Jamatai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Jamatai
megszűnt
Jamataikoku 邪馬台国
i. sz. 1. századi. sz. 3. század
Beszélt nyelvek japán
Kormányzat
Államforma Monarchia
Uralkodó Himiko királynő
ElődállamUtódállam
 Va fejedelemségekJamato-udvar 

Jamatai koku (邪馬台国) vagy Jamaicsi koku (邪馬壹國) (i. sz 1. század – 3. század) a sino-japán elnevezése a késő Jajoi kori királyságnak (i. e. 300 – i. sz. 300) az ősi Va-n belül. Első említése a Három királyság történetében található, amely Jamatai guo-t (邪馬臺國) vagy Jemaji guo-t (邪馬壹國) Himiko sámán-királynő birodalmaként írja le.

Pontos helye és a későbbi hatalmi központtal, a Jamato-udvarral (大和) való viszonya történészek, nyelvészek és régészek által a mai napig erősen vitatott.

Földrajzi helye[szerkesztés]

Jamataikoku elhelyezése a japán történelem egyik legproblematikusabb feladata. Történészek több évtizede vitatják a „Jamatai problémát" és számos lehetséges helypontot véltek felfedezni, köztük pár igen furcsát, mint például Okinavát. A két legelfogadottabb és egyben legvalószínűbb hely Jamatai számára Észak-Kjúsú vagy az ősi Jamató tartomány Kanszai régióban, Közép-Honsúban. Imamura ezt írja a vitáról:

A kérdés, hogy Jamatai királyság Észak-Kjúsúban vagy Közép-Kanszaiban van-e, a Japán őstörténettel kapcsolatos legnagyobb vitát indította el. Ez a vita a Vej Su azon beszámolójából ered, amely a Koreából Jamataiba vezető útvonalat írja le. Az Észak-Kjúsú teória a távolság leírását, míg a Közép-Kanszai teória az irányát vonja kétségbe. Ez a vita már 200 éve folyik, nem csak hivatásos történészeket, régészeket, etnológusokat, de rengeteg laikust is bevonzott, könyvek és tanulmányok ezrei jelentek meg a témával kapcsolatban.[1]

Az ősi Jamataikoku helyszíne és a későbbi Kofun-kori Jamato állammal való kapcsolata még mindig vitás. 1989-ben régészek egy hatalmas jajoi-kori épületegyüttest találtak a Josinogari lelőhelyen Saga prefektúrában, amit Jamatai egyik lehetséges helyszínének tartottak. Míg pár tudós, legfőképp a Szeidzso egyetem történésze, Josida Takehiko a Kjúsú teória bizonyítékaként tekint rá, sokan mások a Kinki teóriát támogatják a Josinogari agyagedények és a kofun (japán halomsír) korai fejlettsége miatt.

Egy cölöpház felfedezése tudósokat arra engedi következtetni, hogy Jamataikoku az egykori Makimuku közelében volt található, a narai Szakuraiban.[2] Ezt támasztja alá az a tanulmány is, miszerint a szakurai Hasihaka kofun Himiko sírja.[3] Mivel a császári családot Himikótól származtatják, a további ásatásokra a környéken nem adnak engedélyt.[3] (2009)

Történelmi szövegekben[szerkesztés]

Kínai szövegekben[szerkesztés]

A Vej Cse szövege (kb. 297)

A legrégebbi feljegyzések Jamatairól a kínai Huszonnégy történeti műben szerepelnek, a Kései Han dinasztia történetében, a Vej-dinasztia történetében és a Szuj-dinasztia történetében találhatók.

A Három királyság történetén belül a Vej-dinasztia történetében ('Vej cse') Jamatai (Jemataj) neve először Jamaicsiként (Jemaji 邪馬壹) írva jelenik meg. A Vej cse kommentárírók többsége a Jamatai (Jemataj 邪馬台) átírást fogadja el és a Jamaicsi szó ji „egy" (az egy hamisítást nehezítő variánsa) írásjegyének használatát a tai „emelvény" írásjegy másolási hibájának, esetleg névtabu miatti cseréjének tekinti. Va leírása a Japán szigetvilágot beutazó kínai küldöttek 3. századi részletes jelentésein alapszik.

