Karnyóné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karnyóné
(Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Adatok
Szerző Csokonai Vitéz Mihály
Műfaj énekes bohózat
Eredeti nyelv magyar

A Karnyóné Csokonai Vitéz Mihály harmadik ismert színdarabja. Az énekes bohózatot tanítóskodása idején, 1799-ben Csurgón írta és ott elő is adatta tanítványaival. A mű teljes címe: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak.

Cselekménye[szerkesztés]

Ez a háromfelvonásos komédia az első magyar tündérbohózat. Hőse, egy gazdag kanizsai kereskedő felesége, azt hiszi, hogy özvegységre jutott, mert uráról már két éve nincs hír. A öregasszony kezéért és pénzéért ketten versengenek: Tipptopp és Lipitlotty, a két szeleburdi. Karnyóné az utóbbiba szerelmes, még tartozásait is elnézi neki. Lipitlotty kikotyogja vetélytársa előtt a szerencseszámait, amiket megjátszott a lottérián, és ez lesz a veszte. Tipptopp elhatározza, hogy lejáratja vetélytársát: elhiteti vele, hogy kihúzták a számait. Közben egyezséget köt Borissal, a szobalánnyal: megígéri, hogy ha ő lesz a ház ura, az öregasszony halála után elveszi Borist feleségül.

Lipitlotty Pestre indul a pénzért és szerelmes levelet ír Borisnak, csakhogy a lány azt átadja úrnőjének. Karnyóné kétségbeesik és bánatában megmérgezi magát. Lipitlotty közben megtudja, hogy becsapták: visszajön és lelövi Tipptoppot, majd lelkifurdalása miatt öngyilkos lesz. Erre aztán betoppan a ház holtnak hitt ura, Karnyó, akit eddig Mantuában tartottak fogságban. Az öreg kereskedő menten összeesik, amikor megtudja, milyen katasztrófa történt. Szerencsére leszáll a földre Tündér és Tündérfi, akik új életre támasztják a halottakat.

Jellemzése[szerkesztés]

Csokonai ismerte Haffner Fülöp bécsi író tündérbohózatait és az osztrák-német énekes játékok mintájára ültette át drámairodalmunkba a tündéries elemet. Komédiáján Haffner, valamint Kotzebue egyik vígjátékának hatása erősen érződik.

A darab jóval sikerültebb, mint az író első darabja, a Tempefői. Csokonai, „ez a valódi színpadot sohasem látó színpadi zseni”[1] itt már határozott bohózatíró tehetségnek is mutatkozik. A színpad követelményeit alig ismerve teremtett egy sor humoros alakot, sikerült epizódot, bohózati helyzetet. Népies mellékalakjai – Lázár, a tótos beszédű boltoslegény, Kuruzs, a rigmusgyártó ezermester, Boris, a magyar nótákat kedvelő szobalány – élénkítik az amúgyis kacagtató történetet.

Csokonai ízlésvilága diákos, társalgó prózája érdes, de párbeszédei jók, élvezetesek. „Alakjai – mint Pukánszkyné írja – nem jellemek, de eleven, színes és mulattató figurák ... Játékban, dalban táncban készen van már itt a későbbi magyar népszínmű.”[2]

A múlt század közepén a Karnyónéról egy kritikusa így írt: „…olyan modern, minden színpadi esetlenségével együtt, hogy valójában közelebb áll hozzánk, mint bármi, amit a vígjáték műfajában a következő száz év magyar irodalma létrehozni tudott.”[3]

Előadása[szerkesztés]

A mű első modern előadása 1911-ben volt a Vígszínházban. 1929-ben az Új Színházban, 1953-ban a Nemzeti Színház kamaraszínházában játszották.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Vajda György Mihály. Színházi kalauz. Budapest: Gondolat Kiadó, 336. o (1962) 
  2. Pukánszkyné Kádár Jolán A drámaíró Csokonai c. munkájából (1956); idézi: szerk.: Pándi Pál: A magyar irodalom története (3. kötet). ISBN 963051642X 3. kötet (1965) 
  3. Czibor János.szerk.: Vajda György Mihály: Színházi kalauz. Budapest: Gondolat Kiadó, 404. o (1962) 

Források[szerkesztés]

  • Pintér Jenő. A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, 5. kötet. (Magyar irodalom a 19. sz. első harmadában c. fejezet) (1930–1941) 
  • Czibor János.szerk.: Vajda György Mihály: Színházi kalauz. Budapest: Gondolat Kiadó, 404–406. o (1962)