Indiai gasztronómia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Indiai konyha szócikkből átirányítva)

Az indiai konyha főként csípős, erős ételekből áll. A magyar konyha ebben nagyon is hasonlít az indiai konyhához. Az indiai fűszerek teljesen eltérnek a magyar fűszerektől, viszont a magyar cseresznyepaprikához képest enyhébbek az indiai fűszerek. A fűszerezés köztudottan növeli az étvágyat, segít az emésztésben, ezért ez fontos. Az indiai konyha kedveltebb húsa a birka, a csirke. Az éttermekben, hotelekben persze minden étel kapható. Az indiai konyhára jellemző, hogy a menüt túlfőzik, így biztos baktériummentesek. Az indiai vegetáriánusok fogásai igen népszerűek. Rengeteg, kb. 25 fűszert használnak, melyek speciális ízeket adnak az ételeknek. Hasonlóság az indiai és a magyar konyha között a paprika használata. Karit használnak (curry), amit magyarul tévesen körrinek neveznek. A kari őrölt fűszerkeveréket jelent.


Kasztokra vonatkozó étkezési szokások[szerkesztés]

India társadalmát évezredek óta a kasztrendszer határozza meg. A hinduk négy nagy kaszt valamelyikébe születnek, ezek a bráhminok (a papok), a ksatriják (a harcosok), a vaisják (eredetileg a parasztok, majd a kereskedők, ipari munkások, a legtöbb mesterember) és a súdrák (a szolgálók). A páriák (az érinthetetlenek), vagy - ahogyan Mahátma Gandhi nevezte őket - a haridzsánok (vagyis " az isten gyermekei") a kaszton kívülieket képviselik. A névadó alkaszt az érinthetetlenek érinthetetlenjeinek kasztja, a legalacsonyabb rangú kaszton kívüli kaszt. A pária szó tamil nyelven dobost jelent. Ők inkább dalitnak nevezik magukat. Ezek a kasztrendszerből kizárt tisztátalanok, a népesség mintegy egyhatodát teszik ki.

A kasztrendszer lényegi része a hinduizmusnak. A mind a mai napig meghatározó kasztszabályok az élet minden területére, így például az együtt étkezésre is kihatnak, előírják, hogy mikor és mit kell enni, illetőleg, hogy ki kivel ehet. Ma már nem jellemző, de régen általános szabály volt, hogy főtt ételt vagy vizet csak az azonos vagy a magasabb kasztba tartozóktól lehetett elfogadni. A Jóga szútrák szerzője, Patandzsali (i.sz. 6. század) írásai szerint az ácsok, kovácsok, mosóemberek és takácsok az általuk használt edényeket más kasztok után visszakapva speciális és alapos tisztítás után tovább használhatták, a nagyon alsó kasztbéliek esetében azonban ez már nem volt lehetséges.

A legmagasabb kasztbélieknek, a bráhminoknak, mivel szellemi tevékenységet folytatnak, testüket óvniuk kell mindenfajta fizikai és rituális tisztátalanságtól, így a húsevéstől is. Azonban, mivel mindenki csak a saját kasztja vagy magasabb kaszt főztjét eheti, a szakácsoknak is bráhminoknak kell lenniük. A második rendbe tartozó ksatriják, harcosok lévén elsősorban testi cselekedettel foglalkoznak, ezért nekik nem kell tartózkodniuk a húsfogyasztástól. A dolgozó rendet alkotó vaisjáknak sem kell megtagadniuk a húsevést, hisz ők hasznos tevékenységet folytatva, nagyon igénybe veszik testüket. A negyedik kasztbéli súdrákra, akik munkájuk kapcsán szennyes tárgyakkal érintkeznek (közülük kerülnek ki például dhobik, vagyis a ruhamosók) szintén nem vonatkozik a húsevés tilalma.

Az érinthetetlen haridzsánok, akik tisztátalan tevékenységük folyamán állatot is ölnek, halásznak, állatokat darabolnak fel, állatbőrökkel foglalkoznak, bábáskodnak, temetnek, utcát sepernek, latrinát tisztítanak stb. sokféle húst, sertés- és csirkehúst ehetnek, hasonlóan, ahogy azt India legtöbb primitív törzse teszi. A 7. században élt Hszüan Cang szintén az alacsony kasztbéliekkel hozta összefüggésbe a húsfogyasztást: "Az ökrök, szamarak, oroszlánok, különféle majmok húsának fogyasztása tiltott, és azok, akik ilyen húst esznek érinthetetlenek lesznek."

