Közi Horváth József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Dr. Közi Horváth József (Agyagos, 1903. szeptember 25.Oberhaching, NSZK, 1988. május 26.) római katolikus lelkipásztor, országgyűlési képviselő a két világháború között, majd 1949-től az emigráció egyik szervezője.

Életútja[szerkesztés]

Ifjúkora és közszereplővé válása[szerkesztés]

Agyagosban született egy szegény sorsú földműves családban. 1914-ben költöztek Magyaróvárra. A költözésben közrejátszott az is, hogy Közi Horváth Józsefet szülei taníttatni szerették volna, végül a piarista gimnáziumba adták. Papi hivatása korán megérett benne, a hatodik osztály elvégzése után jelentkezett a győri Püspöki Papnevelő Intézetbe. A felvétel elnyerése után a győri bencés gimnáziumban érettségizett 1922-ben. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára jelentkezett, teológiai doktori címét 1929-ben szerezte meg. 1927 júniusában szentelték pappá.

Lelkipásztori szolgálatát Magyaróváron kezdte, aztán Sopronba került a Szent Imre Kollégium tanulmányi felügyelőjének. 1931-ben Fetser Antal, győri püspök prefektussá nevezte ki. Aktív közéleti szereplőként végezte hivatását, keresztényszocialista elköteleződésében Giesswein Sándort követte, és újjászervezte az 1898-ban alapított Győri és Győrvidéki Keresztény Szociális Egyesületet. Beválasztották a város törvényhatósági bizottságába is. Bekerült a Magyar Népművelők Társaságának igazgatóságába. 1935-ben Serédi Jusztinián esztergomi érsek, hercegprímás az Actio Catholica magyarországi szervezetének első főtitkárává nevezte ki. Főtitkárként körutakat szervezve járta be az országot. Kiadta XI. Piusz pápa három enciklikáját, köztük a korszakalkotó Quadragesimo anno kezdető szociális körlevelet. A fordításokon túl számos munkát készített ő maga is. Szentbeszédei a rádióban is hangzottak el.[1] Részt vett a bécsi, salzburgi, párizsi és a római szociális kongresszusokon. 1938-ban egyik szervezője volt a Szent István jubileumi évnek és a budapesti eucharisztikus világkongresszusnak. 1939-ben országgyűlési képviselővé választották a győri kerületből az Egyesült Keresztény Párt színeiben.[2] 1941-ben XI. Piusz pápai kamarássá nevezte ki.

A német megszállás után március 22-én az Országgyűlésben egyedül ő emelte föl szavát az elkövetett törvénytelenségek ellen. 1944. november 4-én Szálasi parlamenti eskütételének napján ismét beszéddel támadta a fölálló rendszert.

Az emigrációban[szerkesztés]

A második világháború után, a demokratikus útkeresés, a koalíciós időszakban kezdetben reménnyel tekintett a felálló új rendre. Majd hamarosan – mint a Horthy-korszakban is pozícióban lévő és aktív közéleti szereplő – bujkálnia kellett, és 1948-ban elhagyta az országot. Az emigrációban folytatta a Magyarországon elkezdett munkát. Párizsban megalapította a Magyar Keresztény Népmozgalmat, amely szervezet bázisát a Demokrata Néppárt emigráns politikusai jelentették (Babóthy Ferenc, Barankovics István, Belső Gyula, Eszterhás György, Kovács K. Zoltán, Mézes Miklós, Pethe Ferenc, Varga László, Villányi Miklós. Czupy Bálint pedig a kisgazdák részéről.) Aktív szerepet vállalt a Magyar Nemzeti Bizottmány tevékenységében. 1950-es években sorra látogatta a nyugat-európai magyar menekült kolóniákat. A népmozgalom elnökeként a Kereszténydemokrata Pártok Uniójának kongresszusain is részt vett, valamint megválasztották az emigránsok alkotta Középeurópai Keresztény Demokrata Unió elnökének. Az 1956-os forradalom leverése után minden lehetőséget megragadott, hogy felhívja a figyelmet a szovjetek törvénytelen és brutális beavatkozására, de miután próbálkozásai – miképp maga a forradalom is – nem járt sikerrel, elfordult a nemzetközi politikától, és egészen a lelkipásztorkodásnak szentelte figyelmét. Ismét diákok nevelésével valamint a hazájuktól elszakadt magyarok azonosságtudatának megőrzésével foglalkozott papi és írói tevékenységében egyaránt. 1965-től a müncheni Szent Rita Otthon lelkészeként dolgozott. Élete végén a XX. század neves magyar főpapjairól írt visszaemlékezéseket és tanulmányokat, mint Apor Vilmos, Mindszenty József és Serédi Jusztinián. Éppen a rendszerváltás hajnalán hunyt el 1988 májusában. Hamvait 1992-ben hozták Magyarországra. Végrendelete szerint Agyagosszergényben helyezték végső nyugalomra.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lejegyezve in: Égi hullámokon - rádiószentbeszédek, I. kötet, Felsőgalla, 1939, 15-18, 87-92, 125-129. oldal
  2. Az Egyesült Keresztény Pártról többet is olvashat a következő tanulmányban: Gergely Jenő: A keresztény pártok és a „zsidókérdés”, 1938–1944. hdke.hu. (Hozzáférés: 2015. április 17.)

Források[szerkesztés]