Hszienpejek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Hszienpej harcos képe a Korai Jen (337-370) dinasztia korából
A hszienpej konföderáció (i. sz. 1–3. század)

A hszienpejek (kínaiul: 鮮卑 pinjin átírással: Xiānbēi) protomongol[1] ókori nomád népcsoport volt, amely egykor az eurázsiai sztyeppe keleti részén élt a mai Mongólia, Belső-Mongólia és Északkelet-Kína területén. Eredetileg a tunghuktól származtak, akik – miután az i. e. 3. század végén vereséget szenvedtek a hsziungnuktól – kettészakadtak vuhuanokra és hszienpejekre. Sokáig más nomád népek és a kínai Han-dinasztia vazallusai voltak és csak akkor figyeltek fel rájuk a történetírók, amikor i. sz. 87-ben megölték Juliu hsziungnu sanjüt (királyt). A szintén nomád hsziungnuktól eltérően a hszienpejek nem szerveződtek olyan szövetségbe, hogy komolyan veszélyeztessék a kínai határvidéket.

A Három királyság korának végén súlyos vereségeket szenvedtek nomád szomszédaiktól és délebbre vándoroltak és letelepedtek a Han-dinasztia területén, amelynek vazallusaivá szegődtek. Fejedelmeik (mint a Muzsung, Topa, Tuan nemzetségek vezetői) hercegi címeket kaptak a császártól. Egyike voltak a Csin-dinasztia "Öt barbár" vazallusának, és amikor 304-ben, a dinasztia válsága idején a vazallusok fellázadtak, a hszienpejek a császárt támogatták (szemben a hsziungnukkal, csiékkel, tikkel és csiangokkal).[2][3]

A lázadás következtében a ti nép által vezetett Korai Csin birodalom meghódította egész Észak-Kínát, de az állam, miután 383-ban a Fej-folyónál súlyos vereséget szenvedett a Keleti Csin-dinasztiától, rövidesen szétesett. A hszienpej törzsfők számos új dinasztiát alapítottak és idővel egyikük, Északi Vej egyeduralkodóvá vált Kína északi részén. Ezek az államok hol ellenezték, hol támogatták népük elkínaiasodását, mindenesetre a hszienpejek a Tang-dinasztia idejére beleolvadtak a kínai lakosságba.[4][5][6][7][8]

Nevük etimológiája[szerkesztés]

Hszienpej harcos figurája az Északi dinasztiák (286–581) korából. Az alak sapkát, nyakban megkötött köpenyt, nadrágot és tunikát visel

Egyes nyelvészek óvatos rekonstrukciója szerint a hszienpejek önmegnevezése szerpi lehetett, az alapján, hogy a korabeli kínai írnokok a nevük két írásjele közül a 鮮-t a középperzsa szér (oroszlán), a 卑-t pedig az idegen szavak pi szótagjának (mint pl. a szankszrit गोपी, gopí – jelentése fejőlány – esetében) átírására használták.[9] A mongol nyelvekben a *szer vagy *szir szótag taréjt, sörtét, kiugró, kinyúló dolgot jelöl, talán a hszienpejek lovaikra utalva. (Hasonló módon a türk jabaku népnév is csimbókos sörényű lóra vezethető vissza.)[10]

Viszont a Kései Han könyve és Vej könyve kínai krónikák szerint, mielőtt a nép neve lett volna, a Hszienpej (大鮮卑山) a ma Hszingan néven ismert belső-mongóliai hegység elnevezése volt.[11][12][13]

Történetük[szerkesztés]

Az udvari életet ábrázoló falfestmény az Északi Csi-dinasztia egyik hercegének sírjában

Eredetük[szerkesztés]

A hszienpejeket már a Hadakozó fejedelemségek korának (i. e. 5 – i. e. 3. század) irodalmában is megemlítik, mint pl. A nagy hívás c. költeményben, a Csu elégiái gyűjteményben („dereka karcsú, nyaka hosszú, mint egy hszienpej nőnek”) vagy A fejedelemségek történeté-ben.[14][15]

I. e. 208 körül a hsziungnuk királya, Motu sanjü legyőzte a „keleti barbárokat” a tunghukat, akik aztán kettészakadtak vuhuanokra és hszienpejekre.[16] A Kései Han könyve szerint a két nép nyelve és szokásai egyformák.[17]

Első jelentős kapcsolatuk a kínaiakkal i. sz. 41-ben és 45-ben volt, amikor a hsziungnukkal és vuhuanokkal közösen zsákmányszerző portyákat indítottak a Han-dinasztia területére.[18]

49-ben Csi Tung kormányzó jutalmat ajánlva minden hsziugnu fejért, a szomszédaik ellen fordította Pianhe hszienpej törzsfőt.[18] 54-ben Jücsoupen és Mantou törzsfők adót fizettek Kuang-vu császárnak.[19]

