II. Pakórosz pártus király
| II. Pakórosz | |
 | |
| A tiarát viselő II. Pakórosz arcképe a tetradrachmáján | |
| A Pártus Birodalom királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 78 – 110 | |
| Elődje | I. Vologaészész |
| Utódja | III. Vologaészész |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Arszakidák |
| Született | 61/62 |
| Elhunyt | 110 (48 vagy 49 évesen) Parthia |
| Édesapja | I. Vologaészész |
| Testvére(i) | XXIV. Arsak pártus király |
| Gyermekei | III. Vologaészész Axidarész Parthamaszirisz Meredatész |
 A Wikimédia Commons tartalmaz II. Pakórosz témájú médiaállományokat. | |
II. Pakórosz (pártus nyelven 𐭐𐭊𐭅𐭓; Pakur) a Pártus Birodalom királya i. sz. 78-tól 110-ig.
Származása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Pakórosz i. sz. 61/62 körül született I. Vologaészész király egyik fiatalabb fiaként.[1] Neve a Pakur (óiráni nyelven bag-puhr, jelentése "Isten fia") görög változatának (Πακώρος) átirata.[2][3] Apja uralkodása idején a Pártus Birodalom megerősödött, nyugati határain háborúkkal igyekezett kiterjeszteni befolyási övezetét.[4] Vologaészész őt választotta ki utódjául, utolsó éveiben közösen kormányoztak.[5] Apja 78-ban meghalt, a 16-17 éves Pakórosznak pedig egy egész birodalom gondjai szakadtak a nyakába.[5][6] Feltehetően róla írta azt a kortárs római költő Statius azt, hogy csak egy fiú (puer).[1]
Uralkodása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Röviddel trónra lépését követően fivére, II. Vologaészész fellázadt ellene; felkelését 80-ra sikerült leverni.[7][8] Ezzel párhuzamosan, 79/80-ban újabb trónkövetelő jelentkezett, III. Artabanosz, aki elsősorban Babilóniában rendelkezett támogatással.[9] Utóbbi arról nevezetes, hogy menedéket adott az Ál-Nerónak, Terentius Maximusnak.[10][9] Megígérte neki hogy sereget bocsát a rendelkezésére Róma meghódítására, de aztán rájött, hogy szélhámossal van dolga.[10] 81 után eltűnnek III. Artabanosz pénzérméi, vagyis valószínűleg Pakórosz legyőzte őt.[9]
Apjához hasonlóan Pakórosznaknak is az volt az egyik fő stratégiai célja, hogy a Pártus Birodalmon áthaladó kereskedelmi útvonalakat hozzon létre a Távol-Kelet és India, valamint a Mediterráneum között;[6] ezzel fellendítette volna országa gazdaságát és jelentős vámbevételhez jutott volna.[6] Ennek érdekében igyekezett jó kapcsolatokat ápolni az érintett államokkal, elsősorban a kínai Han-dinasztiával.[11] 97-ben Pan Csao a Tarim-medence kínai kormányzója követet küldött a Római Birodalomba. A követ, Kan Jing útközben meglátogatta Pakórosz hekatompüloszi udvarát.[12] Ezután elért a Perzsa-öbölig, de a helyi hatóságok meggyőzték hogy Rómába csak úgy juthat el, ha hajóval megkerüli az Arab-félszigetet. A hosszúnak és veszélyesnek mondott hajóúttól megrémült és inkább hazaindult.[13][14] A császárnak az alapján számolt be a Római Birodalomról, amit a pártus vendéglátói meséltek neki.[15]