A legnagyobb hindu irányzat, a visnuizmus minden tagja számára tiltja a húsevést, de ettől még nem válhatnak tisztává az érinthetetlenek, legfeljebb a következő életükben.

Dandin a 7. században élt dél-indiai író, a Dasa-kumára-csarita (Tíz herceg története) című regényének egyik epizódjában egy felső kasztbéli ebédjének elkészítéséről a következőképpen számolt be:

„(...)a lány azokat a hántolatlan rizsszemeket a napon egyenletesen szárítgatta, és megforgatta az egyenletes talajon. Utána mozsártörővel gyengéden ütögetve különválasztotta a szemeket a pelyvától.

(...) Miután ezzel végzett, beletette a rizsszemeket egy nem nagyon mély és nem túlságosan nagyméretű öblös szájú famozsárba, és miközben ujjaival újból meg újból megkavargatta azokat, egy nehéz mozsártörővel, amelynek végét vas borította, és amely egyenletes vastagságú volt, csupán a közepe táján vékonyodott el kissé, meghántolta, úgy, hogy közben a mozsártörő játékosan könnyen fel és le való mozgatásától karjai kifáradtak. Ezután egy kosárforma rostán szétválasztotta a rizsszemeket a héjtól, majd a szemeket többször megmosta vízzel. A tűzhelynek járó megtisztelő szertartást elvégezve, a rizsszemeket a rizsmennyiség ötszörösét kitevő forrásban lévő vízbe helyezte.

Amikor a szemek megpuhultak, és kinyíló bimbóhoz hasonlókká váltak, lecsillapította a tűz hőjét, a vízről leöntötte a habot, és a fazékra fedőt rakott. Azután a rizsbe beletett egy kanalat, és azzal folyamatosan kevergette a szemeket, amíg egyenletesen meg nem főttek. Akkor a fazekat szájával lefelé fordította. A még el nem hamvadt fadarabot vízzel lelocsolta, és így fekete faszénné változtatta. Azt az anyóval elküldte olyan embereknek, akiknek szükségük volt rá, meghagyván neki, hogy a kapott pénzért vegyen zöldséget, olvasztott vajat, tejfölt, szezámolajat, balzsamdiót, tamarinduszfa gyümölcsét, amennyit csak kap.

(...) Azokból két-háromféle mártást készített, az egyik tányért a nedves homokra tette, bele rizslevet öntött, majd a levet gyengéden, legyezővel keltett szellővel lehűtötte, megsózta, és a faszén átpárologtatott illatanyaggal átfüstölte.

(...) A balzsamdiót finom porrá törte, lótuszillattal megillatosította, majd az anyó közvetítésével megkérte az ifjút, hogy mosakodjék meg. Az anyó, aki maga előzetesen megmosakodott, az ifjúnak szezámolajat és balzsamdiót adott, hogy dörzsölje be magát velük. Miután, az ifjú szertartásosan megmosakodott. Mosdás után leült egy padra, amely az előzőleg fellocsolt, majd gondosan felsepert kőpadozaton állt, és megérintette a két tányért, amelyek az udvarban növő banánfa egyharmadra vágott világoszöld levelére voltak ráhelyezve. A lány először csak a rizsitalt hozta. Amint az ifjú azt itta, tüstént tovatűnt az utazás okozta elcsigázottsága, egészen felfrissült, és végtagjait kinyújtóztatta. Azután a lány két kanálnyi főtt rizst, olvasztott vajat, levest és fűszeres étvágygerjesztő mártást hozott. Ezek után feltálalta a maradék rizst, amely háromféle fűszerrel volt ízesítve, hozzá tejfölt, írót és savanyú rizslevest adott. Ezek a fogások illatukkal és hűvösségükkel felfrissítették az ifjút. Az jóllakott, sőt egy kevés étel még maradt is. Azután inni kért. A lány egy új korsóból csurgatva fekete aloé illatával átfüstölt, a teljesen kinyílt lótusz illatával vegyített friss pátalavirág illatát árasztó vizet öntött neki.”

– Dandin: Dasa-kumára-csarita (Tíz herceg története), (Wojtilla Gyula fordítása)


Fűszerek és ételadalékok[szerkesztés]

Noha az ételek zöme meglehetősen fűszerezett, ezek nem mindegyike csípős, mint ahogyan azt külföldön gondolják. A méregerős zöld- és vörös csilipaprika használata elsősorban Dél-Indiában jellemző. Az indiaiak fűszerként használják a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért, de a fűszerek közé sorolják a sót valamint a cukrot is. A nálunk kizárólag sütemények, édességek ízesítésére szolgáló fahéjt, szegfűszeget, ánizst, kókuszreszeléket Indiában sós ételek alkotórészeként is használják.