58-ban Pianhe megtámadta és megölte a vuhuanok főnökét, Hszincsipent.[20]

85-ben a hszienpejek szövetséget kötöttek a tingling és déli hsziungnu törzsekkel.[18]

87-ben a hszienpejek megtámadták és megölték Juliut, a hsziugnuk királyát, a holttestét megnyúzták és a bőrét trófeaként magukkal vitték.[21]

A hszienpej konföderáció[szerkesztés]

A hsziungnuk bukása után i. sz. 93 körül a hszienpejek megszervezték saját konföderációjukat és rendszeresen portyáztak kínai területen. 155 körül legyőzték és alávetették az északi hsziugnukat. 166-ra Tansihuaj vezetésével legyőzték a vuszunokat a mai Ili tartományban. Az általuk ellenőrzött terület ekkor állítólag az Usszuri folyótól a Kaszpi-tengerig terjedt. Tansihuaj három részre osztotta a birodalmat, mindegyiket húsz klán uralta. Szövetséget kötött a déli hsziungnukkal és több alkalommal is betört a Han-dinasztia területére (a mai Senhszi és Kanszu tartományokba), de a kínaiak 158-ban és 177-ben is visszaverték támadását. Egyes források szerint a Japán-beli Va királyságát is fosztogathatták.[22][23][24]

177-ben a kínaiak és Tute, a déli hsziugnuk királya hadjáratot indított a hszienpejek ellen, de súlyos vereséget szenvedtek és csak a katonák negyede tért vissza.[25] Az ebben az évben állított emlékmű szerint a hszienpejek elfoglalták a hsziungnuk minden korábbi földjét és 100 ezer harcost tudtak kiállítani. A kínai dezertőrök átadták nekik a jó fémmegmunkálás technológiáját és fegyvereik ezáltal állítólag élesebbek voltak, mint a hsziugnukéi. Egy 185-ben emelt emlékmű szerint a hszienpejek majdnem minden évben portyáztak a Han-dinasztia területén.[26]

A három királyság kora[szerkesztés]

Hszienpej zenész (i. sz. 484).[27]

A hszienpejek laza konföderációja nem volt olyan szervezett, mint a korábbi hsziugnu állam, de Tansihuaj idején agresszívan terjeszkedett.[28] Ő azonban 182-ben meghalt és fiából, Holianból hiányoztak apja képességei; 186-ban meg is ölték egy portya során.[29] Őt öccse, Kujtou követte, de Holian fia, Csienman fellázadt ellene és a hszienpej konföderáció felbomlott. 190-re három részre szakadtak: Kujtou Belső-Mongóliát uralta, Kopineng Észak-Sanhszit, Szuli és Micsia pedig Észak-Liaotungot. Időközben a Han-dinasztia is felbomlott és a helyén megalakult királyságok közül az északinak, Cao Vejnek, a déli hszienpej törzsek adót fizettek.

A törzsek délebbre húzódtak és Cao Vej (illetve a belőle létreejövő Csin-dinasztia) északi határán telepedtek le. 258-ben a Topa klán letelepedett a határvidéken.[2] A többi későbbi nagy klán is itt találta meg a helyét, a Muzsungok és a Tuanok a kínai császár vazallusává váltak. A Muzsungok egyik ága nyugatra vándorolva és az ottani csiang néppel elkeveredve megalapította Tujühun királyságát.[18]

A hszienpejek utoljára 279-ben támadták meg Liang tartományt, de visszaverték őket.[22]

A tizenhat királyság és Északi Vej[szerkesztés]

Lovas harcos figurája az Északi dinasztiák korából
Északi Vej-korabeli lovas

A 3. században a hszienpej konföderáció tovább fragmentálódott, új törzsek, klánszövetségek jöttek létre. Valamikor 308-330 között a híres harcos, Mugulü megalapította a zsuanzsuan törzset.[30]

Miután a Topa, Muzsung és Tuan törzsek alávetették magukat a Csin-dinasztiának, vezetőik magas címeket kaptak a császártól: a Topa törzsfő Taj, a Muzsung Liaotung, a Tuan Liaohszi hercege lett. A három törzs a császár oldalán állt, amikor az "Öt barbár" (az alávetett vazallus etnikai csoportok, főleg a hsziugnuk és csiék) fellázadt és Észak-Kínában megdöntötte a Csin-dinasztia uralmát. A kínai hivatalnokok, katonák, polgárok tömegesen menekültek délre (ahol a császárnak sikerült fenntartania hatalmát), illetve északra a szövetséges hszienpej fejedelemségekbe.

