Antefiker

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Intefiker szócikkből átirányítva)
Antefiker[1]
ini&n t
f
iq
r
Y1V
Kép Antefiker anyja, Szenet thébai sírjából

Antefiker (vagy Intefiker; ỉnỉ-ỉt=f ỉqr) ókori egyiptomi vezír volt a XII. dinasztia uralmának elején, I. Amenemhat és I. Szenuszert uralkodása alatt. Viselte „a város kormányzója” címet is.

A Középbirodalom jól dokumentált személyiségei közé tartozik. Ismert többek közt két alsó-núbiai sziklafeliratról, ami arra utal, részt vett egy hadjáratban ezen a vidéken.[2] A feliratok nem említenek dátumot, de a környéken talált más feliratok alapján úgy tűnik, I. Amenemhat 29. uralkodási évében – társuralkodója, I. Szenuszert 9. évében – indult egy hadjárat erre a vidékre. Említi Antefiker nevét egy sztélé, amelyet a Vádi el-Hudiban találtak, és a 20. uralkodási évben készült; a sztélé felirata ametiszt érkezéséről számol be.[3] Emellett említi egy kis sztélé, amelyet a Vörös-tenger partján találtak; a sztélén a király parancsa szerepel, hogy Antefikerépítsen hajókat a punti expedícióhoz.[4] Szerepel neve az ún. Reisner-papiruszokban is, amelyeket egy Naga ed-Dejr-i sírban találtak, és egy thiniszi építkezésről szólnak; köztük a vezír számos levelének másolata fennmaradt.

Antefikert Listben temették el, masztabasírja I. Amenemhat piramisa mellett épült. A sír kb. 12×14 méteres, előudvarból és három kultuszkápolnából áll, melyek közül a déline a nyugati oldalán álajtó volt. A falakat mélydomborművel díszítették. Két sírkamráját még nem tárták fel.[5] Anyja, Szenet sírja a thébai nekropoliszhoz tartozó Sejh Abd el-Kurnában lévő TT60.[6]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hermann Ranke: Die ägyptische Persönennamen. Verlag von J. J. Augustin in Glückstadt, 1935. p.34
  2. Z.Zaba: The Rock Inscriptions of Lower Nubia, Prague 1974, p. 39 (no. 10), 99, (no. 73)
  3. Ashraf I. Sadek: The Amethyst Mining Inscriptions I, Text, Warminster 1980, p. 22-24 (no. 8)
  4. Abdel Monem Sayed: Wadi Gasus. In: Kathryn A. Bard (hrsg.): Encyclopedia of the Archaeology of Ancient Egypt. Routledge, London u. a. 1999, ISBN 0-415-18589-0, S. 867.
  5. D. Arnold: Middle Kingdom Tomb Architecture at Lisht, New York 2008, S. 69-71, pls. 62-92, pl. 129-133 ISBN 978-1-58839-194-0
  6. Baikie, James. Egyptian Antiquities in the Nile Valley. Methuen, 575. o. (1932) 

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Intefiqer című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Antefiqer című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom[szerkesztés]

  • Norman de Garis Davies: The tomb of Antefoker, vizier of Sesostris I, and of his wife, Senet (no. 60), London 1920
  • Wolfram Grajetzki: Court Officials of the Egyptian Middle Kingdom, London 2009 p. 27-30 ISBN 978-0-7156-3745-6
  • William Kelly Simpson: Rulers and Administrators - Dynasty 12, The Rule of the House of Itj-towy with Some Personal Reminiscenes, In: D. P. Silverman, W. K. Simpson, J. Wegner (Hrsg.): Archaism and Innovation: Studies in the Culture of Middle Kingdom Egypt, New Haven, Philadelphia 2009 S. 269-97 ISBN 978-0-9802065-1-7