Karate kölyök (franchise)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karate kölyök
amerikai médiafranchise

AlapműKarate kölyök (1984)
Gyártás
OrszágUSA Amerikai Egyesült Államok
Kronológia
Kapcsolódó film
Kapcsolódó műsorCobra Kai (2018)
SablonWikidataSegítség

A Karate kölyök (The Karate Kid) amerikai harcművészeti témájú film franchise, melyet Robert Mark Kamen alkotott meg.

A filmes sorozat 1984-ben kezdődött a Karate kölyök című első résszel. Ezt három folytatás követte: a Karate kölyök 2. (1986), a Karate kölyök 3. (1989) és Az új karate kölyök (1994). 2010-ben hasonló címmel egy kungfu témájú remake is készült, mely új szereplőket vonultat fel és nem kapcsolódik az eredeti filmekhez.

Az első két film sikere után 1989-ben egy animációs sorozat is megjelent. 2018-ban debütált egy élőszereplős websorozat Cobra Kai címmel, középpontban az első film két, immár felnőtt főszereplőjével, Daniel LaRussóval (Ralph Macchio) és Johnny Lawrence-szel (William Zabka). A sorozatnak 2022 elejéig négy évadja készült el.

Míg az első rész nagy kritikai sikert aratott az 1980-as években, a folytatások már kevésbé lelkes fogadtatásban részesültek. Az első két rész egy-egy Oscar-, illetve Golden Globe-jelölést kapott, a harmadik rész azonban már csak öt Arany Málna-jelöléssel „büszkélkedhet”. Ugyanakkor a Cobra Kai című sorozat ismét sikeresnek bizonyult, mind a kritikusok, mind a nézők körében.

A franchise nagy hatást gyakorolt a popkultúrára és népszerűvé tette a karatét az Amerikai Egyesült Államokban. A filmek és sorozatok mellett egyéb, a Karate kölyökkel kapcsolatos termékek is megjelentek – többek között videójátékok, továbbá akciófigurák, poszterek és ruházati cikkek.

Filmek[szerkesztés]

Ralph Macchio (balra) három filmben és egy televíziós sorozatban alakítja Daniel LaRussót. Mr. Miyagi (Pat Morita) az eredeti filmes sorozat összes részében szerepelt.

Az első film a tinédzser Daniel LaRusso (Ralph Macchio) történetét meséli el, akit Los Angelesbe költözve új iskolájában folyamatosan iskolai zaklatások érnek. Egy japán karatemester, Mr. Miyagi (Pat Morita) segítségével Daniel megtanul karatézni, hogy egy harcművészeti verseny keretein belül rendezze nézeteltéréseit legfőbb riválisával, Johnny Lawrence-szel (William Zabka).

A második részben Daniel és Miyagi Japánba utazik, ahol Miyaginak szembe kell néznie múltbeli döntései következményeivel és eközben Danielre is halálos kihívás vár.

A harmadik részben az eredeti film negatív főszereplője, a bukása miatt Danielt és Miyagit okoló karatemester, John Kreese (Martin Kove) üzletember barátja, Terry Silver segítségével forral bosszút a főszereplők ellen.

A negyedik filmben a korábbi főszereplők közül csak Miyagi tér vissza és ezúttal a problémás tizenéves lányt, Julie-t (Hilary Swank) fogadja tanítványául Bostonban.

A 2010-es feldolgozás Kínában játszódik. Az eredeti filmhez hasonlóan a harcművész (de a film címe ellenére kungfuval foglalkozó) Mr. Han (Jackie Chan) segít új tanítványának, Dre Parkernek (Jaden Smith) szembeszállnia iskolai zaklatóival.

Televíziós sorozatok[szerkesztés]

William Zabka (Johnny Lawrence), a Cobra Kai főszereplője.

A The Karate Kid című, tizenhárom részt megélt animációs sorozat főhőse ismét Daniel LaRusso (eredeti hangja Joey Dedio) és mentora, Mr. Miyagi (eredeti hangja Robert Ito). A karateversenyeket hátrahagyva egy japán lány, Taki Tamurai (eredeti hangja Janice Kawaye) segítségével világ körüli útra indulnak, egy varázserejű okinawai ereklye felkutatása céljából.

