Juhász Árpád (geológus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Juhász Árpád
Juhász Árpád az MTV Delta című műsorában.
Juhász Árpád az MTV Delta című műsorában.
Született1935. június 1. (88 éves)[1]
Pécs
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásageológus
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Juhász Árpád témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Juhász Árpád (Pécs, 1935. június 1. –) magyar geológus, a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja.

Életpályája[szerkesztés]

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett geológusként 1957-ben. 195862 között a Magyar Természettudományi Múzeum ásványtárának munkatársa volt. 1963-tól 1970-ig az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztben dolgozott. Ezzel párhuzamosan már a 60-as évektől kezdve népszerűsítette a geológia tudományát, a sajtóban éppúgy, mint a rádióban és a televízióban. 1971-től tizenöt esztendőn keresztül, 1986-ig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Természettudományi Stúdiójának igazgatója volt, majd 1997-ig a Magyar Televízió Természettudományos Szerkesztőségének munkatársa. 1997-ben a frissen induló TV2 gyermek- és ifjúsági műsorainak főszerkesztőjeként kezdett dolgozni, 1999-től a csatorna tanácsadója. 2000-től a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteletbeli tagja. 1989-ben SZOT-díjjal, 2007-ben Pro Natura-díjjal és Pethő Sándor-díjjal ismerték el tevékenységét.

Pályája során számos földrajzi ismeretterjesztő filmet készített, továbbá szakértőként vett részt a televízió földrajzi témájú természettudományos sorozataiban, magazinműsoraiban, vetélkedőiben. Geológus-szakértője volt a Magyarországot bemutató híres kéktúra-filmsorozatnak:

Érdeklődése főleg az amerikai kontinens felé irányul, de beutazta az egész világot és minden földrészről tudósított. Nyolcvanéves koráig 109 országban fordult meg. Nős; két lánya és három unokája van.[2]

Főbb művei[szerkesztés]

  • Pigler József–Juhász Árpád–Komarniczky Gyula: Autóval a Magas-Tátrába; Sport–Medicina, Budapest, 1973
  • Magyarország földtörténete. TIT, Budapest, 1974
  • Hegységképződés. Tankönyvkiadó, Budapest, 1975
  • Magyarország. Kézikönyv idegenvezetők számára. OIT, Budapest, 1975
  • A kőolaj nyomában. Gondolat, Budapest, 1979
  • Új geológiai ismeretek a földrajztanításban. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980
  • Évmilliók emlékei. Magyarország földtörténete és ásványi kincsei. Gondolat, Budapest, 1983
  • Az inkák földjén. Menekülés Huarazból. Háttér, Budapest, 1990
  • Katasztrófák évtizede. Panoráma, Budapest, 1992
  • Kati Amerikában. Ötszáz évvel Kolumbusz után. Orex, Budapest, 1992
  • Hegyek ormán – tengerek mélyén. Medicina, Budapest, 1993 (Juhász Erikával)
  • A természet csodái között. Sátorral az Egyesült Államokban. Aqua, Budapest, 1996 (Juhász Erikával)
  • Gúta és környéke a múlt századokban. Kalligram, Pozsony, 1996
  • Észak-Amerika. Alaszkától a Yucatán-félszigetig. Kossuth, Budapest, 2001 (Galácz Andrással)
  • Amerikai zenehíd. Észak-, közép- és dél-amerikai találkozások, pillanatképek; Kairosz, Budapest, 2007
  • A kék bolygó vándora. Topográf, Budapest, 2009
  • Gleccserek, a Föld hőmérői. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2012
  • Egzotikus Ázsia; Nemzedékek Tudása, Budapest, 2014
  • Kóborló Farkas, a kék bolygó követe. Juhász Árpáddal beszélget Juhász Előd; Kairosz, Budapest, 2014 (Magyarnak lenni)
  • Egzotikus Latin-Amerika; Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, 2017
  • Egzotikus Európa; Medicina, Budapest, 2019

Ezenkívül A Mi világunk-sorozat több füzetének szerzője 1975 és 1980 között.

