Híd-Unió SE

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Híd-Unió SE
Csapatadatok
Teljes csapatnévHíd-Unió Sportegyesület
MottóSportolni öröm...
BecenévHíd
SzékhelyBudapest, Magyarország
Alapítva2004
Klubszínekkék, sárga
Elnökmagyar Rétlaki Gergely
Csapatmezek
Hivatalos honlap
Híd-Unió SE honlapja

A Híd-Unió SE budapesti sportegyesület, melyet 2004-ben alapított Rétlaki Gergely, aki azóta is az egyesület elnöke.
Egy alapvetően amatőr jellegű sportközösségről van szó, a kevés külső támogatás mellett jellemzően a tagok által összedobott tagdíjból fedezi kiadásit. Célja, hogy az eredményesség mellett minél több embernek nyújtson amatőr sportolási lehetőséget, ezáltal jó hangulatú, támogató közösséget létrehozva.
Az egyesület sporttal kapcsolatos filozófiáját jól jellemzi az alábbi mondat és idézet:

  • Sportolni öröm...
  • "Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha. Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi sem sikerül. Nem baj, az a lényeg, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért, és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű." - Simon Tibor

Az első szakosztály a férfi labdarúgás volt, azóta ez jelentősen bővült. Jelenleg hét szakosztály működik az egyesület keretében:

Férfi labdarúgás[szerkesztés]

Női labdarúgás[szerkesztés]

Férfi kézilabda[szerkesztés]

Varánuszok[szerkesztés]

Híd-Unió SE "Varánuszok"
Csapatadatok
SzékhelyBudapest, Magyarország
Alapítva2010
StadionÁMK sportcsarnok, Budapest
ElnökPataki Péter magyar
BajnokságBudapesti férfi kézilabda-bajnokság I/A
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Híd-Unió SE "Varánuszok" honlapja

A Híd-Unió SE "Varánuszok" kézilabda szakosztály az első edzéssel, 2011. január 6-án jött létre. Az első félévet a csapatépítésre szánta az egyesület, a 2011/2012-es szezontól szerepel a gárda a budapesti kézilabda bajnokságban.

A Híd-Unió SE "Varánuszok" férfi kézilabdacsapatának összes mérkőzése
mérkőzések győzelem döntetlen vereség lőtt gól kapott gól gólkülönbség pont
58 18 2 38 1322 1477 -155 38
Bajnoki mérkőzések
szezon hely. bajnokság mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k pont
2011/2012 4. Bp. I/B 20 10 0 10 460 488 -28 20
2012/2013 10. Bp. I/A 20 2 2 16 438 540 -102 6
2013/2014 10. Bp. I/A 4 1 0 3 81 109 -28 2
összesen 44 13 2 29 979 1137 -158 28
Mérkőzések az Egységes Téli Terembajnokságban
szezon hely. mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k pont
2012 4. 7 3 0 4 177 166 +11 6
2013 10. 7 2 0 5 166 174 -8 4
összesen 14 5 0 9 343 340 +3 10
Rekordok, sorozatok
Legtöbb gól (játékos) 242 gól Pataki Péter
Legtöbb akció gól (játékos) 237 gól Pataki Péter
Legtöbb hetes gól (játékos) 49 gól Gyurcsek András
Legtöbb lőtt gól egy mérkőzésen (játékos) 13 gól Pataki Péter, 2012. márc. 10., Külker SC SC - Híd-Unió SE III. "Varánuszok": 20-24
Legtöbb mérkőzés (játékos) 58 mérkőzés Pataki Péter
Legtöbb lőtt gól egy mérkőzésen (csapat) 35 gól 2012. márc. 18., Híd-Unió SE III. "Varánuszok" - Tököl KSK II.: 35-18
Legkevesebb lőtt gól egy mérkőzésen (csapat) 14 gól 2012. márc. 4., Híd-Unió SE III. "Varánuszok" - Siketek SC: 14-23 és 2013. márc. 10., Emericus KSE I. - Híd-Unió SE II. "Varánuszok": 28-14
Legtöbb kapott gól egy mérkőzésen (csapat) 39 gól 2012. okt. 20., XVII. ker. Lakóhelyi SE - Híd-Unió SE II. "Varánuszok": 39-23
Legkevesebb kapott gól egy mérkőzésen (csapat) 12 gól 2011. okt. 16., Pestszentimrei SK II. - Híd-Unió SE III. "Varánuszok": 12-16
Legnagyobb arányú győzelem (csapat) 17 gól 2012. jan. 14., MHSSZ - Híd-Unió SE III. "Varánuszok": 16-33 és 2012. márc. 18., Híd-Unió SE III. "Varánuszok" - Tököl KSK II.: 35-18 és 2013. febr. 24., Híd-Unió SE II. "Varánuszok" - Sirályok SC: 34-17
Legnagyobb arányú vereség (csapat) 16 gól 2011. szept. 24., Tököl KSK II. -Híd-Unió SE III. "Varánuszok": 36-20 és 2012. okt. 20., XVII. ker. Lakóhelyi SE - Híd-Unió SE II. "Varánuszok": 39-23
Leghosszabb győzelmi sorozat (csapat) 4 mérkőzés 2012.04.23-tól 2012.05.13-ig
Leghosszabb veretlenségi sorozat (csapat) 4 mérkőzés 2012.04.23-tól 2012.05.13-ig
Legtöbb vereség sorozatban (csapat) 8 mérkőzés 2012.11.18-tól 2013.02.10-ig
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat (csapat) 11 mérkőzés 2012.10.14-tól 2013.02.10-ig