Az indiai fűszerek legtöbbje - hasonlóan a mi fűszereinkhez - a patikák polcairól került a háztartásokba ételízesítőként. A fűszereket nemcsak az ételek ízesítésére, hanem gyógyhatásúk miatt is szívesen használják, hisz tudvalévő, hogy van amelyik serkenti az emésztést, van amelyik tartósít, az egyik fertőtlenít, a másik növeli az étvágyat, némelyik mint például a bors növeli a szexuális erőt; az édeskömény segíti az anyatej termelést és hajtja a vizeletet, a koriander hűti a testet, a lepkeszeg oldja a bélgörcsöket, a gyömbér többek közt közömbösíti az izzadtságszagot.

Az első fűszerek, melyekről feljegyzés maradt a mustár, a savanyú citrus, a kurkuma és a hosszú bors voltak. A fekete borsról és az asa foetidáról az árják letelepedése után olvashatunk. A gyömbér, kömény, szegfűszeg, a savanyú balzsamszilva és az ecet használata a buddhista éra során vált megszokottá. A Harappa időszak és a védikus korszak ismertebb fűszerei a kurkuma (haldi), a lepkeszeg (görögszéna), a gyömbér és a fokhagyma. A bors és a kardamom dél-Indiából származik, míg az asa-foetida Afganisztánból.

A legrégibb édesítőszer a méz, a Rig-véda szerint a kis méhek által összegyűjtött méz finomabb volt, mint a nagy méheké. A régi időkben az iskolába járóknak és asszonyoknak nem volt szabad mézet fogyasztaniuk. A buddhista érában a méz szerepét a kókuszpálma nedvéből nyert cukor és a cukornádból készült cukor vette át.

Az indiai konyhát a következő fűszerek teszik igazán speciálissá: gyömbér, sárgagyömbér, csilipaprika, koriander, kardamomum. És vannak a magyar konyhából is jól ismert fűszerek, amiket ők is sűrűn használnak, ilyen a fahéj, a bors, a szegfűszeg, a köménymag, a mustármag és a mák.

A Curry fűszerről[szerkesztés]

A magyarok a curry fűszeren egy erős speciális ízű fűszert értenek. Indiában viszont egy helyi ételt jelöl a kari, melyet húsból, tojásból vagy zöldségből is csinálhatnak. Nem egyetlen ételt jelöl hát az indiai kari étel. A lényeg, hogy általában olvasztott vajban készül (ghi). A magyarok ízlése nincs hozzászokva az indiai konyha vendéglő sültjeihez. A karit viszont szívesen fogyasztják a magyarok. Bombayben vagy Kalkuttában nagyon finom karit ehetünk. A fritáth ételük a legerősebb, melyhez a magyar cseresznyepaprikához hasonló fűszert használnak. A zöldségkarik választéka igen széles. Időnként kókuszdiót is használnak fűszerezéshez. Az indiai konyha legnevesebb fogásai a vindalu, a dupjáza, a korma. A vindalut ecetes páclé teszi érdekessé. A dupjáza kifejezés 2 hagymát jelent. A kabáb a magyaroknak a cigánypecsenyét juttatja eszünkbe. A buffath egy a zöldséglevesből kivett, szeletelt, sült étel. A birijáni fogást maszálával ízesítik rizzsel tálalják. A birijáni egyik típusa az édes puláo, mely kókuszdióval, mandulával, esetleg papayával készül.


Indiai étkezés[szerkesztés]

Indiában az étkezést a legtöbb esetben egy pohár víz felhörpintésével kezdik, ugyanis a nagy melegben a jeges pání (víz) oltja a legtökéletesebben a szomjat.

Első fogásként sokszor találnak Mulligatawny-levest, ez egy híg kari. Szeretettel fogyasztják a dál ételt, amit lencséből vagy sárgaborsóból csinálnak. A csatni fogásuk sokszor zöldségből, esetleg gyümölcsből készül. A mangó-csatni egy igazi különlegesség. Az étlapon találkozhatunk a dahival, mely a gyomort csillapító tejfölt jelöli. Az indusok a raita ételt fogyasztják még előszeretettel , amit Begálban Kalianak hívnak.


Raiták[szerkesztés]

A raiták sós joghurttal elkevert reszelt vagy apróra vágott zöldségek, melyek enyhítik a csípős ételek erejét és kedvezően hatnak az emésztésre.


