A könyv népei

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Könyv népei szócikkből átirányítva)
Muszlim hívők aránya a világ államaiban, Pew Research Center[1]
Mohamed próféta védelmi levele a Szent Katalin-kolostor könyvtárában,[2] ő kötött jogvédelmet is tartalmazó szerződést a medinai zsidókkal és keresztényekkel is[3]

A könyv népei (arabul: Ahl al-Kitāb) iszlám kifejezés, amely az ábrahámi vallások másik két fő ágára, azaz a zsidókra és a keresztényekre, továbbá más egyistenhívő csoportokra utal.

Azok a hívők, akik egyistenhívők, és kinyilatkoztatott könyvek (Tóra, Aveszta,[4] Evangéliumok, Ószövetség, Biblia, Korán) követői, az egyistenhivő keresztények, zsidók és a muszlimok. A védelmi szerződés népe (dzimma), az egyistenhívő nem muszlim vallású hívők összessége. Az első dzimmik a zsidók voltak, majd követték őket a keresztények és más egyistenhívő népek. A saría vallási alapon tesz különbséget a muszlim törvények alkalmazása szempontjából. Más szabályok vonatkoznak a muzulmánokra és a nem muzulmánokra. A saría törvénykezésen kívül a védelmi szerződés (dzimma) határozza meg a muzulmán országok keresztény és zsidó kisebbségeinek életét.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Claude Cahen: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig, Budapest, Gondolat, 1989.
  • Rainer Hermann: Az Iszlám Állam - A világi állam kudarca az arab világban, Budapest, Akadémiai Kiadó Zrt., 2015, ISBN 9789630596107
  • Bóka János: Az iszlám jog alapjai. In. Badó Attila – Loss Sándor (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Szeged, 2004
  • Goldziher Ignác: Előadások az Iszlámról. Katalizátor Kiadó, Budapest, 2008
  • Jany János: Klasszikus iszlám jog – Egy jogi kultúra természetrajza. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006
  • Muckel, Stefan: Der Islam im öffentlichen Recht des säkularen Verfassungsstaates. Duncker & Humblot, Berlin, 2008
  • Al-Abed, Saleh: A nem-muszlimok jogai az iszlám államban
  • Al-Ghazali, Muhammad: A fanatizmus és a tolerancia a kereszténység és az Iszlám között
  • Abu-l-A'la Maududi: Iszlám életmód
  • Simon Róbert: A Korán világa, Budapest, Helikon, 1987.
  • Polgár Ernő: Az iszlám világ titkai