Középkori zene

Középkori zene
kották egy 1250 körüli kódexből (Perotin: Alleluia nativitas)
művészeti ág: zeneművészet
Időszak	kb. 500 – kb. 1400
Elterjedés	Európa
A Wikimédia Commons tartalmaz Középkori zene témájú médiaállományokat.

A középkori zene alatt a nagyjából az 500 és 1400 közötti időből származó dalok, hangszeres zene és liturgikus zene összességét értjük. Nagyjából 1400 után már zeneileg is az újkorba való átmenetről, az európai reneszánszról beszélünk.

Jellemzői

A középkori zene része volt a nyugati műzenének, beleértve a liturgikus és a világi műzenét is. Van benne csak vokális zene, mint például a gregorián ének és kórus, csak hangszeres, és énekes-hangszeres zene is (amelyben jellemzően a hangszerek kísérik az éneket). A gregorián éneket szerzetesek a katolikus mise alatt énekelték. A fekete halál idejét például még egyértelműen a középkori felfogás és zene uralta. A középkor és a reneszánsz zene határát nehéz pontosan meghatározni, mert a zene változásának kezdete régiónként eltér. A zenetörténészek nagyjából egyetértenek abban, hogy a középkor és a reneszánsz zene határa nagyjából az 1400 körüli évekre tehető.

A középkor végén az arab zenetudomány ösztönzésére továbbfejlődött a zene lejegyzése, ez nagy hatást jelentett például diatonikus skálák, hangközök jobb, letisztultabb megértésére, a konszonancia és disszonancia használatának jobb standardizálódására, még a hármashangzatok – vagyis a legegyszerűbb akkordok – óvatos próbálgatására is.

Hangszerek

A középkor végén a hangszerek fejlesztésének is lökést adott mindaz, amit az arab reneszánsz közvetített, alapvető fúvóshangszerek, mint például a furulya, a mai hegedű előképe, népszerű pengetőhangszerek voltak a legdivatosabbak a korban.

Műfajok

F. Landini: Íme a tavasz!

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

Európa nagy része, nem csekély részben az arab katonai és kulturális nyomás hatására konszolidációnak indult a IX.-X. századtól, így a kedvező környezetben elindult a műzenei műfajok fejlődése is: a liturgikus ének az ókori műfajok nyomán a gregorián ének dallamalkotásává fejlődött, az ars antiqua conductus műfajából kinőve az ars nova során elkezdtek próbálkozni az organum, motetta műfajban óvatos kétszólamúsággal a trecento madrigálban szintén, végül a ballata és a kánon hoztak be olyan olyan többszólamú elemeket, amelyek a 15. század közepén, az újkorba lépéssel a háromszólamú akkordok világát, és az ellenpontozást megerősítették.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Medieval music című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.