Joseph D. Lichtenberg
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. (2018 decemberéből) |
 |
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. |
| Joseph D. Lichtenberg | |
| Született | 1925. augusztus 29. Baltimore |
| Elhunyt | 2021. május 19. (95 évesen)[1][2] |
| Állampolgársága | amerikai |
| Foglalkozása | pszichiáter |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Joseph D. Lichtenberg (Baltimore, Maryland, 1925. augusztus 29. – 2021. május 19.) amerikai pszichoanalitikus elméletalkotó, kutató és klinikus. A Psychoanalytic Incquiry szerkesztője volt, a Washington Psychoanalytic Institute oktatója, és magánpraxist folytatott.
Munkássága[szerkesztés]
Kezdetben a szelfpszichológiából indult ki, és akárcsak Heinz Kohut az empátiát tartja a pszichológiai jelenségek fő megismerési módszerének. Később a modern csecsemőkutatások eredményeit alkalmazta a egy új motiváció-affektus elmélet kialakításában.
Szerinte a tevékenységünket öt motivációs erő mozdítja elő. Ezek:
- a fiziológiai szükségletek pszichés szabályozásának igénye
- kötődés és odatartozás igénye
- kutatás – keresés és önérvényesítés igénye
- visszahúzódással vagy ellenállással az averzív reagálás igénye
- az érzéki örömök és a szexuális tevékenység igénye
A motiváció-rendszerek és az élettapasztalatok egymást kölcsönösen formálják. Minden motivációs rendszer rendelkezik egy affektus-céllal, ami kiegyenlítésre törekszik. Ezek az előbbi sorrendben:
- öröm az élettani szükségletek kielégítése miatt
- intimitás vágya és öröme
- hatékonyság és kompetencia élmény
- az ellentmondásos és konfrontatív helyzetben átélt kompetencia élmény vagy düh esetén erő és hatalomélmény,, veszély esetén félelem
- erotikus öröm, feszültség vagy izgalom
Modellszcéna fogalma
Egyrészt terápiás fogalom: a páciens életében fontos események. Másrészt elméleti: fejlődésben kiemelkedő szelfélmények (önmagával/vagy másokkal kapcsolatban). Harmadrészt gyakorlati: jelentős korábbi vagy aktuális esemény.
A séma fogalma
A szcénák szerveződésére utal (például a közelség igénye gyakori frusztrálása korai életkorban az averzív motivációs rendszert aktiválja, a gyerek esetleg megbántottság és düh érzéssel reagál). A terapeutának ezeket fel kell ismernie ahhoz, hogy megjósolhasson megérthessen és integrálhasson bizonyos mintázatokat, majd páciensével együtt kidolgozhassa őket. A páciens így megértheti, hogy milyen sajátos módon kapcsolja össze elvárásait érzelmi reagálással, esetleg olyan helyzetekben is, amikor mások közelségére vágyik. Ha a gyerekkori affektív séma leoldódik a konkrét szituációról könnyen generalizálódhat (érdeklődés-öröm kapcsolódik a düh-megbántottsághoz, és a közelség később undort vált ki).
A pszichoterápiájában az érzelmekre összpontosít, akárcsak a fejlődésben a biztonság és affektív atmoszféra alapvető így a terápiában is elengedhetetlen, hogy valami megnyugtatót tudjon nyújtani a terapeuta ahhoz, hogy átmeneti szelf-tárgy-funkciót betöltse és ikerélményt nyújtson.
Affektusfelosztása
Specifikus érzések: többnyire helyzetfüggők. Öröm-bánat (tárgytalan), örvendezés-harag (tárgyas), elégedettség-irigység, bátorság-félelelem, büszkeség-szégyen, pihentség-fáradtság, erkölcsösség-bűntudat, magabiztosság-bizonytalanság, hatékonyság-haszontalanság.
Tartós hangulat vagy kedély: hosszabban tart mint a specifikus érzés, lehet jellembeli adottság is.
Intenzív affektusállapot: az érzések annyira dominálnak, hogy a problémamegoldó képesség megbénul
Az érzések előjele lehet pozitív, semleges vagy negatív.
A terápiás cél nemcsak az érzések megkülönböztetése, megértése, hanem az öt motivációs-rendszer szerveződésének kutatása. Az affektusok alapvető jelentőségűek, mert kommunikatív funkciókkal bírnak mind kifelé, mind befelé. Újra meg kell tanulni a saját és mások érzéseivel olvasni. Fel kell fedni az általánosított sémákat, amelyek a hasonló események ismétlődő élményei képzik. Meg kell vizsgálni hogy a szóban forgó élmények bírnak-e motivációs jelentőséggel. Az így beazonosított modellszcénákat újra kell szervezni, és ez az egyén szelférzetét és másokkal való viszonyát is megváltoztatja.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Karterud, Monsen (szerk.): Szelfpszichológia – a Kohut utáni fejlődés. Animula, Budapest, 1999
