Jonas Malheiro Savimbi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Jonas Savimbi szócikkből átirányítva)
Jonas Malheiro Savimbi
Hivatali idő
1966 – 2002
UtódIsaías Samakuva
Katonai pályafutása
Csatái
  • angolai szabadságharc
  • angolai polgárháború
Született1934. augusztus 3.
Munhango, Angola
Elhunyt2002. február 22. (67 évesen)
Lucusse környéke, Angola
SírhelyLuena
PártUNITA
GyermekeiNazar
Foglalkozás
IskoláiLausanne-i Egyetem
Halál okabevetésben esett el
A Wikimédia Commons tartalmaz Jonas Malheiro Savimbi témájú médiaállományokat.

Jonas Malheiros Savimbi (Munhango, Angola, 1934. augusztus 3.– Lucusse környéke, Angola, 2002. február 22.) angolai katona és politikus, az angolai UNITA mozgalom alapítója és vezetője volt. A mozgalom először a portugál gyarmati uralom, majd a szocialista MPLA kormány ellen küzdött. Savimbi a kormánycsapatok elleni küzdelem közben esett el 2002. február 22-én, Lucusse környékén.

Élete[szerkesztés]

Származása, gyermekkora és tanulmányai[szerkesztés]

Jonas Malheiros Savimbi 1934. augusztus 3-án született a Moxico tartományban található Munhango településen. Apja hosszú időn keresztül a Benguela Vasúti Társaság alkalmazottja volt. Jonas a protestáns misszió iskolájába járt édesapja szülőfalujában, Bie tartományban. A későbbiekben átkerült egy másik, Dondiban található missziós iskolába. Középiskolai tanulmányait Silva Porto-ban kezdte (mai neve Bie), mely Közép-Angola legnagyobb városa és a délen található Sa da Bandeira-ban (mai neve Lubango) folytatta. Savimbi jóval nagyobb iskolázottságra tett szert, mint az angolaiak általában a portugál gyarmati uralom alatt. 1958-ban ösztöndíjat nyert Lisszabonban a Krisztus Egyesített Egyháza segítségével. 1960-ban átkerült a Fribourg Egyetemre, majd a svájci Lausanne Egyetemen tanult politológiát.[1]

Küzdelme Angola felszabadításáért[szerkesztés]

Tanulmányai után az Angola portugál gyarmati uralom alól való felszabadításáért induló mozgalom egyik vezéregyénisége lett. Savimbi saját véleménye szerint politikai gyakorlatát ennek a küzdelemnek és nem tanulmányainak köszönhette. 1961-ben egy egyetemi konferencián találkozott a kenyai nacionalista vezetővel Tom Mboyával, akinek a hatására aktív politikai szerepvállalásba kezdett. Csatlakozott az Angolai Népi Unió nevű felszabadítási mozgalomhoz, ahol egy éven belül megszerezte a főtitkári pozíciót, majd a száműzetésben megalakult kormány külügyminisztere lett.[2]

A vezetőségben csalódva kilépett ebből a csoportosulásból és lefektette egy új felszabadítási front alapjait, mely leginkább az Angola középső részén élő ovimbundu törzsre támaszkodott. Ehhez a népcsoporthoz tartozott Savimbi is. 1966-ban, munkájának gyümölcseként sikeresen megalapította az UNITA mozgalmat (Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért) egy titkos gyűlésen, Angola egyik keleti tartományában. Innentől kezdve Savimbi kezdeményezésére az UNITA és a portugál kormányt képviselő erők között fegyveres összecsapások jöttek létre az angolai fővárosban, Luandában.[2]

A portugál gyarmati uralmat egy katonai puccsnak köszönhetően sikerült megtörni 1974-ben. Savimbi a guerilla háború képviselőjeként kötött tűzszünetet az új portugál vezetőkkel. Emellett egyezményt írt alá a másik két angolai felszabadítási párt képviselőjével 1975-ben. Ezt annak a reményében tette, hogy a három csoport együttműködésének eredményeként az ország egy békés átmenetet követően nyeri el a függetlenségét. Ez azonban nem valósult meg, mivel polgárháború tört ki és ezzel Savimbi politikai karrierjének egyik legvitatottabb szakaszát kezdte meg.[2]

Az angolai polgárháborúban[szerkesztés]

Savimbi ezt a háborút 1975-től az 1990-es évekig folytatta. Ellenfelei azzal gyanúsították, hogy az UNITA az afrikai kontinens leggyűlöltebb államának, a Dél-afrikai Köztársaságnak a bábja. Az Amerikai Egyesült Államok és más nyugati országok fegyverrel és gyógyszerrel támogatták az UNITA tagjait. Savimbi, saját állítása szerint, széles körű támogatottságot élvezett az angolaiak körében. Különösen a központi, főleg az ovimbunduk által lakott területeken, akiket a gyarmati uralom alatt saját, északi honfitársaik is elnyomtak. A guerilla háborút váltakozó sikerrel folytatták. Az UNITA többnyire az ország egyharmad részét uralta, a kevésbé lakott keleti és délkeleti területeken. Az MPLA kormányt legsúlyosabban veszélyeztető cselekményük a benguelai vasút ellen elkövetett szabotázs volt, mely létfontosságú volt az angolai gazdaság szempontjából.[3]

