Kerecsényi Dezső

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kerecsényi Dezső
Kerecsényi Dezső, Tükör, 1936.jpg
Született 1898. június 19.
Szentgotthárd
Elhunyt 1945. március 24. (46 évesen)
Péterhegy
Nemzetisége magyar
Foglalkozása irodalomtörténész,
kritikus,
pedagógus
Sírhely Péterhegy
A Wikimédia Commons tartalmaz Kerecsényi Dezső témájú médiaállományokat.

Kerecsényi Dezső (Szentgotthárd, 1898. június 19.Péterhegy, 1945. március 24.) irodalomtörténész, kritikus, irodalompedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1942). A 15–16. századi magyarországi humanista, protestáns és világi irodalmi hagyományok kiváló ismerője volt, emellett jelentős Kölcsey Ferencről írott monográfiája, a kortárs irodalmi művek kapcsán kifejtett kritikusi tevékenysége és az irodalomoktatás megújítását célzó törekvései.

Családja[szerkesztés]

Kerecsényi György és Dienes Mária gyermekeként született 1898-ban. Neje Mikola Emília, akinek nagybátyja Mikola Sándor akadémikus.

Életútja[szerkesztés]

1919-től 1923-ig az Eötvös Kollégium tagjaként, Horváth János tanítványaként a Budapesti (1921-től Pázmány Péter) Tudományegyetem hallgatója volt, bölcsészdoktori oklevelét 1923-ban szerezte meg. 1923–1924-ben francia állami ösztöndíjjal a párizsi Sorbonne-on folytatott tanulmányokat, majd hazatérése után, 1924-ben magyar–német–francia szakos tanári oklevelet szerzett. 1924-től a Pápai Református Kollégium, 1928-tól a Budapesti Evangélikus Gimnázium, 1938-tól a Budapesti Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumának tanára volt. 1941-ben magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, s a humanizmus és reformáció a 16. századi magyar irodalomban tárgykör előadója lett. 1943-ban kinevezték a debreceni Tisza István Tudományegyetemre a magyar irodalomtörténet nyilvános rendkívüli tanárává, egyúttal a magyar irodalomtörténeti szeminárium vezetését is elvállalta.

Dr. Kerecsényi Dezső és felesége, Mikola Emília síremléke a szlovéniai, péterhegyi temetőben
Dr. Kerecsényi Dezső és a Mikola család síremlékei a szlovéniai, péterhegyi temetőben

A második világháború viszontagságos végóráit, az 1944-es esztendő második felét kisebb-nagyobb családi vagy hivatalos utazásokkal megszakítva a vend lakosságú Péterhegyen, apósa, Mikola Ferenc házában töltötte feleségével együtt. Szívroham következtében itt halt meg 1945. március 24-én, életének 47. esztendejében. Sírja is a településen található.[1]

Munkássága[szerkesztés]

Tudományos szakterülete a 15–16. századi magyar irodalom, a humanizmus és a reformáció egyházi irodalma, majd az ebből kialakuló világi literátus műveltség szellemtörténete volt. Emellett jelentősek Kölcsey Ferenc életművével, a magyar esszéirodalom Kármántól és Berzsenyitől Péterfyn át Babitsig ívelő korszakával kapcsolatos vizsgálatai, valamint Czuczor Gergely és Tompa Mihály munkáinak, a régi magyar prózairodalom termékeinek szövegkiadásai. Kritikusként a kortárs magyar irodalom és irodalomtörténet-írás értékeire hívta fel a figyelmet, mások mellett méltatta Kassák Lajos, Bohuniczky Szefi, Tamási Áron és Sárközi György munkáit. Kritikái, bírálatai és esszéi többnyire a Századok, az Irodalomtörténet és a Protestáns Szemle lapjain jelentek meg, mely utóbbinak 1930-tól szerkesztője, 1938 és 1944 között főszerkesztője is volt.

Jelentős pedagógiai munkássága is, foglalkoztatták a hatékony irodalomtanítás módszertani problémái. Áprily Lajossal és Vajthó Lászlóval együtt az 1930-as évek végén több korszerű irodalomtankönyvet állított össze protestáns gimnáziumok számára, amelyek alapjaiban újították meg a pedagógiai szemléletet. A szövegelemző irodalomtanítás egyik úttörő egyénisége volt, emellett kezdeményezésére tették az irodalomtanítási tanterv részévé a kortárs irodalom jeles alakjainak műveit és munkásságát.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos munkássága elismeréseként 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1935-től a Magyar Irodalomtudományi Társaság alelnöke, 1939-től a Magyar PEN Club tagja és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság jegyzője volt. 1941-ben irodalomkritikusi tevékenységéért 3000 pengős Baumgarten-díjat kapott.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Elvi kérdések a régi magyar irodalomban. Budapest, 1923
  • Humanizmusunk helyzetképe Mátyás után és Mohács előtt. in: Irodalomtörténet 1934
  • Dudith András. Budapest, Egyetemi ny., 1935, 16 p.
  • Kolostor és humanizmus Mohács után (1526–1550). in: Magyarságtudomány 1936
  • Humanizmus és reformáció között. in: Magyarságtudomány 1937
  • Módszertani vázlat a gimnáziumi magyar nyelvi és irodalmi nevelő oktatásban. Debrecen, Városi ny., 1938, 14 p.
  • A reformáció és az irodalomtörténeti korszak-határ. in: Irodalomtörténet 1939
  • Magyar olvasókönyv a protestáns gimnáziumok és leánygimnáziumok V. osztálya számára. Szerk. Jékely Lajos, Kerecsényi Dezső és Vajthó László. Debrecen, Városi ny., 1939, 211 p.
  • Magyar olvasókönyv a prot. gimn. és leánygimn. 6. oszt. számára. Szerk. Kerecsényi Dezső és Vajthó László. Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület, 1940, 228 p.
  • A magyar irodalom Mátyás király korában. in: Mátyás király emlékkönyv II. Szerk. Lukinich Imre. Budapest, Franklin, 1940, 109–122.
  • Kölcsey Ferenc. Budapest, Franklin, 1941. = Magyar Írók.
  • Régi magyar próza. Szerk. Bisztray Gyula és Kerecsényi Dezső. Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1942, 605 p.
  • A „világiság” néhány változata XVI. századi irodalmunkban. in: Irodalomtörténeti Közlemények 1944. (1943-ban elhangzott akadémiai székfoglaló előadása)
  • Magyar irodalomismeret. Budapest, 1948
  • Kerecsényi Dezső válogatott írásai. Szerk. Pálmai Kálmán. Budapest, Akadémiai, 1979, 302 p.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pálmai Kálmán: Kerecsényi Dezső. Budapest: Akadémiai. 1988.

Források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Pálmai Kálmán: Kerecsényi Dezső. Budapest: Akadémiai. 1988. = A Múlt Magyar Tudósai,