Kelet–Nyugat (hetilap)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kelet-Nyugat (folyóirat) szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kelet–Nyugat
Ország Románia
Alapítva 1990. február 9.
Megszűnt 1996. május 16.
Főszerkesztő
Nyelv magyar
OCLC 922658796
ISSN 1224-2586

Kelet–Nyugat Nagyváradon 1990–1996 között megjelent irodalmi hetilap volt.

Első főszerkesztője Stanik István, megszűnéskor Indig Ottó volt, aki a kiadót tette felelőssé a lap megszűnéséért. Utódja, a hat évvel később, 2002-től megjelenő Várad c. folyóirat lett.

2002 januárjában, egy tágas nagyváradi lakásban gyűlt össze kéttucatnyi váradi sajtós és művészember, akik elhatározták, hogy az 1996-ban végleg megszűnt Kelet-Nyugat helyett új folyóiratot kell alapítani a városban. A találkozó résztvevői egy öttagú szervezőbizottságot választottak, mely a következő hetekben fokozatosan szerkesztőbizottsággá alakult át.”[1]

A Kelet-Nyugat szellemi örökségét vállalva a Várad nyitott mind a szerzők, mind a műfajok, illetve a különböző tematikák tekintetében is. Az alaptematikák – irodalom, művészet, társadalom, tudomány – célja minél szélesebb körű érdeklődésű olvasóréteg megszólítása.”[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Várad folyóirat és portál. [2012. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 9.)

Források[szerkesztés]

  • Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. Online hozzáférés