Bill of Rights (Anglia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Jogok törvénye szócikkből átirányítva)
Indítványozása 1689. január 22. Megalkotása 1689. október 23. Ratikfikálása 1689. december 16.

Az 1689. évi Bill of Rights az angol alkotmányos monarchia alapvető jogszabálya, az a nyilatkozat, melyben az 1689. január 22-én a Westminsterben összeült gyülekezet kifejtette az angol alkotmány ama vezérelveit, melyek alapján III. (Orániai) Vilmost a trónra meghívták. A kifejezést "Jogokról szóló nyilatkozatnak" vagy "jogok törvényének" szokták fordítani; a történetírás általában nem fordítja le magyarra. A Bill of Rights az 1688-89-es ún. dicsőséges forradalom nyomán újra szabályozta az uralkodó és a rendek kapcsolatát, azonban számos kérdést későbbi törvények pontosítottak. A Bill of Rights és a későbbi törvények együtesen a forradalmi rendezés (revolutionary settlement) nevet kapták.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bibó István szerint a középkor nem az önkény korszaka, hanem a szabadság kis köreinek halmaza: minden rendnek, illetve testületnek jól meghatározott jogai és kötelezettségei voltak. A rendi monarchiában általánosan elterjedt gyakorlat volt, hogy az uralkodó a koronázása alkalmával igéretet tett arra, hogy megtartja az ország törvényeit és tiszteletben tartja az alattvalók privilégiumait. Ezt az igéretet például Magyarországon a koronázási hitlevél, a Német-római Birodalomban a választási kapituláció rögzítette.

Amennyiben a rendek elégedetlenek voltak az uralkodó intézkedéseivel, akkor sérelmeiknek hangot adhattak. Magyarországon a rendek a “Gravamina et Postulata” (Sérelmek és Követelések) kezdetű feliratban nyilvánították ki a nemtetszésüket, míg Franciaországban ezt Cahiers de doléances (Panaszfüzetek) – ben rögzítették.

A társadalom szükségleteinek biztosítására létrejött állam a megváltozott koraújkori körülmények között (kapitalista világgazdaság kiépülése; kolonizáció; a tudományos forradalom nyomán egészségügyi intézkedések; rendőri feladatok stb) egyre több feladat ellátására és emiatt a hatalom összpontosítására kényszerült. A keresztény kultúrkörben azonban a világi hatalom erkölcstelenségének bibliai eredetű elve a hatalom ellenőrzésére sarkallta az embereket - emiatt az állam felemelkedésével egyidejűleg népszerű témává vált a koraújkori politikai elméletben és politikai gyakorlatban a hatalommegosztás különböző változatainak kimunkálása. Egyes esetekben a felújított rendiség is a hatalom korlátjának tűnt, emiatt pl. a XVIII. századi Lengyelország és Magyarország mintaként szerepelhetett a felvilágosult politikai gondolkodók írásaiban. Az angol és a francia forradalom azonban bebizonyította, hogy a rendi mintára létrejövő országgyűlések csak akkor hatékonyak és elfogadottak, ha a harmadik rend is megkapja az őt megillető helyet és szerepet az államok irányításában.

Ebben a környezetben kell elhelyeznünk a Bill of Rights-ot is. Az angol rendeket tömörítő Parlament a XVII. század folyamán folyamatosan amiatt küzdött a Stuart-ház uralkodóival, mert a Stuartok a rendi monarchiát meg akarták haladni és az angol államot az abszolút uralom felé akarták terelni, míg a Parlament ragaszkodott azokhoz a privilégiumokhoz, melyekről úgy vélte, hogy a korábbi uralkodók szavatolták azokat. Az angol forradalom utolsó felvonására 1689-ben került sor, mikor a Parlament meghívta II. Jakab egyik protestáns leányát, Orániai Máriát és férjét, [[Orániai Vilmos (egyértelműsítő lap)|Orániai Vilmost]] a trónra, nehogy II. Jakab újonnan megszületett és katolikusnak tartott fia legyen az uralkodó.

A Bill of Rights maga is előadja a megszületésének történetét. Vilmos és neje “meghívta (az egyházi és világi főrendek, valamint a közrendűek néhány vezetője tanácsára) a protestáns világi és egyházi főrendeket, és felszólította a grófságokat, városokat, egyetemeket, községeket és az öt kikötőt, hogy válasszák meg képviseletükre azokat a személyeket, akiket helyénvalónak tartanak a parlamentbe küldeni, s mindezek gyűljenek össze ülésezésre Westminsterben 1689. január 22-én a célból, hogy olyan rendet alkossanak, amelyben vallásukat, törvényeiket és szabadságaikat nem fenyegeti többé a felforgatás veszélye, miután a választásokra annak rendje és módja szerint sor került.“[1]

Ezen a konventen dolgozták ki a Declaration of Rights nevű nyilatkozatot. A bizottság élén, mely a Bill of Rights-ot a Petition of Rights mintája szerint kidolgozta, John Somers jogtudós állott. Magát a jognyilatkozatot Halifax nyújtotta át Vilmosnak és Máriának, február 13-án a Whitehallban. A nyilatkozatban a trónt megüresedettnek, a II. Jakab által hozott intézkedéseket törvénytelennek minősítették. Eredetileg azt szerették volna elérni, hogy az uralkodópár a koronázás feltételeként fogadja el a Deklarációt, de időközben a Parlamentben az az álláspont győzött, hogy minél előbb be kell tölteni a trónt, mivel tartani lehet egy újabb Stuart-restaurációtól – emiatt a Parlament augusztusban becikkelyezte a Declarationt, anélkül, hogy az új uralkodó hozzájárulását kérték volna, mivel tartottak attól, hogy a szorult helyzetet látva Vilmos erősebb alkupozícióból tárgyalna és számára kedvezőbb feltételeket szabna. A Declaration of Rights neve a becikkelyezés után Bill of Rights lett.

