Hajdina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Közönséges hajdina szócikkből átirányítva)
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Hajdina
Illustration Fagopyrum esculentum0.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Core eudicots
Rend: Szegfűvirágúak (Caryophyllales)
Család: Keserűfűfélék (Polygonaceae)
Nemzetség: Pohánka (Fagopyrum)
Faj: F. esculentum
Tudományos név
Fagopyrum esculentum
Moench
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Hajdina témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hajdina témájú médiaállományokat és Hajdina témájú kategóriát.

A hajdina (Fagopyrum esculentum) Ázsia középső, mérsékelt égövi részén honos. Innen az 5. században került el Japánba és Kínába. Közép-Európába a középkorban a hódító mongol és török néptörzsek közvetítésével jutott el, majd a tengeri kereskedelem révén Velencébe, Lombardiába, Dalmáciába és Dél-Tirolba került.

Botanikailag a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes magját a búzához hasonlóan fogyasztják.

A Fagopyrum növénynemzetséget pohánka, hajdina, tatárka, tatárbúza, kruppa, Erdélyben haricska néven is ismerik,[1] s a nemzetségbe tartozik többek között a tatárka (Fagopyrum tataricum (L.) Gaertn.) faj is.[2]

Leírása[szerkesztés]

A hajdina (pohánka) egyéves, lágyszárú növény. A kifejlett növény szára 3-15 mm átmérőjű, bordás felületű, kopasz, belül kisebb-nagyobb mértékben üreges. A növénymagasság 30 cm-től akár 120 cm-ig is terjedhet. Virágzása nem determinált. A növény – eltérően a valódi gabonaféléktől – nem bokrosodik, egy magból egyetlen szár fejlődik. A szár többszörösen elágazó, de állományban csak az elsődleges elágazások fejlődnek ki. Gyökérzete főgyökér-rendszer, mely 30-60 cm mélységig hatol a talajba, 25-30 cm szélességig terjedő gyökérágakkal. Kis kiterjedésű gyökérzete mindössze kb. 3 % a növény teljes tömegén belül, a többi gabonafélénél ez az arány nagyobb.

A pohánka levele nyeles, szíves-nyilas, vagy szíves-háromszög alakú. A levéllemez 4-8 cm hosszú, kopasz.

A virágzat végálló, összetett bogernyő. Egy-egy növényen több ezer virág található. A lepellevél színe fehér, rózsaszín vagy sötétrózsaszín. A virágok kétivarúak, de önmeddőek, a megtermékenyülés 100 % arányban idegen megporzással, rovarok révén történik. A rovarmegporzás miatt a pohánka termékenyülési aránya alacsony.

A kaszattermés felülete sima, fajtánként eltérő színű. Ezer mag súlya 14-28 g között változik. A termesztett fajták között nagy a különbség a terméshéj vastagságában, így a pohánka hántolhatóságában is.

A pohánka virágai heteromorf jellegűek, vagyis kétféle alaktani felépítésű virág fejlődik különböző egyedeken. A kétféle virágzat-típus egyikénél a bibeszál hosszabb a porzóknál, a másik típusnál fordított a helyzet. Egy adott növényegyed csak egyféle típusú virágot fejleszt. Szoros, oksági az összefüggés a virágszerkezet és az öntermékenyülés elmaradása között. A heteromorf felépítés egyaránt megakadályozza az öntermékenyülést és az azonos típuson belüli idegentermékenyülést. Sikeres termékenyülés csak eltérő virágszerkezetű egyedek között jöhet létre, ez biztosítja a kétféle típus azonos arányú fennmaradását a populáció következő nemzedékeiben. Az önmeddőség közvetlen oka a típuson belüli pollen inkompatibilitás, nem pedig az eltérő virágszerkezet. [3]

Felhasználása[szerkesztés]

Termesztése és fogyasztása nálunk mindig kis mértékű volt, ennek oka valószínűleg a hajdina viszonylag alacsony terméshozama és nehéz hántolhatósága.

A hajdina jellemző tápanyaga a többi gabonaféléhez hasonlóan a szénhidrát, amely 56-77%-ban keményítő, 17-20%-ban élelmi rost, ennek 12-17%-a cellulóz, valamint hemicellulózt és lignint is tartalmaz.

Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős. Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Ilyenek például egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak. Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták.

A hajdina a régebbi korokban (és egyes területeken még ma is) a táplálkozás szerves részéhez tartozott. Leggyakrabban kását főztek belőle, a legtöbben napjainkban is csak ebben a formában ismerik, pedig a hajdina ennél lényegesen sokoldalúbb.

Gyógyászati[szerkesztés]

Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (például vastag- és végbéldaganat) megelőzésében.

A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is. Mivel itt az étlapon nem szerepelhetnek fehér lisztből készült kenyerek, pékáruk, kelt tészták, melyek kiváltására a teljes kiőrlésű lisztből előállított készítmények mellé a hajdinából készült termékek is felsorakozhatnának. A kórképben megnőtt B-vitamin- és nyomelemszükséglet fedezésére is jól felhasználható a hajdina.

Úgy tűnik, hogy a krónikus májbetegségekben, a máj elzsírosodási folyamatának megelőzésében a kéntartalmú aminosavak, mint például a metionin fogyasztása is jótékony hatású. Ennélfogva magas metionintartalma a hajdinát alkalmassá teszi a gyógyétrendbe történő beépítésre.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Tatárka címszó A Pallas nagy lexikonában a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján. (magyar)(html) Hozzáférés: 2012. szeptember 23.
  2. A Fagopyrum növénynemzetség elfogadott fajai a www.theplantlist.org honlapon (angol)(html) Hozzáférés: 2012. szeptember 23.
  3. Dr. Gondola István: Az alternatív növények szerepe az Észak-alföldi Régióban (Pohánka 207-224. o.), Debreceni Egyetem - Nyíregyházi Kutatóintézet; portal.agr.unideb.hu - 2010. ISBN 978-963-473-386-7

Források[szerkesztés]