Karik[szerkesztés]

Bár az összes indiai étel biztos, hogy nem curry, mégis a kari az indiai konyha alapja. Kari készülhet mindenféle alapanyagból húsokból, halakból, tojásból, zöldségekből. Ahány ház, annyiféle kari. Speciális ízüket a fűszerek keverékétől kapják, melyeknek összetétele nagyban függ az adott háztartás vallási előírásától, vagyoni helyzetétől, főzési szokásától és az elkészítő egyéni ízlésétől. Dél-Indiában a csilis fűszerkeveréktől meglehetősen csípős karikat főznek, az észak-indiaiak mughal konyhája viszont kerüli az erős fűszereket, elsősorban nyers kardamommagot, fahéjat, szegfűszeget és fekete borsot, koriandert és köményt használnak. A karis ételeket mindig lassan főzzük, hogy a fűszerek teljes íze intenzíven kijöjjön.


Bádzsik[szerkesztés]

A bádzsik szaft nélküli zöldséges ételek, melyekhez általában rizst adnak. A bádzsi alapanyagok kiválasztásánál bátran párosíthatjuk a különböző zöldségeket, például a krumplit borsóval, karfiollal, padlizsánnal vagy hagymával. Az indiaiak előszeretettel használják a céklát, a jégcsapretket, az uborkát, a káposztát, a zöldbabot, a spenótot, a karalábét s nagyon kedvelik a tökféleségeket, valamint a nálunk nem kapható hölgyujjat. A sokféleképpen elkészíthető paradicsomot pedig a zöldségek királynőjének tartják. A bádzsikba a gyömbért szeletelve adják ezt azonban helyettesíthetjük gyömbérporral. A bádzsik akkor finomak, ha teljesen elfőtt a levük.


Padlizsán barták és töltött zöldségek[szerkesztés]

A bartá tulajdonképpen pépessé szétnyomott zöldségek fűszeres keveréke. Az indiaiak egyik kedvelt bartája padlizsánból készül. A töltött zöldségeket, mint például a töltött paprikát, krumplit, káposztát, paradicsomot, padlizsánt ugyancsak szívesen fogyasztják.


Csatnik[szerkesztés]

A kísérő ételek között előkelő helyet töltenek be az "édes-csípős" vagy "erős-savanyú" csatnik, melyek általában valamilyen gyümölcsből (almából, citromból, guavából, mangóból, banánból, eperből, szilvából, kókuszból stb.) készülnek. Ám nem kevésbé finomak a rebarbarás, paradicsomos, sárgarépás csatnik. Ezt a szószos, krémszerű ételt legtöbbször párolt rizs mellé tálalják. A krémszerű, szószos csatnik növelik az ízválasztékot és segítik az emésztést. Az indiai íz érdekében használjunk magunk készítette ecetet. Ha ilyen ecettel ízesítjük a csatnikat és a savanyúságokat nem lesz vad savanyú ízük. Az ecet készítésének leírását lásd a " főzés néhány egyéb alapanyaga" résznél. Vigyázzunk mert a boltban vásárolt ecetből a recepteknél megadott mennyiségtől jóval kevesebb kell!


Saláták és savanyúságok[szerkesztés]

Bármilyen idény zöldségből és gyümölcsből készíthetünk ecetes savanyúságokat.

Használjuk az általunk elkészített ecetet melynek leírása megtalálható "A főzés néhány egyéb alapanyaga" című résznél. A különböző maszalák receptjeit lásd a "Curry vagy kari? Maszala a speciális fűszerkeverék" címszónál. A savanyúságok nem tartalmaznak tartósítószert!


Kenyérfélék[szerkesztés]

Az indiai konyhát az indiai kenyér sok típusa teszi változatossá. A saját készítésű kenyerük, az enghati mellett ismert a csapáti is. A parátha kenyérrel hamar megtelik az ember, ami inkább lángos, mint kenyér. A kerek kenyerük a púri, amit India keleti részén lucsinak hívnak. Ismert még a zsírban sütött kacsóri és a dosza, a borsos pappar.


Kebabok[szerkesztés]

Észak-Indiában népszerűek a kebab ételek melyeknek számos helyi változata ismert, Kalkutta helyi specialitása például a "kati kebab". A kebabokat készíthetik nyárson, vagy göngyölten.


