Ijjas Tamás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ijjas Tamás
Élete
Született1978. szeptember 2. (45 éves)
Budapest
Nemzetiségmagyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers, ifjúsági irodalom
Első műveFejedelmi többes (versek, 2008)
KitüntetéseiJAKkendő-díj (2015)

Ijjas Tamás (Budapest, 1978. szeptember 2.) költő, író.

Élete és pályafutása[szerkesztés]

1978. szeptember 2-án született Budapesten.[1] 1997-ben érettségizett a Szentendrei Ferences Gimnáziumban, ugyanebben az évben verseiért arany oklevelet nyert a sárvári Diákírók, Diákköltők Országos Találkozóján.[2] 2011-ben diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar irodalom és nyelvészet szakán.

2005 és 2009 között a Telep Csoport, 2007 és 2009 között pedig az Előszezon tagja volt.[3] 2003-ban jelent meg első verse a Parnasszusban, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Verseit azóta többek közt a Holmi, a Kortárs, Új Forrás, Alföld, Magyar Napló, a Kalligram, a Mozgó Világ, a Prae, az Ex Symposion és az Irodalmi Jelen közölte. 2004-ben vers kategóriában Simon Mártonnal megosztva elnyerte a Mozgó Világ nívódíját, a zsűri tagjai közül Lator László méltatta.[4]

Első verseskötete Fejedelmi többes címmel jelent meg 2008-ban a Noran Kiadó gondozásában. 2009-ben Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díjat kapott.[5] Első gyerekverskötete Bőröndapu címmel Bogdán Viki illusztrációival 2012-ben jelent meg a Betűtészta Kiadó gondozásában.[6] A verseskötet nyomán ugyanebben az évben a Kompánia Színházi Társulat készített ifjúsági előadást Lukács László rendezésében, amit 2013-ban az M2 is levetített Dr Téboly varázsműhelye című gyermek- és ifjúsági tévéműsorának keretében.[7]

2014-ben A világ legrövidebb meséi címmel jelent meg a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában Lackfi Jánossal közösen írt mesekönyve, amit Molnár Jacqueline illusztrált.[8] Második verseskötete Hipnózis címmel a JAK-füzetek sorozat 192. köteteként 2015-ben jelent meg a József Attila Kör és a Prae.hu gondozásában.[9]

Könyvei[szerkesztés]

Verseskötetek[szerkesztés]

  • Fejedelmi többes, Noran, 2008
  • Hipnózis, József Attila Kör, Prae.hu, 2015

Ifjúsági irodalom[szerkesztés]

  • Bőröndapu, gyerekversek, Betűtészta, 2012
  • Ijjas Tamás–Lackfi János: A világ legrövidebb meséi, mesék, Móra, 2014
  • Ijjas Tamás–Lackfi János: A világ leggonoszabb meséi; Móra, Bp., 2017

Díjai[szerkesztés]

  • 2004: Mozgó Világ nívódíj
  • 2009: Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj

További információ[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]