Kemény–Zeyk-udvarház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Kemény–Zeyk-udvarház

A Kemény–Zeyk-udvarház Nagyenyed jelentős társasági központja volt, a Kemény és a Zeyk családok családi fészke a Varcagás (ma Avram Iancu) utcában.

Az udvarház építéstörténete[szerkesztés]

Az udvarházat a XVIII. század 80-as éveiben építtette Kemény Simon. Leányát, Kemény Juditot Zeyk Károly, a későbbi képviselő és Alsó-Fehér megye főispánja vette feleségül. Így lett az épületből Kemény–Zeyk-udvar, ahol a két család tagjai egymás mellett laktak.

Az enyediek Burgnak nevezték ezt a házat. Dóczyné Berde Amál festőművész városképében olvasható: „Ez a falusi jellegű kúria képviselte a XX. század elején az előkelő világot. Lakói mintha a múlt századból felejtődtek volna ott a családi várban, melyet Teleki Anna (Kemény Simon táblai ülnök felesége), az igazi főúri dáma építtetett két leánya számára.”

Vita Zsigmond, aki anyai ágon Zeyk leszármazott (édesanyja, Vita Ödönné Zeyk Gabriella egy ideig a Burg lakója), az épület történetének legjobb ismerője, írja: „Az enyedi Burgnak igazi szépsége a kert felől bontakozik ki… az épület közepén kiemelkedő oszlopos tornác, amelyre kétfelől kőlépcső visz fel, és karcsú baluszterek tartják a korlátját, megszabja az egész épület arányait és görögös jellegét. A tornác felett magasra emelkedik a fedél, mint hasonló empírral kevert klasszicista stílusú udvarházaknál is… Íme, a Burg, a maga komoly, egyenes vonalaival, amelyekben a tornác négy oszlopa, a balusztrád karcsú baluszterei és az ablakok elhelyezése viszi be a fény és árnyék játékát, a változatosságot. A kettő együtt olyan művészi egységet képezett, hogy az emlékét mindenki megőrizte.”

Gyulai Pál szerint a Burg a reformkori Enyed, Alsó-Fehér vármegye székhelye politikai központ volt, amelynek harcai „Erdély minden megyéjében és az egész Székelyföldön visszhangra találtak”.

Berde Máriától és Vita Zsigmondtól tudjuk, hogy a Varcagás utcai Burg hatása kisugárzott az erdélyi politikai életre a XIX. század folyamán, számos nevezetes reformpolitikust, írót, művészt látott vendégül. Berde Mária Enyed című kitűnő városképében ezt írja: „A kulturális élettel párban haladt a politikai mozgalmasság. Igaz, lélekszáma nem éri el a hatezret, de a környező falvak udvarházai évente díszes embersereglőknek adnak szállást, kik aztán címeres négylovas hintókon, ragyogó nemzeti viseletben robognak fel a megyei közgyűlésekre. Rokonság, de főleg az érzelmei szerint e rend csaknem mind elágazója annak a négyszegletes telken, a Varcagásban épült, s Kemény Simon családjának tulajdonát képező egyszerű kúriának,… a megyegyűlésekre egybezarándokló Zeykek és Kemények mellett a Bánffyak, Kendeffyek, Wesselényiek megindítják Széchenyi szellemében a harcot, melynek előkészítései a Burgban folytak, a liberális arisztokraták ez igazi várában, melynek ismert történelmi jelzőkövei az 1831–1834-beli megyegyűlések s az 1841 és 46-beli országgyűlések.”

A reformkorszakban ide járt csekelaki udvarházából politikai tanácskozásokra Kemény Dénes, az ellenzéki politika vezéralakja (A hajnal emberei című Berde-regény Diénes bárója), itt találkoztak a „vándorpatrióták”, innen járt a kollégiumba és Szász Károly professzor óráira „a történelmi fényességet viselő” Kemény Zsigmond (Zsigó báró), és innen indultak ki a megyei életre vagy az országgyűlésre az újító szellemű politikai gondolatok.

A Burg egyik utca felőli melléképületében töltötte gyermekkorának jó néhány nyarát az Alsójárában, nagyapjánál gyermekeskedő Kemény János, a későbbi író, az Erdélyi Helikon marosvécsi házigazdája, édesanyjával és testvéreivel: „…időnként felpakolnak minket egy öreg batárba…s hol néhány hónapra, hol többre feloszlatják járai háztartásunkat, áttelepítenek Nagyenyedre az úgynevezett „csokoládéházba”. Igazságtalanság volna azt állítani, hogy rossz dolgunk volt Nagyenyeden…sok szép emlékem is fűződik Nagyenyedhez. Mindenekelőtt arra a három-négy hétre gondolok, amikor betegségem miatt el kellett hogy különítsenek nővéreimtől, s ezért a burgbeliek boldogan befogadtak otthonukba”– emlékezik az író a Kakukkfiókák című könyvében.