Televíziós munkáiból[szerkesztés]

  • Gondolkodó – tudományos magazin, szerkesztő-műsorvezető
  • Tévémagiszter – ismeretterjesztő sorozat, szerkesztő-műsorvezető
  • TV Egyetem – természettudományos sorozata, szakértő
  • Kalendárium – magazinműsor, szerkesztő-műsorvezető
  • A tudomány határain – ismeretterjesztő magazin, szerkesztő-műsorvezető
  • Mesterségem címere – portré, ismeretterjesztő sorozat, szerkesztő-riporter
  • Kitüntetett tudósok – ismeretterjesztő, rend.: Asbót Kristóf
  • Barangolás Borneón – ismeretterjesztő film, szerk.-rend.: Juhász Árpád
  • Malajziai mozaik – ismeretterjesztő film, szerk.-rend.: Juhász Árpád
  • A világjáró nagypapa meséi – ifjúsági film, rend.:Ecsedy Márton
  • Emberevők unokái között – ismeretterjesztő fim, szerk.-rend.: Juhász Árpád
  • A megsebzett bolygó – ismeretterjesztő sorozat (1971) szakértő, rend.: Rácz Gábor
  • Másfélmillió lépés Magyarországon – ismeretterjesztő sorozat (1979–1980), szakértő, rend.: Rockenbauer Pál
  • Utazz velünk Magyarországon! – ismeretterjesztő sorozat (1985–89), író, rend.: Beregszászi Mária
  • Magyarország barlangjai – ismeretterjesztő filmsorozat (1986) szerkesztő, rend: Duló Károly, Lakatos Iván
  • …és még egymillió lépés – ismeretterjesztő sorozat (1986–87), szakértő, rend.: Rockenbauer Pál
  • Évmilliók emlékei – tudományos sorozat (1986–1990), szerkesztő-forgatókönyvíró, rend.: Sors Tamás
  • Az inkák földjén – ismeretterjesztő sorozat (1990), forgatókönyvíró, rend.: Nádorfi Lajos
  • Kerekek és lépések – ismeretterjesztő sorozat (1990–91), szakértő, rend.: Gyenes Károly
  • Ismeretlen Budapest – ismeretterjesztő sorozat (1991–94), szerkesztő, rend.: Szőke Miklós
  • Az ígéret földje – ismeretterjesztő (1992)
  • A gránitszirtek szigetén – ismeretterjesztő (1992)
  • Hádész és Poszeidon birodalmában – ismeretterjesztő (1992), forgatókönyvíró,rend.: Rozsnyai Aladár
  • Katasztrófák évtizede – (1993), szerkesztő, rend.: Bakos Katalin
  • Nemzeti Park lehetne… – ismeretterjesztő sorozat (1993–97), rend.: Gertsner Adrienne, Szent-Andrássy Imre
  • Ahol a Gangesz születik – ismeretterjesztő (1994), forgatókönyvíró, rend.: Rozsnyai Aladár
  • Natúra – ismeretterjesztő sorozat (1994–2012), rend.: Sáfrány József, Gyenes Károly
  • Elrejtett tájak – ismeretterjesztő sorozat (1995) szerkesztő, rend.: Szalkai Zoltán
  • Legenda és valóság – útifilm (1995), rend.: Bakos Katalin
  • Nem lehetek vesztes – dokumentumfilm (1995), forgatókönyvíró, rend.: Rozsnyai Aladár
  • Gróf Teleki Sámuel nyomában – tudományos-ismeretterjesztő (1995), szakértő,rend.: Sáfrány József
  • Mérföldkövek a magyar technika történetében – ismeretterjesztő sorozat (1995-1996)
  • Járóföld – ismeretterjesztő sorozat (1996–97), szakértő, rend.: Bakos Katalin
  • Túrabakancs – ismeretterjesztő sorozat (1996–99), szakértő, rend.: Szélyes Zoltán
  • Vulcanus isten otthonában – ismeretterjesztő (1999), forgatókönyvíró, rend.: Rozsnyai Aladár
  • A borostyánkő útján – ismeretterjesztő sorozat (2000), szerkesztő, rend.: Szőke Miklós
  • Tudásakadémia – ismeretterjesztő sorozat (2005), rend.: Dörflinger László
  • Időutazás – ismeretterjesztő sorozat (2005), rend.: Dörflinger László
  • Téli kék – ismeretterjesztő sorozat (2008–2009), szakértő, rend.: Gyenes Károly
  • Időutazó – ismeretterjesztő sorozat (2012)

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • MOB fair play trófea, művészet-tudomány kategória (2019)[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 2017. október 9., Árpád Juhász, 333097
  2. Fábos Erika. „Örök ismeretterjesztő maradok”, Dunántúli Napló, Mediaworks Regionális kiadó, 2016. január 10., 6. oldal. ISSN 2063-3750 (Hozzáférés ideje: 2016. január 23.) 
  3. MOB fair play gála: elismerések átadása hat kategóriában. www.nemzetisport.hu (2019. november 21.) (Hozzáférés: 2019. november 22.)

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]