Kalotaszegi varrottas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Írásos párna

A kalotaszegi varrotas nevét Kalotaszeg tájegységről kapta, amely Erdélyben a Kalota patak mentén és a Körös szegletében mintegy 34 falut egyesít. Itt készültek a másként írásosnak is nevezett lendületes vonalvezetésű kalotaszegi hímzések.

Története[szerkesztés]

Írásos hímzéssel először a konfirmálásra készült női vállfűs ingeket díszítették, a rajtuk található régi minták tanúsága szerint. Az írásos hagyományos színei – a funkciónak és használójának kora szerint - a piros, fekete, valamint sötétkék. Egy munkadarabot egy színnel varrtak ki.

Jákótelki írásos hímzés

A második világháborút követően a vállfűs ingek használata és emiatt a készítése is szinte megszűnt. Az írásos hímzés fokozatosan átkerült a párnákra, lepedőkre, terítőkre, kendőkre, de díszítettek írásossal falvédőt, ágyterítőt és szinte mindent. Az elnevezés onnan ered, hogy az íróasszonyok előrajzolták, írták a hímezni való mintát a vászonra. A 6-9 mm szélességű zsinórokból álló kalotaszegi nagyírásos (a keskenyebb kisírásos napjainkra már eltűnt), színeiben, motívumaiban hasonlóságot mutat a mezőségi, a torockói és az udvarhelyi hímzésekkel, mégis különbözik tőlük, szakértők szerint Ázsiában találhatóak hasonló technikával készült hímzések.

Magyargyerőmonostori írásos hímzés

Az írásos varrottas legjellemzőbb alapanyaga a kendervászon vagy pamutos vászon (kreppszerű és tartós fodorvászon) volt, mely elkészítési módjáról kapta a nevét. A kenderfonalból készült vásznat májusban verték a patakban, amitől azon apró ráncok, fodrok képződtek. Ma már természetesen fodorvásznat nem készítenek, így a varrottasok durvább kendervászonra, vagy egyéb a forgalomban kapható vászonra készülnek. A régen használt, növényi festékkel színezett házicérnát (len, kender) vagy szőrfonalat (kecske vagy juhgyapjú) is régen felváltotta már a bolti pamut vagy műszál cérna.

Magyarvalkói írásos hímzés

Az íráshoz használt koromlébe mártott madártoll helyett is tintával töltött tollal dolgoznak. Az ismétlődő motívumokhoz papír vagy műanyag sablont készítenek, hogy azok egyformák legyenek. A legbonyolultabb motívumok is alapelemekből tevődnek össze (zsinór-„sinyór”, tyúkszem, kerek csipke, majoránna, stb.). A motívumok között találunk növény-motívumokat (rózsa, tulipán, páfrány, makk, életfa, gyöngyvirág, stb.), tárgymotívumokat (kosár, cserép, csillag, címer, kocka, stb.), valamint állatmotívumokat (madár, kígyó, pillangó, stb.). A szakirodalom felépítésük szerint csoportosítja a különböző motívumokból álló mintákat.

„Az írásos munkát a láncöltés-családba tartozó kis- vagy nagyírásos hímzőöltéssel varrják ki. Ezek a láncöltésnél szélesebbek, lapos zsinórhoz hasonlítanak (ezért zsinór-varrásnak is nevezik), minélfogva nagyobb területet fednek be.” [1][2] A kalotaszegi nemesi kúriák református hitű úrnői sok terítővel gazdagították a környékbeli templomokat. Ezen terítők alapanyaga selyem, hímzőfonala ezüst és arany, motívumkincse szélesebb skálájú mint a népi hímzéseké. A hímzés elnevezése: úri hímzés.

Meghatározó egyéniségek[szerkesztés]

  • Gyarmathy Zsigáné az 1885-i évi országos kiállításon bemutatott egy teljes kalotaszegi szobát. Ekkor már nemigen készítettek kézimunkákat, így a kiállítás anyagát a ládák mélyén található varrottasok adták, ami arra enged következtetni, hogy a textíliák már akkor több generációsak voltak.
Kalotaszegi varrottas.jpg
  • Jankó János néprajztudós nagy súlyt helyezett az általa vizsgált területek lakosságának életmódja, viselete, építkezése, és kisebb mértékben szokásai és folklórja tanulmányozására. 1892-ben jelent meg néprajzi tanulmánya Kalotaszeg magyar népe címmel.
  • Malonyai Dezső magyar népművészetet bemutató könyvének első kötetében, az 1907-ben megjelent A kalotaszegi magyar nép művészete című munkájában foglalkozik az írásos hímzésekkel, sok rajzot és fényképet közöl.
  • Kónya Gyuláné Schéfer Teréz lendítette ki a kalotaszegi varrottasokat az első világháborút követő népművészeti hanyatlásból. A magyarvalkói református lelkész felesége, összegyűjtötte a régi textíliákat, lejegyezte a kazettás mennyezetfestmények és „úri-hímzés” mintákat és ezek alapján alkotta meg mintáit, melyet aztán kivarratott a hozzáértő asszonyokkal.
  • Vince Zsebe Kata 1886-ban született és több mint ötven éven át írta a többnyire tanítójától, Kónyánétól átvett mintákat. A kalotaszentkirályi születésű Vince Zsebe Kata Magyarvalkóra házasodott és gyermekei nem lévén egész életét az írottasoknak szentelte. Halála előtt 1972-1973-ban átengedte írásait lemásolásra, így azok - sok már íróasszony tudományától eltérően - fennmaradhattak.

A második világháborút követő átmeneti hanyatlás után ismét fellendül a kalotaszegi népművészet és köztük is a varrottasok iránti érdeklődés. Különösen a városi emberek keresik a varrottast. A falusi asszonyok elkezdtek eladásra varrni, de ezek már silányabb anyagokból készülnek, kevésbé munkaigényes mintákkal, nem eredeti formákat alkalmazva.

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Sinkó Kalló Katalin – Kalotaszegi nagyírásos (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1980)
  • Kusztos Ildikó Mária - Hímzett kincsek a bánffyhunyadi templomban
  • Faragó József, Nagy Jenő, Vámszer Géza - Kalotaszegi magyar népviselet (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1977)