Kilemari
| Kilemari (Килемары) | |
 | |
| A járási bíróság | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Oroszország |
| Föderációs alany | Mariföld |
| Járás | Kilemari |
| Irányítószám | 425270 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 3897 fő (2023)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | UTC+03:00 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 56° 46′ 42″, k. h. 46° 51′ 57″56.778250°N 46.865940°EKoordináták: é. sz. 56° 46′ 42″, k. h. 46° 51′ 57″56.778250°N 46.865940°E | |
 Kilemari
Pozíció Mariföld térképén
| |
Kilemari (oroszul: Килемары) városi jellegű település Oroszországban, Mariföldön, a Kilemari járás székhelye.
Lakossága: 4073 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[2]
Fekvése
[szerkesztés]Joskar-Olától 86 km-re északnyugatra, a Nagy-Kundis (a Nagy-Koksaga mellékfolyója) bal partja közelében helyezkedik el. A településen vezet át a Joskar-Ola–Nyizsnyij Novgorod főút. A faluról elnevezett közeli kis tó gyógyiszapjáról (szapropél) ismert.
Története
[szerkesztés]A 19. században keletkezett, amikor egy távolabbi járásból elvándorlók itt telepedtek le. Kezdetben Russzkije Kilemari-nak nevezték, megkülönböztetésül a 3 km-re lévő Mari-Kilemari-tól, mely már jóval korábban létezett. A Kozmogyemjanszk–Szancsurszk közötti kereskedelmi út legnagyobb falujaként több fogadója, nagy kovácsműhelye volt. 1936 körül egy újonnan szervezett erdőgazdaság hírére a szomszédos járásokból ide költözött több család. 1939-ben az akkor létrehozott Kilemari járás székhelye lett, lakossága főként fakitemeléssel, a folyón faúsztatással foglalkozott. 1954-ben ide helyeztek át egy nagyobb traktorállomást és a falu lassú fejlődésnek indult, kiépítették a vízvezetéket. 1970-ben elkezdődött az első lakótelep (mikrorajon) építése. Az addigi falu 1984-ben munkástelepülés besorolást kapott.
A településen sok a földszintes faház, két lakótelepén panelházak állnak. 1988-ban 400 fős kultúrháza épült. A 20. század utolsó éveiben a főutcákat aszfaltburkolattal látták el. 1905-ben épített fatemploma 1939-ig működött, akkor bezárták, majd klubnak és egyéb célokra használták. Az 1990-es évek közepén visszakapta az egyház. 2010-ben a fa templomépület teljesen leégett.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Численность постоянного населения Российской Федерации по муниципальным образованиям на 1 января 2023 года (orosz nyelven). Orosz Szövetségi Állami Statisztikai Hivatal, 2023. július 31.
- ↑ A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 5.)
- ↑ Prihod.ru. [2015. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 2.)
Források
[szerkesztés]- Kilemari (orosz nyelven). 12rus.ru. [2014. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 4.)
- Ozero Kilemarszkoje (orosz nyelven). Komanda Kocsujuscsije. (Hozzáférés: 2015. március 29.)