A törvény nagy mértékben korlátozta a királyi felségjogokat. Bár III. (Orániai) Vilmos angol királynak nem tetszettek ezek a megszorítások, de elég bölcs volt ahhoz, hogy végül elfogadta a parlament döntéseit.

A Bill of Rights rendelkezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bill of Rights – követve a rendi monarchiából ismert, és előbb bemutatott jognyilatkozatokat – két fő részből áll: az első rész a sérelmeket (Heads of Grievances) ismerteti, amelyyeket két fő pontban lehet összefoglalni: pápizmus és önkényuralom. Ez a rész kijelenti, hogy mivel II. Jakab megszegte koronázási esküjét, emiatt az angol trón üresnek nyilváníttatik, és emiatt a Parlament jogot formál arra, hogy meghívja Orániai Vilmost és Máriát a trónra. A második rész a sérelmek orvoslására szolgáló követeléseket tartalmazza:

hogy a törvények és végrehajtásuk királyi tekintély alapján, parlamenti hozzájárulás mellőzésével gyakorolt felfüggesztésének állítólagos hatalma törvényellenes;

hogy a törvényektől vagy végrehajtásuktól királyi tekintély alapján való eltekintés állítólagos hatalma, ahogy ezt a közelmúltban gyakorolták, törvényellenes;

hogy az Egyházügyi Biztosok Bíróságának felállítására vonatkozó utasítás és valamennyi egyéb hasonló utasítás és törvényszék törvényellenes és káros; hogy a felségjogra hivatkozva a korona részére adót beszedni a parlament jóváhagyása nélkül, vagy hosszabb időre, vagy más módon, mint az jóváhagyatott, törvényellenes;

hogy az alattvalóknak jogukban áll a királyhoz kérvénnyel fordulni, és az emiatt történő vádemelés, illetve letartóztatás törvényellenes;

hogy békeidőben a királyság területén állandó hadsereget gyűjteni vagy fenntartani, hacsak a parlament nem adja hozzájárulását, törvényellenes;

hogy a protestáns alattvalóknak az önvédelem céljára, rangjuknak megfelelően és ahogy a törvény megengedi, jogukban áll fegyvert viselni;

hogy a parlament tagjainak megválasztása szabadon kell hogy történjék;

hogy a parlamenti szabad szólás és viták ügyében semmiféle parlamenten kívüli bíróság nem emelhet vádat és nem folytathat eljárást;

hogy tilos túlzott összegű óvadékot követelni, túlzott mértékű bírságot kiszabni és kegyetlen vagy szokatlan büntetést kiróni;

hogy az esküdteket annak rendje-módja szerint kell lajstromozni és kiválasztani és azoknak az esküdteknek, akik felségsértési ügyekben járnak el és ítélkeznek, szabad birtokosoknak kell lenniük;

hogy törvényellenes és érvénytelen minden adomány és ígéret, melynek alapja még el nem ítélt személyekre kirótt bírság vagy elkobzás;és hogy a panaszok orvoslása és a törvények megjavítása, megerősítése és megtartása érdekében gyakran kell parlamentet tartani.

– Egyetemestörténeti szöveggyűjtemény, 89-92.old

A forradalmi rendezés és jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlament az ezt követő évtizedekben pontosította, hogy mit is jelent a Bill of Rights-ban jelzett szabad vallásgyakorlás, a gyakori parlament tartás, illetve a trónöröklés milyen mód megy végbe, illetve sor került Anglia és Skócia uniójára is. Az ezeket tartalmazó törvények a vallásszabadságról szóló Toleration Act, a trónöröklés rendjéről szóló Act of Settlement, a parlamenti ülésszakokról szóló Triennial Act, majd az ezt a kérdést újraszabályozó Septeannial Act, végül az angol-skót uniót létrehozó Acts of Union. Mivel a kontinesről származott az új uralkodó, emiatt Anglia belesodródott Európa nagy háborúiba, ami miatt az uralkodónak több pénzre lett szüksége, emiatt a forradalmi rendezés részeként 1692-ben bevezették az egységes földadót és létrehozták 1694-ben az Angol Nemzeti Bankot.

Hahner Péter véleménye szerint "Az uralkodók persze könnyűszerrel figyelmen kívül hagyhatták volna ezeket a törvényeket. A dicsőséges forradalom történelmi jelentősége azonban abban áll, hogy az uralkodók ezentúl nem szeghették meg e törvényeket, s ezt nem a fordulat belpolitikai, hanem a külpolitikai következményeinek kell tulajdonítanunk. Anglia ugyanis, amely évtizedek óta csak rövid és korlátozott háborúkat vívott, III. Vilmos hatalomátvétele következtében bekapcsolódott az európai nagyhatalmi küzdelmekbe...A háború költségeit pedig csak a parlament által biztosított adó és hitel segítségével lehetett előteremteni. Ezért nőtt meg a parlament jelentősége, ezért kellett rendszeresen üléseznie."[2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Egyetemes történeti szöveggyűjtemény, 90.old
  2. Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648-1815. Panem Kiadó, 170. old.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsoldó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Bill of Rights (Anglia) témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bill of Rights (Anglia) témájú médiaállományokat.