Jánoskúti Márta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jánoskúti Márta
Született1942. április 4. (81 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásajelmeztervező
IskoláiMagyar Ipar­művészeti Főiskola (1961–1966)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Jánoskúti Márta (Budapest, 1942. április 4. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar jelmeztervező.

Életpályája[szerkesztés]

Érettségi után az Iparművészeti Főiskola jelmeztervezői szakára jelentkezett 1961-ben. 1966-ban végzett, majd 1966-tól 1970-ig a szolnoki Szigligeti Színház jelmeztervezője, 1970-ben pedig a Vígszínház tervezője lett. Tervezett jelmezeket más budapesti és vidéki színházaknak, valamint filmek és tévéjátékok számára is. A nizzai Operaháznak két operához tervezett jelmezeket, s több kooprodukciós filmben is közreműködött Spanyolországban, és Jugoszláviában.[1] 1979-től az Iparművészeti Főiskola jelmeztervezés tanára. Jelmezeiből 1989-ben önálló kiállítása volt Székesfehérváron, 1993-ban Koppenhágában, 2000-ben, 2001-ben és 2008-ban pedig Budapesten. Párizsban, Prágában, Újvidéken és Miskolcon voltak csoportos kiállításai.[2]

Színpadi tervezései[szerkesztés]