2011/2012-es szezon[szerkesztés]

Az első szezon, amiben a Híd-Unió SE III. "Varánuszok" csapat szerepel.

Tabella[1][2]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Emericus SE II. 20 16 0 3 557 443 +114 34
2. Pestszentimrei SK II. 20 15 1 4 436 364 +72 31
3. Külker SC 20 10 0 10 501 490 +11 30
4. Híd-Unió SE III. "Varánuszok" 20 10 0 10 460 488 -28 20
5. Tököl KSK II. 20 5 0 15 482 554 -72 10
6. Siketek SC 20 2 1 17 425 522 -97 5


A téli bajnoki szünetben a csapat a 2012. évi téli terembajnokságban szerepel

Tabella[4]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Fervas-CBA SK 7 6 1 0 193 150 +43 13
2. Hort SE Old Boys 7 5 1 1 184 170 +14 11
3. MAFC Old Boys 7 3 0 4 144 146 -2 6
4. Híd-Unió SE III. "Varánuszok" 7 3 0 4 177 166 +11 6
5. Külker SC 7 3 0 4 163 157 +6 6
6. MHSSZ 7 0 0 7 109 181 -72 0

2012/2013-as szezon[szerkesztés]

Több változás is történt az új szezonra a csapat életében. Immár a régi-új edző, Zsikla György készíti fel a csapatot. Mivel az egyesület berkein belül megszűnt az egyik férfi kézilabdacsapat, így immár Híd-Unió SE II. "Varánuszok"-ok néven indul a bajnokságban a gárda, mégpedig átszervezések okán a budapesti második vonalban, azaz Budapest I/A bajnokságban.

Tabella[1][2]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Emericus KSE I. 20 17 0 3 581 424 +157 34
2. XVII. Lakóhelyi SE 20 15 2 3 600 490 +110 32
3. Tungsram SC 20 14 3 3 632 511 +121 31
4. KEAC 20 15 0 5 616 528 +88 30
5. Pestszentimrei SK II. 20 10 1 9 459 403 +56 21
6. Pénzügyőr SE II. 20 9 2 9 508 513 -5 20
7. Híd-Unió SE I. 20 9 1 10 469 494 -25 19
8. Emericus KSE II. 20 8 0 12 520 553 -33 16
9. Külker SC 20 5 1 14 449 531 -82 11
10. Híd-Unió SE II. "Varánuszok" 20 2 2 16 438 540 -102 6
11. Sirályok SE 20 0 0 20 367 652 -285 0


