Jane's Addiction

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jane's Addiction
Jane's Addiction - Charlotte, NC - June 12, 2009.JPG
A Jane's Addiction 2009. júniusában egy Verizon Wireless Amphitheater-beli (Charlotte, Észak-Karolina) koncerten.
Információk
Eredet  Egyesült Államok, Los Angeles, Kalifornia
Aktív évek 1985-1991
1997
2001-2004
2008 – napjainkig
Műfaj alternatív rock, rock
Tagok
Perry Farrel - ének
Duff McKagan - basszusgitár
Dave Navarro - gitár
Stephen Perkins - dobok

A Jane's Addiction együttes weboldala

A Jane's Addiction egy amerikai alternatív rock-zenekar, mely 1985-ben alakult és időközben többször szüneteltette tevékenységét. A Perry Farrell énekes vezette együttes aktuális felállása 2010 nyarán kezdte meg a koncertezést és új lemezen dolgozik. A zenekar stílusában keverednek a hard rock, a punk, a folk és a jazz stíluselemei és mindmáig az alternatív rockzenei körök egyik legfontosabb ihletőjének tartják az együttest.

A zenekar elnevezése a zenekar-alapító Perry Farrell egykori lakótársának nevére (Jane Bainter) és drog-függőségére utal. Ez az utalás ismételten megjelenik a zenekar egyik legkorábbi dalának címében is (Jane Says), mely első lemezükön szerepel.[1]

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zenekar fénykora (1985-1991)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az együttest Perry Farrell alapította 1985-ben Los Angelesben, amikor korábbi együttese, a Psi-com számára keresett új tagokat. Ekkor ismerkedett meg Eric Avery bőgőssel, akivel már nem a régi zenekar feltámasztására törekedett, hanem eleinte változó további tagokkal létrehozta a Jane's Addiction együttest. Az állandó, első klasszikus felállása a zenekarnak akkor érkezett el, amikor csatlakozott Stephen Perkins dobos, majd Dave Navarro gitáros. Ez a kvartett a los angelesi klub-élet egyik legforróbb együttesének számított a nyolcvanas évek közepén. Így természetes volt, hogy több kiadó is érdeklődni kezdett a zenekar iránt. Ennek ellenére első anyagukat a Triple X Records független lemezkiadónál jelentették meg. A felvétel (Jane's Addiction) egy 1987-es koncert során született meg a híres los angelesi szórakozóhely, a Roxy világot jelentő deszkáin.[2]

Az első sikerek nyomán a Warner Bros. lemezcég kínált számukra szerződést, melynek eredménye az 1988-as Nothing's Shocking című lemez lett. A lemez elnevezése jól utalt a zenekar hozzállására is: a provokatív stílusáról közismert Farrell a zenekar lemezborítóit is maga tervezte.[3] Az 1988-as lemez borítójára például egy meztelen női sziámi ikerpár került.

A következő albummal (Ritual de lo Habitual) megjött a pénzügyi siker is és az album az USA-ban aranystátuszt ért el. Azonban a sikerek felemésztették az együttest. Az 1991-es év nemcsak az együttes legnagyobb koncert-körútját hozta el, de egyben Perry Farrell megszervezte a Lollapalooza fesztivált is. Ezt az 1997-ig rendszeresen megrendezett, a különböző műfajokon átívelő, de alapvetően alternatív zenei vándor-fesztivált szánta Farrell az együttes búcsú koncert-körútjának.[3] A szakításban nemcsak az anyagi kérdések játszottak közre, hanem egy Farrell és Avery között húzódó személyes ellentét is. Ennek kirobbantója Farrell barátnője volt: egy váratlan pillanatban elmesélte az énekesnek, hogy a basszusgitáros kikezdett vele, aminek nyomán Farrell lezárta magában barátságát Averyvel.[4]

A szakítást követően Farrell és Perkins életre hívta az alternatív zenei élet egyik újabb siker-együttesét, a Porno for Pyros zenekart. Avery és Navarro eleinte együtt kísérletezett, közös projektjük ('Deconstruction') egy lemez erejéig élt tovább (Deconstruction, 1994). Ezt követően Navarro a Red Hot Chili Peppers együtteséhez csatlakozott.