  • Arthur Miller: A salemi boszorkányok
  • Illyés Gyula: Tiszták
  • Örkény István: Macskajáték
  • Déry TiborPresser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Szegedi Nemzeti Színház)
  • William Shakespeare: Antonius és Cleopatra
  • Gombrowicz: Operett
  • Dosztojevszkij–Ljubimov: Bűn és bűnhődés
  • Kleist: Homburg hercege
  • Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
  • Cavalli: Ormindo
  • Verdi: Az álarcosbál (Erkel Színház)
  • Bulgakov: Álszentek összeesküvése (Katona József Színház (Budapest))
  • David Hare: Amy világa (Budapesti Kamaraszínház)
  • Frances Goodrich–Albert Hackett: Anna Frank naplója (Budapesti Kamaraszínház)
  • Ernst Thomas: Aranytó (Vörösmarty Színház)
  • Harold Pinter: Árulás (Pesti Színház)
  • Francis Veber: Balfácánt vacsorára! (József Attila Színház)
  • Katona József: Bánk bán (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
  • Jean Racine: Bereníké (Budapesti Kamaraszínház)
  • David Hirson: A bohóc (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
  • Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán (Pesti Színház)
  • Petrovics Emil: C'est la guerre (Magyar Állami Operaház)
  • Kálmán Imre: A cigányprímás (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
  • Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi (Vígszínház)
  • Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Georg Büchner: Danton halála (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
  • Spiró György: Elsötétítés (Pesti Színház)
  • Friedrich Schiller: Don Carlos (Szegedi Nemzeti Színház)
  • Molière: Don Juan (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Hanoch Levin: Az élet mint olyan (Pesti Színház)
  • Előre hát, fiúk! (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Spiró György: Elsötétítés (Pesti Színház)
  • Eisemann Mihály: Fekete Péter (Vígszínház)
  • Hunyady Sándor: Fekete szárú cseresznye (szolnoki Szigligeti Színház)
  • Albert Camus: A félreértés (Vígszínház)
  • Beaumarchais: Figaro házassága avagy egy őrült naplója (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Thuróczy Katalin: Finálé (Budapesti Kamaraszínház – Ericsson Stúdió)
  • Terence McNally: Frankie és Johnny (Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió)
  • Neil Simon: Furcsa pár (Vígszínház)
  • Shakespeare: Hamlet, dán királyfi (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli)
  • Grimm fivérek: Hamupipőke (Vígszínház)
  • Richard Alfieri: Hat hét, hat tánc (Gyulai Várszínház)
  • Huncut a lány (Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió)
  • A hűtlenek (Vígszínház)
  • Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Vígszínház)
  • Woody Allen: Játszd újra, Sam! (Vígszínház)
  • Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek (Vígszínház)
  • Márai Sándor: Kassai polgárok (Budaörsi Játékszín)
  • Heinrich Böll: Katharina Blum elveszett tisztessége (Pesti Színház)
  • Carlo Goldoni: A kávéház (Vígszínház)
  • Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára (Magyar Állami Operaház)
  • Andersen: A király meztelen (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Békés Megyei Jókai Színház)
  • Henrik Ibsen: Kísértetek (Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió)
  • Karl Von Gutzkow: A kitaszított (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli)
  • Marie Jones: Kövekkel a zsebében (Pesti Színház)
  • Horváth Károly: Laura (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Tolsztoj: Legenda a lóról (Vígszínház)
  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig! (József Attila Színház)
  • Spiró György: Liliomfiék az Alföldön, avagy Fogadó a Nagy Kátyúhoz (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (Budapesti Operettszínház)
  • Louis Feydeau: Meglőttük a fényes sellőt (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Terence McNally: Mesterkurzus (Miskolci Nemzeti Színház)
  • Thornton Wilder: A mi kis városunk (Pesti Színház)
  • Shakespeare: Minden jó, ha vége jó (Vígszínház)
  • Ray Cooney: A miniszter félrelép (József Attila Színház)
  • Molière: Mizantróp (Az új embergyűlölő) (Kecskeméti Katona József Színház)
  • fejes Endre: Mocorgó (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli)
  • Neil LaBute: A modell (Pesti Színház)
  • Robert Bolt: Morus (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli)
  • Csongrádi Kata: A Nofretéte-akció (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli)
  • Henrik Ibsen: Nóra (Vígszínház)
  • Thomas Bernhard: Nyugállomány előtt (Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió)
  • James Goldman: Az oroszlán télen (Vörösmarty Színház)
  • Görgey Gábor: Örömállam (Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió)
  • Békés Pál: Össztánc (Vígszínház)
  • Presser GáborSztevanovity Dusán–Horváth Péter: A padlás (Vígszínház)
  • Henrik Ibsen: Patkányiszony (Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió)
  • Örkény István: Pisti a vérzivatarban (Vígszínház)
  • Ingmar Bergman: Próba után (Budapesti Kamaraszínház – Ericsson Stúdió)
  • Lillian Hellman: Rejtett játékok (Pesti Színház)
  • Gogol: A revizor (Vígszínház)
  • William Shakespeare: Rómeó és Júlia (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Martin Sherman: Rose – Másrészt viszont… (Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió)
  • Ivan Menchell: Sírpiknik (Thália Színház)
  • Jerzy Andrzejewski: Sötétség borítja a Földet (Thália Színház)
  • Gurney A.R.: Sylvia (Vígszínház)
  • Pozsgai Zsolt: Szabadságharc Szebenben (Kecskeméti Katona József Színház)
  • Joanna Murray - Smith: Szenvedély (Pesti Színház)
  • Nádas Péter: Találkozás (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli)
  • Puccini: Turandot (Magyar Állami Operaház)
  • Puccini: Turandot (Erkel Színház)
  • Heltai Jenő: Tündérlaki lányok (szolnoki Szigligeti Színház)
  • Molière: Úrhatnám polgár (Vígszínház)
  • Kisfaludy Károly: Csalódások (Agria Játékszín, Eger)
  • Szigligeti Ede: Liliomfi (Agria Játékszín, Eger)
  • Száraz György: Gyilkosok (Agria Játékszín, Eger)
  • Török Rezső: Péntek Rézi (Békés Megyei Jókai Színház)
  • Mozart: Szöktetés a szerájból (Debreceni Csokonai Színház)
  • Lehár Ferenc: A mosoly országa (Szegedi Szabadtéri Játékok)
  • Székely János: Hugenották (Gyulai Várszínház)

Filmek[szerkesztés]

Játékfilmek[szerkesztés]

  • Minden kezdet nehéz (1966)
  • Yerma (1984)
  • Hajnali háztetők (1986)
  • A másik ember (1988)
  • Ismeretlen ismerős (1989)
  • A csalás gyönyöre (1992)
  • Vigyázók (1993)
  • Minden úgy van, ahogy van (1994)
  • Esti Kornél csodálatos utazása (1995)
  • VII. Olivér (2001)
  • Tréfa (2009)

Tévéfilmek[szerkesztés]

  • Tudós nők (1975)
  • Edith és Marlene (1992)
  • Szökevény (1993)
  • Feltámadás Makucskán (1994)
  • Isten madárkái (1994)
  • Ebéd (2005)
  • Örkény lexikon (2007)
  • Májusi zápor (2009)

Díjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. kultura.hu. [2010. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 11.)
  2. Orlaiprodukcio.hu. [2009. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 11.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]