Károlyi István (politikus, 1845–1907)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Károlyi István
Károlyi István (1845-1907).jpg

Született 1845. február 3.
Pest
Elhunyt1907. július 31. (62 évesen)
Nagykároly
Párt pártonkívüli
(1892-ig)
Szabadelvű Párt
(1892-1896)
pártonkívüli
(1896-1904)
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt
(1904-1907)
Választókerület Nagykároly
(1887-1901, 1905-1907)

Szülei Zichy Karolina
Károlyi György
Foglalkozás politikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Károlyi István témájú médiaállományokat.

Nagykárolyi gróf Károlyi István (Pest, 1845. február 3.Nagykároly, 1907. július 31.) politikus, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. Liberális eszmei világú, többnyire pártonkívüli politikusként, országgyűlési képviselőként 1887-től vett részt a magyarországi közéletben.

Életútja[szerkesztés]

Károlyi családnak a sarja. Szülei gróf nagykárolyi Károlyi György (18021877) főispán, királyi valóságos belső titkos tanácsos, magyar királyi főudvarmester, politikus és gróf zicsi és vázsonykeői Zichy Karolina (18181903) asszony voltak. Apai nagyszülei gróf Károlyi József (17681803), Békés vármegye főispánja, majd Szatmár vármegye örökös főispánja, kamarás, földbirtokos és gróf Elisabeth von Waldstein–Wartenberg (17691813) voltak. Anyai nagyszülei gróf zicsi és vázsonykeői Zichy Károly (17851876), császári és királyi kamarás, földbirtokos és gróf németújvári Batthyány Antónia (17891825) voltak. Nagybátyja, Károlyi István (1797–1881) politikus; bátyja, Károlyi Tibor (1843–1904) politikus; unokatestvére, Károlyi Sándor (1831–1906) politikus, közgazdász; unokaöccse, Károlyi Gyula (1871–1947) politikus, miniszterelnök.

Tanulmányait követően, 1865-ben Firenzébe utazott, ahol anyja, gróf Zichy Karolina szalonjában ismeretséget kötött a helyi magyar emigráció vezéralakjaival. 1866-tól az olasz kormány alá rendelt Magyar Légióban szolgált Klapka György tábornok segédtisztjeként. A légió 1867. évi feloszlatását követően bátyjával, Károlyi Tiborral közösen ők felügyelték a hazatérő magyarok útját, de a határon az osztrák rendőrség letartóztatta, s csak Bismarck porosz miniszterelnök közbenjárására kerülte el a haditörvényszéki felelősségre vonást. Rövid párizsi tartózkodást követően még 1867-ben hazatért, átvette a nagykárolyi Károlyi-uradalom igazgatását és bekapcsolódott Szatmár vármegye politikai életébe.

1872–75-ben a főrendiház jegyzőjeként tevékenykedett. 1887-ben pártonkívüli független jelöltként a nagykárolyi választókerület országgyűlési képviselője lett. 1892-től négy éven keresztül a Szabadelvű Párt frakciójában foglalt helyet, majd 1896-tól ismét pártonkívüliként vett részt a parlamenti munkában. 1901-ben nem indult az országgyűlési választásokon, de a főrendiház tagjaként továbbra is alkalma nyílt közelről követnie a belpolitikai eseményeket. Az 1904. november 18-ai, zsebkendőszavazás néven elhíresült parlamenti botrány – az ellenzéki obstrukció letörésére erőszakosan keresztülvitt házszabály-revízió – tiltakozásra késztette, csatlakozott a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párthoz és 1905-től haláláig ismét Nagykároly országgyűlési képviselője volt e párt színeiben.

Tevékeny közszereplő, korának egyik népszerű, közkedvelt személyisége volt, kortársai a „legelső magyar gavallér”-ként emlegették. 2000 forintot adományozott az 1882-ben felavatott Petőfi-szobor megvalósításához. Igazgatósági tagja volt a Nemzeti Lovardának, elnöke a Nemzeti Casinónak, díszelnöke a Caritas fővárosi jótékonysági egyletnek, 1907-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagjává választották.

Családja[szerkesztés]

1869-ben feleségül vette gróf sombolyai és janovai Csekonics Margit (18481936) kisasszonyt, Csekonics János gróf leányát, két gyermekük született:

Származása[szerkesztés]

Források[szerkesztés]