Jacques Lacan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jacques Lacan
Jacques Lacan
Jacques Lacan
Született Jacques Marie Émile Lacan
1901. április 13.[1][2][3][4][5]
Párizs 3. kerülete[6][7][8]
Elhunyt 1981. szeptember 9. (80 évesen)[1][2][3][4][5]
Párizs 6. kerülete[9][8]
Állampolgársága francia[10]
Házastársa
  • Sylvia Bataille (1953. július 17. – 1981. szeptember 9.)[11]
  • Marie-Louise Blondin (1934. november 29. – 1941. december 15.)[11]
Gyermekei
  • Judith Miller
  • Sibylle Lacan
  • Caroline Roger-Lacan
Foglalkozása pszichoanalitikus
Tisztség elnök (Paris Psychoanalytic Society)
Iskolái
  • Collège Stanislas de Paris (1907–1918)
  • Faculté de médecine de Paris (1919–1932, orvosdoktor)
Halál okavégbélrák
Sírhely Guitrancourt

Jacques Lacan aláírása
Jacques Lacan aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques Lacan témájú médiaállományokat.

Jacques-Marie Émile Lacan, ismert nevén Jacques Lacan (Párizs, 1901. április 13.Párizs, 1981. szeptember 9.) francia pszichoanalitikus.

Jacques Lacan Sigmund Freud írásait újraértelmezte és radikalizálta. Ennek célja egyrészt visszatérés az eredeti Freudhoz, másrészt az elméletet továbbvinni ott, ahol Lacan olvasata szerint Freud nem vitte következetesen végig saját felismeréseit. Ezen törekvésében Lacan egyrészt a strukturalizmus, másrészt a nyelvészet megközelítését és módszereit kívánta alkalmazni, később a topológia grafikus modelljeit is. A pszichoanalista körökben vitatott teoretikus jelentősen befolyásolta a posztstrukturalizmust is.

A kezdetek[szerkesztés]

Lacan katolikus családban nőtt föl, testvérei Magdeleine-Marie és Marc-Marie; Marc a Hautecombe apátságban bencés szerzetes lett. Lacan a Collège Stanislas gimnáziumba járt, egy jezsuita vezetésű iskolába. Először orvostan-hallgató volt, később átiratkozott a pszichiátria szakra, 1932-ben itt doktorált, munkájának címe De la psychose paranoïaque dans ses rapports avec la personnalité. Ezután idegorvosként és pszichiáterként dolgozott, a Sainte-Anne Klinika vezetője volt, de emellett verseket is publikált. 1964-től az École normale supérieure tanára volt.

Lacan baráti körébe tartoztak többek között Salvador Dalí, Alberto Giacometti, Michel Leiris és Georges Bataille. Lacant rendkívül érdekelte Bataille titkos egylete, az Acéphale.

Házasság[szerkesztés]

Lacan 1934-ben megnősült. Felesége, Marie-Louise Blondin, három gyermeket ajándékozott neki: Caroline 1937-ben, Thibaud 1939-ben, Sybille pedig 1940-ben született. Lacan azonban 1937-ben beleszeretett Sylvia Bataille-ba. 1940-ben végül bevallotta a feleségének (aki ekkor volt terhes a harmadik gyermekükkel), hogy Sylvia is gyermeket vár tőle. Erre felesége elindította a válópert, Lacan pedig elköltözött. 1943-ban, két évvel közös gyermekük születése után Sylvia Lacanhoz költözött a rue de lile-i lakásába, Lacan itt lakott élete végéig. A pár 1953 júliusában összeházasodott.

Munkássága[szerkesztés]

Lacan élete végéig praktizáló pszichoanalitikus volt. Rendhagyó kezelési módszerei miatt azonban (a kezelés idejét önkényesen megváltoztatta, adott esetben alig néhány percre rövidítette, és az előírásokkal ellentétben olyan páciensekkel is foglalkozott, akik az öngyilkosság szélén álltak) kollégái részéről gyakori támadásoknak volt kitéve. Volt, aki sarlatánnak tartotta.

