80
  8. Demas, pp.311-312
  9. Christian Leblanc, Alberto Siliotti: Nefertari – Ausgrabungen im Tal der Königinnen. Bechtermünz, Augsburg 1998, ISBN 3-8289-0705-9, pp. 62–65.
  10. a b Leblanc & Siliotti, p. 187.
  11. Demas, p.86
  12. Abitz, p. 26.