A téli bajnoki szünetben a csapat a 2013. évi téli terembajnokságban szerepel

Tabella "B" csoport
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Pestszentimrei SK 5 5 0 0 151 114 +37 10
2. FSZSE 5 4 0 1 158 121 +37 8
3. MÖSE 5 2 1 2 138 134 +4 5
4. XVII. Ker. Lakóhelyi SE 5 2 1 2 122 131 -9 5
5. MAFC Old Boys 5 1 0 4 99 128 -29 2
6. Híd-Unió SE II. "Varánuszok" 5 0 0 5 102 142 -40 0
Alsóházi rájátszás tabella
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. MAFC Old Boys 3 3 0 0 70 47 +23 6
2. Híd-Unió SE II. "Varánuszok" 3 2 0 1 81 64 +17 4
3. Külker SC 3 1 0 2 76 69 +7 2
4. Sirályok SC 3 0 0 3 50 97 -47 0

2013/2014-es szezon[szerkesztés]

Az egyesület keretén belül már csak a Varánuszok férfi kézilabdacsapat maradt, így immár Híd-Unió SE "Varánuszok"-ok néven indul a Budapest I/A bajnokságban a csapat.

Tabella[1][2]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. MÖSE II. 4 4 0 0 108 79 +29 8
2. Pestszentimrei SK II. 4 3 1 0 109 84 +25 7
3. Tungsram SC 3 3 0 0 89 67 +22 6
4. BEAC 2 2 0 0 66 39 +27 4
5. Emericus KSE II 4 2 0 2 117 109 +8 4
6. KEAC 3 1 1 1 100 82 +18 3
7. RAFC 3 1 0 2 72 70 +2 2
8. Külker SC 3 1 0 2 63 65 -2 2
9. Pénzügyőr SE II. 3 1 0 2 61 71 -10 2
10. Híd-Unió SE II. "Varánuszok 4 1 0 3 82 109 -27 2
11. XIII. ÖTE 3 0 0 3 70 93 -23 0
12. Sirályok SE 4 0 0 4 78 147 -69 0

2014/2015-ös szezon[szerkesztés]

A Híd-Unió SE "Varánuszok"-ok csapata ismét a Budapest I/A bajnokságban indul.

Tabella[1][2]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Pestszentimrei SK II. 9 7 0 2 249 196 +53 14
2. KEAC 9 6 0 3 271 242 +29 12
3. MÖSE II. 9 6 0 3 243 225 +18 12
4. Külker SC 9 5 0 4 231 225 +6 10
5. BEAC 9 4 2 3 237 235 +2 10
6. Rufusz ST SE II. 9 4 1 4 212 212 +0 9
7. RAFC 9 3 1 5 201 217 -16 7
8. Híd-Unió SE II. "Varánuszok 9 3 1 5 199 232 -33 7
9. XIII. ÖTE 9 2 1 6 218 242 -24 5
10. Pénzügyőr SE II. 9 2 0 7 208 243 -35 4


A téli bajnoki szünetben a csapat a 2015. évi téli terembajnokságban szerepel

Tabella "B" csoport
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Külker SC 1 1 0 0 27 23 +4 2
2. MAFC Old Boys 1 1 0 0 30 28 +2 2
3. MÖSE 1 0 0 1 28 30 -2 0
4. Híd-Unió SE II. "Varánuszok" 1 0 0 1 23 27 -4 0
Rájátszás tabella
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Híd-Unió SE II. "Varánuszok" 0 0 0 0 0 0 0 0
3. 0 0 0 0 0 0 0 0
4. 0 0 0 0 0 0 0 0

Női kézilabda[szerkesztés]

Híd-Unió SE női kézilabda
Csapatadatok
SzékhelyBudapest, Magyarország
Alapítva2006
StadionCsepeli ÁMK sportcsarnok, Budapest
VezetőedzőPataki Péter magyar, Váradi Viktor magyar
ElnökPataki Péter magyar
BajnokságBudapesti női kézilabda-bajnokság I
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Híd-Unió SE női kézilabda honlapja

A női kézilabda szakosztály az első edzéssel, 2006. október 1-jén jött létre. A szakosztály alapítója, vezetője, és a csapat edzője Pataki Péter. Az első szűk évet a csapatépítésre szánta az egyesület, a 2007/2008-as szezontól szerepel a gárda a budapesti kézilabda bajnokságban.