A pártusok Hvárezm, Baktria és a Hindukus régióiban is erősítették befolyásukat,[16] ez jól megfigyelhető a helyben vert pénzérmék külalakján.[16] Az idősödő Pakórosz – akárcsak apja tette – társuralkodóként maga mellé vette utódjául kiszemelt fiát, III. Vologaészészt.[5] 109-ben újabb trónkövetelő, I. Khoszroész jelentkezett.[17] A következő évben Pakórosz eladta a felső-mezopotámiai pártus vazallus királyságot, Oszrhoénét VII. Abgar királynak.[18] Még ugyanebben az évben meghalt és a trónon III. Vologaészész követte, aki megörökölte tőle a Khoszroész elleni háborút is.[5]
Vologaészészen kívül Pakórosznak legalább három másik fia is volt. Közülük kettő, Axidarész és Parthamaszirisz a vazallus Örményország trónján ült,[19] míg Meredatész a dél-mezopotámiai Kharakéné uralkodója volt.[20]
Pénzei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az általa kiadott érmék előoldalán Pakórosz arcképe látható, eleinte királyi diadémmal a fején és a pártusoknál ritkán látható módon szakáll nélkül, mutatva hogy valóban fiatalon került a trónra.[21] 82/83 után már szakállasan ábrázolták.[22] 93–96-ot követően apjához hasonlóan magas tiarát visel a fején.[23]
Az érmék hátoldalán Tükhé görög istennő avatja fel őt királlyá.[24] Uralkodása alatt nagyrészt felhagytak (főleg azokon amelyeket Ekbatanában vertek) a régi szokással, hogy a pénzen az ülő uralkodó látszik íjjal és nyíllal.[24] Utódja, aztán visszatért ehhez.[24] A pártusok a hellenisztikus ikonográfiát használták saját iráni isteneik ábrázolására is,[25][26] így a pénzen lévő istennő feltehetően valójában Anahita vagy Asi, az uralkodói dicsőség (hvarenah) megszemélyesítőjeként.[27]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 Gregoratti 2017, p. 132; Hollis 1994, pp. 206–208
- ↑ Rapp 2014, 334. o.
- ↑ Marciak 2017, 224. o.
- ↑ Olbrycht 2016b, 24. o.
- 1 2 3 4 Dąbrowa 2012, 176. o.
- 1 2 3 Gregoratti 2017, 131. o.
- ↑ Dąbrowa 2012, 391. o.
- ↑ Chaumont & Schippmann 1988, 574–580. o.
- 1 2 3 Schippmann 1986, 647–650. o.
- 1 2 Kia 2016, 179. o.
- ↑ Gregoratti 2017, 131–132. o.
- ↑ Watson 1983, pp. 543–544
- ↑ Watson 1983, 543–544. o.
- ↑ de Crespigny 2007, 239–240. o.
- ↑ Morton & Lewis 2005, 59. o.
- 1 2 Dąbrowa 2012, 175. o.
- ↑ Dąbrowa 2012, 176, 391. o.
- ↑ Sellwood 1983, 456–459. o.
- ↑ Chaumont 1986, 418–438. o.
- ↑ Olbrycht 1997, 51. o.
- ↑ Hollis 1994, 206–207. o.
- ↑ Hollis 1994, 208. o.
- ↑ Olbrycht 1997, 50. o.
- 1 2 3 Rezakhani 2013, 770. o.
- ↑ Curtis 2012, 76–77. o.
- ↑ Boyce 1984, 82. o.
- ↑ Curtis 2012, p. 71 Olbrycht 2016a, p. 99; Curtis 2016, p. 183
Irodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Boyce, Mary (1984). Zoroastrians: Their Religious Beliefs and Practices. Psychology Press. 1–252. o. ISBN 9780415239028.
- Chaumont, M. L. (1986). "Armenia and Iran ii. The pre-Islamic period". Encyclopaedia Iranica, Vol. II, Fasc. 4. 418–438. o.
- Chaumont, M. L.; Schippmann, K. (1988). "Balāš". Encyclopaedia Iranica, Vol. III, Fasc. 6. 574–580. o.
- Curtis, Vesta Sarkhosh (2012). "Parthian coins: Kingship and Divine Glory". The Parthian Empire and its Religions. Computus Druck Satz & Verlag. 67–83. o. ISBN 9783940598134.