Édességek, desszertek[szerkesztés]

Az indiaiak híresen édesszájúak, így nem csoda, hogy az országba látogatók, a rengeteg egzotikus desszertféleség, szirupba mártott golyó és sütemény között válogathatnak. A halavák önálló fogásként is fogyaszthatók. Az édességek elkészítése során az indiaiak többféle ételfestéket és sokféle esszenciát (kevara, mandula, vanília, ananász, rózsa ízű) használnak. Kedvelt fűszerük a kardamom és a sáfrány. A süteményeket hártyavékonyságú ezüstpapírral díszítik, melyet általában megesznek. Mivel az édességek között számos azonosíthatatlan nyalánkság található, a legjobb, ha kipróbáljuk mindet.

(Az ezüstpapír díszítést és a kevara esszenciát kihagytuk receptjeikből, az ezüstpapírt azért, mert a magyar ízlésnek kissé furcsa, a kevarát pedig azért, mert nem lehet nálunk kapni.)


Puláv[szerkesztés]

A fűszeres, zöldséges rizskészítmények igen ősi ételek. A pulávokba gyakorta tesznek kesudiót, mogyorót. Közkedveltek az édes pulávok is.


Édes pulávok[szerkesztés]

Az indiaiak az édes pulávokat is - a süteményekhez hasonlóan - ehető arany- vagy ezüstlapokkal borítják. Az édes rizsekhez különféle ételszínezőt és aromát (elsősorban kevara) használnak, s gyakran belefőzik a pulávba a pisztáciát, a mogyorót, a mandulát és a kesudiót.

Rizses receptjeinkben színezőanyagként elsősorban sáfrányt vagy sáfrányos szeklicét ajánlunk, de ha van kéznél bármilyen (piros, zöld) ételfestékünk színezzünk bátran azokkal is. Az édes pulávok fontos alkotórészét a kevara aromát, azért hagytuk ki, mert nálunk még nem kapható.


Halavák[szerkesztés]

A halavákat bármilyen apróra vágott gyümölccsel (banánnal, almával, szederrel, málnával, eperrel, szilvával, mazsolával) vagy különböző durvára vágott magvakkal dúsíthatjuk. A gyümölcsöket kissé pároljuk meg, a magvakat a darával együtt pörköljük, a diót, a mogyorót, a pisztáciát, a mandulát a pirítás elején, a mazsolát pedig a pirítás végén adják hozzá.


Khírek, firnik és cérnametélt édességek[szerkesztés]

Indiában igen kedveltek a különböző tejben főtt rizses és zöldséges khírek, a firnik és a cérnametéltből készült édességek.


Rizsek[szerkesztés]

A rizs őshazája India, a feltárt leletek gondos vizsgálata nyomán kiderült, hogy a Gangesz medencéjében több mint 9000 évvel ezelőtt - előbb mint Kínában - ismerték a vadrizst, a páli és szanszkrit nyelven írt feljegyzések szerint pedig az árják bejövetele óta már kiterjedten termesztik. Ezek után nem csoda, hogy a rizsből készült ételek ősidőktől elmaradhatatlan fogásai az indiai étkezésnek.

A különböző zöldséges, szaftos, hüvelyes, fűszeres ételük szinte megkívánja, hogy melléjük rizst fogyasszanak. Indiában a sokféle rizs közül a legízletesebb a Himalája lábánál termesztett hosszúkás, nagy szemű Baszmati rizs. Az indiai asszonyok úgy tartják, hogy jó ételt csak az öreg (legalább féléves) rizsből lehet készíteni, melyre jellemző, hogy belőle egy szemet elharapva, a könnyen szétpattan.


Snack-ek[szerkesztés]

Rágcsálni valók, harapnivalók, ízletes falatok


Jégkrémek és barfik[szerkesztés]

Az indiai fagylaltok, jégkrémek fenségesek. A gyerekek kedvenc csemegéje a kulfi. A barfik sűrített tejből készített édességek.

Az indiaiak helyi specialitásuk az úgynevezett firni, mely rizsfelfújthoz hasonlít. A khoa édességet vajjal vagy cukorral ízesítik, így változik a neve: laddú, barfí, kafhi, malái, khir vagy szandra névre. A dzsalébi sziruppal leöntött palacsintát jelöl. Az indiai gyümölcsök egy részét nem ismerik a magyarok. A guava vagy a bombay-i alfanz, a malgova, a langra (Benáreszben kapható), Lakhnauban van a szafeld mangó, ritkán fogyasztott gyümölcs hazánkban.


Frissítők[szerkesztés]

Az indiai limonádét, a nímbúpánit érdemes kipróbálni.


Lásd még[szerkesztés]

[1]

  1. Rosta Erzsébet