Jégvitorlázás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Adriaen van de Venne képe; 1614.

A jégvitorlázás a vitorlássport téli, jégen alkalmazható extrém változata. Tengerparton űzött nyári változata a homokvitorlázás.

A jégvitorlások mindössze abban hasonlítanak a hajókhoz, hogy a szél erejét használják fel a haladáshoz. Van árbócuk, vitorlájuk és kormányuk, igazi hajótestük azonban nincs. A többnyire egyszemélyes szerkezetek, a háromszögben elhelyezett korcsolyákra épülő hídból és a testből állnak, amely éppen csak akkora, hogy a hajótest vezetője benne ülve irányíthatja járművét.

Történelme[szerkesztés]

1790-ben a téli időszakban befagyott New York állambeli Hudson folyón gyakorolták a vitorlázás téli változatát. A hajótest egy négyzet alakú teknő forma volt. A csúszó felületekből kettőt a hajótest elejére, egyet a hátul elhelyezett kormányrúd alá rögzítettek. 1853-tól a hajótest háromszög alakúvá formálódott, a bukások csökkentése érdekében a fővitorla alacsonyabb lett, bevezetésre került az orrvitorla. 1879-től a hajótest alá gerincet építettek, stabilabb egyensúlyú sporteszköz lett. A lapos fenekű hajótest elejére és végére korcsolyákat (csúszó felületeket), a hajótest elejére egy futófelülettel ellátott botkormányt szereltek. A sportolók (utasok) a hajótest belsejében ülve helyezkednek el, kezelve a köteleket (vitorla, botkormány). A jégvitorlásokat teherszállításra, jéghalászatra is alkalmazták.

Európában az 1800-as évek végén, Norvégiában jelent meg a jégvitorlás. Egy angol hajóépítő 1888-ban Magyarországon is megépítette jégvitorlását. A magyar építésű jégvitorlás a balatonfüredi Stefánia Yacht Egylet kikötőjében került jégre.

A jégvitorlásnak van egyszemélyes (sport) és többszemélyes (sport- és szabadidős) változata. 1881-ben első alkalommal írtak ki versenyt klubok részére. A jégvitorlázás nagyon népszerű a Nagy-tavak környékén. Az eddigi rekordsebesség egy 48 perc alatt megtett 116 kilométeres táv volt.

Az 1930-as években egy új stílussal megalakult a Skeeter osztály. 1937-ben jött létre a Detroit News osztály, nemzetközi DN jelöléssel. A sportág 1968-ban építéstechnikai fejlődésnek indult, 1970-től üvegszálas technológiát alkalmaztak, amivel modern designok készülhettek. A jégvitorlás készítésénél felhasználható építőanyagok: fa, rétegelt lemez, hab, szénszál, üvegszál és epoxigyanta. Általában három futót (korcsolyát) alkalmaznak, háromszög elrendezéssel. A korcsolyákat úgy helyezik el, hogy oldalirányból stabilizálják a jégvitorlást. A vitorlák szélirányba állításával biztosítják a haladási sebességet. A modern jégvitorlások a szél sebességének tízszeresét képesek elérni.

Napjainkban a sportágat leginkább Ausztriában, Németországban, Angliában, Lengyelországban, Norvégiában, Svédországban, Hollandiában, Finnországban, Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában gyakorolják. Több osztályban szerveznek versenyeket, ahol a nevezett jégvitorlásoknak meg kell felni az előírásoknak. A legnépszerűbb kategória a nemzetközi DN osztály. Elnevezése egy amerikai napilap, a Detroit News nevéből született 1936-ban, amikor a lap egyszemélyes jégvitorlás építésére versenyt hirdetett. A leggyakrabban alkalmazott egyszemélyes hajótest fából készül, hossza 3,65 méter, az árbóc 4,84 méter magas, vitorlafelülete 6,5 négyzetméter. A Vitrol osztályt alosztályokra (A, B és C) osztották, leginkább a vitorla felülete határozza meg az eltérést. Rendszeresen rendeznek versenyeket: nemzeti-, kontinentális- és világbajnokságokat. Népszerűségére jellemző, hogy a 2014. évi téli olimpiai játékokon, Szocsiban bemutatkozó sportként szerepelt.

Magyar jégvitorlázás[szerkesztés]

Kibontakozásának legnagyobb hátránya, hogy a Balaton, a Velencei-tó és a Fertő-tó felülete rövid időre (vagy több éven keresztül nem) fagy be biztonságosan, azaz 15-20 centiméternél vastagabbra. Kisebb jégfelületek ugyanis nem adják meg a szükséges élményt (sebesség, fordulás). A jégvitorlás egy négyzetcentiméterre jutó nyomása nem nagyobb, mintha korcsolyával rámenne bárki a jégre. Természetesen minél vastagabb a jég, annál biztonságosabb a jégvitorlázás.

Az extrém sportnak hódolók nyáron vitorláznak, télen jellemzően síelnek. Többnyire egyszemélyes szerkezetek, a háromszögben elhelyezett korcsolyákra épülő hídból és a testből állnak, amely éppen csak akkora, hogy a szán vezetője benne ülve irányíthatja a járművet. A jégvitorlások tervezésénél a minimális súly, az áramvonalas forma és a stabilitás elérése a cél. Korszerű anyagok felhasználásával – műszál, karbon – egy felszerelt szán súlya kb. 60 kilogramm. Ilyen szerkezet házilag is építhető, tetszőleges méretben, akár két utas részére is. A versenyeken induló szánok azonban precízen meghatározott méretűek és jégvitorlásra szakosodott hajóépítő műhelyekben készülnek. Versenykész állapotban az áruk meghaladhatja az egymillió forintot is. Profi szinten a különböző jégfelszínekhez más és más élformájú korcsolyát szokás választani. A jégvitorlázás korántsem kényelmes és veszélytelen sport. A szán akár 100 kilométeres sebességgel képes rohanni, de a Fertő-tavon egy rekordkísérlet során 157 km/h-s sebességet is mértek már. Fék, biztonsági öv és légzsákok nincsenek, csak egy bukósisak, valamint a kezelő képessége védi a versenyzőt, illetve az utast. A hideg elleni védelemről is gondoskodni kell (megfelelő meleg ruházat, kesztyű, cipő).

A Magyarországon legkedveltebb kategória a Nemzetközi DN osztályú szánoké. Ez annak is köszönhető, hogy könnyen odaszállítható, ahol sportolásra alkalmas jég található. A magyar jégvitorlás-versenyzés hosszú szünet után 1999-ben éledt újra, amikor a Jégvitorlás Szövetség újjáalakult. A megelőző években nem voltak versenyszabályok, így azoknak megfelelő felszerelések sem. A szabályokat néhány éve Koltay Gusztáv, a DN Szövetség elnöke és Nagy Levente, a Versenybírói Testület vezetője fordította le. A magyar jégvitorlázók átlagéletkora meglepő módon 50 év körüli.

Források[szerkesztés]

Magyar Nagylexikon – Magyar Nagylexikon Kiadó 18. kötet (Unh–Z)– 2004., ISBN 963 9257 19 2 (18. kötet)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap