Istvántelki Főműhely

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Istvántelki Főműhely
Az Istvántelki Főműhely néhány épülete(2008)
Az Istvántelki Főműhely néhány épülete
(2008)
Hely 1045 Budapest, Elem u. 5-7.
Építési adatok
Építés éve 1902–1905
Megnyitás 1905
RCDB alakban A hullámvasút az RCDB-ben
Elhelyezkedése
Istvántelki Főműhely (Budapest)
Istvántelki Főműhely
Istvántelki Főműhely
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 32′ 55″, k. h. 19° 06′ 11″Koordináták: é. sz. 47° 32′ 55″, k. h. 19° 06′ 11″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Istvántelki Főműhely témájú médiaállományokat.
Tipikus istvántelki szellőző

Az Istvántelki Főműhely egykor az egyik legfontosabb vasúti járműjavító műhely volt Magyarországon. A főműhely Istvántelken, Budapest IV. kerületének egy városrészében található, előbbinek nagyjából a felét foglalja el. Az egykor volt dicsőséget ma már csak elképzelni lehet, a csarnokok nagy részét lebontották; amit nem, ott a gaz burjánzik. A vasutas érából már csupán a motorkocsi szín és a gőzösműhely maradt. A főműhely közvetlen szomszédságában helyezkedik el a Magyar Vasúttörténeti Park.

Története[szerkesztés]

Megnyitásától a dualizmusig[szerkesztés]

Mára a történelemkönyvekből jól ismert tény, hogy 1846-ban nyitották meg a Pest–Vác vasútvonalat, majd egy évvel később a Pest–Szolnok viszonylatot, melyekhez a Nyugati pályaudvaron épült karbantartó állomás Pesti Főműhely (Nyugati Főműhely) néven 1847-ben.
A vasút rohamos terjeszkedésével újabb, nagyobb kapacitású műhelyekre lett volna szükség, ezért Rákospalotán, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és nagyobb részt gróf Károlyi Sándor birtokában lévő területen kijelölték a leendő főműhely helyét. Itt megfelelő nagyságú terület állt rendelkezésre, és közel is esett a Nyugati pályaudvarhoz.
Ez a terület nem volt ismeretlen a vasút előtt, hiszen 1430 négyszögölet már 1889-ben kisajátított a MÁV a hosszú telek Pest-városhatárnál lévő sarkából, hogy közvetlen kanyarodási lehetőséget építhessen ki Vác felől Óbuda irányába. Ezt az ívet korabeli a térképek tanúsága szerint a főműhely építésekor számolták fel.

A homokos, laza altalajú vidéken 1901-ben kezdődtek a munkálatok a hosszas kisajátítási eljárás után, majd 1902-ben az építkezések. A főműhely általános elhelyezési tervét az igazgatóság gépészeti főosztálya tervezte meg. A munkások könnyebb utaztatása céljából vasúti megállót létesítettek az építkezés mellett „Palota-Újfalu” néven.

Az első szakaszban felépült a munkásétkező (Kaszinó), a központi irodaház, a porta a főépület mellé, majd egy ideiglenes fürdő, melyet később is megtartottak hasonló szerepkörben.

1902-ben kezdődött a vágányhálózat és műhelycsarnokok építése, melynek során az első évben felépült a kocsiszerelő és az esztergaműhely. A kocsiszerelő műhely ekkor Budapest legnagyobb alapterületű épülete volt a maga 24 000 m²-ével.

1903-ban adták át a mozdonyszerelő műhelyet, továbbá elkészült több raktár is. A mozdonyszerelde alapterülete 20 100 m² lett, amelyben 82 mozdonyállás volt, továbbá egy 98 m hosszú kazánkovács műhely is helyet kapott.

A kocsi- és mozdonyműhely közé épült fel az esztergaműhely és a kovácsműhely, a kerékkovács műhely, a rugóműhely és az öntőműhely. A gőzfelhasználás kiszolgálására épült egy kis kazánház két kazánnal és egy 30 m magas kéménnyel.

A terület keleti oldalán 740 m²-en inasműhelyt létesítettek, valamint ugyanitt két víztornyot építettek. Szintén a keleti oldalon kapott helyet a hatalmas méretű kazán- és gépház, melyhez rakodó, szén és salaktárolók is készültek. Itt a tervezők gondoltak a jövőre, így mind a gép- és kazánházat úgy alakították ki, hogy idővel bővíteni lehessen őket. A kazánokat a Nicholson gyár, míg a gőzgépeket a Láng gépgyár, a generátorokat pedig a Ganz szállította.

Az üzem átadása 1904. június 1-jére volt kitűzve, ezért volt olyan nap, amikor 500 munkás dolgozott egyszerre. A gépalapok készítését 1904 áprilisában kezdték, ezután a Nyugati főműhelyből elkezdték áttelepíteni a még jó állapotban lévő gépeket, továbbá újakat szereztek be.

A megnyitó ünnepségre stílszerűen 1905. május 1-jén került sor, mikor is átgördült az első, feldíszített, 1150 munkást szállító vonat a főkapun.

