Hugó galileai herceg
| Hugó | |
| Hugues de Saint-Omer | |
 | |
| Galilea hercege | |
| Uralkodási ideje | |
| 1101. március 9. – 1106. augusztus | |
| Elődje | Tankréd galileai herceg |
| Utódja | Gerváz galileai herceg |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Fauquembergues-ház |
| Született | 1050-es évek körül Franciaország, Thérouanne |
| Elhunyt | 1106. augusztus Haurán |
| Nyughelye | Názáret 1106. szeptember eleje |
| Gyermekei | Eschive de Saint-Omer Helvis de Saint-Omer |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hugó témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Hugó galileai herceg (franciául: Hugues de Saint-Omer; Thérouanne, 11. század közepe – Haurán, 1106. augusztus[1]) francia nemes, keresztes lovag, 1101–1106 között Galilea és Tibériás hercege.[m 1]
Élete[szerkesztés]
Származása és családja[szerkesztés]
Hugues de Saint-Omer egy franciaországi nemes család gyermekeként született valamikor a 11. század közepe tájékán. Szülei ismeretlenek; családja Fauquembergues és Saint-Omer körül birtokolt földeket.[m 2] A família több tagja is csatlakozott a keresztes hadjáratokhoz: Hugues de Saint-Omer mellett fivére, Gérard de Saint-Omer[2] és később egyik távolabbi rokonuk, Godefroy de Saint-Omer mint templomos lovag. A család számára a keresztes hadjáratok hozták el a felemelkedés lehetőségét.
Hugues de Saint-Omer magánéletéről keveset tudni. Megnősült; ám felesége neve és házasságkötésük időpontja nem ismeretes. A kapcsolatból két leánygyermek származott:[1]
- Eschive de Saint-Omer
- Helvis de Saint-Omer.
Az idősebbik leány, Eschive de Saint-Omer feltehetően később feleségül ment egy nagy hatalmú keresztes lovaghoz, Vilmos tibériási herceghez. A második leány, Helvis de Saint-Omer szintén egy frank lovag házastársa lett.
Uralkodása[szerkesztés]
Hugues de Saint-Omer valószínűleg a hadjárat egyik legkiemelkedőbb vezére, Baudouin de Boulogne seregéhez csatlakozott. Bouillon Gottfried öccse hamar leszakadt a keresztes főseregtől, hogy 1098-ban létrehozza az első keresztes államot Edesszai Grófság néven, melynek azután ő maga lett az uralkodója. Hugues de Saint-Omer hűségesen kitartott az újdonsült edesszai gróf mellett: 1101-ben elkísérte őt Jeruzsálembe, mikor a grófnak erővel kellett megszereznie a jeruzsálemi koronát elhalt fivére után. Hűségének jutalmául Hugues de Saint-Omer ugyanezen év március 9-én[1] elnyerte a galileai hercegi címet. A Galileai Hercegséget 1099-ben alapította Tancrède de Hauteville itáliai normann lovag, aki azonban az antiochiai régensi cím felvétele után lemondott galileai birtokairól. Ekkor iktatta be a jeruzsálemi királlyá koronázott Baudouin de Boulogne a királyság legnagyobb és legjelentősebb hűbérbirtokába Hugó galileai és tibériási herceget.
A király hűbéreseként a galileai herceg kötelességei közé tartozott harcolni az uralkodó seregében. 1101. szeptember 7-én a galileai herceg egyike volt az első ramlai csata főszereplőinek, ő irányította az öt részre osztott királyi sereg egyik egységét. A főként galileaiakból álló csapat harmadikként támadott az ellenségre, de az egyiptomiak megfutamították őket, és a nagy veszteségeket szenvedett Hugó herceg embereivel Jaffa irányába menekült. A városba érve azt a hírt hozta az ott várakozó királyi udvarnak, hogy az ütközetet elvesztették és a király is meghalt; azonban a következő reggelen a csatát hősiesen megfordító király bevonult a városba.[3] 1102. május 19-én a blokád alá vett jaffai kikötő felmentésére sietett a tibériási herceg. Seregében nyolcvan „válogatott galileai lovag”[4] harcolt; a várost csak közel tíz nap múltán sikerült felmenteni egy angliai hajóraj segítségével.
