Izsák Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Izsák Imre
Született 1929. február 21.
Zalaegerszeg
Elhunyt 1965. április 21. (36 évesen)
Párizs
Állampolgársága magyar
Foglalkozása matematikus,
fizikus,
csillagász

Izsák Imre Gyula (Zalaegerszeg, 1929. február 21.Párizs, 1965. április 21.) magyar matematikus, fizikus, csillagász, égi mechanikus.

Élete[szerkesztés]

Izsák Imre édesapja, Izsák Gyula földrajz-biológia szakos tanárként tanított Zalaegerszegen. Édesanyja, Pálfi Aranka matematika-fizika szakos tanár volt. (Nagybátyja, Szele Tibor szegedi matematikaprofesszor.)[1]

Elemi iskoláit Zalaegerszegen végezte, majd 1939-ben, édesanyja tragikusan korai halála után a kőszegi katonai alreáliskolában tanult tovább. Itt nagy hatással volt rá földrajz és természetrajz tanára, Zerinváry Szilárd, aki később országos hírű lett a csillagászatról, a csillagokról írt műveivel.

Kiemelkedő matematikai képességei miatt az esztergomi Görgey Artúr Műszaki Hadapród Iskolába küldték tovább. A világháború végén 1944-ben az egész hadapródosztályt Németországba hurcolták, ott hadifogságba esett.

A hadifogságból hazatérve szülővárosába még 1945 őszén beiratkozott a Deák Ferenc Gimnázium VI. osztályába (a mai Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumba). A következő évben a VII. és VIII. évfolyamot egyszerre végezte el kitűnő eredménnyel, s országos matematika versenyeken 1-2. helyezéseket ért el.

A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakon végzett, Eötvös-kollégista volt. Másodéves korában nagy feltűnést keltő cikket publikált, ugyanis nem hitték, hogy a differenciálgeometriai témájú cikket egy fiatal hallgató írta. Földes István előadásai hatására figyelme az égi mechanika felé terelődött. Még hallgató korában a Konkoly-Thege Miklós által alapított obszervatórium asszisztense, majd az egyetem elvégzése után, 1951 nyarán ugyanennek az intézetnek a munkatársa lett. A csillagvizsgálóban Detre László és Balázs Júlia keze alá került, és közelségükben már 22 évesen aspiráns.

1953-ban az MTA Szabadsághegyi Csillagvizsgáló intézetének munkatársa lett, majd a szegedi egyetemen oktatott.

A háromtest-probléma, illetve a soktest-probléma foglalkoztatta, a változócsillagok fényváltozásait tanulmányozta. Doktori védése után – nem törődve azzal az általános véleménnyel, hogy az égi mechanika már lezárt terület – visszatért kedvenc témájához, és műhold- és rakétapályák elméletével kezdett foglalkozni. A téma gyakorlati alkalmazására csak a Szovjetunióban illetve az Egyesült Államokban nyílt volna lehetőség, a hazai nemzetközi kapcsolatok azonban kimerültek egy-egy szovjetunióbeli konferenciában. Ezért 1956 novemberében, a forradalom időszakában – kihasználva a határok megnyílását – Ausztriába disszidált.

Innen rövidesen Svájcba utazott; a zürichi Csillagvizsgáló igazgatója állást ajánlott neki. 1957. január 9-én érkezett Zürichbe, s már áprilisban a napfizikai obszervatórium állandó munkatársává nevezték ki. Munkája mellett csillagászati hely- és időmeghatározást oktatott egyetemi hallgatóknak. Elkezdett angolul tanulni és bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. Műholdak pályaszámításával kapcsolatos eredményeire felfigyelve meghívták az Ohio állambeli Cincinnatibe (USA). Hamarosan a téma egyik elismerten legjobb szakembere lett, újabb állásajánlatot kapott: ezúttal a cambridge-i (USA) Smithsonian Institution Astrophysical Observatory hívta meg. Ez az intézet foglalkozott az USA-ban a műholdak pályaadatainak feldolgozásával. 1959 szeptemberében foglalta el cambridge-i állását, mely rövid életének legnagyobb sikereit hozta. Számítógépen dolgozhatott, ami szükséges volt ahhoz, hogy a korábbinál sokkal pontosabb számításokat el tudja végezni. Feszült tempóban dolgoztak; munkatársaival együtt sorra publikálta cikkeit, kutatásaikat kiterjesztették a mesterséges holdak geodéziai alkalmazásának határterületére is.

Számításainak célja a Föld alakjának pontos meghatározása volt. Az régóta ismert volt, hogy a Föld alakja közelítőleg forgási ellipszoid, ő viszont a műholdak mozgásának megfigyelt adataiból kiszámította az ettől való eltéréseket. Az égi mechanika klasszikus feladatában a tömegeloszlást ismerve kell a hold pályáját meghatározni; ennek ő a fordítottját oldotta meg. A számításban harmonikus közelítést alkalmazott, vagyis a Föld gravitációs terét összerakta gravitációs monopólusból, dipolból, kvadrupolból, stb; az így kiszámított alak nem a Föld valódi alakja, hanem csak a gravitációs hatása egyezik meg azzal. Kiderült, hogy az Egyenlítő alakja nem pontosan kör, hanem mintegy négyszáz méternyire eltér attól. Ezen eredménye nagyságrendekkel pontosabb volt minden korábbi becslésnél.

Az 1961. június 1-jén hivatalosan is bejelenti a Föld alakjának és felszíni pontjainak pontos meghatározására vonatkozó számításait, mellyel a tudományos érdeklődés középpontjába került, szinte egyik napról a másikra világhírű lett. Sorra kapta meghívásait, előadásokat tartott szerte a világon. Továbbra is sokat dolgozott, elvállalta egy a mesterséges holdak mozgásáról szóló egyetemi tankönyv megírását, s közben előadásokat tartott a Harvard Egyetemen. Érdemei elismeréseképpen a Nemzeti Űrhajózási Hivatal (NASA) tud. főmunkatársa lett. 1962. június 7-én megnősült. Felesége Emily Kuempel Brady angol irodalmat tanított a bostoni egyetemen. 1964. február 24-én megkapta az amerikai állampolgárságot, ősszel pedig fia született, akinek az Endre (Andrew) nevet adták.

1965 áprilisában Párizsba utazott egy műholdas geodéziai szimpóziumra. Egy reggel hiába várták, 1965. április 21-én este szállodai szobájában szívroham végzett vele, 36 éves volt ekkor. Cambridge-ben temették el április 28-án.

Emlékezete a csillagászatban[szerkesztés]

Irodalmi források[szerkesztés]

  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 407–408. o. ISBN 9638543353

Források[szerkesztés]