A Cobra Kai című, élőszereplős sorozat az első film eseményei után 34 évvel játszódik. Középpontjában Johnny Lawrence, Daniel fiatalkori riválisa áll, aki immár középkorú felnőttként próbálja meg helyrehozni kudarcot vallott életét. Ennek érdekében újra megnyitja egykori dódzsóját, a Cobra Kai-t és népszerűtlen, gyakran iskolai zaklatások áldozatául eső, önbizalomhiányos tizenéveseket kezd el sajátos, keménykezű és minden politikai korrektséget nélkülöző módszereivel karatézni tanítani. Eközben azonban középiskolai rivalizálása is újraéled a vele ellentétben szakmailag és a magánéletben is sikeres, de mentora, Mr. Miyagi halála óta szintén nehézségekkel küszködő Daniellel.

Szereplők[szerkesztés]

  • Megjegyzés: A táblázat nem tartalmazza a 2010-es remake szereplőit, mivel az nem kapcsolódik a sorozat többi részéhez és teljesen új szereplőgárdát vonultatott fel.
  Az adott szereplő nem szerepelt a filmben/sorozatban
  Az adott szereplő csak archív felvételen tűnik fel a filmben/sorozatban
Szereplő Eredeti filmsorozat Televíziós sorozat
Karate kölyök (1984) Karate kölyök 2. (1986) Karate kölyök 3. (1989) Az új karate kölyök (1994) Cobra Kai
Évadok
1. (2018) 2. (2019) 3. (2021) 4. (2021)
Daniel LaRusso Ralph Macchio Ralph Macchio
Mr. Miyagi Noriyuki "Pat" Morita Noriyuki "Pat" Morita Noriyuki "Pat" Morita Noriyuki "Pat" Morita
Fumio Demura (dublőr) Fumio Demura (dublőr)
John Kreese Martin Kove Martin Kove Martin Kove
Barrett Carnahan (fiatalon)
John "Johnny" Lawrence William Zabka William Zabka William Zabka William Zabka William Zabka
Owen Stone (fiatalon) Thomas Parobek (fiatalon)
Ali Mills Elisabeth Shue Elisabeth Shue Elisabeth Shue Elisabeth Shue Elisabeth Shue
Lucille LaRusso Randee Heller Randee Heller Randee Heller (cameo) Randee Heller Randee Heller Randee Heller
Bobby Brown Ron Thomas Ron Thomas Ron Thomas Ron Thomas
Tommy Rob Garrison Rob Garrison Rob Garrison Rob Garrison Rob Garrison (fotó)
Dutch Chad McQueen Chad McQueen Chad McQueen Chad McQueen
Jimmy Tony O'Dell Tony O'Dell Tony O'Dell Tony O'Dell
Mrs. Mills Sharon Spelman Deborah May
Freddy Fernandez Israel Juarbe Israel Juarbe Israel Juarbe
Mrs. Milo Frances Bay Frances Bay (cameo)
Sato Toguchi Danny Kamekona Sato Toguchi
Chozen Toguchi Yuji Okumoto Yuji Okumoto Yuji Okumoto
Kumiko Tamlyn Tomita Tamlyn Tomita Tamlyn Tomita
Yukie Nobu McCarthy Nobu McCarthy
Yuna Traci Toguchi Traci Toguchi
Miyagi apja Charlie Tanimoto
Terrance "Terry" Silver Thomas Ian Griffith Thomas Ian Griffith Nick Marini Thomas Ian Griffith
Nick Marini (fiatalon)
Mike Barnes Sean Kanan Sean Kanan (fotó) Sean Kanan Sean Kanan (fotó)
Jessica Andrews Robyn Lively Robyn Lively
Snake Jonathan Avildsen
Dennis Christopher Paul Ford
Julie Pierce Hilary Swank
Louisa Pierce Constance Towers
Ned Randall Michael Cavelieri
Eric McGowen Chris Conrad
Paul Dugan ezredes Michael Ironside
Angyal, a sólyom Frank Welker (hangja)
Miguel Diaz Xolo Maridueña
Samantha "Sam" LaRusso Mary Mouser Mary Mouser
Reese TinLee (fiatalon)
Robert "Robby" Keene Tanner Buchanan
Amanda LaRusso Courtney Henggeler
Eli "Hawk" Moskowitz Jacob Bertrand
Demetri Alexopoulos Gianni Decenzo
Carmen Diaz Vanessa Rubio
Anthony LaRusso Griffin Santopietro
Rosa Diaz Rose Bianco
Bert Owen Morgan
Shannon Keene Diora Baird
Armand Zarkarian Ken Davitian
Aisha Robinson Nichole Brown Nichole Brown
Sid Weinberg Ed Asner Ed Asner Ed Asner (fotó)
Yasmine Annalisa Cochrane Annalisa Cochrane
Kyler Park Joe Seo Joe Seo
Tory Nichols Peyton List
Raymond "Stingray" Paul Walter Hauser Paul Walter Hauser
Shawn Payne Okea Eme-Akwari

Stábtagok[szerkesztés]

Film Rendező(k) Producer(ek) Forgatókönyvíró(k) Zeneszerző(k) Vágó(k) Operatőr(ök)
Karate kölyök (1984) John G. Avildsen Jerry Weintraub Robert Mark Kamen Bill Conti
  • John G. Avildsen
  • Walt Mulconery
  • Bud S. Smith
James Crabe
Karate kölyök 2. (1986)
  • John. G Alvidsen
  • David Garfield
  • Jane Kurson
Karate kölyök 3. (1989)
  • John G. Avildsen
  • Walt Mulconery
  • Bud S. Smith
Steve Yaconelli
Az új karate kölyök (1994) Christopher Cain Mark Lee Ronald Roose Kovács László
A karate kölyök (2010) Harald Zwart
Christopher Murphey James Horner Joel Negron Roger Pratt

Fogadtatás[szerkesztés]

Bevételi adatok[szerkesztés]

Film Bemutató dátuma Bevétel Költségvetés
Észak-Amerika Egyéb országok Világszerte
Karate kölyök[1] 1984. június 22. 90 815 558 dollár n. a. 90 815 558 dollár 8 millió dollár
Karate kölyök 2.[2] 1986. június 20. 115 103 979 dollár n. a. 115 103 979 dollár 13 millió dollár
Karate kölyök 3.[3] 1989. június 30. 38 956 288 dollár n. a. 38 956 288 dollár 12,5 millió dollár
Az új karate kölyök[4] 1994. szeptember 9. 8 914 777 dollár 6 912 207 dollár 15 826 984 dollár 12 millió dollár
A karate kölyök[5] 2010. június 11. 176 591 618 dollár 182 534 404 dollár 359 126 022 dollár 40 millió dollár
Összesen[6] 430 382 220 dollár 189 446 611 dollár 619 828 831 dollár 85,5 millió dollár

Kritikai fogadtatás[szerkesztés]

Film Rotten Tomatoes Metacritic
Karate kölyök (1984) 90% (42 kritika)[7]  
Karate kölyök 2. (1986) 43% (23 kritika)[8]  
Karate kölyök 3. (1989) 16% (32 kritika)[9]  
Az új karate kölyök (1994) 7% (27 kritika)[10]  
A karate kölyök (2010) 65% (203 kritika)[11] 61 (37 kritika)[12]
Cobra Kai – első évad (2018) 100% (30 kritika)[13]  

Fontosabb díjak és jelölések[szerkesztés]

