Keleti kékfutrinka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Keleti kékfutrinka
Biegacz fioletowy Carabus violaceus 1.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Magyarországon védett
Eszmei érték: 5000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Rend: Bogarak (Coleoptera)
Alrend: Ragadozó bogarak (Adephaga)
Család: Futrinkafélék (Carabidae)
Alcsalád: Carabinae
Nemzetség: Carabini
Nem: Carabus
Faj: C. violaceus
Tudományos név
Carabus violaceus
(Linnaeus, 1758)
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Keleti kékfutrinka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Keleti kékfutrinka témájú médiaállományokat és Keleti kékfutrinka témájú kategóriát.

A keleti kékfutrinka (Carabus violaceus) egész Eurázsiában előforduló, a futóbogarak családjába tartozó, ragadozó bogárfaj.

Külső megjelenése[szerkesztés]

Imágó és lárva

A keleti kékfutrinka hossza 20–35 mm. Lábai vékonyak és hosszúak (8–12 mm), elősegítve a bogár gyors mozgását. Színe fényes fekete, a tor és a szárnyfedők szélén kékes vagy lilás színnel irizáló sáv húzódik. A végbél melletti bűzmirigyek vajsavtartalmú produktumával veszély esetén képes védekezni. Fekete színű csápjai 7–11 mm hosszúak. A felnőtt egyedek röpképtelenek.

Elterjedése és életmódja[szerkesztés]

Egész Európában gyakori, a Pireneusoktól a sarkkörig. Kelet felé egészen Japánig megtalálható, Magyarországon az egyik leggyakoribb nagyfutrinka. Erdőkben, ligetekben, kertekben mindenütt előfordul. Lárvája is ragadozó, a talajban él, míg három vedlés után ősz végén el nem éri a 25–33 mm méretet. Októberben bebábozódik, az imágó a következő év márciusában kel ki. Éjjeli életmódot folytat, nappal a kövek, fatörzsek, avar alatt rejtőzik. Meztelen csigákkal, gilisztákkal, hernyókkal táplálkozik; a csigák védekező nyálkatermelését képes egy kábító ütéssel leállítani.

Nagy elterjedési területe miatt sok alfajra vált szét, mintegy húsz ismert:

  • Carabus violaceus andrzejuscii Fischer, 1823.
  • Carabus violaceus aurichalceus Kraatz, 1879.
  • Carabus violaceus aurolimbatus Dejean, 1829.
  • Carabus violaceus azurescens Dejean, 1826.
  • Carabus violaceus baeterrensis Lapouge, 1901.
  • Carabus violaceus dryas Gistl, 1857.
  • Carabus violaceus exasperatus Duftschmid, 1812.
  • Carabus violaceus fiorii Born, 1901.
  • Carabus violaceus fulgens Charpentier, 1825.
  • Carabus violaceus germarii Sturm, 1815.
  • Carabus violaceus mixtus Géhin, 1876, nec Herbst, 1784.
  • Carabus violaceus neesi Hoppe & Hornschuch, 1825.
  • Carabus violaceus obliquus Thomson, 1875.
  • Carabus violaceus picenus A. & J.B. Villa, 1838.
  • Carabus violaceus purpurascens Fabricius, 1787.
  • Carabus violaceus rilvensis Kolbe, 1887.
  • Carabus violaceus salisburgensis Kraatz, 1879.
  • Carabus violaceus violaceus Linnaeus, 1758.
  • Carabus violaceus vlasuljensis Apfelbeck, 1894.
  • Carabus violaceus wolffii Dejean, 1826.

Források[szerkesztés]

  • Endrődi Sebő: Bogarak. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1982 ISBN 963-11-2819-9

Külső hivatkozások[szerkesztés]