Vita szerint az udvarház egyik oldalszárnyában lakhatott ifj. Zeyk Miklós, a kollégium tanára, a híres ornitológus.

Az 1848–1849-es szabadságharc küzdelmeit erősen megszenvedte a Kemények és Zeykek hajléka is, akárcsak a város és kollégiuma. Szilágyi Farkas református pap, aki gyermekként éli át a város elpusztítását, Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben című, 1891-ben megjelent könyvében írja: „Ezen udvar iránt a felszabadított jobbágyság, mely az Axentye és Prodán féle táborok nagy részét alkotta, hálás elösmeréssel tartozott, mert a 30-as és 40-es években főleg az ő érdekében vívott nagy küzdelmeknek egyik kiinduló pontja eme vonzó és barátságos udvar volt.”

Ennek ellenére 1849. január 8-án az udvart teljesen kirabolták és feldúlták. Amikor Jókai Mór 1853-ban első ízben Enyedre látogatott, csak a puszta, kormos falakat és a gyomos udvart láthatta. Ezért töltötte az éjszakát a Maroson túl, Kemény István csombordi kúriájában. A véres események után hosszú időre elcsendesedett a Burg is, akárcsak a felperzselt Enyed és kollégiuma.

A kúria lakói mindig kapcsolatot tartottak a várossal, a kollégium tanáraival. Vita Zsigmond ennek egy érdekes tényét idézi: „A Burg csendes falai között fiatalok is álmodoztak és tanultak. A Kemény család egyik bájos fiatal lánya minden héten várva várta a hétfő délutánokat, akkor jött Áprily Lajos magyar irodalomórát tartani. Csendes, nyugodt léptekkel jött a költő, és a magyar irodalmat magyarázta… szinte hangtalanul távozott a Burgból, de a költészet csodálatos világát hagyta maga mögött.”

Az udvarház jeles vendégei közt előkelő helyet foglalt el Jókai, aki 1884. október 20-án, amikor ismét átutazott Enyeden, Zeyk Károly főispán vendége volt. Itt vendégeskedett Blaha Lujza is, akinek ablaka alatt fáklyás szerenádot adtak hódolói. A Kemény–Zeyk-kúria francia szakácsának a gyönyörű lánya volt az a fiatalon meghalt Mutili Rózsi, akinek csodálatra méltó portréját az Enyeden diákoskodó Barabás Miklós festette meg.

A II. világháború elsöpörte egykori lakóit. A kúriát államosították, hatalmas termeit lakásokra osztották fel. A gazdasági épületeket kényszerlakássá alakították át. Az udvarházat körbeépítették disznóólakkal, tyúkketrecekkel, a parkot megsemmisítették. Egyik szögletébe egy talán soha nem használt sportcsarnokot emeltek. Utolsó tulajdonosa, Kemény Ferenc bérbe adta a Burgot, ő maga ritkán látogatott Enyedre. Marosvásárhelyi kényszerlakhelyén fejezte be életét. Halála után testvére, Kemény Judit és családja örökölte az enyedi ingatlant.

Őrhegy, református temető[szerkesztés]

Az udvarházzal szemben, az Őrhegy oldalán, a református temető legmagasabb pontján, a tanári sírok előtti parcella gondozott sírjaiban „csendes álomban porladnak” a valaha híres udvarház lakói, azok a Kemények és Zeykek, akik haló porukban sem hagyták el Enyedet. A négy hatalmas márványkő alatt pihennek:

  • Magyargyerőmonostori br. Kemény Dánielné 1804. V. 12–1897. aug. 11.
  • Kemény Gy… ; Zeyk Józsefné sz. Kemény Emma
  • Zejkfalvi Zeyk Dánielné vajai Vajai Katalin
  • br. Kemény Domokos megh. 1877
  • Zeyk Ödön 1850–1878
  • Zeyk Miklósné Zeyk Johanna
  • Zeyk Miklós nagyenyedi tanár 1810 (?)–1854
  • Zeyk János 1816– 1862
  • Zejkfalvi Zeyk Dánielné, Gyerőmonostori br. Kemény I 1865. VI. 7.–1926. V. 18.
  • Zejkfalvi Zeyk Dániel 1851–1930. IV. 16.

Források[szerkesztés]