A Híd-Unió SE női kézilabdacsapatának összes mérkőzése
mérkőzések győzelem döntetlen vereség lőtt gól kapott gól gólkülönbség pont
187 93 7 87 4323 4145 +178 193
Bajnoki mérkőzések
szezon hely. bajnokság mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k pont
2007/2008 6. Bp. I/B 20 7 0 13 393 402 -9 14
2008/2009 7. Bp. I/B 20 9 1 10 444 432 +12 19
2009/2010 9. Bp. I/B 22 10 0 12 457 507 -50 20
2010/2011 4. Bp. I/B 22 14 3 5 557 445 +112 31
2011/2012 7. Bp. I/A 20 8 2 10 473 473 0 18
2012/2013 6. Bp. I/A 18 9 0 9 439 446 -7 18
2013/2014 6 Bp. I 22 12 0 10 534 486 +48 24
2014/2015 11. Bp. I 13 4 1 8 302 320 -18 9
összesen* 158 74 7 77 3621 3527 +94 155
* Tartalmazza az utólag törölt Híd-Unió SE I - Convalexius SE : 22-16 mérkőzés eredményét
Mérkőzések az Egységes Téli Terembajnokságban
év hely. mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k pont
2009 5. 7 4 0 3 158 162 -4 8
2010 2. 7 6 0 1 161 124 +37 12
2011 1. 7 6 0 1 185 138 +47 12
2012 4. 8 3 0 5 198 194 +4 6
összesen 29 19 0 10 702 618 +84 36
Rekordok, sorozatok
Legtöbb gól (játékos) 859 gól Demény Zsófia
Legtöbb akció gól (játékos) 530 gól Demény Zsófia
Legtöbb hetes gól (játékos) 329 gól Demény Zsófia
Legtöbb lőtt gól egy mérkőzésen (játékos) 16 gól Demény Zsófia, 2011. márc. 20., Híd-Unió SE - Szigetszentmiklósi NKSE II. : 27-28
Legtöbb mérkőzés (játékos) 175 mérkőzés Juhász Andrea
Legtöbb lőtt gól egy mérkőzésen (csapat) 41 gól 2013. nov. 10., Híd-Unió SE - Hort SE-Csepel II : 41-29
Legkevesebb lőtt gól egy mérkőzésen (csapat) 10 gól 2009. szept. 27., Híd-Unió SE - Szigetszentmiklósi NKSE II. : 10-32
Legtöbb kapott gól egy mérkőzésen (csapat) 38 gól 2012. nov. 25., Híd-Unió SE - Szent István Építők SC II. : 26-38 (9-23) és 2014. szept. 20., Csepel DSE - Híd-Unió SE I. : 38-25 (22-9)
Legkevesebb kapott gól egy mérkőzésen (csapat) 11 gól 2010. máj. 1., Híd-Unió SE - Duna SK : 22-11, 2011. máj. 8., Híd-Unió SE - Duna SK : 36-11 és 2014. máj. 11., Híd-Unió SE I - Soroksári TE : 31-11
Legnagyobb arányú győzelem (csapat) 25 gól 2011. máj. 8., Híd-Unió SE - Duna SK : 36-11
Legnagyobb arányú vereség (csapat) 22 gól 2009. szept. 27., Híd-Unió SE - Szigetszentmiklósi NKE II. : 10-32
Leghosszabb győzelmi sorozat (csapat) 7 mérkőzés 2009. dec. 6-tól 2010. febr. 21-ig és 2010. dec. 5-től 2011. febr. 13-ig
Leghosszabb veretlenségi sorozat (csapat) 10 mérkőzés 2010. nov. 13-tól 2011. febr. 13-ig
Legtöbb vereség sorozatban (csapat) 6 mérkőzés 2009. máj. 23-tól 2009. okt. 11-ig
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat (csapat) 6 mérkőzés 2009. máj. 23-tól 2009. okt. 11-ig