Az angolai választások és a polgárháború kiújulása[szerkesztés]

1988 decemberében létrejött egy hárompárti egyezmény, melyben a Dél-afrikai Köztársaság hozzájárult Namíbia függetlenségébe. Kuba beleegyezett csapatai Angolából való kivonására. Emellett az angolai hadviselő felek tárgyalásokat kezdtek, melyek választások megtartásához vezettek. A zambiai elnök Kenneth Kaunda célzást tett arra, hogy Savimbinek önkéntes száműzetésbe kellene vonulnia. Savimbi azonban kampányba kezdett a tűzszünet megkötése után. A 16 éve tartó, 350 ezer áldozatot követelő polgárháború az elkövetkezendő 17 hónapban szünetelt.[4]

Savimbi beszédeit negatív módon befolyásolta az erőszakkal való fenyegetőzés és az, hogy a választásokat csak akkor tartotta volna szabályosnak, ha ő nyer. A megjelent 300 külföldi megfigyelő szerint az 1992-es választások rendben és szabályosan folytak le. Savimbi azonban nem fogadta el az eredményeket és hat héttel később újra a fegyvereké lett a szó.[4]

Ez a polgárháború egy újabb tragikus szakaszát nyitotta meg, mely során az áldozatok száma további 150 ezerrel gyarapodott. Emellett a rendkívüli károknak köszönhetően a jóléti állam maradék esélye is elúszott. A nyugati segítség egyre apadt, de Savimbi ennek ellenére elég fegyvert tudott szerezni és először az ország 70%-át az ellenőrzése alá vonta.[4]

Az 1990-es évek közepére azonban Savimbi pozíciója meggyengült és párbeszédbe bocsátkozott ellenfelével José Eduardo dos Santos-szal. A létrejött megegyezés szerint, mely a 19 éves polgárháború végét jelentette volna, Savimbi beleegyezett az UNITA csapatainak harcokból való kivonásába. Cserében az UNITA és a kormánypárti MPLA megosztozott volna a hatalmon. Azonban a béke nem sokáig tartott. 1996-ban a kormány a hatalommal nem járó alelnöki pozíciót ajánlotta fel Savimbinek. Az UNITA ezt sértőnek találta vezérére nézve és a polgárháború hamarosan kiújult.[4][5]

Az UNITA utolsó napjai és halála[szerkesztés]

Ahogy az összecsapások tovább folytatódtak, az UNITA anyagi helyzete lassan, de biztosan megrendült. 1996-ra elveszítették az összes külső nyersanyagforrásukat, mely ezután néhány gyémántlelőhelyre korlátozódott. Ez zavarokat okozott a fegyver- és a lőszerutánpótlásban is. Az elkövetkezendő négy évben tovább gyengült a mozgalom és a világ közvéleménye is egyre negatívabban értékelte az UNITA tevékenységét.[6]

2000-ben Nagy-Britannia Savimbi eltávolítását kezdeményezte. Számos ország támogatta ezt az ötletet, mivel a kommunista veszély megszűntével belátták, hogy ártatlan civilek ezreinek lemészárlásáról van szó. Az Amerikai Egyesült Államok követelte az UNITA észak-amerikai műveleteinek befejezését és megtagadta az Angolának szánt további segélyek folyósítását a véget nem érő konfliktus lezárásáig. Savimbi ennek ellenére folytatta a harcot az általa elképzelt szabad Angola létrehozásáért.[6]

Végül 2002. február 22-én Savimbi a kormányerőkkel folytatott harcban életét vesztette. Halálával felcsillant a remény a majd 30 éve tartó polgárháború befejezésére. Az UNITA igazi vezető nélkül feladta a harcokat. Sokan továbbra is meleg szívvel fognak emlékezni Savimbire, mint a gyarmati elnyomás és a kommunizmus elleni szabadságharcosra, azonban sokakban a kormány megdöntésére irányuló szándéka miatti hosszú, sok áldozattal járó polgárháború emlékét fogja felidézni alakja.[6]

Angol nyelvű szakirodalom[szerkesztés]

  • Basil Davidson, In the Eye of the Storm; Doubleday, 1972, ISBN 0385031793
  • Lawrence W. Henderson, Angola: Five Centuries of Conflict; Cornell University Press, 1980, ISBN 0801412471
  • Arthur Jay Klinghoffer, The Angolan War; Westview, 1980, ISBN 086531022X
  • John Marcum, The Angolan Revolution, 1. kötet, MIT Press, 1969, ISBN 0262130483
  • John Marcum, The Angolan Revolution, 2. kötet, MIT Press, 1978, ISBN 0262131366
  • Michael Wolfers és Jane Bergerol, Angola in the Front Line; Zed Books Ltd, 1983, ISBN 0862321077

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jonas_Malheiro_Savimbi&oldid=26695754”