A Franciaországi Pszichoanalitikusok Egyesületén belüli hatalmi harcok miatt 1953-ban lemondott alelnöki posztjáról, és elhagyta a szervezetet is. Egy héttel később megalapította a Francia Pszichoanalitikai Egyesületet (Sociéte Française de Psychanalyse, SFP). Az SPP-tagok körülbelül fele csatlakozott ehhez a szervezethez, a Nemzetközi Pszichoanalitikai Egyesület (International Psychoanalytical Association, IPA) azonban nem ismerte el. 1964-ben az SFP két táborra szakadt: ezek egyike volt a Lacan által 1964-ben alapított École Française de Psychanalyse, amely rövid idő múlva az „École Freudienne de Paris” (EFP) nevet kapta, a másik pedig az Association Française de Psychanalyse (AFP). 1965-ben az SFP hivatalosan is megszűnt. A Lacan-féle EFP végül a legbefolyásosabb és legnagyobb taglétszámmal bíró pszichoanalitikus szakegyesület lett Franciaországban, és egészen 1980-ig működött.

Lacan elméletének alapjául Freud művei mellett a strukturalista nyelvész, Ferdinand de Saussure, illetve Roman Oszipovics Jakobszon művei szolgáltak. Ezenkívül Lacan gyakran idézte, illetve utalt olyan filozófusokra, mint Edmund Husserl, Descartes és Hegel (illetve a Hegel újraértelmezésében jelentős szerepet játszó Alexandre Kojève), valamint olyan matematikusokra, mint René Thom.

Lacan írásai nehezen olvashatóak, elméleteit és dolgozatait eleinte nem is tette szélesebb olvasóközönség számára elérhetővé, kizárólag szemináriumain (1951–1979) használta. Végül dolgozatai 1966-ban mégis megjelentek könyv formájában, Écrits címmel. Ezt követően folyamatosan nyilvánosságra kerültek a szemináriumi jegyzetek is, bár sok jegyzete még kiadásra vár.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Nationalencyklopedin (svéd nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Store norske leksikon (norvég (bokmål) és nynorsk nyelven), 1978
  6. http://muse.jhu.edu/books/9780791488058
  7. http://global.britannica.com/biography/Jacques-Lacan#ref662033
  8. a b Fichier des personnes décédées
  9. http://www.tandfonline.com/doi/pdf/10.1080/00043079.2009.10786169
  10. http://www.nytimes.com/1985/01/04/arts/art-representation-and-sexuality-mixed-media-show-at-new-museum.html
  11. a b hJTTAQAACAAJ

