Huszár Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Huszár Sándor
Élete
Született 1929. április 15.
Kolozsvár
Elhunyt 2005. december 13. (76 évesen)
Békéscsaba
Házastársa Huszár Irma
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza, színmű

Huszár Sándor (Kolozsvár, 1929. április 15.Békéscsaba, 2005. december 13.[1]) prózaíró, színműíró, műfordító, szerkesztő. Huszár Irma férje.

Életpályája[szerkesztés]

Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Piarista Gimnáziumban végezte (1948), a Herbák János Művekben (a mai Clujana) dolgozott, majd az Igazságnál volt újságíró-gyakornok (1949–52) s a Bolyai Tudományegyetemen filozófia szakos oklevelet szerzett (1954). Egy ideig az Utunk szerkesztője, később a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója (1959–64). Ismét az Utunkhoz került, majd 1970-től az 1983/44-es számig A Hét című országos hetilap főszerkesztője. A nyolcvanas évek végén áttelepült Magyarországra.

Munkássága[szerkesztés]

Első írása 1952-ben jelent meg az Utunkban, novelláinak, karcolatainak első gyűjteményét 1956-ban adták ki (Valaki közbeszól).

Származása és élményvilága alapján a kritika munkásíróként üdvözölte és Nagy Istvánnal rokon vonásait kutatta, holott a különbség könnyen érzékelhető. Huszár inkább a perifériára szorult, szervezetlen munkásrétegek, a legszegényebbek írójaként indult, s vallomása szerint is Asztalos Istvánhoz állt közelebb. Érzékeny a kisemberek fizikai-erkölcsi nyomorúságára, de a vaskos életörömre is, amely hétköznapjaikon olykor felülemeli őket. Derűs, lírai humor, „vagányságból és érzelmességből gyúrt hősiesség” (Földes László) jellemzi akkori történeteit, feltűnő bennük a bonyolult erkölcsi problematika. Rokonszenve az elesettek iránt többször is vitát váltott ki (például Máriskó című novellája nyomán). Vonzódása a tragikum iránt Jött egy lány a telepre című írásában jelentkezik.

Noha munkássága a rövid műfajoktól a bonyolultabb epika irányában alakul, lírai hozzáállása megmarad. Több művében is vissza-visszatérő hősöket és narrátorokat teremt (Kokó, a bohóc, Pici úr, a csapos, a nagy Redaktor, a Diri), akik elbeszéléseiből és önelemző visszaemlékezéseiből egy átmeneti korszak, az 1950-es évek minden visszásságát megszenvedő emberi sors bontakozik ki. Az Esős délutánok a Tarka Ökörben (1974) dekameronszerű novellafüzér: emlékezetes figurák lírával átszőtt elbeszéléseit tartalmazza, amelyekben alig van cselekmény. Huszár – mint Kovács János megjegyzi – „kedveli a megfoghatatlan viszonyulásokat, az illékony helyzeteket, a röppenő hangulatok hullámrezgéseiből kikövetkeztethető igencsak tragikus sorsokat", novelláiban "érzelmi viszonyulások légiesítik a súlyos és terhes tényeket és tetteket”. Az érzelmességet sajátos módon ellensúlyozza a mindegyre groteszkbe hajló, ironizáló és karikírozó nyelvezet, mintegy a figurák esendőségét, sebzettségét leplező önvédelem eszközeként.

Így láttam a trapézról című regényének (1979) színhelye ugyancsak a Tarka Ökör: „egy olyan tér – írja Szávai Géza –, mely novella- és regénytartalmak számára teremti meg a mesélés bensőséges atmoszféráját – az epikus ábrázolás invenciójaként, mely ebben a közegben messzemenő szabadsággal és fantáziával közelíti meg, kebelezi be – láttatja – a világot”. A narrátorok többszólamúsága jellemzi, műfaja mégis az énregényhez áll közel. A hiteles tényanyag és a fikció sajátos keveredése, a kitárulkozás és bezárkózás váltakozó tendenciája teszi nyitottá, többértelművé. Azt a bonyolult folyamatot próbálja megragadni, ahogyan hőse – a proletárból lett értelmiségi – egy gyorsan és látszólag zavartalanul fölfelé ívelő pálya során lelki sérüléseket szenved.

Sajátosan intellektuális szövegépítkezés jellemzi Színház (majdnem) az egész világ című regényét (1980). A történet – kedélyes kerete (a Tarka Ökör), mókás hangneme, olykor groteszk hőse ellenére is – tragikumba hajló: a történelem buktatóin megtörő tiszta szándékok modern kálváriáját példázza.

"Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról" alcímmel jelent meg mind önmagát, mind kortársait és korának jellegzetes buktatóit veséző cikkgyűjteménye, a Sorsom emlékezete (1982), ahol a képzettársítások szövevényéből az 1950-es évektől kezdődően három évtized romániai magyar irodalmi életének belső ellentmondásai, nemegyszer személyi konfliktusai kerekednek groteszk körképpé.

Nemcsak mint színigazgató jegyezte el magát a színház művészetével (igazgatása alatt került a kolozsvári színházhoz Kovács György, Vadász Zoltán, Balogh Éva, Péterffy Gyula, a rendezők közül Harag György, Taub János), hanem mint szerző is. A házasságok a földön köttetnek című darabjával 1963 telén mutatkozott be Kolozsvárt, az eredetileg filmnovellaként az Utunkban megjelent Jött egy lány a telepre pedig pályát futott be. A belőle alakított drámával nyitott a Székelyudvarhelyi Népszínház (Kovács Levente volt a rendező), s két tévéfilm is készült belőle: magyar változata 1978-ban Bokor Péter rendezésében került bemutatásra, a főbb szerepekben Széles Annával, Vitályos Ildikóval, Fábián Ferenccel, Szabó Lajossal, a román adás számára pedig Alexandru Orban rendezte 1981-ben. Két novelláját is megfilmesítették a Román TV magyar adása számára (A mosoly jól áll Imolának; Mondott valamit?). 1981-ben A mennybemenetel elmarad című újabb, a dogmatikus időszak hibáit leleplező darabját Harag György rendezésében mutatták be Kolozsvárt.

