I. Mohamed granadai szultán
| I. Mohamed | |
.jpg) | |
| Granadai szultán | |
| Uralkodási ideje | |
| 1232 – 1273 | |
| Elődje | nem volt |
| Utódja | II. Mohamed granadai szultán |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Naszridák |
| Született | 1194 Arjona |
| Elhunyt | 1273. január 22. (78-79 évesen) Granada |
| Édesapja | Yusuf |
| Gyermekei | Muhammad II de Granada |
.svg) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Mohamed témájú médiaállományokat. | |
I. Mohamed (Arjona, 1194 – Granada, 1273. január 22.) granadai szultán 1232-től haláláig. A Granadai Emírséget megalapító Naszridák első uralkodója volt.
Élete
[szerkesztés]A Hispániai-félszigeten 756 és 1031 között létezett a Córdobai Kalifátus. Miután ez az állam szétesett, kis királyságok, úgynevezett táifák alakultak a helyén. Ezeket részben észak-hispániai keresztény államok (pl. Leóni Királyság, Kasztíliai Királyság, Aragóniai Királyság), részben észak-afrikai nagy muszlim államok (pl. Almorávidák, Almohádok birodalmai) idővel felszámolták. Az utolsó, és a többihez képest igen késő hispániai arab állam a Granadai Emírség lett. Létrejöttének előzménye, hogy a marokkói Almohádok a Las Navas de Tolosa-i csatában (1212) vereséget szenvedtek, és ekkor jelentősen meggyengült uralmuk Al-Andalus (muzulmán Hispánia) felett. Uralmuk végső összeomlásához Ibn Hud murciai felkelése vezetett. Bár Ibn Hud majdnem minden muszlim területet meghódított Andalúziában, nem tudta megvédeni azokat Kasztília és León támadásaival szemben.
1232-ben lázadt fel Mohamed ibn Naszr, és Arjonában emírnek kiáltotta ki magát. Uralma viszonylag kis területre terjedt ki, amely magában foglalta Jaén, Guadix és Baeza városait. A Naszrida-család uralmának biztosítása szempontjából nagy jelentőséggel bírt egy másik arjonai család, a Banū Aschqilūla támogatása; ők segítették Mohamedet 1233-ban is, amikor sikertelenül próbálta elragadni Sevillát Ibn Hud uralma alól. Mohamed azzal biztosította a Banū Aschqilūla támogatását, hogy ígéretet tett a hatalom megosztására velük. 1234-ben Mohamed kénytelen volt alávetni magát Ibn Hudnak, hogy elismerjék uralkodóként szülőföldjén. Bár Mohamed 1236-ban elismerte Kasztília fennhatóságát, 1237-ben elfoglalta Granadát, és azt tette birodalma székhelyévé. Egy évvel később (1238-ban) Almería is a kezére került, majd Málaga is követei által kérte őt, hogy vegye át az uralmat. 1242-ben Mohamed alávetette magát a Hafszida uralkodónak, Abu Zakariya Yahyanak. 1246-ban kénytelen volt feladni Jaént, és vazallusi viszonyba került Kasztília uralkodójával, III. Ferdinánddal. Mohamed leghűségesebb gesztusa Kasztília felé az volt, hogy részt vett Sevilla elfoglalásában (1248). Cserébe ő lett az egyedüli muszlim uralkodó az Ibériai-félszigeten, aki meg tudta őrizni hatalmát.
A következő időszakban sikerült konszolidálni a Naszrida Birodalmat. A keresztények által elfoglalt területekről érkező muszlim menekültek letelepedésével jelentősen nőtt a népesség, és nagyfokú homogenitás jött létre, ami miatt az arabok és berberek közötti ellentét elvesztette korábbi jelentőségét. A muszlim bevándorlás révén jelentős gazdasági fellendülés következett be. Azonban a birodalom teljes fennállása alatt ki volt szolgáltatva a keresztény tengeri hatalmaknak, például Aragóniai Királyságnak és a Genovai Köztársaságnak a külkereskedelem terén. Mohamed uralkodása alatt megkezdődött az Alhambra kiépítése erőddé és uralkodói rezidenciává. 1257-ben Mohamed két fiát, Mohamedet és Juszufot nevezte ki trónörökösnek. Ez azonban szembefordította vele a Banū Aschqilūlát, akik úgy érezték, kizárják őket a hatalomból.
Uralkodása végén Mohamed konfliktusba keveredett Kasztíliával, amikor az Tarifa és Gibraltár átadását követelte. Miután Mohamed ezt elutasította, 1265-ben támogatta a mudejarok felkelését Kasztíliában. Erre válaszul X. Alfonz kasztíliai király Granadáig vonult, és megemeltette a fizetendő adót (tributum). Emellett Kasztília szövetségre lépett a Banū Aschqilūlával, akik az uralkodó ellenzékéhez tartoztak. Mohamed viszont támogatta a kasztíliai nemességet Alfonz X. ellenében. Mohamed 1273-ban egy, a Granada közelében tett hadjárat során lesből támadás áldozata lett és meghalt. 41 évig uralkodott, és közel 80 éves lehetett. Halálakor egy nagyjából megszilárdult államot hagyott hátra, amely még további 200 évig ellen tudott állni a keresztény nyomásnak. Utóda fia, II. Mohamed lett.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Muhammad I. ibn Nasr című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Thomas Freller: Granada. Königreich zwischen Orient und Okzident. Jan Thorbecke Verlag, Ostfildern 2009, ISBN 978-3-7995-0825-4, S. 43–48.
- Hans-Rudolf Singer: Der Maghreb und die Pyrenäenhalbinsel bis zum Ausgang des Mittelalters. In: Ulrich Haarmann (Hrsg.): Geschichte der Arabischen Welt. C.H. Beck, München 2001, ISBN 3-406-38113-8, S. 264–322, hier S. 317 f.
- L. P. Harvey: Islamic Spain, 1250–1500. University of Chicago Press, Chicago 1990, ISBN 0-226-31960-1, S. 20–40 (eingeschränkte Vorschau in der Google-Buchsuche).
- Maḥmūd ʿAlī Makkī: Das nasridische Granada. In: Almut von Gladiß (Hrsg.): Schätze der Alhambra: islamische Kunst in Andalusien. [Ausstellung in den Sonderausstellungshallen am Kulturforum Berlin, 29. Oktober 1995 bis 3. März 1996.] Ausstellungskatalog. Skira, Milano 1995, ISBN 88-8118-034-0, S. 39–59.