2007/2008-as szezon[szerkesztés]

A Híd-Unió SE női kézilabdacsapatának első teljes szezonja, amikor is a budapesti kézilabda bajnokság I/B osztályában is elindult. Az alapszakasz körmérkőzései alapján kialakult sorrend alapján három háromcsapatos csoportban folytak a küzdelmek. A Híd-Unió SE női kézilabdacsapata a 4-6. helyért küzdhetett, a másik két csapattal oda-visszavágós rendszerben, ahová a csapatok minden

Végeredmény[7][8][9]
(zöld: felsőház - piros: középház - kék: alsóház)
h. csapat mérk. gy. d v. l.g. k.g. g.k. pont hozott pont
1. XXII. ker. Index SE II. 20 16 1 3 444 346 +98 33 28
2. XVI. ker. KMSE 19 15 1 3 413 307 +106 31 26
3. Törökbálinti TC 19 11 0 8 390 368 +22 22 22
4. FSZSE 20 11 0 9 420 348 +72 22 18
5. Duna SK 20 11 0 9 366 371 -5 22 16
6. Híd-Unió SE 20 7 0 13 393 402 -9 14 12
7. REBISZ SE 20 10 0 10 394 440 -46 20 12
8. Kőbánya SC II. 20 4 0 16 293 406 -113 8 4
9. BRSE 20 3 0 17 353 478 -125 6 6

2008/2009-es szezon[szerkesztés]

A csapat második szezonját kezdte a budapesti kézilabda bajnokság I/B osztályában. A bajnokságban nőtt a csapatok száma, így bár jobb eredményeket ért el a gárda az előző szezonhoz képest, mégis a tabellán hátrébb végezett.

Végeredmény[12]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g. g.k. pont
1. REBISZ SE 20 19 0 1 589 348 +241 38
2. FSZSE 20 16 1 3 424 359 +65 33
3. Piliscsabai SE 20 15 2 3 439 365 +74 32
4. XXII. ker. Index SE II. 20 10 2 8 401 389 +12 22
5. Törökbálinti TC 20 9 3 8 395 363 +32 21
6. Easy-Rider SKK. 20 9 1 10 409 393 +16 19
7. Híd-Unió SE 20 9 1 10 444 432 +12 19
8. Angyalföldi TTE 20 6 3 11 419 414 +5 15
9. BRSE 20 6 0 14 327 459 -132 12
10. Kőbánya SC II. 20 2 3 15 304 423 -119 7
11. Duna SK 20 1 0 19 263 469 -206 2


A bajnoki szünidőben, 2009 januárjában és februárjában a csapat részt vett a Budapesti Kézilabda Szövetség által szervezett Egységes Téli Terembajnokságban. Rájátszásos rendszerben hét mérkőzést lejátszva az 5. helyezést szerezte meg a gárda.

Alapszakasz végeredménye (C1 csop.)[14]
(zöld: felsőház - piros: alsőház)
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g. g.k. pont
1. Csepel SC SZSE 4 4 0 0 111 68 +43 8
2. Híd-Unió SE 4 3 0 1 96 89 +7 6
3. Törökbálinti TC 4 2 0 2 89 74 +15 4
4. Kőbánya SC II. 4 1 0 3 73 79 -6 2
5. Kerti Csajok 4 0 0 4 45 105 -59 0

A felsőházba az első három helyezett került, akik az egymás elleni eredményt továbbvitték, és a C2 csoport első három helyezettjével játszottak egy-egy mérkőzést.