„Miután 20 napot utazik vízen dél felé, az ember megérkezik Toma országába, ahol a hivatalnokot miminek, a hadnagyát miminarinak nevezik. Itt nagyjából 50 000 háztartás van. Aztán dél felé továbbhaladva megérkezik Jamataiba, ahol a királynő udvara található. [Ez az út] 10 nap vízen és egy hónap szárazföldön. A tisztségviselők között vannak az ikimák, az őket rangban követő mimasók, aztán a mimagusik, végül a nakatók. Több mint 75 000 háztartás lehet."[4]

A Vej Cse azt is jegyzi, hogy Himiko királynő 238-ban ajándékot küldött a Vej udvar császárának (Cao Rei), aki azt szívélyesen viszonozta.

„Ezennel megszólítlak téged Himiko, Va királynője, kit mostantól ünnepélyesen Wei barátjának tekintek... [Követeid] hódolati adóval érkeztek udvaromba. Lajstromba vettünk négy férfi és hat női rabszolgát, mellé két díszes szövetet, mindkettő hat láb hosszúságú. Te a messzi távolban lakozol, túl a tengeren, mégis elküldted követeid, ajándékokkal megrakodva. Ez bizony hűséged es gyermeki tiszteleted jele, mit igen nagyra becsülök. Ennélfogva én most téged a Vejjel jó viszonyt ápoló Va ország királynőjévé teszlek...[5]

Az 5. századi Kései Han dinasztia történetében az áll, hogy Va királyai Jamatai (Jemataj Guo 邪馬台國) országában éltek.

„A va-k hegységekben gazdag szigeteken élnek délkeletre Hantól [Korea] az óceán közepén, több száz fejedelemséget alkotva. Amióta Vu császár megdöntötte Csaohszient [Észak-Korea] (i. e. 140-87), közel harminc fejedelemség vette fel a kapcsolatot Han dinasztia udvarával követek vagy írnokok segítségével. Minden fejedelemségnek királya van, kiknek címe öröklődő. A Nagy Va uralkodója Jamataiban él."[6]

A 7. századi Szuj-dinasztia története jegyzi a központ átnevezését Jamadairól (Jemotuj 邪摩堆) to Jamatora (Taho 大和).

Va a nagy óceán közepén van délkeletre Pekcsétől és Szillától, háromezer li-re vizen és szárazföldön. Az emberek hegyvidékes szigeten élnek … A központ Jamato, amit a Vej történelemben Jamadajként jegyeztek. A régi feljegyzések szerint összesen 12 ezer li távolságra van Lölang körzet és Tajfang körzet határától, délre Kuajcsi megyétől, Tan'erhez közel.[7]

Japán szövegekben[szerkesztés]

Az első japán könyveket Manjógana módszerrel írták, vagyis a kínai írásjegyeket használtak japán nyelv moráinak leírására. Például a ka szótag jelölésére a csia ( „összead"), írásjegyet használták, amit a japánban ka-nak ejtettek. Ezen bonyolult rendszer rendhagyó kivételei miatt végül a japán írnokok fonetikailag szabályos szótagábécét hoztak létre. Sok esetben az új kanák a kínai írásjegyek leegyszerűsített változatai lettek. Például a ka-t -nak írják hiraganával és-nak in katakanával, melyből mindkettő a manjógana 加 írásjegyből származik.

A 712-es keletkezésű Kodzsiki (古事記 „Régi idők feljegyzései") a máig fennmaradt legrégebbi japán krónika. A nyolc sziget születését leíró részben a Jamato fonetikus átírása megegyezik a sztenderd mandarin Jemateng (夜麻登) írásával. A Kodzsikiben szerepel a sintó teremtéstörténetet, miszerint Izanagi isten és Izanami istennő nemzette a japán Ójasimát (大八州 „Nyolc Nagy Sziget Hona"), legutolsóként Jamato-t.

