IV. Ottó német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Ottó
Német király
Uralkodási ideje
1198. július 9.[1] – 1215. július 5.
újraválasztva 1208. november 11-én[1]
KoronázásaAacheni dóm
1198. július 12.[1]
ElődjeFülöp
UtódjaII. Frigyes
Német-római császár
Uralkodási ideje
1209 – 1215. július 5.
KoronázásaSzent Péter-bazilika, Róma
1209. október 4.[1]
Elődjenem öröklődik
Utódjanem öröklődik
Életrajzi adatok
UralkodóházWelf-ház
Született1182
Argenton, Normandia[1]
Elhunyt1218. május 19. (36 évesen)
Harzburg[1]
NyughelyeBraunschweig[2]
ÉdesapjaOroszlán Henrik
ÉdesanyjaPlantagenet Matild
Testvére(i)
  • Gertrude of Bavaria
  • Heinrich (V.) der Ältere von Braunschweig
  • William of Luneburg
  • Matilda of Saxony
Házastársa
HázastársaBrabanti Mária
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Ottó témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

IV. Ottó vagy Braunschweigi Ottó (németül: Otto IV. von Braunschweig), (1182.[1][3] – 1218. május 19.[1][3]) a két rivális király egyikeként uralkodott a Német-római Birodalomban 1198-tól, egyedüli királyként 1208-tól és császár 1209-től. A Welf-ház egyetlen uralkodóját 1215-ben mozdították el a trónról.

Élete[szerkesztés]

Ifjúkora[szerkesztés]

Ottó a normandiai Argentonban született 1182-ben Oroszlán Henrik és Plantagenet Matilda fiaként.[1]

Angliában nőtt fel, nagyapja, II. Henrik, keze alatt. Ottó jó barátja lett nagybátyjának, Richárdnak, aki York earljének nevezte ki és házasságán keresztül Skócia királyává. Mindkét címet elvesztette, így 1196-ban Poitou grófja lett. Részt vett a Franciaország elleni háborúban Richárd oldalán.

Trónralépte[szerkesztés]

VI. Henrik császár halála után néhány német herceg megválasztotta az elhunyt császár öccsét, Sváb Fülöpöt német királlyá 1198 márciusában. Ellenfeleik előbb Zahringeni Bertold herceghez, visszalépését követően III. Bernárd szász herceghez fordultak – sikertelenül.[1] Ezután a néhai Oroszlán Henrik legidősebb fiát keresték fel, aki azonban még a Szentföldön tartózkodott VI. Henrik embereivel.[1] Végül is nagybátyja, Oroszlánszívű Richárd tanácsára – és pénzügyi támogatásával – öccsét, Ottót választották meg 1198. július 9-én[1] Kölnben.[3] Ottó hamarosan megszerezte a hatalmat Aachen, a koronázó város felett és megkoronáztatta magát Adolf kölni bíborossal 1198. július 12-én. A koronázás nem az igazi koronázási ékszerekkel ment végbe, mivel azok a Stauf-ház (Hohenstaufok) kezében voltak.

Polgárháború[szerkesztés]

A háború kitöréséig nem sokat kellett várni.[1] A Mosel folyó menti összecsapás eredmény nélkül zárult, ám a cseh csapatok támogatásával Fülöp 1199-re fölénybe került.[1] (Ottó megválasztása háborút robbantott ki Anglia és Franciaország között is, mivel Fülöp, szövetségben állt a franciákkal, Ottó pedig az angolokkal.)

Az ekkor meginduló tárgyalások nem vezettek eredményre, de Ottó számára kedvező fordulatot hozott, hogy 1201-ben – a máskülönben Fülöp unokaöccsének, a későbbi II. Frigyesnek a gyámja – III. Ince pápa őt ismerte el, ami jelentősen megnövelte hívei számát.[1] Elismeréséért cserébe a neussi szerződésben lemondott a pápa által addig visszafoglalt területeken (Ancona, Spoleto, a mathildi birtokok) gyakorolt birodalmi jogokról.[4]

Fennhéjázó magatartása miatt azonban hívei sorban elfordultak tőle.[4] Így tett 1204-ben saját testvére, a rajnai palotagróf, Henrik, valamint az őt megválasztó kölni érsek is.[4] Az alsó-rajnai fejedelmek Fülöp mellé állását, valamint az 1206-ban Wassenbergnél elszenvedett vereségét követően tárgyalásokba kezdett ellenfelével, de nem fogadta el annak ajánlatait.[4] A fordulópontot csak Fülöp meggyilkolása hozta.[4]

Egyeduralkodóként[szerkesztés]

IV. Ottó és III. Ince pápa kézfogása.

Ezt követően Ottó – a megbékélés formájaként – eljegyezte Fülöp leányát, Beatrixot.[4] (Így egykori ellenfelének birtokai is kezébe kerültek.[4]) Az 1208. november 11-ei frankfurti választáson már elnyerte minden herceg támogatását.