A műhely építésének megkezdését követően 1907-ben kezdték építeni Rákospalota délkeleti részén a ma MÁV-telepként ismert 120 lakásos vasúti lakótelepet, melyet 1914-ben 252 új lakással bővítettek.

A főműhely osztályai[szerkesztés]

A főműhely udvara
Jó állapotú csarnokbelső
Romos állapotú csarnokbelső
Csarnokkülső
  • I. osztály – főmérnökség
  • II. osztály – számosztály
  • III/a. osztály – eszterga és megmunkáló
  • III/b. osztály – mozdonyalkatrész megmunkáló
  • IV. osztály – mozdonyszerelde
  • V. osztály – kocsiosztály
  • VI. osztály – üzemosztály-erőközpont (kis- és nagy kazánház)

1911 júniusában az Érsekújvári fiókműhelyt az Istvántelki főműhely irányítása alá rendelték, ahol főleg mozdonyokat és teherkocsikat javítottak.

1912-től, a Rákospalota-Veresegyház-Gödöllő vasútvonal villamosításától 1936-ig itt javították a villamos motorkocsikat is. Személykocsik közül főleg a nagyobb, négy tengelyes kocsikat javították Istvántelken, mivel ezeket a korábbi műhelyek csak nehézségek mellett tudták kiemelni. Új módszerként itt vezették be az autogénhegesztést, mellyel kiváltották a szegecselés nehéz és lassú műveletét.

Az első világháború alatt[szerkesztés]

Az első világháborúval szerepe megnövekedett, melynek köszönhetően áramfejlesztő teleppel, olajgázgyárral és új vízellátó rendszerrel látták el a főműhelyt, továbbá felújították és bővítették a villamos műhelyt. Az első világháború kitörésekor 80 munkás és 11 tisztségviselő kapott behívót, de őket később felmentették a szolgálat alól. A munkások létszáma ekkoriban elérte a 2000-t, de ez az 1920-as évekre 1600 körülire esett vissza.

A második világháború alatt[szerkesztés]

A két háború között megépült a betonkerítés és 2 km betonozott út készült el, továbbá bevezették a hajdúszoboszlói földgázt a területre. A második világháború alatt több súlyos kár érte a területet, bombatámadás miatt megsérült a kocsiosztály és leégett több kisebb műhely.

A landleres korszak[szerkesztés]

A háború után átnevezték Landler Jenő Járműjavító üzemre, de szerepe a gőzmozdonyok kiszorulásával egyre csökkent, folyamatos leépítések során az embereket elküldték, sok részleget bezártak. Felmerült egy olyan ötlet is, miszerint az Északi műhely szerepét átvenné a Landler Jenő Járműjavító, de ezt később elvetették, így az Északi megmaradt, ez a műhely bezárt.

A gőzöskorszak után[szerkesztés]

1984-ben véget ért a gőzüzem hazánkban, így végleg megszűnt Istvántelek főműhelyi szerepe. Azért persze nem tűnt el innen minden, ma itt található a MÁV Nosztalgia Kft. műhelye (ismertebb nevén a „Gőzösműhely”) valamint a BDVmot, BVhmot motorvonatok és a Siemens Desiro motorkocsik karbantartó csarnokai. Ezeken kívül rengeteg kis cég bérel telephelyet, csarnokot az egykori műhely- és raktárépületekben.

Megközelítés[szerkesztés]

Térkép[szerkesztés]

Istvántelek és környéke

Vonattal[szerkesztés]

A Főműhelynek külön vasúti megállóhelye van. A Nyugati pályaudvarról közlekednek erre vonatok Vác, Szob és Veresegyház felé (70, 71-es vonal). A menetrend ütemes, ezért nem minden vonat áll meg itt, érdemes figyelni.

Az istvántelki vasúti megállóhely

Autóbusszal[szerkesztés]

  • A 125-ös busz Pázmány Péter utcai megállójától kényelmes sétával közelíthető meg az Elem utcai kapu, de a 120-as busz Elem utca nevű megállójától sincs messze az északi teherporta.
  • A 20E busszal a Keleti pályaudvartól a Rózsa utcai megállóig, onnan 500 m séta az Elem utcai bejáratig.

Autóval[szerkesztés]

Az Elem utcáról nyíló, közvetlen a vasút mellett haladó út a főépület elé visz, ott lehet parkolni.

A főműhely víztornyai[szerkesztés]

Az ipartelep területén két nagyon szép, Intze típusú víztorony található, egyenként 120 m³-es víztározóval, melyek valaha az üzem vízellátását biztosították. Ezek felújítása sokáig csak terv maradt; volt szó arról is, hogy lakásokat alakítanak ki benne. A víztornyokat végül 2010-2012 között újították fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Istvántelek a médiában[szerkesztés]

Felhasznált irodalom[szerkesztés]

  • Varga Károly. A magyarországi vasúti járműjavító műhelyek (főműhelyek) története megalakulásuktól, Magyar Vasúttörténet, 3. kötet, Budapest: Közdok Rt.. ISBN 963-552-311-4 
  • Közlekedéstudományi szemle: LV. évfolyam 4. szám
Közdok ISSN 00234362