Aztán született Sado-NoSima (Kis Kikötő Sziget), utána született Opo-Yamato-Toyo-AkiTu-Sima (Bőséges Aratású Nagy Jamato Sziget), amelynek másik neve Ama-Tu-Mi-Sora-Toyo-Aki-Tu-Ne-Wake (Mennyei Fenséges Égi Bőséges Aratású Föld Ifjú). Mivel ez a nyolc sziget először született, [együtt] a Nyolc Nagy Sziget Honának hívják őket.[8]

Chamberlain megállapítja, hogy a „Szitakötő-Sziget" a legendás Dzsimmu császárhoz köthető, akinek tiszteletbeli nevében szerepel a Jamato: „Kamujamato Ivarebiko".

A 720-as Nihonsoki (日本書紀 „Japán krónika") szintén Jemateng (耶麻騰) kínai írásjegyekkel írja le Jamato-t. A Nyolc Nagy Sziget mondájának ezen változatában Jamato nyolcadik helyett a másodikként születik meg.

Aston fordításában a „Sziget Gazdag Aratása (vagy az Ősze)" szó szerinti jelentéséről tesz megjegyzést. (pl „Bőséges Termés szigete" vagy „A Termékeny Ősz Szigete").

A körülbelül 600-759 között keletkezett Manjósúban (万葉集 „Tízezer Levél Gyűjteménye") Jamato-t a jama 山 „hegy" és a to 跡 „lábnyom; nyomvonal, nyom" jelekkel írja át.

A kommentátor írók a 山跡乃國 kifejezést Jamato no kuni 大和の国 „Jamato országa"-ként magyarázzák a glosszákban. A 山跡 japán olvasata szanszeki a kínai eredetű onjomival (a kínai sancsi alapján) vagy jama-ato a japán eredetű kunjomi olvasattal.

Történelmi olvasatok[szerkesztés]

A modern japán a Jamato (大和) szó az ójapán Yamatö vagy másképp Yamato2-ból származik, amit Jamataijal hoznak összefüggésbe. Ezek a diakritikus jelek, a tréma és az index két hangzótípust különböztetnek meg a Nara kori (710-794) ójapánban használt nyolc magánhangzó között (a, i, ï, u, e, ë, o, és ö), ami a modern japánban öt hangba olvadt össze. (a, i, u, e, éso).

A Kofun-korban (250-538) amikor kandzsikat kezdtek használni Japánban, Jamatö-t a 倭 Va „Japán" atedzsijével írták. Az Aszuka-korban (538-710) amikor a japán helységneveket két írásjegyes szó összetételekké egységesítették, a Jamato írásjegyeit a következőre változtatták: 大倭 a , a „nagy, terjedelmes" jelentésű előtagot kapta. A kb. 757-es írásjegycserét követően a 和 írásjegyet használták a 倭 helyett: 大和 „nagy harmónia" a klasszikus kínai nyelvből vett kifejezés taho 大和 alapján .

A korai japán szövegek három átírást használnak a Jamato-ra: 夜麻登 (a Kodzsikiben), 耶麻騰 (a Nihonsokiban), és 山跡 (a Manjósúban). A Kodzsiki és a Nihonsoki a sino-japán onjomi olvasatát alkalmazza a ja „éjszaka" vagy ja vagy dzsa (mondatvégi kérdő partikula a kínaiban), ma or ba „kender", és vagy to „emelkedik; felmászik" vagy „repül; vágtat". Ezzel ellentétben a Manjósú a japán kunjomi olvasatát használja a jama „hegy" és a to < vagy ato „nyom; nyomvonal".

