Iskola a határon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Iskola a határon
Szerző Ottlik Géza
Ország  Magyarország
Nyelv magyar
Műfaj regény
Kiadás
Kiadás dátuma 1959
Magyar kiadó Magvető Könyvkiadó
Média típusa könyv
Oldalak száma 474 (1959)
ISBN ISBN 9632703464 (1976)
Iskola a határon, ma Dr. Nagy László Gyógypedagógia Intézet Kőszegen

Az Iskola a határon Ottlik Géza legfontosabb műve, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Megjelenése idején (1959) csak szerény visszhangot váltott ki, de valódi rangja mindinkább megmutatkozott, a hetvenes években példaértékű művé vált az újabb írónemzedékek új szemléletre törekvő alkotóinak szemében.

A mű címe[szerkesztés]

A cím egyszerre értelmezhető tárgyiassággal és jelképesen is. Az iskola a kőszegi katonai alreálgimnázium, amely a trianoni békeszerződés után közvetlenül az országhatár közelébe került. Az iskola katonai intézmény, s az 1923 szeptemberében újonc hét másodikos növendék a szülői házból kerül a kollégiumba, a civil életből a katonaiba, a gyermekkorból a felnőttek világába, vagyis a védettségből az egyéni helytállást követelőbe, a szabadságból az alávetettségbe és kiszolgáltatottságba. Valami lényeges végleg múlttá válik, valami addig ismeretlen és elképzelhetetlen világba kell átlépni, és ez kétségtelenül határhelyzet és korántsem könnyű. Ez az átlépés mássá tesz, mássá tehet. Kétségtelen, hogy a mű nevelődési regény is: nevelődések és deformálódások gazdag példatára, de ugyanakkor szokás parabolisztikus regényként is emlegetni, hiszen az emberi viselkedést is elemzi.

A mű rövid története[szerkesztés]

A három főszereplő (Both Benedek, Medve Gábor és Szeredy Dani) történetét meséli el, akik különböző megpróbáltatásokon esnek át. Helyzetük rendkívül kiszolgáltatott, mert egy zárt és összerázódott közösséghez kerülnek, melynek vezére Merényi. A gyerekek között szilárd hierarchikus viszony van, melyet az ottani vezetőség (tanárok, nevelők) támogatnak, mivel ez az alapja a katonai rendnek. Életüket mindvégig megkeseríti a két tiszthelyettes, Bognár és Schulze, akik közül az utóbbi az elviselhetetlenebb. A tiszthelyettesek vakfegyelmet és feltétlen alázatot követelnek a növendékektől, gyakran alkalmaznak különböző büntető eszközöket (pl.: egynapos magánzárka) a „rendszerellenes egyéneknél”.

A mű szerkezete[szerkesztés]

A regény három fő részből áll: „Non est volentis”, „Sár és hó”, „Sem azé aki fut”. Az első és utolsó cím egy bibliai utalás Pál apostol rómaiakhoz írt levelére („Non est volentis, neque currentis, sed miserentis dei.”, vagyis „Nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”). Fontos a bibliai idézetek közé ékelt sár és hó motívumpárja, ősszel ugyanis a sár csak tovább fokozta az újoncok kiszolgáltatottságát, míg a hó jótékonyan befedte a tájat, csökkentette a szenvedéseket. A fiúk rádöbbennek, hogy a kietlen világban is lehet élni.

A bevezető fejezetek 1957-ben és 1944-ben játszódnak, olyan korban tehát, amelyekben a történelmi tapasztalatok és az évtizedek véglegesítették a felnőttség állapotát. Arra is adnak valamiféle választ, hogy milyen a hatása a hajdani iskolának, amely egyenesen a genezis világának bizonyul, hiszen minden ott és úgy kezdődött, 1923 őszén.

A fejezetek három főszereplőt emelnek ki: Medve Gábort, aki már meghalt, Szeredy Danit és az eseményeket felidéző Bébé becenevű Both Benedeket. Ők hárman nem váltak katonává, illetve később otthagyták a hadsereget. Medve Bébére bízta a kéziratot, amely a katonaiskola emlékeit dolgozza fel. Természetesen Bébének is megvannak a maga emlékei, amelyekkel a kézirat tanulmányozásakor újra szembesül. Az iskolai évek felidézése tehát két nézőpontból áll előttünk. Bébé eleinte azt gondolja, hogy a múlt hiteles felidézése egyszerű, de hamarosan rá kell döbbennie az elbeszélés nehézségeire. Rájön, hogy az emlékezet szelektív, és mindenkinél másként működik.

A regény az első napokat, majd heteket állítja a középpontba, tehát a „betörés” időszakát. Az iskola tízéves korban veszi fel a növendékeket, de heten a második osztályban kezdenek 12 évesen. Új fiúk tehát egy többé-kevésbé már összeszokott közösségben, ahol a vezér Merényi és közvetlen környezete már egy-két évvel idősebb, ugyanis évismétlők. Az idősebb kor és a helyi tapasztalatok előnyükre szolgál az újoncok, a „civilek” betörésénél. Az Iskola a határon középpontjában kiskamaszok állnak.

Narráció[szerkesztés]

Az elbeszélés kettős, ugyanis a történéseket egyrészt Medve Gábor naplójából, másrészt pedig Bébé kiegészítő, reflektáló, Medve szövegével szinte párbeszédbe lépő megjegyzéseivel ismerjük meg. Így gyakori, hogy egy eseményről ketten számolnak be, ezzel éreztetvén, hogy az igazságnak is több arca van, abszolút igazság nem létezik. A konkrét történések így nem csupán pszichikai, szociológiai, etikai szinten értelmezhetőek, hanem akár nyelvfilozófiailag is.

A két elbeszélő[szerkesztés]

Az elbeszélő Both Benedek (Bébé) az átlagos utat járja be, megdöbben, fél, meghúzódik. A középrészben (Sár és hó) elveszti illúzióit (véget vet Halász Petár barátságának és leszámol Júlia illúziójával), és közönybe süpped, megalkuszik. Még a túloldalra is átlép, az erőszakoskodók közé, de helyzete ekkor lesz a legbizonytalanabb.

Medve Gábor járja be a leghosszabb utat, de végül ő jut a legmesszebbre is. Érzékeny, fogékony, ügyes, erős, tehetséges és etikailag is fejlett. Magatartása elvszerű, ragaszkodik a szeretet, az igazságosság és a szabadság érvényesüléséhez. Ugyanezek a pozitívumok teszik azonban teljesen kiszolgáltatottá. Kritikus helyzetekben kissé ideges, görcsös, reflexiói megzavarodnak, cselekvései lelassulnak, viselkedése csökönyös. Önérzete rendkívüli, a harcokat vállalja és sosem hunyászkodik meg. A mélyponton aztán a fogdában végül tudatosul benne a világ és az eszményei közti különbség, így felül tud emelkedni a köznapi gyarlóságokon, rátalál az önérzetre, felismeri lelke legbenső tartalmait és ő fogalmazza meg a műben a legmagasabb szintű világképet.

A mű filozófiája[szerkesztés]

„A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.” (Medve Bébének a mű zárlatában)

További információk[szerkesztés]