Miután Speyerben megújította a neussi szerződést és lényegében lemondott a wormsi konkordátumról,[4] Ottó 1209-ben[3] Itáliába indult.[4] Rómában Ince pápa 1209. október 4-én[3] császárrá koronázta,[4] de egyben ez volt az utolsó baráti cselekedet köztük.[4] Ottó ugyanis a koronázást követően szembefordult a pápával, újra birodalmi kormányzás alá vette az általa korábban átengedett területeket, sőt Incének tett egyéb ígéretei ellenére megtámadta Apuliát, Ince gyámfia, II. Frigyes birtokát.[4]

Ezzel megtörtént a szakadás: Ince 1210 novemberében átokkal sújtotta a császárt.[3] Ottó ennek ellenére már a Szicíliába való átkelésre készülődött, ám a Németországból érkező hírek visszatérésre kényszerítették.[4] Közben ugyanis a nürnbergi fejedelmi gyűlés megfosztotta trónjától, és követeket küldött az ifjú II. Frigyeshez, aki 1212 tavaszán útra kelt a birodalom felé.[4] Itt Ottó fivére, Henrik palotagróf már meg is kezdte a harcot a Hohenstauf hívek ellen.[4]

Újabb polgárháború[szerkesztés]

Újra kezdődtek a belháború viszontagságos évei.[4] A hazasiető császár a Frigyeshez pártoló cseh királyt trónfosztottnak nyilvánította, majd a magdeburgi érsekkel és I. Hermann türingiai tartománygróffal vette fel a küzdelmet.[4] Hogy a Hohenstauf híveket megnyerje, most került sor a Fülöp leányával tartandó esküvőre.[4] Ez a számítása azonban nem vált be – felesége egy hónapon belül meg is halt.[4]

Miután Frigyes átkelt az Alpokon, Ottó Breisach mellett szándékozott feltartóztatni, ám az ellene felkelő polgárok kiverték a városból.[4] Híveinek tábora ezután egyre szűkült.[4] A brabanti herceg leányával 1214-ben megkötött második házassága már csak egy kétségbeesett lépés volt új támogató megnyerésére.[4] Végül kénytelen volt nagybátyjához, Földnélküli János angol királyhoz fordulni segítségért, aki ekkor a Hohenstaufokkal szövetséges Franciaországban harcolt.[5] Ottó Flandriába vonult seregével, ám az egyesített angol–Welf haderő Bouvines mellett vereséget szenvedett II. Fülöp Ágost francia királytól[6] 1214. július 27-én.[3]

Ottó halála[szerkesztés]

Az ütközet eldöntötte Ottó császárságának sorsát.[6] A minden hatalmától megfosztott Ottó előbb Kölnbe,[6] majd braunschweigi családi birtokaira húzódott vissza.[3][6] Hátralévő éveit már itt töltötte el, de a császári címről soha nem mondott le.[6] 1218. május 19-én, Harzburg várában[3] bekövetkezett halálát, a középkorral foglalkozó történész, Ernst Kantorowicz (1895–1963) így írja le: „eltávolítva, trónjáról letéve elvergődött az apát földjére, hogy meggyónja bűneit, mialatt a vonakodó pap véresre korbácsolta, amíg meg nem halt. Ez volt a végzete az első és utolsó Welf császárnak.” A braunschweigi katedrálisba temették.

Házasságai[szerkesztés]

Felmenői[szerkesztés]

Ottó felmenői három generációra visszamenőleg
IV. Ottó, német-római császár Apja:
Oroszlán Henrik 		Apai nagyapja:
X. Henrik bajor herceg 		Apai dédapja:
IX. Henrik bajor herceg
Apai dédanyja:
Szász Wulfhild
Apai nagyanyja:
Süpplingenburgi Gertrúd 		Apai dédapja:
III. Lothár német-római császár
Apai dédanyja:
Northeimi Richenza
Anyja:
Plantagenet Matilda 		Anyai nagyapja:
II. Henrik angol király 		Anyai dédapja:
V. Gottfried Anjou grófja
Anyai nagyanyja:
Matilda császárnő
Anyai nagyanyja:
Aquitániai Eleonóra angol királyné 		Anyai dédapja:
X. Vilmos aquitániai herceg
Anyai dédanyja:
Châtelleraulti Aenor

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6   77. oldal
  2. ↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  3. ↑ a b c d e f g h i Bokor József (szerk.). Ottó (17), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. október 4. 
  4. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Weiszhár, 78. oldal
  5. ↑ Weiszhár 78–79. oldal
  6. ↑ a b c d e Weiszhár 79. oldal
  7. ↑ a b c d e Holy Roman Emperors. Welfs. (angol nyelven). Genealogy.eu. [2020. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
VI. Henrik
Német király
1198 – 1215
Német-római császár
1209 – 1215		A német-római császári korona
 Következő uralkodó:
II. Frigyes
Előző uralkodó:
Fülöp
Svábföld hercege
1208 – 1212
 Következő uralkodó:
VII. Frigyes
Előző uralkodó:
Fülöp
Itália királya
1208 – 1212
 Következő uralkodó:
II. Frigyes
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=IV._Ottó_német-római_császár&oldid=26126897”