A feljebb említett kínai históriák három átírást használnak Jamataira: 邪馬臺 (Vej Cseben), 邪馬台 (Hou Han Suban), és 邪摩堆 (Szuj Su)ben. Az első szótagot következetesen a je „helynév", amit a je írásjegy „mondatvégi kérdő partikula" [[csia-csie]] kölcsönzött írásjegyeként használtak és a hszie 邪 „gonosz; romlott" írásjegyével írták. A másodikat ma „ló" vagy mo „dörzsölés, súrlódás" írásjegyével. A Jamatai harmadik szótagját tajnak vagy „emelvény" (Tajvan: 臺灣) vagy tujnak "halom, rakás" írják. A Vej Cseben használt Jamaicsi és a Hou Han Suban használt Jamadai vagy Jamatai átírási különbségeit tekintve Hong Furuta Takehikora hivatkozva[9] a Jamaicsit tartja helyesnek. Csen Sou, a kb. 297-ben elkészült Vej Cse írója a közelmúlt történéseiről saját megfigyelései alapján írt; Fan Je a 432 környékén írt Hou Han Suban, a korábbi eseményeikről írt írásos források alapján. Hong szerint a Szan Kuo Cse az icsit 壹 nyolvanhatszor, míg a dait 臺 ötvenhatszor használja anélkül, hogy összekeverné a kettőt.

A Vej dinasztia idejében a taj a legszentebb szavak egyike volt, ami egy vallási-politikai szentélyre vagy a császár palotájára utalt. A ja 邪 és a ma 馬 írásjegy jelentése „csúnya" illetve „ló", a kínaiak barbárok iránt érzett megvetését mutatva, így elég valószerűtlen hogy Csen Sou a szent szót használta volna ezután a két írásjegy után. Az is hihetetlen, hogy egy másoló összetévesztette volna a két írásjegyet, mivel a régi alakjuk egyáltalán nem olyan hasonló, mint a mai nyomtatott változatok. Jamadai Fan Yeh alkotása.[9]

Emellett Furutát idézi, hogy a Vej Cse, Hou Han Su, és a Hszin Tang Su történetei legalább 10 különböző kínai írásjegyet használ, hogy leírja a japán to-t, de a taj nincs közöttük.

A kínai történelmi fonológiában a mai kínai kiejtések meglehetősen eltérnek az eredeti 3-7. századi átiratoktól az archaikus vagyis preklasszikus és az ókínai vagy közép-kínai nyelvben. Az alábbi táblázat a mai kiejtéseket és a korai közép-kínai (Edwin G. Pulleybank 1991), az archaikus kínai (Bernhard Karlgren 1957) és a közép-kínai (William H. Baxter 1992) kiejtések rekonstrukcióit hasonlítja össze. Karlgrennél az „archaikus" kínai megegyezik a „közép"-kínaival, és a „yod" szájpadlás közelítőhangja (néhány böngésző nem tudja megjeleníteni) helyett az IPA j jele szerepel.

Kínai kiejtés
Írásjegyek Modern kínai Közép-kínai Kora közép-kínai „Archaikus" kínai
邪馬臺 jemataj yæmæXdoj jiamaɨ'dəj jama:t'ḁ̂i
邪馬台 jemataj yæmæXdoj jiamaɨ'dəj jama:t'ḁ̂i
邪摩堆 jemotuj yæmatwoj jiamatwəj jamuâtuḁ̂i
大和 taho dajHhwaH dajʰɣwaʰ d'âiɣuâ

Roy Andrew Miller így írja le a beszédtani rést a közép kínai rekonstrukciók és az ójapán Yamatö között.

A Vej Cse beszámolója a Vo emberekről főként egy királyságra összpontosul, amit Yeh-ma-t'ai-nak hív, közép-kínaiban i̯a-ma-t'ḁ̂i, ami a Jamatoval összefüggésbe hozható szó korai nyelvi formájának átirata kell hogy legyen. Ezen felismerés beszédtana további gondokat vet fel, amiket évtizedek tanulmányozás után még mindig nem tisztáztak. Az -ḁ̂i a közép-kínai alak végén valószínűleg Jamato végén lévő egy korai alakjának átirata lehet, amit egyébként nem jegyeztek.[10]

A legtöbb tudós a 邪馬臺 szót a jamatai ójapánt megelőző átiratának értékeli, Mijake ezzel elleben Alexander Vovinra hivatkozik, hogy a késő kései archaikus kínai ʑ(h)a maaʳq dhəə szava 邪馬臺 az ójapán yamato2 (*yamatə) szó kora ójapán alakját képviseli. Tódó Akijaszu két kiejtését rekonstruálja a 䑓-nak – taj < közép dǝi < archaikus *dǝg és ji < yiei < *d̥iǝg – és a 邪馬臺 szót Jamataikokunak olvassa.[forrás?]

