I. Murád oszmán szultán
| I. Murád | |
 | |
| Oszmán szultán | |
| Uralkodási ideje | |
| 1362 tavasza – 1389. június 15. | |
| Elődje | Orhán |
| Utódja | I. Bajazid |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Oszmán-ház |
| Született | 1326. június 29. Söğüt/Bursa |
| Elhunyt | 1389. június 15. (62 évesen) Rigómező |
| Nyughelye | Bursa |
| Édesapja | Orhán |
| Édesanyja | Nilüfer Hatun |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
 | |
| I. Murád aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Murád témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
I. Murád (Bursa?, 1319[1]/1326. június 29. – Rigómező, 1389. június 15.), Oszmán Birodalom harmadik szultánja 1362-től haláláig. Hüdavendigâr-nak is nevezték, ami Isteni-t jelent [kiejtés: hüdávendigár]. Egyike volt a legnagyobb török hódítóknak és uralkodása korszakot alkot az oszmánok történetében.[1]
Élete[szerkesztés]
Ifjúkora[szerkesztés]
Murád Orhán szultán második fiaként született[1] 1326-ban (más források szerint 1319-ben[1]), édesanyja Heléna bizánci hercegnő. Mivel bátyja, Szulejmán még Orhán előtt meghalt, így édesapja halálakor (1362-ben) Murád lett az Oszmán birodalom szultánja.[1]
Első hódítások[szerkesztés]
1363-ban elfoglalta Drinápoly városát és ide – tehát európai földre – helyezte át székhelyét,[2] majd meghódította Filippopolt.[1] Hamarosan egész Trákia is a kezére került – V. János keletrómai császár hasztalan könyörgött a nyugat-európai fejedelmeknél segítségért.[1]
1366 körül egyes portyázó török csapatok már a Balkán-hegységen is átnyomultak és egy magyar csapattal is megütköztek.[1] Ez volt a magyarok és törökök első mérkőzése; a csata színhelyét és részleteit ugyan homály fedi, a diadal azonban – a Nagy Lajos által Mariazellbe küldött ajándékok után ítélve – a magyaroké volt.[1] Viszont 1366-ban a szerb király Murád adófizetőjévé vált.[forrás?]
A maricai csata és következményei[szerkesztés]
Mialatt Murád 1371-ben Kis-Ázsiában volt elfoglalva (a Karamán Emírség ellen harcolt[forrás?]), az egymással szövetkezett szerbek és oláhok Trákiába törtek.[1]
A döntő ütközetre 1371. szeptember 26-án a Marica folyó mellett (a ma is "a szerbek veszedelme" nevű helyen[1]) került sor. A törököket Murád alvezére, Lalaşahin bejler-bej vezette.[forrás?] A törökök teljesen szétverték a szerb sereget, a csatában Vukašin Mrnjavčević szerb despota is elesett.[2] A vereség hatására Iván Sisman bolgár cár is meghódolt Murád előtt.[1]
Az ütközet sorsdöntő jelentőségűnek bizonyult, a törökök végleg megvetették a lábukat a Balkán-félszigeten.[2] A Šar-hegységtől délre eső szerb területek török kézre kerültek, a térség uralkodó-dinasztiái a szultán vazallusaivá váltak: adót fizettek és fegyveres csapatokkal tartoztak támogatni a hadjáratokban.[2] 1373-ban V. János bizánci császár is követte Iván Sisman példáját és arra is kötelezte magát, hogy Murádot hadjárataiban segíteni fogja.[1]
Későbbi hadjáratai[szerkesztés]
Amikor Murád értesült arról, hogy I. Lázár szerb cár és I. Tvrtko bosnyák király szövetkeztek ellene, Lázár ellen vonult, akit Niš elfoglalása után évi adófizetésre kötelezett.