Film Év Díj Kategória Jelölt személy(ek) Eredmény
Karate kölyök 1984 Oscar-díj Legjobb férfi mellékszereplő Pat Morita Jelölve
1984 Golden Globe-díj Legjobb férfi mellékszereplő Pat Morita Jelölve
1984 Young Artist Award Legjobb családi film – dráma Elnyerte
Legjobb fiatal női mellékszereplő – musical, vígjáték, kalandfilm vagy filmdráma Elisabeth Shue Elnyerte
Legjobb fiatal férfi mellékszereplő – musical, vígjáték, kalandfilm vagy filmdráma William Zabka Jelölve
Karate kölyök 2. 1986 Oscar-díj Legjobb eredeti dal
Jelölve
1986 Golden Globe-díj Legjobb eredeti filmbetétdal Jelölve
1986 Young Artist Award Kiemelkedő játékfilm (családi szórakozás – dráma) Elnyerte
Karate kölyök 3. 1989 Arany Málna díj Legrosszabb film Jerry Weintraub (producer) Jelölve
Legrosszabb színész Ralph Macchio Jelölve
Legrosszabb mellékszereplő színész Pat Morita Jelölve
Legrosszabb rendező John G. Avildsen Jelölve
Legrosszabb forgatókönyv Robert Mark Kamen Jelölve
A karate kölyök 2010 MTV Movie Awards Legjobb akcióhős Jaden Smith Jelölve
2010 People's Choice Awards Kedvenc családi film Jelölve
Kedvenc filmes páros Jaden Smith és Jackie Chan Jelölve
Kedvenc akciósztár Jackie Chan Elnyerte
2010 Teen Choice Awards Choice Summer Movie Jelölve
2010 Nickelodeon Kids’ Choice Awards Kedvenc film Elnyerte
Kedvenc verekedő színész Jackie Chan Elnyerte
Kedvenc filmszínész Jaden Smith Jelölve
2010 Young Artist Award Legjobb fiatal férfi főszereplő játékfilmben Jaden Smith Elnyerte
Cobra Kai 2018 Teen Choice Award Choice nyári televíziós műsor Jelölve
Choice nyári televíziós sztár Xolo Maridueña Jelölve
2018 Primetime Creative Arts Emmy-díj Kiemelkedő kaszkadőri munka vigjáték-sorozatban vagy varieté-programban Hiro Koda Jelölve

A Karate kölyök a popkultúrában[szerkesztés]

A Karate kölyök-filmek a populáris kultúra szerves részét képezik.

Az Így jártam anyátokkal című sorozat nyolcadik évadjának A Tesó Mitzvó című epizódjában Ralph Macchio önmagát alakítva vendégszereplőként tűnik fel a Karate kölyök rajongójának számító Barney Stinson legénybúcsúján. A csalódott Barney azonban nem örül Macchio látogatásának, mert Johnny Lawrence-t tartja a film valódi főhősének és szerinte valójában Daniel volt a tényleges negatív főszereplő. Az epizód végén a partin lévő bohóc felfedi önmagát – a férfi nem más, mint William Zabka, Johnny Lawrence megformálója és Barney hőse.[14]

A filmek bizonyos jelenetei – általában kiparodizálva –, illetve betétdalai gyakran visszaköszönnek olyan sorozatok epizódjaiban, mint a Family Guy, a South Park, a Futurama vagy a Felhőtlen Philadelphia.[15]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a The Karate Kid (franchise) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The Karate Kid (1984). Box Office Mojo . (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  2. The Karate Kid Part II (1986). Box Office Mojo . (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  3. The Karate Kid Part III (1989). Box Office Mojo . (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  4. The Next Karate Kid (1994). Box Office Mojo . (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  5. The Karate Kid (2010). Box Office Mojo . (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  6. The Karate Kid Movies at the Box Office. Box Office Mojo . (Hozzáférés: 2012. augusztus 31.)
  7. The Karate Kid (1984) – Rotten Tomatoes. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  8. The Karate Kid Part II (1986) – Rotten Tomatoes. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  9. The Karate Kid Part III (1989) – Rotten Tomatoes. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  10. The Next Karate Kid (1994) – Rotten Tomatoes. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  11. The Karate Kid (2010) – Rotten Tomatoes. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  12. The Karate Kid Reviews. Metacritic. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  13. Cobra Kai – Rotten Tomatoes. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2018. május 13.)
  14. Fitzpatrick, Kevin: ‘How I Met Your Mother’ Final Season: True ‘Karate Kid’ William Zabka to Return! (angol nyelven). Screen Crush, 2013. szeptember 13. (Hozzáférés: 2018. október 5.)
  15. Holoka, Beverly: Karate Kid and Pop Culture. Medium. (Hozzáférés: 2018. október 5.)

További információk[szerkesztés]