C csop. felsőház végeredmény[14]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g. g.k. pont
1. Csepel SC SZSE 5 4 1 0 133 101 +32 9
2. Angyalföldi TTE 5 4 1 0 125 106 +19 9
3. Kőbánya SC 5 2 0 3 110 113 -3 4
4. Törökbálinti TC 5 2 0 3 101 114 -13 4
5. Híd-Unió SE 5 2 0 3 111 129 -18 4
6. Piliscsaba SE 5 0 0 5 84 101 -17 0

2009/2010-es szezon[szerkesztés]

Sajnos nehezen indult a szezon. Különböző okokból több meghatározó játékosra nem számíthatott a csapat az évad során, így felborítva az eddigi rendet és elveket, gyorsan, új igazolásokkal pótolta Őket a szakvezetés.
A szezon során továbbra is a Budapesti Kézilabda Bajnokság I/B osztályában szerepelt az egyesület, 22 mérkőzésen összesen 15 játékos játszott. A csapat végül csak a 9. helyet tudta megszerezni, az igen szoros középmezőny utolsó helyén végezett. Jelentős problémát okozott a szezon közben mutatott hullámzó teljesítmény, hiszen képesek voltak megverni a későbbi második helyezettet, és 22 góllal kikapni az egyik közvetlen riválistól.

Végeredmény[15]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Törökbálinti TC 22 19 1 2 529 360 +169 39
2. Angyalföldi TTE 22 18 1 3 550 369 +181 37
3. Szigetszentmiklósi NKE II. 22 13 1 8 477 417 +60 27
4. Piliscsabai SE 22 12 2 8 444 431 +13 26
5. FSZSE II. 22 11 3 8 435 407 +28 25
6. XXII. ker. Index SE II. 22 12 0 10 471 441 +30 24
7. Mozgás Öröm SE 22 11 1 10 420 413 +7 23
8. Diósdi TC 22 10 2 10 490 476 +14 22
9. Híd-Unió SE 22 10 0 12 457 507 -50 20
10. BRSE 22 6 1 15 401 528 -127 13
11. Duna SK 22 2 0 20 292 472 -180 4
12. Kőbánya SC II. 22 1 2 19 307 452 -145 4


A csapat részt vett a 2010. évi Egységes Téli Terembajnokságban, ahol a C csoportban a második helyen végzett, miután az utolsó fordulóban a két veretlen együttes mérkőzését az ellenfél nyerte.

Eredmény
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
2. Híd-Unió SE 7 6 0 1 161 124 +37 12

2010/2011-es szezon[szerkesztés]

Az előző szezonbeli csapat lényegében együtt maradt. Az évad első felében igazolásokkal is erősödött a gárda.
A bajnokság felénél az 5. helyen állt a csapat mindössze egy ponttal lemaradva a feljutást érő 2. helytől. A szezon végére négy csapat küzdött az 1.-3. helyezésekért, végül a hidasok leszorultak a dobogóról, de így is eddigi legjobb szezonjukat zárták.

Tabella[17][18]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. FSZSE III. 22 18 1 3 546 376 +170 37
2. Angyalföldi TTE 22 17 1 4 520 384 +136 35
3. Index SE II. 22 16 2 4 534 408 +126 34
4. Híd-Unió SE 22 14 3 5 557 445 +112 31
5. Szigetszentmiklósi NKSE II. 22 13 1 8 503 463 +40 27
6. FSZSE II. 22 11 3 8 488 403 +85 25
7. Diósdi TC 22 11 0 11 522 480 +42 22
8. Kőbánya SC II. (Maják) 22 9 3 10 389 400 -11 21
9. Mozgás Öröm SE 22 9 1 12 481 444 +37 17*
10. BRSE 22 4 1 17 398 523 -125 9
11. Kőbánya SC III. 22 2 0 20 331 495 -164 4
12. Duna SK 22 0 0 22 196 644 -448 0

*A csapattól 2 büntetőpont levonva


A téli bajnoki szünetben ismét a Téli Terembajnokságban játszott a csapat. A lebonyolítás rendje szerint a hat egyesület az alapszakasz során egy-egy mérkőzést játszik egymás ellen, majd rájátszás gyanánt az 1.-3., illetve a 4.-6. csapatok mérkőznek meg egymás ellen még egyszer, úgy, hogy mindegyik csapat viszi az összes alapszakaszbeli eredményét. Az utolsó mérkőzés a csapatnak már nem számított a végeredmény szempontjából, az első hat mérkőzés megnyerése, és a többi eredmény szerencsés alakulása okán az egyesület már egy fordulóval a bajnokság vége előtt győztesnek mondhatta magát.