Lázár 1387-ben tett még egy kísérletet, hogy lerázza Szerbiáról a török igát, és Iván Sismannal szövetkezve Toplica környékén táján egy török csapatot csakugyan felkoncolt.[1] Ez volt viszont a déli szlávoknak utolsó diadaluk.[1]
Murád előbb Iván Sismanra tört, aki Nikápoly falai mögé bújt.[1] Murád évi adófizetésre kötelezte és Szilisztrába török őrséget tett.[1] Egy évvel később, 1388-ban Murád viszont véget vetett Bulgária függetlenségének, Iván Sismant pedig börtönbe záratta.[1]
Rigómező, Murád halála[szerkesztés]
Iván Sisman leverése után Lázár cár ellen fordult.[1] Lázár segítségére Tvartko boszniai népe és – Garai Miklós nádor vezérlete alatt – néhány magyar csapat sietett.[1] A döntő ütközetre a híres Rigómezőn („Kosovo Poljén”) került sor 1389. június 15-én.[1] A rettenetes csata a törökök győzelmével ért véget – ebben nagy része volt Bajazid hercegnek.[1] A diadalt azonban Murád már nem érhette meg: egy Kobilovics (Obilics) Milos nevű, hazáját fájlaló szerb ifjú a szultánt a csata előestéjén (vagy csata közben) leszúrta.[1] A trónon fia, I. Bajazid követte.
Murád haláláról fia (Bajazid) a következőket írta:[3]
„Amikor megérkezik hozzád a fermán [szultáni rendelet, oklevél], tudd meg, hogy amelyet Rigómezőn [1389] Isten akaratából atyám, Murád szultán, kinek élete boldog, s halála vértanúi volt, annak ellenére, hogy álmában történt látomása után arra kérte a magasságbelit, hogy adjon neki vértanúi véget, épen és egészségesen tért vissza a harcmezőről magasan az ég felé emelkedő sátrába; s ekkor, amikor a legnagyobb örömet éreztük, látván, hogy a bánok levágott fejei hogyan gurulnak a lovak patái alatt, s egyesek ott állnak összekötözött kézzel, mások pedig átvágott izmokkal – teljesen váratlanul egy bizonyos Milos Kopilics, aki ravaszságból és cselszövésből azt mondta, hogy felvette az iszlámot, arra kért bennünket, hogy vegyük be a győztes hadseregbe. Amikor megengedtük neki, hogy megcsókolja a fénylő nagyúr lábát, ahelyett, hogy ezt tette volna, elháríthatatlanul ruhájába elrejtett mérgezett kést szúrt a fénylő nagyúr dicső testébe, s súlyosan megsebezvén megitatta őt a mártírok serbetjével. Miután pedig az említett Milos ezt végrehajtotta, elfutott a katonák elől, akik úgy tündököltek, mint a fényes csillagok az égen, de beérték őt, és darabokra vágták. Mikor a történteket meghallottam, a vértanú seregéhez siettem, de már holtan találtam; ugyanakkor történt, hogy bátyám, Jakub bej eltávozott az örökkévalóságba.[4] Atyám testét megbízható emberekkel elszállítottam, hogy Brusszában temessék el. Amikor megérkezik a holttest, temettesd el, de senkinek se beszélj a történtekről, sőt a nép előtt mutassátok a győzelem jeleit, hogy az ellenség semmit se vehessen észre.[5]”
Egyéb tettei[szerkesztés]
Az ő ideje alatt alakult ki a devşirm rendszer, ami alapján a janicsárokat keresztényekből képezték ki. Ugyancsak ő alapította a divánt, mint kormányzási formát. Uralkodása idején a birodalmat két tartományra osztotta fel: Anatóliára (ázsiai rész) és Ruméliára (európai rész). A hadsereggel is hasonlóan járt el, létrehozva az anatóliai és a ruméliai hadtestet.[forrás?]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Bokor József (szerk.). Murad (I.), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- ↑ a b c d Szilágyi Károly: Jó szomszédok, rossz szomszédok? Magyarok és szerbek évszázadokon át. [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 28.), 9. oldal
- ↑ Száray Miklós – Szász Erzsébet: Történelem II., Műszaki Kiadó, Budapest, 88. oldal
- ↑ Valójában Bajazid a csata után meggyilkoltatta saját testvérét.
- ↑ Bajazid szultán fermájából – 1389
| Elődje: Orhán |
|
Utódja: I. Bajazid |
| A birodalom születése (1281–1389) |  | |
|---|---|---|
| A birodalom megszilárdítása (1389–1520) | ||
| A birodalom fénykora (1520–1687) | I. Szulejmán · II. Szelim · III. Murád · III. Mehmed · I. Ahmed · I. Musztafa · II. Oszmán · IV. Murád · Ibrahim · IV. Mehmed | |
| A birodalom hanyatlása (1687–1924) | ||
