Keleti korallkígyó
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       iucn3.1 | ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Micrurus fulvius Johann Georg Wagler, 1824 | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 Elterjedési területe az USA-ban
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Keleti korallkígyó témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Keleti korallkígyó témájú médiaállományokat és Keleti korallkígyó témájú kategóriát. |
A keleti korallkígyó (Micrurus fulvius), más néven harlekinkígyó[3] a hüllők (Reptilia) osztályának a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, ezen belül a mérgessiklófélék (Elapidae) családjába tartozó faj.
Nem állnak védelem alatt.[4]
Elterjedése[szerkesztés]
Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti és déli részén, valamint Északkelet-Mexikóban gyakori.[5] Észak Karolinától Floridáig megtalálható, van egy populációjuk Közép Alabamában is,[6] nyugaton Mississippi és Kelet-Louisiana állam.[3] Az Egyesült Államok keleti részén élő egyetlen korallkígyófaj.[7]
Előfordulása[szerkesztés]
Sok helyen előfordul fenyvesekben, nyílt ligeterdőkben, patakok-, folyópartok mellett, irtásokon.[3] Sokat mozog, de rejtőzködő életmódja miatt ritkán látható, a legtöbb kígyófajtával ellentétben napon sem sütkérezik, így ekkor sem lehet megpillantani.[7]
Megjelenése[szerkesztés]
Karcsú, hengeres testű állat, a nyaktól alig elkülönülő kerek fejjel, rövid farokkal, kicsiny, kerek pupillájú szemekkel, látszólag kicsiny szájnyílással, ami azonban megtévesztő, mert képesek vele nagyobb zsákmányt is gond nélkül lenyelni. Átlagos hossza 51–75 cm. Ritkán érik el az 1 métert.[8] Az eddigi leghosszabb példány 120,7 cm volt.[6] Gyönyörű színeivel a legtöbb kígyót, és hüllőt is felülmúlja. Monadális, testén két vörös gyűrű között csak egy fekete látható, tehát vörös, sárga, fekete, sárga, vörös színek váltakoznak.[7] Testét sima pikkelyek borítják, melyek 15 sorban elrendezett pikkelyekből és lekerekített haspajzsokból állnak, a felpajzsuk egyszerű, alsó farokpajzsaik párosával helyezkednek el. Csatornás fogaik mögött egyetlenegy tömör foguk sincs.[8] Állandó és folyamatosan kint lévő, üreges méregfogaiknál a méreg nem a fogban van, hanem az ínyből fecskendeződik ki.[6] A méregfogak rögzítettek, nem mozgathatóak, kizárják a véletlen marás esélyét.[3]
Életmódja[szerkesztés]
Szereti a trópusi éghajlatú dombokat, de élőhely szempontjából nem igazán válogatós. Mocsaras, homokos, sziklás, fás területeken egyaránt előfordul.[9] Félénksége miatt lakott területekre nem húzódik be.[4] Ideje nagy részét a föld alatt tölti, a felszínen törmelékhalmok, levélkupacok között rejtőzik. Nem mászik fára vagy bokorra, mint sok más kígyó. Minden más kígyófajjal, élőlénnyel, sőt saját fajtársaival szemben is agresszív. Az embert nagyon ritkán marják meg, ha igen, az szinte mindig emberi gondatlanság, rálépnek vagy meg akarják fogni.[10]
Még a fogságban tartott példányok viselkedése is kiszámíthatatlan. Ha más kígyókat észlel, hirtelen tekercsbe hajtja a testét, majd újra kibontja a gyűrűit. Ha ingerlik is, farkát rezegtetni kezdi és durrogó hangot ad ki. Támadó állást soha nem vesz fel, veszély esetén a fejét a földre nyomja, vagy elrejti a test kanyarulatai közé. Mozgása nem igazán ügyes, izomereje is elmarad más fajokéhoz képest. Teste elülső részét nem tudja felemelni, vagy hátsó részét lengetni. Ennek ellenére elég gyors, a földbe is képes beásni magát. Nagyon szereti a vizet.[8] Mozogni is főleg nyirkos, felhős időben, esőben, vagy eső után szokott.[3]
Szabadon ismeretlen az élettartama, fogságban általában 7 évig él.[9]
Szaporodása[szerkesztés]
A nőstények 2 éves korban érik el az ivarérettséget 55 cm-es testhosszúság környékén, a hímek rövidebb idő alatt válnak ivaréretté. Magányos állatok, csak tavasszal, párzáskor keresik a másik nemet, de ekkor is agresszívak egymással. 2-13 hosszúkás elnyújtott tojását a nőstény föld alatti üregbe, rönkök, vagy korhadó ágak alá rakja, melyek kikelése májustól júliusig tart. A kikelt kiskígyók 18–23 cm hosszúak és mind mintázatukban, mind méreg erősségükben ugyanolyanok mint a felnőtt példányok. A testhosszuk 2 éven belül megduplázódik.[6]
