Közönséges vadszőlő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Közönséges vadszőlő
Parthenocissus-vitacea-foliage.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Csoport: Zárvatermők
Csoport: Valódi kétszikűek
Csoport: Rosidae
Rend: Szőlővirágúak
Család: Szőlőfélék
Nemzetség: Parthenocissus
Tudományos név
Parthenocissus vitacea
(Knerr) Hitchc.
Szinonimák

Parthenocissus inserta

Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges vadszőlő témájú kategóriát.

A közönséges vadszőlő (Parthenocissus vitacea) a szőlőfélék családjába tartozó, eredetileg Észak-Amerikában honos kúszónövény, amely Európában inváziós fajként terjed.

Megjelenése[szerkesztés]

A közönséges vadszőlő fás szárú, évelő kúszócserje. Hajtásai fiatalon sima kérgűek, kopaszok, paraszemölcsösek, idős korban a kéreg felrepedezik rajtuk, de nem válik le. A hajtások három-ötágú, erősen kunkorodó kacsokkal kapaszkodnak a fatörzsekbe, falakba, sziklákba. Szórtan elhelyezkedő levelei ujjasan összetettek, 5-7 levélkéből állnak. A levélkék 5–12 cm hosszúak, 2-4,5 cm szélesek, durván fűrészes szélűek, hegyes csúcsúak.

Nyár közepén virágzik. Apró, nem feltűnő, kétivarú virágai bugavirázatot alkotnak. A csésze alig felismerhető, a kis zöldessárga szirmok szétterülnek, a diszkusz összenő a kétrekeszű magház aljával, a bibeszál rövid és zömök. Bőven terem nektárt, ezért a rovarok szívesen látogatják.

Termése 6–8 mm-es, kékesfekete, kerek bogyó, amelyben 3–4 mag található.

Hasonlít hozzá a tapadó vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia), amelynek kacsai 5-8 ágúak és tapadókorongban végződnek. A dísznövényként gyakran falra futtatott japán vadszőlő (Parthenocissus tricuspidata) levelei háromkaréjúak, nem összetettek.

Elterjedése[szerkesztés]

Észak-Amerika keleti, középső és délnyugati részén őshonos. Feltehetően a 18. század végén, dísznövényként hozták be Európába. A 20. század elején Németországban és Ausztriában már általánosan elterjedt. Magyarországon az 1960-as években vadult ki a kertekből és mára az egész országban megtalálható inváziós faj; főleg a folyók árterein és ligeterdeiben gyakori.

Életciklusa[szerkesztés]

Észak-Amerikában az üde tölgyerdők fákra, cserjékre, sziklákra kapaszkodó liánnövénye. A félárnyékot kedveli, de egyéb tekintetben nagyon igénytelen, szinte bármilyen talajtípuson megél. Elviseli a kitett, szeles vagy szennyezett élőhelyet, a városi környezetet és a kemény teleket.

Magvai kicsírázáshoz legalább hathetes hideghatásra van szükség. Bár a kifejlett növény ellenálló, a magoncok érzékenyek, nem bírják a vízborítást, könnyen elfagynak és gyakran megeszik őket a csigák. Igen gyorsan nő. Április második felében bontja ki leveleit, amelyek ősszel lángolóan vörösre színeződnek. Három-négyévesen fordul termőre, ezután minden évben rendszeresen hoz termést. Vegetatívan is szaporodik, hajtásai könnyen meggyökereznek.

Források[szerkesztés]