Rövid feltámadás: 1997[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban Navarro kapcsolata révén az RHCP basszusgitárosa, Flea és a gitáros 1997-ben csatlakozott az éppen felbomlóban lévő Porno for Pyros együtteshez, hogy közösen rögzítsenek egy számot Howard Stern amerikai rádiós guru önéletrajzi ihletettségű filmjéhez. A Private Parts filmzene-lemezen a Hard Charger című szám nyomán merült fel az ötlete néhány újabb Jane's Addiction fellépésnek is, mely során Flea helyettesítette Averyt, aki nem kívánt csatlakozni korábbi zenésztársaihoz (Relapse Tour). A Flea-vel való együttműködésből egy válogatáslemez született (Kettle Whistle), melyhez két új számot írt a zenekar.[3]

Ezt követően ismét önálló utakon jártak a zenekar tagjai. Farrell 2001-ben jelentette meg első szólóanyagát (Song Yet to Be Sung), míg Navarro is önálló lemezzel jelentkezett ebben az évben (Trust No One).

A Strays lemez és az újabb szakítás (2001-2004)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ugyanakkor 2001-ben a Porno for Pyros egykori basszusgitárosával, Martyn Lenoble-el igyekeztek a Jane's Addiction-t megújítani, de ez a kísérlet nem bizonyult túl sikeresnek. Így 2002 közepén Farrell, Navarro és Perkins öt év szünet után ismét együtt vonult stúdióba, hogy közös új anyagot rögzítsenek. A basszusgitárt a korábban Tommy Lee és Alanis Morissette zenekarában is játszó Chris Chaney vette kezébe, míg a lemez produceri munkálatait Bob Ezrin (Pink Floyd, Kiss, Aerosmith) vállalta. A 2003-ban megjelentetett Strays albummal egyidejűleg Farrell ismét lelket csiholt a Lollapalooza fesztiválba is.[5] Az új album első kislemeze, a Just Because komoly sikert hozott a zenekarnak, ugyanakkor az albumon szereplő Superhero című szám még ismertebb lett, mivel az amerikai HBO egyik induló sorozatának, a Törtetőknek a főcímdalává választották.[6]

A siker azonban nem tartott sokáig: a 2003-as világturnét már nem fejezte be az együttes. Még az év vége előtt bejelentették a feloszlást. Az újabb szakítást követően a zenekar tagjai különböző projektek megvalósításában kezdtek: A ritmus-szekció (Navarro, Perkins és Chaney) egy új énekes, Steve Isaacs bevetésével kísérletezett. Az együttműködés ('The Panic Channel') egy lemezt eredményezett (ONe, 2006).[7] Ezzel szemben Farrel az Extreme gitárosával, Nuno Bettencourt-tal hozta létre a szintén tiszavirág életű 'The Satellite Party' nevű együttesét, mely szintén egy korongot jelentett meg (Ultra Payloaded, 2007).[8] A zenekar eredeti basszusgitárosa, Eric Avery pedig ekkor jelentette meg első szólóanyagát (Help Wanted, 2008).

A legújabb fejezet (2008-)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zenekar legendás felállása, Perry Farrell, Dave Navarro, Eric Avery és Stephen Perkins 1991 után először 2008. április 23-án állt ismét színpadra, hogy részt vegyen az NME (National Music Express) Awards amerikai gáláján. Itt egy díj átvételekor (Godlike Genius Award) játszott el négy klasszikus számot az együttes (köztük a "Mountain Song"-ot és a "Jane Says" akusztikus verzióját).[9]

Ezt követően 2008. novemberében és 2009. februárjában Los Angeles-ben két klub-koncert erejéig állt színpadra a zenekar, majd 2009. április 11-én Farrell 50. születésnapján a négy eredeti zenekar-tag, valamint a Porno for Pyros tagjai együtt köszöntötték az énekest. 2009 nyarán pedig a Jane's Addiction és a Nine Inch Nails közös, 23 állomásból álló amerikai koncert-körútra indult.[10]

A zenekar újjáalakulásának egyik csúcspontját jelentette a 2009-es Lollapalooza fesztivál, amelyen alapítása óta 1991 után ekkor játszott először 'headliner' szerepet a Jane's Addiction és a ráadás során nemcsak a zenekari tagok családja, de az Aerosmith gitárosa, Joe Perry is csatlakozott hozzájuk.[11] Még ebben az évben jelentette meg az együttes A Cabinet of Curiosities című box-setjét, mely korai demo-felvételeket, ritkaságokat, újrakevert számokat és élő koncertfelvételeket tartalmaz.