Tabella[20]
(zöld: felsőház - piros: alsóház)
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Híd-Unió SE 7 6 0 1 185 138 +47 12
2. FSZSE III. 7 5 0 2 154 129 +25 10
3. Mozgás Öröm SE 7 3 0 4 136 137 -1 6
4. B 52 BT 7 4 0 3 115 127 -12 8
5. Barátnők Egylete 7 3 0 4 122 119 +3 6
6. RAFC 7 0 0 7 103 165 -62 0

2011/2012-es szezon[szerkesztés]

Az előző szezonban elért negyedik hely végül is elegendő volt arra, hogy a csapat egy osztállyal feljebb, a Budapest I/A-ban szerepeljen ettől az évtől. A csapat ebben a szezonban új névvel szerepel: Híd-Unió SE "ELTE".

Tabella[22][23]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Hort SE II. 20 18 0 2 552 427 +125 38
2. Szent István SE III. 20 15 1 4 466 355 +111 31
3. FSZSE III. 20 14 1 5 474 411 +63 29
4. ATTE-TTC 20 12 0 8 442 412 +30 24
5. FSZSE 20 10 0 10 465 422 +43 20
6. XXII. Index SE 20 9 1 10 392 454 -62 19
7. Híd-Unió SE "ELTE" 20 8 2 10 473 473 0 18
8. Soroksári TE 20 8 1 11 440 445 -5 17
9. XVI. Ker. KMSE 20 5 1 14 370 442 -72 11
10. Csepel KSE II. 20 4 0 16 346 504 -158 8
11. Convalexius SE 20 3 1 16 370 456 -86 7


A téli bajnoki szünetben a csapat újra indul a Budapesti Kézilabda Szövetség által kiírt Egységes Téli Terembajnokságban

Tabella[4]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Gázművek MTE 6 6 0 0 162 117 +45 12
2. FSZSE 6 4 1 1 126 96 +30 9
3. ATTE 6 3 1 2 156 128 +28 7
4. Híd-Unió SE "ELTE" 6 3 0 3 148 132 +16 6
5. Bicskei TC 6 2 2 2 143 129 +14 6
6. Mozgás Öröm SE 6 1 0 5 100 163 -63 2
7. Honvéd-Zrínyi SE 6 0 0 6 94 164 -70 0
Tabella[4]
Elődöntők
FSZSE ATTE 22-21
Gázművek MTE Híd-Unió SE "ELTE" 31-20 (17-12)
Mérkőzés a harmadik helyért
ATTE Híd-Unió SE "ELTE" 31-30 (15-15)
Döntő
Gázművek MTE FSZSE 24-20

2012/2013-as szezon[szerkesztés]

Újra a Budapest I/A-ban szerepeljen a csapat.

Tabella[24][25]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Szent István SE II. 18 16 0 2 535 391 +144 32
2. FSZSE 18 14 0 4 420 362 +58 28
3. Convalexius SE 18 13 0 5 431 351 +80 26
4. Soroksári TE 18 11 0 7 397 378 +19 22
5. ATTE-TTC 18 9 1 8 393 381 +12 19
6. Híd-Unió SE 18 9 0 9 439 446 -7 18
7. Pilisvörösvári TKSK II. 18 6 0 12 415 437 -22 12
8. XXII. Index SE 18 5 1 12 323 409 -86 11
9. Hort SE II. 18 4 0 14 413 477 -64 8
10. Csepel KSE II. 18 2 0 16 371 505 -134 4

2013/2014-es szezon[szerkesztés]

Átszervezések miatt a szezon során a Budapest I. osztályban szerepel a csapat.

