Kerecsényi Dezső

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kerecsényi Dezső
Született 1898. június 19.
Szentgotthárd
Elhunyt 1945. március 24. (46 évesen)
Péterhegy
Nemzetisége magyar
Foglalkozása irodalomtörténész,
kritikus,
pedagógus

Kerecsényi Dezső (Szentgotthárd, 1898. június 19.Péterhegy, 1945. március 24.) irodalomtörténész, kritikus, irodalompedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1942). A 15–16. századi magyarországi humanista, protestáns és világi irodalmi hagyományok kiváló ismerője volt, emellett jelentős Kölcsey Ferencről írott monográfiája, a kortárs irodalmi művek kapcsán kifejtett kritikusi tevékenysége és az irodalomoktatás megújítását célzó törekvései.

Családja[szerkesztés]

Kerecsényi György és Dienes Mária gyermekeként született 1898-ban. Neje Mikola Emília, akinek nagybátyja Mikola Sándor akadémikus.

Életútja[szerkesztés]

1919-től 1923-ig az Eötvös Kollégium tagjaként, Horváth János tanítványaként a Budapesti (1921-től Pázmány Péter) Tudományegyetem hallgatója volt, bölcsészdoktori oklevelét 1923-ban szerezte meg. 1923–1924-ben francia állami ösztöndíjjal a párizsi Sorbonne-on folytatott tanulmányokat, majd hazatérése után, 1924-ben magyar–német–francia szakos tanári oklevelet szerzett. 1924-től a Pápai Református Kollégium, 1928-tól a Budapesti Evangélikus Gimnázium, 1938-tól a Budapesti Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumának tanára volt. 1941-ben magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, s a humanizmus és reformáció a 16. századi magyar irodalomban tárgykör előadója lett. 1943-ban kinevezték a debreceni Tisza István Tudományegyetemre a magyar irodalomtörténet nyilvános rendkívüli tanárává, egyúttal a magyar irodalomtörténeti szeminárium vezetését is elvállalta.

Dr. Kerecsényi Dezső és felesége, Mikola Emília síremléke a szlovéniai, péterhegyi temetőben
Dr. Kerecsényi Dezső és a Mikola család síremlékei a szlovéniai, péterhegyi temetőben

A második világháború viszontagságos végóráit, az 1944-es esztendő második felét kisebb-nagyobb családi vagy hivatalos utazásokkal megszakítva a vend lakosságú Péterhegyen, apósa, Mikola Ferenc házában töltötte feleségével együtt. Szívroham következtében itt halt meg 1945. március 24-én, életének 47. esztendejében. Sírja is a településen található.[1]

Munkássága[szerkesztés]

Tudományos szakterülete a 15–16. századi magyar irodalom, a humanizmus és a reformáció egyházi irodalma, majd az ebből kialakuló világi literátus műveltség szellemtörténete volt. Emellett jelentősek Kölcsey Ferenc életművével, a magyar esszéirodalom Kármántól és Berzsenyitől Péterfyn át Babitsig ívelő korszakával kapcsolatos vizsgálatai, valamint Czuczor Gergely és Tompa Mihály munkáinak, a régi magyar prózairodalom termékeinek szövegkiadásai. Kritikusként a kortárs magyar irodalom és irodalomtörténet-írás értékeire hívta fel a figyelmet, mások mellett méltatta Kassák Lajos, Bohuniczky Szefi, Tamási Áron és Sárközi György munkáit. Kritikái, bírálatai és esszéi többnyire a Századok, az Irodalomtörténet és a Protestáns Szemle lapjain jelentek meg, mely utóbbinak 1930-tól szerkesztője, 1938 és 1944 között főszerkesztője is volt.

Jelentős pedagógiai munkássága is, foglalkoztatták a hatékony irodalomtanítás módszertani problémái. Áprily Lajossal és Vajthó Lászlóval együtt az 1930-as évek végén több korszerű irodalomtankönyvet állított össze protestáns gimnáziumok számára, amelyek alapjaiban újították meg a pedagógiai szemléletet. A szövegelemző irodalomtanítás egyik úttörő egyénisége volt, emellett kezdeményezésére tették az irodalomtanítási tanterv részévé a kortárs irodalom jeles alakjainak műveit és munkásságát.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos munkássága elismeréseként 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1935-től a Magyar Irodalomtudományi Társaság alelnöke, 1939-től a Magyar PEN Club tagja és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság jegyzője volt. 1941-ben irodalomkritikusi tevékenységéért 3000 pengős Baumgarten-díjat kapott.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Elvi kérdések a régi magyar irodalomban. Budapest, 1923.
  • Humanizmusunk helyzetképe Mátyás után és Mohács előtt. in: Irodalomtörténet 1934.
  • Dudith András. Budapest, Egyetemi ny., 1935, 16 p.
  • Kolostor és humanizmus Mohács után (1526–1550). in: Magyarságtudomány 1936.
  • Humanizmus és reformáció között. in: Magyarságtudomány 1937.
  • Módszertani vázlat a gimnáziumi magyar nyelvi és irodalmi nevelő oktatásban. Debrecen, Városi ny., 1938, 14 p.
  • A reformáció és az irodalomtörténeti korszak-határ. in: Irodalomtörténet 1939.
  • Magyar olvasókönyv a protestáns gimnáziumok és leánygimnáziumok V. osztálya számára. Szerk. Jékely Lajos, Kerecsényi Dezső és Vajthó László. Debrecen, Városi ny., 1939, 211 p.
  • Magyar olvasókönyv a prot. gimn. és leánygimn. 6. oszt. számára. Szerk. Kerecsényi Dezső és Vajthó László. Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület, 1940, 228 p.
  • A magyar irodalom Mátyás király korában. in: Mátyás király emlékkönyv II. Szerk. Lukinich Imre. Budapest, Franklin, 1940, 109–122.
  • Kölcsey Ferenc. Budapest, Franklin, 1941. = Magyar Írók.
  • Régi magyar próza. Szerk. Bisztray Gyula és Kerecsényi Dezső. Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1942, 605 p.
  • A „világiság” néhány változata XVI. századi irodalmunkban. in: Irodalomtörténeti Közlemények 1944. (1943-ban elhangzott akadémiai székfoglaló előadása)
  • Magyar irodalomismeret. Budapest, 1948.
  • Kerecsényi Dezső válogatott írásai. Szerk. Pálmai Kálmán. Budapest, Akadémiai, 1979, 302 p.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pálmai Kálmán: Kerecsényi Dezső. Budapest: Akadémiai. 1988.

Felhasznált forrás[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Pálmai Kálmán: Kerecsényi Dezső. Budapest: Akadémiai. 1988. = A Múlt Magyar Tudósai,