- Curtis, Vesta Sarkhosh (2016). "Ancient Iranian Motifs and Zoroastrian Iconography". In Williams, Markus; Stewart, Sarah; Hintze, Almut (eds.). The Zoroastrian Flame Exploring Religion, History and Tradition. I.B. Tauris. 179–203. o. ISBN 9780857728159.
- Dąbrowa, Edward (2012). "The Arsacid Empire". In Daryaee, Touraj (ed.). The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press. 1–432. o. ISBN 978-0-19-987575-7. 2019. január 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. január 13..
- de Crespigny, Rafe (2007), A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD), Leiden: Koninklijke Brill, ISBN 978-90-04-15605-0
- Gregoratti, Leonardo (2013). "Epigraphy of Later Parthia": 276–284. 2020. július 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. május 29..
{{cite journal}}: Cite journal requires|journal=(súgó) - Gregoratti, Leonardo (2017). "The Arsacid Empire". In Daryaee, Touraj (ed.). King of the Seven Climes: A History of the Ancient Iranian World (3000 BCE - 651 CE). UCI Jordan Center for Persian Studies. 1–236. o. ISBN 9780692864401. 2021. december 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. május 29..
{{cite book}}: More than one of|accessdate=és|access-date=specified (súgó); More than one of|archivedate=és|archive-date=specified (súgó); More than one of|archiveurl=és|archive-url=specified (súgó) - Hollis, A. S. (1994). "Statius' Young Parthian King ('Thebaid' 8.286-93)". Greece & Rome. 41 (2). Cambridge University Press: 205–212. doi:10.1017/S001738350002341X. JSTOR 643014. S2CID 162508739.
- Kia, Mehrdad (2016). The Persian Empire: A Historical Encyclopedia. ABC-CLIO. ISBN 978-1610693912. (2 volumes)
- Marciak, Michał (2017). Sophene, Gordyene, and Adiabene: Three Regna Minora of Northern Mesopotamia Between East and West. BRILL. ISBN 9789004350724.
- Morton, William S.; Lewis, Charlton M. (2005), China: Its History and Culture, New York: McGraw-Hill, ISBN 978-0-07-141279-7
- Olbrycht, Marek Jan (1997). "Parthian King's tiara - Numismatic evidence and some aspects of Arsacid political ideology". 2: 27–61.
{{cite journal}}: Cite journal requires|journal=(súgó) - Olbrycht, Marek Jan (2016a). "The Sacral Kingship of the early Arsacids I. Fire Cult and Kingly Glory": 91–106.
{{cite journal}}: Cite journal requires|journal=(súgó) - Olbrycht, Marek Jan (2016b). "Dynastic Connections in the Arsacid Empire and the Origins of the House of Sāsān". In Curtis, Vesta Sarkhosh; Pendleton, Elizabeth J.; Alram, Michael; Daryaee, Touraj (eds.). The Parthian and Early Sasanian Empires: Adaptation and Expansion. Oxbow Books. ISBN 9781785702082.
- Potter, D. S. (1991). "The Inscriptions on the Bronze Herakles from Mesene: Vologeses IV's War with Rome and the Date of Tacitus' "Annales"". Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik. 88: 277–290. JSTOR 20187558.
- Rapp, Stephen H. (2014). The Sasanian World through Georgian Eyes: Caucasia and the Iranian Commonwealth in Late Antique Georgian Literature. Ashgate Publishing, Ltd. ISBN 978-1472425522.
- Rezakhani, Khodadad (2013). "Arsacid, Elymaean, and Persid Coinage". In Potts, Daniel T. (ed.). The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press. ISBN 978-0199733309.
- Schippmann, K. (1986). "Artabanus (Arsacid kings)". Encyclopaedia Iranica, Vol. II, Fasc. 6. 647–650. o.
- Sellwood, D. (1983). "Adiabene". Encyclopaedia Iranica, Vol. I, Fasc. 5. 456–459. o.
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Pacorus II című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
| Előző uralkodó: I. Vologaészész |
Következő uralkodó: III. Vologaészész |