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Smid Róbert: Sigmund Freud és Jacques Lacan papírgépei. A pszichoanalízis inherens médiumarcheológiai diskurzusa; Előretolt Helyőrség Íróakadémia–Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2019
  • Wolfram Bergande: Lacans Psychoanalyse und die Dekonstruktion. Wien: Passagen, 2002. ISBN 3-85165-520-6
  • Tim Caspar Boehme: Ethik und Genießen: Kant und Lacan. Wien: Turia & Kant, 2005. ISBN 3-85132-416-1
  • Claudia Blümle, Anne von der Heiden (Szerk.): Blickzähmung und Augentäuschung. Zu Jacques Lacans Bildtheorie. Zürich/Berlin: Diaphanes, 2005. ISBN 3-935300-80-8
  • Dylan Evans: Wörterbuch der Lacanschen Psychoanalyse. Wien: Turia + Kant, 2002. ISBN 3-85132-190-1
  • Bruce Fink: Eine klinische Einführung in die Lacansche Psychoanalyse. Theorie und Technik. Wien: Turia + Kant, 2005, 2., durchges. Auflage 2009. ISBN 978-3-85132-323-8
  • Bruce Fink: Das Lacansche Subjekt. Zwischen Sprache und Jouissance. Wien: Turia + Kant, 2006. ISBN 978-3-85132-417-4
  • Hans-Dieter Gondek: Von Freud zu Lacan. Philosophische Zwischenschritte. Wien: Turia + Kant, 1999. ISBN 978-3-85132-198-2
  • Franz Kaltenbeck: Lesen mit Lacan. Aufsätze zur Psychoanalyse. Wien: Turia + Kant, 1998. ISBN 978-3-85132-114-2
  • Hermann Lang: Die Sprache und das Unbewusste: Jacques Lacans Grundlegung der Psychoanalyse. Frankfurt a.M.: Suhrkamp, 1986 (= Univ.-Diss., Heidelberg 1972). ISBN 3-518-28226-3
  • Nicolas Langlitz: Die Zeit der Psychoanalyse: Lacan und das Problem der Sitzungsdauer. Frankfurt a.M.: Suhrkamp, 2005. ISBN 3-518-29357-5
  • Thanos Lipowatz: Politik der Psyche. Eine Einführung in die Psychopathologie des Politischen. Wien: Turia + Kant, 1998. ISBN 3-85132-156-1
  • Jaques-Alain Miller u.a.: Von einem andere Lacan. Wien: Turia + Kant, 1993. ISBN 978-3-85132-063-3
  • Nina Ort: Objektkonstitution als Zeichenprozeß: Jacques Lacans Psychosemiologie und Systemtheorie. Wiesbaden: DUV, 1998. ISBN 3-8244-4276-0
  • J.-B. Pontalis: Zusammenfassende Wiedergabe der Seminare IV–VI von Jacques Lacan. Szerkesztő: von Hans-Dieter Gondek / Peter Widmer. Wien: Turia + Kant, 1999. ISBN 978-3-85132-200-2
  • Elisabeth Roudinesco: Jacques Lacan. Bericht über ein Leben, Geschichte eines Denksystems. Köln: Kiepenheuer und Witsch, 1996. ISBN 3-462-02574-0 (Tb.: ISBN 3-596-13843-4)
  • R. Schwand-Marie: Der Tod und das Ding Aleph. Eine kriminanalytische Hy-Story. Wien: Passagen, 1992. ISBN 3-85165-027-1 (regény!)
  • Gregor Schwering: Benjamin – Lacan. Vom Diskurs des Anderen. Wien. Turia + Kant, 1998. ISBN 978-3-85132-186-9
  • Edith Seifert: Was will das Weib? Zu Begehren und Lust bei Freud und Lacan, Weinheim und Berlin: Quadriga, 1987. ISBN 3-88679-952-2
  • Bernhard H. F. Taureck: Psychoanalyse und Philosophie. Lacan in der Diskussion, Frankfurt/Main: Fischer, 1992. ISBN 3-596-10911-6
  • Samuel Weber: Rückkehr zu Freud. Jacques Lacans Ent-stellung der Psychoanalyse, Wien: Passagen, 2000. ISBN 3-85165-424-2
  • Peter Widmer: Subversion des Begehrens: Jacques Lacan oder die 2. Revolution der Psychoanalyse. Frankfurt a.M.: Fischer, 1990. ISBN 3-596-24188-X; Új kiadása: Subversion des Begehrens. Eine Einführung in Jacques Lacans Werk, Wien: Turia + Kant, 1997. ISBN 3-85132-150-2
  • Slavoj Žižek: Liebe Dein Symptom wie Dich selbst! Jacques Lacans Psychoanalyse und die Medien. Berlin: Merve, 1991. ISBN 3-88396-081-0
  • Slavoj Žižek: Mehr-Genießen. Lacan in der Populärkultur. Wien: Turia + Kant, 1992. ISBN 3-85132-037-9
  • Slavoj Žižek: Lacan in Hollywood. Wien: Turia + Kant, 2000. ISBN 978-3-85132-276-7
  • Slavoj Žižek: Die Tücke des Subjekts. Frankfurt am Main: Suhrkamp, 2004. ISBN 3-518-58304-2
  • Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum (Typotex Kiadó, 2011, ISBN 978 963 279 423 5)