Tápláléka[szerkesztés]
Elsősorban kígyókkal táplálkozik, de gyíkokat, békákat, madarakat, halakat, rovarokat, valamint a saját fajtársait is megeszi. Áldozatait mérge befecskendezésével öli meg.[11]
Mérge[szerkesztés]
Az Amerikai Egyesült Államokban előforduló mérgeskígyó marások 70%-át, a halálesetek zömét csörgőkígyók okozzák. A maradék 30%-ban főleg rezesfejű kígyók, illetve kisebbrészt gyapotszájú kígyók és csak kevesebb mint 1%-ban a korallkígyók a vétkesek. A mérges kígyók marása nem mindig vezet mérgezéshez. A viperafélék marásainak kb. 25%-ában valójában nem kerül méreg a sebbe, ez az arány a kobráknál és a korallkígyóknál kb. 50%.[12]
Összesen pár eset történt, ahol marása halállal végződött. Egyrészt ez köszönhető félénk magatartásának, ha teheti inkább elmenekül, másrészt kicsi fejük miatt, harapáskor ahhoz, hogy az ínyből kijusson a méreg, bele kell rágnia magát a megharapott felületbe.[7]
Maráskor a harapás körüli szöveteket alig károsítja, csak kis mértékben keletkezik duzzanat, vagy fájdalom, a seb helye esetleg bizsereghet, a közeli izmok gyengesége is előfordulhat. A komolyabb tünetek kialakulásához több órára van szükség. Ezen idő hosszúsága nagyon sok mindentől függ, pl. a marás helyétől, nemtől, életkortól, testsúlytól, egészségi állapottól. 1-2 óra múlva általános gyengeség, rendezetlen izomműködés, látás- és beszédzavarok, fokozott nyálelválasztás, nyelési nehézségek, néha igen nagymértékű légzési rendellenesség, majd halál is bekövetkezhet.[13]
Mérge posztszinaptikus ideg- és izomméreg, elsősorban a tüdőt támadja meg.[14] A világ 10 legveszélyesebb mérgű kígyója közé tartozik.[15]
Tartása[szerkesztés]
Terráriuma 22-24 C°-os hőmérsékletű legyen, aljzatán ásásra alkalmas tőzeggel, melyen valamilyen fa, vagy műanyag fedőlap, ami alá a kígyó biztonsággal elrejtőzhet. Táplálása kisebb kígyókkal, vakondgyíkokkal történhet. Nem hobbiállat, tartása inkább hivatásos bemutatóhelyeknek, vagy tudományos gyűjteményeknek javasolt.[16]
Hasonló fajok[szerkesztés]
Összetéveszthető a Texasi korallkígyóval (Micrurus tener) és a Vörös királysiklóval (Lampropeltis triangulum). Az utóbbi nem mérges kígyó.[7]
 |
 |
Érdekesség[szerkesztés]
Az Amerikai polgárháborúban az első haláleset egy keleti korallkígyó marása miatt történt.[7]
Mérgével kutatásokat végeznek, rák, AIDS és más komolyabb betegségekre.[9]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Jonathan Atwood Campbell és W. W. Lamar: The Venomous Reptiles of the Western Hemisphere. Ithaca and London: Comstock Publishing Associates. 2004. 870 oldal. ISBN 0-8014-4141-2.
- ↑ Micrurus fulvius (LINNAEUS, 1766). reptile-database.reptarium.cz. (Hozzáférés: 2016. szeptember 21.)
- ↑ a b c d e John M. Mehrtens: A világ kígyói. Budapest, SupRosa Kiadó, 1994, 271. oldal. ISBN 963-8354-17-8
- ↑ a b Eastern Coral Snake (Micrurus fulvius) - Venomous. srelherp.uga.edu
- ↑ Keleti korallkígyó (Micrurus fulvius). gportal.hu
- ↑ a b c d Eastern Coral Snake. wcsu.edu. [2011. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)
- ↑ a b c d e f Mark O’ Shea: ’’A világ mérges kígyói’’. Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2006, 31. oldal. ISBN 963 9615 36 6
- ↑ a b c Korallsiklók (Elaps Schn.). oszk.hu
- ↑ a b c Eastern Coral Snake. nationalgeographic.com
- ↑ Micrurus fulvius. animaldiversity.org
- ↑ Eastern Coral Snake, Coral Snake. ufl.edu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)
- ↑ Mérges kígyók marása. informed.hu, 2002. június 4. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)
- ↑ Mérgeskígyó-harapások. dr.info.hu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)
- ↑ Nem készül több ellenanyag korallkígyó ellen. hazipatika.com, 2010. július 3. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)
- ↑ Mérgeskígyók, kígyómérgek. mindenkilapja.hu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)[halott link]
- ↑ John M. Mehrtens: A világ kígyói. Budapest, SubRosa Kiadó, 1994. 272. oldal. ISBN 963-8354-17-8
