Jávor László (költő)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jávor László
Jávor László Párizsban
Jávor László Párizsban
Élete
Születési névSchwartz László
Született1903. május 4.
Budapest, Erzsébetváros
Elhunyt1992 december 2. (89 évesen)[1]
Cannes, France
Nemzetiségmagyar
SzüleiSchwartz Sámuel, Roth Eszter
Pályafutása
Fontosabb műveiSzomorú vasárnap

Jávor László, szül. Schwartz (Budapest, Erzsébetváros, 1903. május 4.[2]Cannes, 1992. december 2.[1] [m 1]) magyar újságíró, szövegíró, költő, festőművész, a Szomorú vasárnap c. dal szövegének szerzője (1934).[3]

Élete[szerkesztés]

Schwartz László néven született izraelita vallásúként 1903. május 4-én, Budapesten, az Erzsébetvárosban. Apja a tápiószentmártoni születésű 26 éves szabósegéd, Schwartz Sámuel, anyja a deméndi születésű Roth Eszter volt. Apja harcolt az első világháborúban, tűzharcos volt. Jávor Lászlónak Magyarországon 1934-ben Szomorú vasárnap címmel verseskötete jelent meg,[3] s írt egy regényt is, azonos címmel. 1933-as Szomorú vasárnap című dalszövegét Seress Rezső zenésítette meg, mely Gloomy Sundayként világkarriert futott be (az "öngyilkosok himnusza").

Az 1920-as években többször beperelték, általában sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége címén,[4] 1938-ban Nyugatra költözött, egykori jó barátja, Ritter Aladár újságíró szerint részt vett az ellenállási mozgalomban, s börtönbüntetést is szenvedett.[3] 1947-ben a Francia Akadémia Pálmája díjat vehette át. 1954-ben New Yorkban Az Ember című lap szerkesztőbizottságában működött, a folyóirat publikálta írásait. Később Dél-Franciaországban élt.

Kiadványok[szerkesztés]

  • Szomorú vasárnap. Jávor László 31 verse; Horizont, Bp., 1934
  • Szomorú vasárnap. Egy szerelem regénye; Nova, Bp., 1937
  • Café Narkózis. Versek és dalok; szerzői, Páris, 1954

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Fichier des personnes décédées (francia nyelven). data.gouv.fr . Government of France, 2019. (Hozzáférés: 2020. január 27.)
  2. Születése bejegyezve Budapest VII. ker. polgári születési akv. 1385/1903. folyószám alatt.
  3. a b c A Szomorú vasárnap költőjének nyilatkozata. Somogyi Néplap, 39. (1983: 86.) 5.
  4. HU BFL - VII.18.d - 05/1514 - 1926, illetve HU BFL - VII.18.d - 05/0468 - 1927.

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A Somogyi Néplap 1983-as száma, csakúgy, mint a Pest Megyei Hírlap 1984-es száma még közöl nyilatkozatot Jávorról, s mint élő személyről ír róla. A Somogyi Néplap megfelelő cikkéért l. A Szomorú vasárnap költőjének nyilatkozata. Somogyi Néplap, 39. (1983: 86.) 5., a Pest Megyei Hírlap megfelelő cikkéért l. Szomorú vasárnap. Első ítélet. Pest Megyei Hírlap, 28. (1984: 164.) 12.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1939-2002.
  • Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerk. Dr. Kikli Tivadar. Szeged. 1999.
  • Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp. 1986.
  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp. 2000.
  • Müller Péter: Szomorú vasárnap; NPI, Bp., 1983 [Seress Rezső daláról]
  • Müller Péter: Szomorú vasárnap; riportok Bartal Csaba, szerk. Vinkó József, Justin Éva; Welcome, Bp., 1998 [Seress Rezső daláról]

Cikkek[szerkesztés]

  • Izraeli Futár; 1954. júl. (s. ö.)
  • Izraeli Futár; 1962/15. (s.)
  • Izraeli Futár; 1998/12. (Szilágyi Gy.)

Levéltári anyagok[szerkesztés]

  • HU BFL - VII.18.d - 05/1514 - 1926
  • HU BFL - VII.18.d - 05/0468 - 1927
  • HU BFL - VII.18.d - 05/0306 - 1927
  • HU BFL - VII.171.a - 1929 - 0161