I. Balduin jeruzsálemi király bátorítására Hugó galileai herceg támadó politikát folytatott a muszlimokkal szemben. A Türosz–Bánjász–Damaszkusz között húzódó út mentén felépítette Toron várát, így ellenőrzése alá vonhatta az úton átvonuló kereskedőket. Ezután – a Kineret-tótól keletre elterülő gazdag vidékeken való portyázás biztosítására – nekifogott egy másik erőd építésének, a tengertől délnyugatra. A második erődöt az arabok az al-Ál néven ismerték.[5] A két erőd 1105-re készült el, viszont létezésük sértette Togtekin damaszkuszi atabég felségterületét és fennhatóságát. Az év végén egy sikeres portya után a hazafelé tartó Hugó galileai hercegre támadt a damaszkuszi sereg: a galileai hadat megfutamították, al-Ál erődjét bevették. Az ütközetben Hugó galileai herceg halásos sebesülést kapott, és rövidesen belehalt sérülésébe.[5] Aacheni Albert krónikás feljegyzései szerint a tibériási herceget Názáretben temették el.[6]
A jeruzsálemi állam egyik legjelentősebb hűbérbirtoka egy időre uralkodó nélkül maradt. A király a megboldogult herceg fivérét szemelte ki új hűbéresének; Gérard de Saint-Omer azonban ekkor már hosszú ideje betegeskedett. Gyenge egészsége nem tette volna lehetővé számára a fontos terület megvédését; azonkívül rövid idővel testvére után ő is elhalálozott.[5] I. Balduin jeruzsálemi király ilyenformán egy másik frank nemesre, Gervais de Bazoches lovagra ruházta a galileai birtokot.
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ A galileai hercegeket gyakran szokás tibériási hercegeknek is titulálni a hercegség fővárosa, Tibériás után. A két cím ugyanazt jelöli.
- ↑ Mindkét birtok ismeretes úgy is, mint az őket uraló család vezetékneve. A de Fauquembergues vezetéknév módosult változata, a de Falkenberg szintén elterjedt.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c Cawley, Charles: Nobility of Jerusalem (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
- ↑ Runciman. 355. oldal
- ↑ Runciman. 338–39. oldal
- ↑ Runciman. 341. oldal
- ↑ a b c Runciman. 353. oldal
- ↑ Aacheni Albert. Historia Hierosolymitanae expeditionis: II. könyv, 10. fejezet, 104. oldal
Források és irodalom[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Howarth, Stephen. A templomosok titka, ford. Pálvölgyi Endre, Kossuth Kiadó (1986). ISBN 963-09-2872-8
- Read, Piers Paul. A templomosok, ford. Majorossy Judit, Gulliver Könyvkiadó Kft.. ISBN 963-92-3212-2
- Runciman, Steven.szerk.: Veszprémy László: A keresztes hadjáratok története, ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna, Budapest: Osiris Kiadó [1995] (1999). ISBN 963-379-448-X
Kapcsolódó irodalom[szerkesztés]
- Türoszi Vilmos: Historia rerum in partibus transmarinis gestarum (latin nyelven). [2007. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
- Aacheni Albert: Historia Hierosolymitanae expeditionis (latin nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 26.)
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Cawley, Charles: Hugó galileai herceg életrajzi adatai (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
- Az első keresztes hadjárat története (francia nyelven). Templiers.net. [2009. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
- Az első keresztes hadjárat története (angol nyelven). Crusades-Encyclopedia.com. [2009. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
- A keresztes hadjáratok középkori forrásai (angol nyelven). Internet Medieval Sourcebook. [2011. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
| Előző uralkodó: Tankréd |
|
Következő uralkodó: Gerváz |
