Imre István (bábfilmrendező)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Imre István
Született1928. december 12.
Budapest
Elhunyt2007. július 11. (78 évesen)
Érd
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásabábfilmrendező
KitüntetéseiSZOT-díj (1983)

SablonWikidataSegítség

Imre István (Budapest, 1928. december 12.Érd, 2007. július 11.) magyar bábfilmrendező.

Életútja[szerkesztés]

Gyerekkorában a cserkészeknél kezdett el bábjátszással foglalkozni. Írt és meg is rendezett egy bábjátékot Kőrösi Csoma Sándor életrajza alapján.

Három évig jogot hallgatott, közben már készített amatőr bábfilmeket. A jogot kénytelen volt abbahagyni.

1951-ben a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió díszlettervezője lett. 1951-56 között reklámfilmeket készített. Önálló rendezőként 1956-ban mutatkozott be. Több mint 100 animációs film elkészítésében közreműködött.

Egy bábfilm-forgatókönyvét felkarolta ugyan Valker István, a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió trükkfilmese, de nem jutott túl az erkölcsi támogatáson. Így a bábfilmezést Olcsai-Kiss Zoltán szobrászművésszel kezdte el (Megy a juhász szamáron). A következő munkát, amiben részt vett, Basilides Ábris rendezte. Ez az agitprop film (Kacsa) az „Amerika Hangját” gúnyolta, és szintén gyatra volt.

Ezeken a kezdetleges próbálkozásokon keresztül azonban lassan elsajátította (inkább rájött) az animációs bábfilmezés mikéntjére.

Az 1950-es évek első felében, az akkor létrejött szinkronfilmgyárba tették át az animációs filmeseket, így Imre István is odakerült. Eleinte csak reklámfilmeket lehetett csinálni, majd 1955-ben elkészíthette első önálló filmjét, a Mihaszna köcsögöt (forgatókönyv: Mészöly Miklós).

Imre Istvánt a magyarországi bábfilmgyártás atyjának tartom.
Foky Ottó

Filmjei[szerkesztés]

Kisfilmek[szerkesztés]

Televíziós sorozatok[szerkesztés]

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]