Kómeitó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kómeitó

Adatok
Elnök Jamagucsi Nacuo
Frakcióvezető Nisida Makotó

Alapítva 1964november 17. (59 éves)
Ifjúsági tagozat Komei Shimbun

Ideológia Buddhista demokrácia[1]
Pacifizmus[2]
társadalmi jólét[2]
Humanista szocializmus[2]
Szociálkonzervativizmus
Politikai elhelyezkedés
Parlamenti jelenlét Képviselőház:
25 / 465
Tanácsosok Háza:
29 / 242
Weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kómeitó témájú médiaállományokat.

A Kómeitó (公明党; Hepburn: Kōmeitō?), 1998 és 2004 közötti angol nevén Új Kómeitó Párt,[3] japán politikai párt, amelyet a Szóka Gakkai buddhista új vallási mozgalom tagjai alapítottak.[4][5] Japán második világháború utáni történelmének harmadik legöregebb pártja a Japán Kommunista Párt és a Liberális Demokrata Párt után.[6] 2012 óta a Liberális Demokrata Párt koalíciós partnere és a kormány tagja.[7]

Története[szerkesztés]

A Kómeitót (magyarul: Tiszta Kormányzat Párt) a Szóka Gakkai buddhista új vallási mozgalom hozta létre. Első pártgyűlését 1964. november 17-én tartotta Tokióban, bár a Szóra Gakkai három tagja pártonkívüliként már az 1956-os felsőházi választáson parlamenti mandátumot szerzett. A mozgalom 1962-ben – amikor a mozgalomnak már 15 tagja volt felsőházi képviselő – alapította meg politikai szervezetét, a Kómei Seidzsi Renmei-t (magyarul: Tiszta Kormányzat Liga); a Kómeitó, mint párt, ebből a politikai szervezetből alapult csaknem három évvel később. Az első pártgyűlésen meghatározott három célja a politikai élet megtisztítása, a parlamenti demokrácia fenntartása és az emberek jólétének biztosítása volt. Az 1960-as években a Szóka Gakkai egyre nagyobb népszerűségre tett szert Japánszerte, részben ennek köszönhetően a Kómeitó az 1967-es alsóházi választásokon 25 mandátumot szerzett és a parlament negyedik legnagyobb frakcióval rendelkező pártja lett a Liberális Demokrata Párt, a Japán Szocialista Párt és a Demokratikus Szocialista Párt után.[6][8]

A kezdeti években a Kómeitó a liberális demokrata kormányzat elleni baloldali ellenzék része volt a szocialistákkal és a demokratikus szocialistákkal egyetemben. A Japán Szocialista Párthoz hasonlóan ellenezte az amerikai–japán biztonsági egyezményt és azt vallotta, hogy a Japán Önvédelmi Haderő létezése sérti Japán békealkotmányát. Az 1978-as pártgyűlés után azonban a Kómeitó egyre inkább centrista és jobboldali konzervatív nézeteket vallott és elismerte az amerikai egyezmény szükségességét és a védelmi erők alkotmányosságát.[6][8]

A Kómeitó ideológiájának változását a helyi és regionális önkormányzatokban a liberális demokratákkal közös együttműködés is befolyásolta. A Kómeitó gyorsan erősödött a helyi és regionális önkormányzatok szintjén és már az 1969-es tokiói önkormányzati választáson 25 mandátumot gyerve a tokiói fővárosi közgyűlésben a második legnagyobb párt lett. Az ilyen önkormányzatokban a Kómeitó egyre többször szavazott együtt a konzervatív Liberális Demokrata Párttal, ez az együttműködés pedig egyre inkább befolyásolta a párt országos politikáját. Az 1970-es évek elején például a Kómeitó és főtikára, Takeiri Josikacu fontos szerepett játszott a kínai–japán kapcsolatok normalizálásában: Takeiri közvetített kínai vezetők és Tanaka Kakuei, Japán akkori liberális demokrata miniszterelnöke között annak ellenére, hogy névlegesen a Kómeitó országos szinten az LDP ellenzéke volt.[6][8]

Számos botrányt követően a Szóka Gakkai és a Kómeitó 1970-ben megszakított minden hivatalos kapcsolatot. Az azt megelőző évben például egy neves egyetemi tanár egy a Szóka Gakkait hevesen kritizáló könyvet írt, amelynek kiadását a Kómeitó a politikai befolyását kihasználva megpróbált megállítani. A könyvkiadás ellenében állítólagosan az LDP-s pártelnök (és később miniszterelnök) Tanaka is fellépett a Kómeitó és LDP közötti együttműködés további jeleként. A botrányok után a párt vesztett népszerűségéből és az 1972-es alsóházi választásokon mándátumainak száma a korábbi 47-ről 29-re esett.[9][10][11]