A Hét főszerkesztőjeként a romániai magyar szellemi élet legkülönbözőbb ágainak képviselőit mozgósítja a nemzetiségi kultúra, publicisztika, tudománynépszerűsítés szolgálatára. Lapjában maga is számos, a hazai magyar irodalom és nemzetiségi tudat alakulásáról szóló esszével szerepel. Jelentős kezdeményezése a TETT című tudománynépszerűsítő melléklet, amellyel tovább tágította a romániai magyarság számára a sokoldalúan teljes, korszerű műveltség közvetítésének kereteit.

Magyarországon a Pont Kiadó gondozta a köteteit.

Egyéb művei[szerkesztés]

  • Valaki közbeszól (novellák, karcolatok, 1956);
  • Máriskó (novellák, karcolatok, 1958);
  • Számadás helyett (elbeszélések, 1959);
  • A házasságok a földön köttetnek (színmű három felvonásban, 1963);
  • Árva madár (novellák, ill. Tóth László 1963);
  • Főpróba után (kisregény, 1964);
  • Kokó, a bohóc (elbeszélések, 1966);
  • Az író asztalánál. Beszélgetés kortárs írókkal (1969);
  • Annak emlékére, hogy egyszer összevesztünk (elbeszélések, 1973).
  • Esős délutánok a Tarka Ökörben. Novellák, Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1974
  • Jött egy leány ... Színpadi riport; Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács, Bucureşti, 1977 (Játékszín)
  • Így láttam a trapézról. Regényes botladozások több emberöltőn keresztül; Kriterion, Bukarest, 1979
  • Színház majdnem az egész világ. Regényes vélekedések színészekről és emberekről, melyek a Tarka Ökörben hangzanak el; Kriterion, Bukarest. 1980
  • Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról; Kriterion, Bukarest, 1982
  • Honnan tovább? Barangolások elődök írói világában; Kriterion, Bukarest, 1985
  • Hol van az a nyár... Elbeszélések; Kriterion, Bukarest, 1986
  • Irodalom a ködben. Esszék; Magvető, Bp., 1989
  • Irodalom-alapítók és utódaik. Az erdélyi magyar irodalom dilemmái; Pont–Pontfix, Bp.–Sepsiszentgyörgy, 2003
  • Így lőttünk – mi! Irodalmi anekdoták Erdélyből meg a hegyeken túlról, melyeken időnként nevetni is lehet; Pont–Pontfix, Bp.–Sepsiszentgyörgy, 2003

Fordításai[szerkesztés]

  • Nicuță Tănase: Így nőttem fel (Kincses Könyvtár, Mv. 1956);
  • Francisc Munteanu: Hattonnás bűn (novellák, 1965);
  • Nicolae Breban: Franciska (regény, 1968).

Román fordításban megjelent kötetei[szerkesztés]

  • Ultima noapte (válogatott novellák Nicolae Crișan fordításában, 1956);
  • După-amiezi ploioase la "Boul Bălțat" (Bokor Péter fordításában, Ioan Grigorescu előszavával, 1977).

Hivatkozások[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Földes László: Külvárosok poézise. Utunk 1957/6.
  • Bodor Pál: Menet közben. Utunk 1959/46.
  • Csehi Gyula: Számadás és ígéret. Utunk 1959/50.
  • Kántor Lajos: H. S. számadása. Korunk 1960/1.
  • Kovács János: Régi téma – új mondanivaló. A Korszerűség és alkotás c. kötetben. 1963. 21–30.
  • Kovács János: Kétszer a Tarka Ökörben. A Kétség és bizonyosság c. kötetben. 1981. 158–71.
  • K. Jakab Antal: A hőstelenített novella. Igaz Szó 1964/6.
  • Marosi Péter: Főpróba után. Utunk 1964/28;
  • Marosi Péter: Miért maradt el? Utunk 1981/16.
  • Huszár Sándor: Önmagammal. Megjelent Az író asztalánál c. kötetben. 1969. 377–87.
  • Mózes Attila: Székfoglalók, tűnődések. Utunk 1975/36. – Huszár Sándor műhelyében. Az Igaz Szó összeállítása az író 50. születésnapjára. 1979/4.
  • Bernád Ágoston: Holt-tengeri tekercsek. Brassói Lapok 1979/41.
  • Szávai Géza: Találkozások a Tarka Ökörben. Utunk 1979/49.
  • Szász János: Így láttam a színpadról. Utunk 1981/4.
  • Nagy Pál: Huszár Sándor: A mennybemenetel elmarad. Új Élet 1981/10.
  • Vásárhelyi Géza: Ön- és bűntudat? Utunk 1983/11.
  • Molnár Gusztáv: Üzenet a tárnákba avagy egy bűntelen nemzedék elkárhozása és önmagára találása. A Hét 1983/16.
  • Luczai András [Csiki László]: A hit erkölcse – avagy az emlék műfaja. Korunk 1983/7.
  • Nagy Károly: A teljesebb igazságért! Korunk 1983/8.
  • Takács Tibor: Huszár Sándor bujdosásai. Sorsunkat az Isten írja; Bába, Szeged, 2011

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]