Jean-Yves Le Gallou

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek.
Jean-Yves Le Gallou
SzületettJean-Yves René Roger Le Gallou
1948. október 4. (75 éves)[1][2]
Párizs 14. kerülete
Álneve
  • Jean-Yves Ménebray
  • Andrea Massari
Állampolgárságafrancia
HázastársaAnne-Laure Blanc
Foglalkozása
Tisztsége
  • inspecteur de l'administration (–2007)
  • főtitkár (1974–1985, Carrefour de l'horloge)
  • főtitkár (1986–1988)
  • az Európai Parlament képviselője (1994. július 19. – 1999. július 19.)
  • Inspector general of the French Administration (2007–2014)
Iskolái
Kitüntetései
  • Concours général
  • Jean Ferré Prize (2017)
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Yves Le Gallou témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jean-Yves Le Gallou (Párizs, 1948. október 4. –) francia politikus.

Élete[szerkesztés]

A Club de l'Horloge nevezetű szervezet első számú általános titkára, először a Francia Demokráciárt Unió (UDF) mellett kötelezi el magát. Alain Griotteray kabinetjéhez és az UDF fő részéhez, a Republikánus Párt igazgatói bizottságához tartozik. 1969-ben csatlakozik az Európai Civilizáció Kutatási és Tanulmányi csoportjához (GRECE), barátjával Yvan Blot- tal: létrehoznak egy szekciót a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetén belül. Élesen kritizálják a » bevándorlás úthengerét, ami szétzúzza az embereket és az etnikai csoportokat» ( idézi a Libération újságban, 1999. január 15).

1983 novemberében, Patrick Devedjian, Antony új polgármesterének kulturális helyettese lesz. Az egyik fő kezdeményezője, Jean-Paul Hugot, François-Georges Dreyfus és Bernard Mérigot társaival, a Kultúra Szabadságáért Alapítvány létrehozásának, és felléptek a Jack Lang kultúráért felelős miniszter által folytatott politikával szemben.[3]

1985 őszén, Bruno Mégret-tel közösen csatlakoznak az FN-hez, amelynek az egyik legfőbb értelmiségi hozzájárulói. Patrick Devedjian bennvonja őt Antony polgármesteri küldöttségébe. A Front National melletti elköteleződése egy főleg oltalmazó szerepet tölt be, kezdeményezi a szélsőjobboldal és a parlamentáris jobboldali pártok közötti intézményes együttműködést. Például, mind az ő nevéhez fűződik, 1999 januári Marignane-i kongresszuson elfogadott Értékek Kartája, vagy az 1999. február 18-án megjelent 50 javaslat a biztonság helyreállításáért. Jean-Yves Le Gallou, az egyik megalkotója a « nemzeti preferencia «  koncepciójának, ami az egyik fő érve a Front National-nak. 1986-ban képviselői jelöltként indul Hauts de Seine-ben, de csak a második helyet szerzi meg Jean-Pierre Stirbois után. 1986-1988 között az FN parlamenti csoportjában közigazgatási főtitkárként tevékenykedik. 1986-1999 között, az Île-de-France regionális tanácsának elnöke, és 1994-1999 között európai képviselő és a Front National választott képviselőinek nemzeti titkára. Másként mondva, létrehozza a megválasztott képviselők egyesületét, aminek célja az önkormányzati tanácsok munkájának a koordinálása.

Le Gallou folytonos zaklatások érték a Présent nevezetű napi újságban közölt cikke miatt, ahol azt állította, hogy a «  fiatal észak-afrikaiak«  amikor ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön Franciaországban, «a mikor megtámadják a polgármesteri hivatalokat« , […], mindezért büntetlenek mert védik őket a rasszizmust tiltó törvények és a az előjogaikat biztosító rendeletetek. Az elsőfokú bíróságon M. Le Gallou-t a nyilatkozatai miatt ítélték el, de a XI. számú párizsi Fellebbviteli Bíróság, 1991. január 30-án megsemmisítette az ítéletet, amit elutasított a Rasszismus ellen és a Népek közötti barátságért fellépő mozgalom (MRAP). Le Gallou további ügyeit, a Pleven/Gayssot törvény értelmében is mindig sikeresen megnyerte a fellebviteli bíróságon (1991. Október 7-én) vagy a megsemmisítő széken (1994. Január 18-án).

Közel állt Bruno Mégret-hez, részt vett a Front National belső szakításában, ami létrehozta a Köztársasági Nemzeti Mozgalmat (MNR). 1999 januárjában, Jean-Yves Le Gallou megszerzi az FN-MN mégretista általános megbízotti pozícióját, ami később MN-re majd MNR-re változik. Elfogult híve a « nemzeti preferencia » elvének, fellép a „zéro bevándorlás” melletti tervezet mellett az « invázióval » szemben, annak érdekében, hogy Franciaország elkerüljön egy « valós faji háborút (…) ami fenyegeti a civilizációnk legmélyebb alapjait » .[4] Az MNR képviselője, majd a regionális tanácsban az MNR csoport elnöki pozícióját tölti be 2004-ig.

2003-ban, Jean-Yves Le Gallou létrehozza a Polémia Alapítvány agytröszt csoportot, amely tevékenységét alapvetően interneten végzi, és minden évben, Párizsban megrendezik a Bobards d'Or ünnepét, abból a célból, hogy nyilvánvalóvá tegyék a legsúlyosabb manipulációit a francia sajtónak és ezzel minden médiát összezavarnak.[5]

2007 novembere óta vezeti a Radio Courtoisie rádióban « az információs krónikák” nevezetű napi műsort. Elfogult híve a véleménynyilvánítás szabadságának és a minden olyan törvény hatályon kívül helyezhetőségének, amelyek korlátokat szabnak Franciaországban, ahogy mutatja a Felmérés és Vita[6] nevezetű oldal petíciójának az aláírása.

Publikációi[szerkesztés]

  • Les Racines du futur , Masson, 1977, újrakiadás 1984.
  • La Préférence nationale : réponse à l'immigration, Albin Michel, 1985, újrakiadás 1988.
  • Être Français, cela se mérite, Albatros, 1987.
  • Rapport d'enquête sur le budget européen, Les Presses bretonnes, 1996.
  • Le défi gaulois, carnets de route en France réelle, Libraire nationale, 2000.
  • La tyrannie médiatique, Via Romana, 2013.

Jean-Yves Le Gallou-ról[szerkesztés]

  • Jean-Yves Le Gallou —a Front helytartója, Les Dossiers du Canard enchaîné nº 69, octobre 1998, p. 28

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Jean-Yves Le Gallou, 34963
  2. ↑ Babelio (francia nyelven)
  3. ↑ [Serge Berstein, Pierre Milza és Jean-Louis Bianco, Mitterrand alatti évek, a változás évei. 1981-1984, éd. Perrin, 2001, p. 856.]
  4. ↑ [ Le Monde, 2000 augusztusi Plemelinen-i mozgalom második egyetemének alkalmából, 2000.08.27]
  5. ↑ [LesBobards d'Or 2011 és LesBobards d'Or 2012]
  6. ↑ [Felmérés & Vita, petíció a teljes szabad véleménynyilvánítás felállításáról]
  1. Serge Berstein, Pierre Milza és Jean-Louis Bianco, Mitterrand alatti évek, a változás évei. 1981-1984, éd. Perrin, 2001, p. 856. Le Monde, 2000 augusztusi Plemelinen-i mozgalom második egyetemének alkalmából, 2000.08.27
  2. LesBobards d'Or 2011 és LesBobards d'Or 2012
  3. Felmérés & Vita, petíció a teljes szabad véleménynyilvánítás felállításáról

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jean-Yves_Le_Gallou&oldid=22040518”