Az 1993-as alsóházi választások után a Kómeitó először lett a japán kormány tagja Hoszokava Morihiro miniszterelnök Liberális Demokrata Párt és a Japán Kommunista Párt nélküli nagykoalíciójában. A Kómeitónak négy miniszteri poszt jutott. 1994-ben a Kómeitó elhagyta a kormányt, amikor Murajama Tomícsi a liberális demokraták, szocialisták és az Új Szakigake Párt támogatásával miniszterelnök lett. Az 1993–1994-es évek jelentős politikai változásai után 1994 decemberében a pártot feloszlatták és két utódpártra, a Új Kómei Pártra (公明新党; Hepburn: Kōmei Shintō?) és a Kómeire (公明; Hepburn: Kōmei?) osztották; az előbbi még 1994 vége előtt összeolvadt az Ozava Icsiró vezette Új Határ Párttal. Az Új Határ Párt 1997 feloszlott, a korábbi Kómeitó két újabb csoportot hoztak létre, Új Béke Pártot (新党平和; Hepburn: Shintō Heiwa?) és a Hajnal Klubot (黎明クラブ; Hepburn: Reimei Kurabu?), míg mások követték Ozavát új pártjába, a Liberális Pártba.[12] A különböző csoportosulások 1998. november 7-én újra létrehozták a Kómeitót, angol nevén Új Kómeitó Pártot.[6][13]

Az ekkorra konzervatív nézeteket valló párt 1999-ben újra a kormánykoalíció része lett, amikor a párt szövetségre lépett a Liberális Demokrata Párttal és a Liberális Párttal Obucsi Keizó miniszterelnöksége alatt. A párt 2003-tól az LDP-Kómeitó kettős koalíció része. A két párt együtt indul az országos választásokon, és a 2009 és 2012 közötti időszak kivételével azóta együtt kormányozza az országot.[6][8]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Klein és McLaughlin 67. o.
  2. a b c Adam P. Liff – Ko Maeda: Electoral incentives, policy compromise, and coalition durability: Japan's LDP–Komeito Government in a mixed electoral system. (angolul) Japanese Journal of Political Science, XX. évf. 1. sz. (2019. március) 53–73. o. doi Hozzáférés: 2021. március 28.
  3. New Komeito Party drops 'New' from its name. Japan Today (angolul) (2014. szeptember 28.) (Hozzáférés: 2021. március 29.)
  4. Klein és McLaughlin
  5. Macutani Minoru: Soka Gakkai keeps religious, political machine humming. The Japan Times (angolul) (2008. december 2.) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
  6. a b c d e f Jakusidzsi Kacujuki: The Komeito’s Curious Journey. The Japan Times (angolul) (2014. április 8.) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
  7. Josida Reidzsi: LDP charges back, vows to regain voter confidence. The Japan Times (angolul) (2012. december 18.) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
  8. a b c d Dzsódzsi Harano: Kōmeitō Turns Fifty: A History of Political Twists and Compromises. Nippon.com (angolul) (2014. november 25.) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
  9. Levi McLaughlin – Axel Klein – Steven R. Reed: The Power of Japan’s Religious Party. www.wilsoncenter.org. (angolul) Wilson Center (2014. november 4.) (Hozzáférés: 2021. március 28.)
  10. Maszumi Dzsunnoszuke Carlile: Contemporary politics in Japan. (angolul) Berkeley: University of California Press. 1995. 398. o. ISBN 9780520058545  
  11. Levi McLaughlin: Komeito’s Soka Gakkai Protesters and Supporters: Religious Motivations for Political Activism in Contemporary Japan. (angolul) The Asia-Pacific Journal, XIII. évf. 41. sz. (2015. október 12.) arch Hozzáférés: 2021. március 29.
  12. Religious Organizations And Democratization: Case Studies. (angolul) Szerk. Tun-jen Csen – Deborah A. Brown. London; New York: Routledge. 2006. 279. o. ISBN 9780765615091  
  13. Political Handbook of the World 2018–2019. (angolul) Szerk. Tom Lansford. (hely nélkül): SAGE. 2019. 2021. o. ISBN 9781544327112  

Források[szerkesztés]

  • Klein és McLaughlin: Axel Klein – Levi McLaughlin: Kōmeitō: The Party and Its Place in Japanese Politics. In The Oxford Handbook of Japanese Politics. (angolul) Szerk. Robert J. Pekkanen – Saadia M. Pekkanen. (hely nélkül): Oxford University Press. 2021. ISBN 9780190050993