Jakamárfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Jakamáralakúak szócikkből átirányítva)
Jakamárfélék
Vörösfarkú jakamár (Galbula ruficauda)
Vörösfarkú jakamár (Galbula ruficauda)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Coraciimorphae
Csoport: Eucavitaves
Csoport: Cavitaves
Rend: Harkályalakúak (Piciformes)
Alrend: Galbuli
Vigors, 1825
Család: Galbulidae
Vigors, 1825
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Jakamárfélék témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Jakamárfélék témájú médiaállományokat és Jakamárfélék témájú kategóriát.

A jakamárfélék (Galbulidae) a madarak (Aves) osztályának és a harkályalakúak (Piciformes) rendjének egyik családja.

Rendszertani besorolásuk[szerkesztés]

Mivel a jakamárfélék és a legközelebbi rokonaik, az úgynevezett bukkófélék (Bucconidae), testfelépítésük szerint, inkább a szalakótaalakúak (Coraciiformes) közé sorolhatók, sokáig egyeseknek nehéz volt elfogadni, hogy valójában a harkályalakúak rendjének részei, és együtt a Galbuli alrendet képezik, melyet régen jakamáralakúak (Galbuliformes) néven külön rendként is szerepeltették.[1][2] Azonban a 2003-ban végzett sejtmag DNS-vizsgálatok (nDNA) azt mutatták, hogy a bukkók és a jakamárok a Galbuli alrendbe tömörülve, testvércsoportja, a többi harkályalakút összefoglaló Pici alrenddel; továbbá az a tulajdonságuk, melyben két ujjuk előre- és kettő hátranéz, már a két csoport különválása előtt ki volt alakulva.[3] Per Ericsonnak és társainak a genom DNS-vizsgálatai (gDNA), megerősítették ezt a tényt.[4]

Előfordulásuk[szerkesztés]

Ezek a madarak Mexikótól kezdve, Közép-Amerikán keresztül Dél-Amerika legnagyobb részéig, sokfelé megtalálhatók. Főleg az alföldi és dombsági erdőket és esőerdőket kedvelik, ahol az erdők szélén és a fák lombkoronái között, főleg rovarokra vadásznak.

Megjelenésük[szerkesztés]

Törzsük karcsú, megnyúlt. Csőrük többnyire egyenes, hosszú, éles kávájú, árszerű. Lábuk kicsi, gyenge. Szárnyuk rövid, alig éri túl a farktövét. Ezek a középméretű madarak, fajtól függően 14-34 centiméteresek és 17-75 grammosak lehetnek. Habár a harkályalakúak közé tartoznak, megjelenésükben inkább a gyurgyalagfélékre (Meropidae) emlékeztetnek. Lábfejeik négy ujjban végződnek - kivételt, csak a háromujjú jakamár (Jacamaralcyon tridactyla) képez -, ezekből kettő előre- és kettő hátramutat. A fémesen csillogó tollazatuk, irizáló hatású. Eme madarak többsége zöldes vagy rozsdás-vörös színű. A hím és tojó között nincs, vagy alig van nemi kétalakúság; legfeljebb a hím torka vagy begye fehéren foltozott.[5]

Életmódjuk[szerkesztés]

A jakamárfélék rovarevő madarak, főleg repülő rovarokkal, például lepkékkel és molyokkal táplálkoznak. A nagyobb fajok étlapjukat kisebb gyíkokkal és pókokkal egészítik ki.[5]

Szaporodásuk[szerkesztés]

A költési szokásaikról, eddig igen keveset tudunk. Feltételezhetően monogám párkapcsolatban élnek, bár egyes fajoknál megfigyelték a hosszabb tartó családi életet is, vagyis a fiókákat az elmúlt évi felnőtté vált egykori fiókák is etetik, besegítve a szülőknek. A fészkeiket meredek folyópartokba vájt üregekbe, faodvakba és fán lakó termeszek váraiba rakják. A folyóparti fészkelők, kisebb kolóniákba tömörülnek. A fészekalj 1-4 tojásból áll; ezeken mindkét szülő kotlik. A különböző fajok kotlási időtartama nemigen ismert, de a vörösfarkú jakamáré (Galbula ruficauda) 19-26 nap közötti. Más harkályalakúaktól eltérően, a fiókák nem csupaszon, hanem pihetollakkal kelnek ki.[5]

Rendszerezés[szerkesztés]

A családba az alábbi 5 nem és 18 faj tartozik:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Feduccia, Alan. The Origin and Evolution of Birds. Yale University Press, 341. o. (1999. március 6.). ISBN 9780300078619 
  2. Hans Winkler, David A. Christie & David Nurney. Woodpeckers: An Identification Guide to the Woodpeckers of the World. A&C Black (2010). ISBN 9781408135044 
  3. (2003) „Molecular support for a sister group relationship between Pici and Galbulae (Piciformes sensu Wetmore 1960”. Journal of Avian Biology 34 (2), 185. o. DOI:10.1034/j.1600-048X.2003.03103.x.  
  4. (2006) „Diversification of Neoaves: integration of molecular sequence data and fossils”. Biology Letters 2 (4), 543–547. o. DOI:10.1098/rsbl.2006.0523. PMID 17148284.  
  5. a b c Tobias, J.; Züchner T. & T.A. de Melo Júnior (2002) "Family Galbulidae (Jacamars)". in del Hoyo, J.; Elliot, A. & Sargatal, J. (editors). (2002). Handbook of the Birds of the World. Volume 7: Jacamars to Woodpeckers. Lynx Edicions. ISBN 84-87334-37-7

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jacamar című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

  • Jacamar videos in the Internet Bird Collection
  • Vigors, N.A. 1825. Sketches in ornithology; or, observations on the leading affinities of some of the more extensive groups of birds. The Zoological Journal 2: 37–70; 182–197; 368–405. BHL Reference page.