Tabella[26]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Érdi VSE II. 22 20 1 1 572 444 +128 41
2. Gázművek MTE 22 16 0 6 571 477 +94 32
3. Kőbánya SC 22 12 3 7 498 447 +51 27
4. KRSE 22 12 2 8 505 481 +24 26
5. FSZSE III* 22 13 1 8 495 464 +31 25
6. Híd-Unió SE I. 22 12 0 10 534 486 +48 24
7. Hort SE-Csepel II. 22 9 1 12 554 594 -40 19
8. Testvériség SE 22 8 0 14 500 516 -16 16
9. Kinizsi TTK II. 22 6 4 12 534 554 -20 16
10. Pénzügyőr SE II. 22 5 2 15 450 516 -66 12
11. TFSE II. 22 5 2 15 440 570 -130 12
12. Soroksári TE 22 5 2 15 468 572 -104 12
  • Az FSZSE III csapatától 2 pont levonva

2014/2015-ös szezon[szerkesztés]

Továbbra is a Budapest I. osztályban szerepel a csapat.

Tabella[26]
h. csapat mérk. gy. d. v. l.g. k.g g.k. pont
1. Érdi Sport Kft III. 13 11 0 2 304 267 +37 22
2. Csanádi KSI SE 13 10 1 2 324 267 +57 21
3. Csepel DSE 13 10 0 3 357 287 +70 20
4. Kőbánya SC 13 9 1 3 270 232 +38 19
5. KRSE 13 7 0 6 304 285 +19 14
6. Pestszentimrei SK 13 7 0 6 296 284 +12 14
7. Angyalföldi TTE 13 6 2 5 273 274 -1 14
8. Postás SE 13 7 0 6 293 301 -8 14
9. FSZSE III 13 5 2 6 316 293 +23 12
10. Gázművek MTE NKE 13 5 0 8 262 271 -9 10
11. Híd-Unió SE I. 13 4 1 8 302 320 -18 9
12. Hort SE II. 13 4 1 8 297 319 -22 9
13. Testvériség SE 13 2 0 11 258 338 -80 4
13. Szent István SE III. 13 0 0 13 204 322 -118 0

Férfi kosárlabda[szerkesztés]

Női kosárlabda[szerkesztés]

Sakk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. a b c d Archivált másolat. [2011. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)
  2. a b c d http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2011_2012/Bp.%20I.%20osztaly/bp1b_ffi_11-12.xls
  3. a b c d Archivált másolat. [2010. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)
  4. a b c http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2011_2012/Terem/TELITEREM_2012.xls
  5. a b http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2011_2012/Terem/Terembajnoksag_2012.xls
  6. a b https://dl.dropboxusercontent.com/s/q4b90jcbd1zg3ve/2013%20TB%20f%C3%A9rfi%20B.xls?token_hash=AAHjcJ6HFJVFIyp-2nfg3x-R726ow0T0d03s-RhxUN0gRQ&dl=1
  7. Archivált másolat. [2009. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  8. a b http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2007_2008/bp1bnoi07-08.xls
  9. Archivált másolat. [2009. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  10. Archivált másolat. [2010. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 4.)
  11. Archivált másolat. [2010. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 4.)
  12. Archivált másolat. [2009. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  13. Archivált másolat. [2010. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 12.)
  14. a b c http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2008_2009/terem%202009/TELI%20OSSZESITETT%202009.xls
  15. Archivált másolat. [2011. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  16. Archivált másolat. [2010. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 9.)
  17. Archivált másolat. [2009. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  18. http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2010_2011/Bp.%20I/bp1b_noi_10-11.xls
  19. Archivált másolat. [2010. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  20. http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2010_2011/2011%20Terembajnoksag/Osszesitett%20terem%202011.xls
  21. http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2010_2011/2011%20Terembajnoksag/terembajnoks%C3%A1g%202011.xls
  22. Archivált másolat. [2011. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 19.)
  23. http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2011_2012/Bp.%20I.%20osztaly/bp1a_noi_11-12.xls
  24. Archivált másolat. [2011. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 19.)
  25. http://www.handballbudapest.hu/Repository/Uploads_RT/gydemeny/Documents/2011_2012/Bp.%20I.%20osztaly/bp1a_noi_11-12.xls
  26. a b http://www.kezilabdaeredmenyek.hu/

Külső hivatkozások[szerkesztés]