A Jamato szó etimológiája, mint sok más japán szóé, továbbra is bizonytalan. Míg a legtöbb tudós általában egyetért, hogy a Jama- Japán számos jamáját 山 „hegyét" jelzi, abban, hogy a -to-nak < --nek 跡 „nyom, nyomvonal", 門 „kapu, ajtó, 戸 „ajtó, 都 „város, központ", vagy esetleg tokoro 所 „hely" a jelentése, nem értenek egyet.

A popkultúrában[szerkesztés]

  • Jamatai a 2013-as Tomb Raider videojáték helyszíne.
  • Egy 2017-ben megjelent társasjáték neve, amit Bruno Cathala tervezett.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • http://www.japantimes.co.jp/news/2009/11/12/national/dig-in-nara-not-kyushu-yields-palatial-ruins-possibly-of-himiko/#.WRHJ3tWUfIU
  • http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/asia/japan/5419986/Tomb-of-legendary-Japanese-Queen-Himiko-found.html
  • Aston, William G, tr. 1924. Nihongi: Chronicles of Japan from the Earliest Times to AD 697. 2 vols. Charles E Tuttle reprint 1972.
  • Baxter, William H. 1992. A Handbook of Old Chinese Phonology. Mouton de Gruyter.
  • Chamberlain, Basil Hall, tr. 1919. The Kojiki, Records of Ancient Matters. Charles E Tuttle reprint 1981.
  • Edwards, Walter. 1998. "Mirrors to Japanese History", Archeology 51.3.
  • Farris, William Wayne. 1998. Sacred Texts and Buried Treasures: Issues in the Historical Archaeology of Ancient Japan. University of Hawai'i Press.
  • Hall, John Whitney. 1988. The Cambridge History of Japan: Volume 1, Ancient Japan. Cambridge University Press.
  • Hérail, Francine Histoire du Japon – des origines à la fin de Meiji | language = fr | publisher = Publications orientalistes de France}}.
  • Hong, Wontack. 1994. Peakche of Korea and the Origin of Yamato Japan. Kudara International.
  • Imamura, Keidzsi. 1996. Prehistoric Japan: New Perspectives on Insular East Asia. University of Hawai’i Press.
  • Karlgren, Bernhard. 1957. Grammata Serica Recensa. Museum of Far Eastern Antiquities.
  • Kidder, Jonathan Edward. 2007. Himiko and Japan’s Elusive Chiefdom of Yamatai. University of Hawai’i Press.
  • McCullough, Helen Craig. 1985. Brocade by Night: 'Kokin Wakashū' and the Court Style in Japanese Classical Poetry. Stanford University Press.
  • Miller, Roy Andrew. 1967. The Japanese Language. University of Chicago Press.
  • Miyake, Marc Hideo. 2003. Old Japanese: A Phonetic Reconstruction. Routledge Curzon.
  • Philippi, Donald L. (tr.) 1968. Kojiki. University of Tokyo Press.
  • Pulleyblank, EG. 1991. „Lexicon of Reconstructed Pronunciation in Early Middle Chinese, Late Middle Chinese, and Early Mandarin". UBC Press.
  • Szaeki, Arikijo 佐伯有清 (2006), 邪馬台国論争, Iwanami, ISBN 4-00-430990-5
  • Totman, Conrad 2006., Japán története, Osiris kiadó, Bp. (ISBN 963-389-840-4)
  • Cunoda, Rjuszaku, tr (1951), Goodrich, Carrington C, ed., Japan in the Chinese Dynastic Histories: Later Han Through Ming Dynasties, South Pasadena, CA: PD & Ione Perkins.
  • Vang Csenping. 2005. Ambassadors from the Islands of Immortals: China-Japan Relations in the Han-Tang Period. University of Hawai'i Press.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Yamatai című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.