Ivan Afanaszjevics Szokoljanszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ivan Afanaszjevics Szokoljanszkij
Született1889. március 25.
Gyinszkaja
Elhunyt1960. november 27. (71 évesen)
Moszkva
Állampolgárságaszovjet
Foglalkozásapszichológus
IskoláiBekhterev Research Institute
KitüntetéseiA Szovjetunió Állami Díja
SírhelyeNovogyevicsi temető
SablonWikidataSegítség

Ivan Afanaszjevics Szokoljanszkij (oroszul: Иван Афанасьевич Соколянский) (1889. március 25.1960. november 27.) orosz-szovjet gyógypedagógus, a halmozottan sérültek gyógypedagógiájának egyik jeles művelője.

Szakmai munkássága[szerkesztés]

Harkovban dolgozott a vakok intézetében, amely mellett 1923-ban létrehozott egy „iskola-kliniká”-t, ahol 8 siket-vak tanuló egyéni tanításával foglalkozott. Tanítványai közül különösen Olga Ivanovna Szkorohodova (1911-1982) tűnt ki és vált szakmai körökben világszerte ismertté, mint az Amerikai Egyesült Államokban élő Helen Keller.[1]

Szkorohodova 5 évesen vesztette el látását és hallását, Szokoljanszkij intézetében tanult, majd a Moszkvai Egyetemen pszichológusi oklevelet, később kandidátusi fokozatot szerzett és Zagorszkban, a halmozottan sérültek világhírű intézetében dolgozott. Olga Ivanovna Szkorohodova is, mint sorstársa Helen Keller, könyveket adott közre arról, hogyan érzékeli egy siket-vak ember körötte a világot: „Hogyan látom a világot körülöttünk” (1947); „Hogyan látom és képzelem el a világot?” (1954); „Hogyan látom, képzelem el és értem meg a körülöttünk lévő világot.” (1972).

Szokoljanszkij új módszert kísérletezett ki a siket-vakok beszédtanításához. Tanítványai „kézzel követett szájról olvasás” révén jutottak el a folyamatos beszéd használatához. Szokoljanszkij elsőként tervezett és készített speciális eszközöket siket-vakoknak (Braille-telefon, olvasógép, mechanikus kommunikátor, stb.). Az ő elgondolásai szerint kezdte meg működését a zagorszki intézet.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Bachmann, W.: Biographien sowjetischer Defektologen. Neuburgweier, 1972. 85. (Angol-német-orosz nyelven: Giessen, 1979. 94-95.)