Perry Farrell 2010. januárjában jelentette be, hogy az együttes még ebben az évben megkezdi az új nagylemezének munkálatait, azonban a basszusgitáros személye körül kérdések merültek fel, mivel egy szilveszteri bulin is a Strays nagylemezen játszó, korábbi bőgős Chris Chaney helyettesítette Avery-t, aki ezt követően egy közös fotózáson sem jelent meg.[12] Sőt már a legfrissebb újjáalakulás kapcsán is csak az utolsó pillanatban csatlakozott a három zenekar-alapító tagtársa mellé és ekkor is azt hangoztatta, hogy egyedül a múlt iránti tisztelet és nem annak újjáteremtése miatt áll be társai mellé.[9] A megkezdett ausztráliai körút végén a zenekar eredeti basszusgitárosa, Eric Avery végül bejelentette, hogy nem kíván az új anyagon együttműködni és inkább saját második szólólemezének szenteli magát.[13] A megoldást a zenekar gyorsan megtalálta: a korábbi Guns N’ Roses és Velvet Revolver basszeros, Duff McKagan került az együttesbe, aki Perry Farrell 51. születésnapján mutatkozott be a sajtónak is és lépett fel először a zenekarral.[14]

Az új felállású együttes első teljes estés koncertjére 2010 július 2-án került sor a legendás Roxy klubban, Hollywoodban, ahol a zenekar első nagylemezének (Jane's Addiction) anyagát is rögzítették.[15] Időközben az együttes - egy Farrell interjú szerint - már hét számot rögzített és elképzelhető, hogy a 2011-re várt lemez a The Great Escape Artist címet kapja.[16] Addig is azonban a zenekar megjelentette első koncert dvd-jét Live Voodoo címmel, mely 2010. augusztusában került a rajongókhoz.

Duff McKagan 2010. szeptember 6-án bejelentette, hogy alig öt hónap közös munka után elhagyja az együttest. A fő ok - Farrell elmondása szerint - a zenei különbségekben rejlett.[17] Hosszabb hallgatást követően végül 2011 elején bejelentették: a basszusgitárt a tervbe vett új lemez munkálatai alatt David Sitek producer, a TV on the Radio experimentális rock-együttes alapító-tagja és zenei agya veszi majd kezelésbe.[18] Az új felállásban meg is indultak az új lemez felvételei, mely a The Great Escape Artist címet kapta és melyről 2011. áprilisában az első számot honlapján közzé is tette az együttes.[19] Az új dal elhangzott a zenekar fellépésén a Google által San Francisco-ban szervezett konferencia after-partyján is.[20] Végül maga a nagylemez 2011. október 18-án jelent meg. Ennek népszerűsítésére 2012-ben megkezdték a Theatre of the Escapists Tour elnevezésű koncertsorozatot, miközben Perry Farrell nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy magának a nagylemeznek a tematikáját folytatják egy következő albumon is.[21]

Tagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Perry Farrell – ének (1985–1991, 1997, 2001–2004, 2009–napjainkig)
  • Dave Navarro – szóló- és ritmusgitár, billentyűs hangszerek (1986–1991, 1997, 2001–2004, 2009–napjainkig)
  • Stephen Perkins – dobok (1986–1991, 1997, 2001–2004, 2009–napjainkig)
  • David Sitek – basszusgitár (2011–napjainkig)

Korábbi tagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Eric Avery – basszusgitár (1985–1991, 2008–2010)
  • Duff McKagan – basszusgitár, háttérének (2010)
  • Flea – basszusgitár (1997)
  • Martyn LeNoble – basszusgitár (2001–2002)
  • Chris Chaney – basszusgitár (2002–2004)
  • Chris Brinkman – gitár (1985–1986)
  • Ed Dobrydnio – gitár (1986)
  • Mark Pritchard – gitár (1986)
  • Matt Chaikin – dobok (1985–1986)

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagylemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1987: Jane's Addiction
  • 1988: Nothing's Shocking
  • 1990: Ritual de lo habitual
  • 2003: Strays
  • 2011: The Great Escape Artist

Válogatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1991: Live and Rare
  • 1997: Kettle Whistle
  • 2006: Up From the Catacombs: The Best of Jane's Addiction
  • 2009: A Cabinet of Curiosities

Kislemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1988: Jane Says
  • 1989: Mountain Song
  • 1989: Ocean Size
  • 1990: Stop!
  • 1991: Been Caught Stealing
  • 1991: Three Days
  • 1991: Classic Girl
  • 1991: Ripple
  • 1997: Jane Says
  • 1997: So What!
  • 2003: Just Because
  • 2003: True Nature
  • 2011: End to the Lies
  • 2011: Irresistible Force
  • 2011: Underground

DVD[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 2010: Live Woodoo

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]