Keller András (biofizikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Keller András
Született 1925. augusztus 22.
Budapest
Elhunyt 1999. február 7. (73 évesen)
Állampolgársága brit
Foglalkozása
Iskolái University of Bristol
Kitüntetései

Keller András vagy Andrew Keller (Budapest, 1925. augusztus 22.Svájc, 1999. február 7.) nagy-britanniai magyar fizikokémikus, biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Kutatásai a polimerfizika különféle kérdéseire, a makromolekulák kristályszerkezetére és kémiai folyamataira irányultak, a lamellás szerkezetű polimerkristályok és molekulaláncaik kapcsán több felfedezés fűződik a nevéhez. Stein Aurél (1862–1943) orientalista unokaöccse.

Életútja[szerkesztés]

Budapesti zsidó család egyetlen gyermeke volt. Felsőfokú tanulmányait 1943-ban kezdte meg a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1944-ben egy munkaszolgálatos alakulattal Kárpátaljára hurcolták, ahonnan megszökött és helyben bujkálva várta be az előrenyomuló Vörös Hadsereget. A szovjetek azonban elfogták és ezúttal egy besszarábiai táborba került. Innen is megszökött és 1945 februárjában – röviddel a város felszabadítása után – visszatért Budapestre. Folytatta tanulmányait a fővárosi egyetemen, végül kémiai tanári oklevelét 1947-ben szerezte meg. Már doktori védésére is készen állott, amikor a politikai helyzet miatt 1948-ban Magyarország elhagyása mellett döntött.

Nagy-Britanniába távozott, ahol 1948-tól 1955-ig az Imperial Chemical Industries (ICI) manchesteri laboratóriumának munkatársa volt. 1955-ben kutatói ösztöndíjat ajánlottak fel számára a Bristoli Egyetem Frederick Charles Frank vezette fizikai tanszékén, s végül 1958-ban itt került sor doktori védésére is. 1963-tól tanársegédként, 1965-től docensként, 1969-től pedig a polimertudomány egyetemi tanáraként végezte az oktató- és kutatómunkát a tanszéken. 1991-es nyugdíjazása után az egyetem professor emeritusa volt. Svájci siútja során érte végzetes szívroham.

Munkássága[szerkesztés]

Pályája kezdeti szakaszában – még Budapesten – Kőrösy Ferenc mellett az ezüst és a réz zsírsavas sóinak előállításával foglalkozott. Emellett magánlaboratóriumában kísérleteket végzett cink-etilénes gyufa előállítására és kereskedelmi célból növényvédő szerként alkalmazható réz-szulfátot is gyártott. A manchesteri kutatólaboratóriumban polimerfizikai vizsgálatokkal bízták meg, feladata a makromolekulák – elsősorban polimerek – makro- és mikroszerkezete és kristályosodási hajlamuk közötti összefüggések tanulmányozása volt. Ez az indulás egy életre meghatározta tudományos érdeklődését.

Polarizációs fénymikroszkópos, infravörös spektroszkópiás és röntgensugár-szóródáson alapuló vizsgálatai során megfigyelte a kristályos polimereket alkotó gömbszerű szferolitokat, és felismerte a polimerkristályokat alkotó mikroméretű lamellákat. 1957-ben – már bristoli kutatóként – publikálta polimerfizikai vizsgálatainak egyik legjelentősebb felfedezését, mely szerint a polimerkristály-lamellák hosszú láncmolekulái a hosszúkás kristályok tengelyére merőlegesen orientálódnak, s ennek következményeként a molekulaláncszakaszok szabályos periódusokban egymásra hajtogatódnak. Kutatásai alapján eljárásokat dolgozott ki a rácshibákat kiküszöbölő, ideális polimeregykristályok előállítására és vizsgálatára. Bristoli munkatársával, Tony O’Connorral vizsgálták a polimerömledékek kristályosodási jellemzőit, de a korábban leírt molekulalánc-képződést bizonyítani nem tudták. További kutatásai során D. C. Bassett-tel a túlhűtésnek a kristály vastagságára gyakorolt hatását tanulmányozták, Ian Warddal pedig salétromsav hatására degradált polietilén-kristályok gélpermeációs kromatográfiás vizsgálata során megállapították, hogy a molekulaláncok a kristályvastagsághoz közelítő hosszúságú szakaszokra töredeznek.

Az 1970-es évektől biofizikai kutatásokkal is foglalkozott, munkatársaival tanulmányozta az inak és az azokban található kollagén mikroszerkezetét. Polarizációs fénymikroszkóppal végzett vizsgálatai során tisztázta a patkány farokinaiban található kollagén szerkezeti és mechanikai jellemzői, valamint a patkány életkora közötti összefüggéseket.

Több száz szaktanulmánya mellett a Journal of Polymer Science – Polymer Physics és a Polymer című szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja volt.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos eredményei elismeréseként 1972-ben a Royal Society rendes, 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.

1964-ben az Amerikai Fizikai Társaság polimerfizikai díját, 1969-ben a brit Anyagtudományi Klub Díját, 1975-ben Swinburne-díjat, 1981-ben a Utahi Egyetem Clyde-érmét, 1983-ban Max Born-díjat és Stephen Fraser-emlékdíjat, 1994-ben pedig Rumford-érmet és a párizsi Collège de France Érmét kapta meg.

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 727–728. o. ISBN 963-9257-02-8  
  • Alan Windle: Andrew Keller. In: Biographical Memoirs of Fellows of The Royal Society XLVII. 2001. 293–310. o.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 647. o.

További irodalom[szerkesztés]

  • Keller András 1925–1999. In: Fizikai Szemle XLIX. 1999. 10. sz. 384. o.