Katolikus Néppárt (Hollandia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Katholieke Volkspartij
Katolikus Néppárt

Tweede Kamerverkiezing , verkiezingsbord KVP, Bestanddeelnr 915-1327.jpg
Adatok
Elnök Carl Romme
(1946–1961)
Wim de Kort
(1961–1963)
Norbert Schmelzer
(1963–1971)
Gerard Veringa
(1971)
Frans Andriessen
(1971–1977)

Alapítva 1945. december 22.
Feloszlatva 1980. szeptember 27.
Elődpárt Római Katolikus Állami Párt
Utódpárt Kereszténydemokrata Tömörülés

Ideológia kereszténydemokrácia
szociálkonzervativizmus
Politikai elhelyezkedés Jobbközép
Parlamenti jelenlét Képviselőház (1963):
50 / 150
Európai párt Európai Néppárt
A Wikimédia Commons tartalmaz Katholieke Volkspartij
Katolikus Néppárt
témájú médiaállományokat.

Katolikus Néppárt (hollandul: Katholieke Volkspartij) egy hollandiai katolikus felekezetű kereszténydemokrata párt volt 1945 és 1980 között. A párt működésének 35 éve alatt tagja volt több kormánynak is, számos Hollandia politikáját meghatározó politikusa volt, mint Piet de Jong, Jan de Quay, Norbert Schmelzer vagy Louis Beel. Ebben a pártban kezdte politikai pályafutását Dries van Agt 1977-1982 közötti és Ruud Lubbers 1982-1994 közötti holland miniszterelnök. A párt az 1970-es évekre a holland társadalomban végbemenő szekularizáció és depillarizáció miatt elvesztette korábbi jelentőségét és támogatottsága drasztikusan visszaesett, emiatt több vallási alapon szerveződő párttal együtt közös listán indultak 1977-ben Kereszténydemokrata Tömörülés néven, ami 1980-ban pártként alakult meg.

Története[szerkesztés]

1945-1965[szerkesztés]

1945. december 22-én alapították meg a második világháború előtt megszűnt Római Katolikus Állami Párt (RKSP) utódjaként. Elődjével ellentétben ez a párt nyitott volt minden keresztény felekezet számára, ám többnyire a katolikusok tették a szavazóbázis nagy részét. Az 1946-os holland választásokat megnyerte a párt és koalícióra lépett az ekkor újraalapított Munkáspárttal. A kormányfő a párt tagja Louis Beel lett. Az első kormánya 1946-1948 között létezett. 1948-as választáson ismét a párt győzött és a munkáspárti Willem Drees vezetésével a Munkáspárttal, Szabad Demokrata Néppárttal, Keresztény Történelmi Unióval egy kétharmados többséggel rendelkező koalíció jött létre. A kormány miniszterelnök-helyettes a katolikus néppárti Josep van Schaik volt, emiatt a kormányt gyakran Drees-Van Schaik kormány-nak is nevezik.

Az új koalíció célja az alkotmánymódosítás volt, amellyel függetlenné vált a Holland Kelet-indiai társaság, 1949. decemberében függetlenné vált Indonézia. 1948-ban ugyan még holland csapatok szálltak partra az akkor holland gyarmatként létező Jáva és Szumátra szigetén, hogy az Indonézia függetlenségéért harcoló katonákat legyőzzék, ám nemzetközi nyomásra elálltak a hollandok ezen szándéktól.

A párt legnagyobb hatalma 1958 és 1965 között hisz tagja volt ebben az időszakban az összes kormánynak. Az 1959-es választáson a párt győzött Jan de Quay vezetésével. Az 1959-1963 közt fennálló De Quay-kormány számos újdonságot vezetett be: a közalkalmazottaknak a szabad szombatot, munkanélküli segélyt és a GYES-t. Slochteren közelében földgáz lelőhelyre bukkantak, amivel a világ egyik legnagyobb földgáz lelőhelyére bukkantak és a későbbiekben ez számított Hollandia legfőbb bevételi forrásának.

1963-ban Victor Marijnen vezetésével alakult meg az új kormány, a koalícióban ugyanazok a pártok maradtak akik de Quay kormányában is voltak. Folytatódtak a jóléti intézkedések bevezetése. A Slochtern mellett felfedezett földgáz lelőhely felpörgette a gazdaságot, de munkaerőhiány volt az országban. Emiatt megemelték a fizetéseket és külföldi vendégmunkásokat, 1964-től számos török vendégmunkás érkezett az országba. 1964-ben ingyenessé tették az alapvető egészségügyi ellátásokat. 1965-ben a kormánynak konfliktusa volt a Holland közszolgálati médiával, ami miatt a kormány 1965-ben elbukott.[1]

1965-1980[szerkesztés]

1965-1980 között a párt hanyatlott a jólét növekedésével végbemenő szekularizáció és depillarizáció miatt. Az 1967-es választáson a párt 8 mandátumot vesztett. A választások után a három vallásos párt továbbra is koalícióban akart maradni, a Munkáspárttal való együttműködés már nem volt fontos számukra, ami komoly felháborodást váltott ki a Katolikus Néppárt baloldali szárnyának képviselői (Ruud Lubbers, Jo Cals) között, ők magukat keresztény radikálisoknak nevezték.

1972-ben a párt már jelentősen elvesztette addigi mandátumait, így kénytelen volt koalíciót kötni a Munkáspárttal, a Radikális Párttal és a 66-os demokratákkal, ám végül az Forradalomellenes Párttal kívülről támogatták Joop den Uyl kormányát.

A sorozatos vereségek miatt a három vallásos párt felismerte, hogy ahhoz hogy kormányon tudjon maradni egy felekezeteket áthidaló szövetséget kell kötni, egy kereszténydemokrata ideológián alapuló szövetséget, ami a német CDU-ra hasonlít. 1974-ben a pártok Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) néven alapítottak pártszövetséget, az 1977-es választáson már a három vallásos párt közös listán ezen a néven indult. A szövetség bevált: több szavazatot nyertek szövetségben mint amennyit külön-külön saccoltak a három pártnak. A választás után a párt jelöltje Dries van Agt lett a miniszterelnök.[2]

1980-ban az időközben párttá alakuló Kereszténydemokrata Tömörülésbe beolvadt a Katolikus Néppárt és megszűnt.

Választói[szerkesztés]

A választók elsősorban a katolikusok közül kerültek ki. A párt fellegvárai voltak Limburg és Brabant tartományok, ezekben a tartományokban 90%-os eredményt ért el a párt.[3] A párt erős volt még Tengermenti Flandria, Nyugat-Frízföld, Twente régiókban. Az 1960-as és 1970-es években a párt számos szavazót vesztett el a világi, progresszív pártok miatt mint a Munkáspárt, D66 miatt.

Nemzetközi hasonlóságok[szerkesztés]

Politikailag a párt a német Centrum Pártra és a belga Kereszténydemokrata és Flamand pártokra hasonlított, számos pontban hasonlított a párt az Olasz Kereszténydemokrata Pártra is.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Katholieke Volkspartij (KVP). (Hozzáférés: 2017. december 6.)
  2. Het ontstaan van het CDA. (Hozzáférés: 2017. december 6.)
  3. Limburg voters embrace Wilders in challenge to EU liberal ideals. (Hozzáférés: 2017. december 6.)

Fordítás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]