A hszienpejek ezt követően legyőzték a ti nép által dominált Korai Csin dinasztiát, meghódították Észak-Kína jelentős részét és több nagy dinasztikus államot hoztak létre. Ezek voltak a Korai Jen (281–370), Nyugati Jen (384–394), Kései Jen (384–407), Déli Jen (398–410), Nyugati Csin (385–430) és Déli Liang (397–414). Az 5. század elején valamennyit meghódította a Topa törzs állama, az Északi Vej (386–535), amely első volt az Észak-Kínát két évszázadig domináló Északi dinasztiák sorában.[31][32][33]

Hszienpej övcsatok (3-4. sz.)

Asszimiláció[szerkesztés]

Az Északi Vejben az 5. század végén uralkodó Hsziaoven császár tudatos elkínaiasító politikát indított el, amit utódai is folytattak. A hszienpej hagyományokat háttérbe szorították. A császári család a nevét Topáról Jüanra változtatta és szorgalmazta a déli hanok arisztokrata családjaival (akik közül számos nemzetség különböző okokból északra menekült) való házasodást. A császár kínaiasította a hszienpej klánok többségének nevét, vagy legalábbis nevüket két szótagra rövidítette. A Topa-hercegnők több mint fele han férjet kapott.[34] Maga Hsziaoven császár és han családokba házasította ki lányait.[35][36][37][38][39]

Az Északi Vej egy 534-es nomád felkelést követően Keleti Vejre (534–550) és Nyugati Vejre (535–556) vált szét.[40] Az előbbiből lett aztán az Északi Csi dinasztia(550-577), míg az utóbbiból az Északi Csou (557-581). A Déli dinasztiákat eközben a Jangcén túlra tolták. 581-ben Északi Csou főminisztere, Jang Csien megalapított a Szuj-dinasztiát (581–618). Fia, Jang császár meghódította az utolsó déli dinasztiát, Csent (557–589) ezzel újraegyesítve Kínát. 618-ban parasztfelkelések megdöntötték a Szuj-dinasztiát és az egyik herceg, Li Yüan megalapította a Tang-dinasztiát (618–907). A Szuj- és Tang-dinasztiák alapítói már han etnikumúak voltak.[41][42] Ekkorra a Kínában letelepülő hszienpej nép is gyakorlatilag elkeveredett a han etnikumúakkal és teljesen elkínaiasodott. Az északi sztyeppén maradt hszienpejeket később a mongolok hódították meg.

Nyugaton a hszienpejek alapította Tujühun királyságot a Tibeti Birodalom annektálta 670-ben. A Muzsung-klán követőivel együtt keletre, Kínába menekült. A ma Csinghaj és Kanszu tartományokban élő mongor etnikumot az ők leszármazottaiknak tekintik.[43] Egyes feltételezések szerint a tunguz nyelvet beszélő hszipo etnikum is a hszienpejek leszármazottja.[44][45]

Művészet[szerkesztés]

Leveles fejdísz
Északi Vej-korabeli fülbevalók

A hszienpejek művészete nomád életmódjukat jelenítette meg és elsősorban a fémtárgyakra, ember- és állatfigurákra koncentrált. A stílust és témát illetően számos külső befolyás érte. Egyedi nomád motívumaik jellegzetes leveles fejdíszeikben, geometrizált állatábrázolásaikban, állatalakos függőikben, áttört díszítésű fémtárgyaikban érhető tetten.[46]

Leveles fejdíszek[szerkesztés]

A leveles fejdíszek nagyon jellemzőek a hszienpej kultúrára. Elsősorban a Muzsungok sírjaiból kerültek elő. Díszítő stílusuk baktriai kapcsolatokra utal. Ezek az aranyból készült fejfedődíszek általában fa vagy agancs alakban készültek, rajta vékony aranylevelek lógtak. A kínaiak pujaónak ("lépésre himbálózónak") hívták, mert járás, mozgás közben a levelek ide-oda inogtak. Három fő típusát különböztetik meg: a "bimbózó fát" (huasu) amit a fejfedő homlokrészéhez erősítettek, egy vagy két ága van, kör vagy csepp alakú levelekkel; a "bimbózó tetőt" (tinghua), amely a fejtetőre került, fára vagy állatra emlékeztet, számos levélfüggővel; és a ritka "bimbózó indát" (huaman), amely leveles aranyhuzalokkal átszőtt aranyszalagokból állt.[47] A fejdísz eredete, viselésének körülmények nem ismertek, de a későbbi korokban a császári udvarok hölgyei viseltek hasonló fejdíszeket.[46][47]

Állatfigurák[szerkesztés]

Másik jellegzetességei a hszienpej művészetnek a – főleg fémtárgyaikon megjelenő – állatalakok. A kuporgó állatalakokat geometrizált, absztrakt, sokszorosan ismételt módon ábrázolták, de megjelenítették a zsákmányejtést vagy az egymás közti harcot is. Főleg juhokat, szarvasokat, lovakat jelenítettek meg. A figurák jellemzően négyszögletes táblácskán, plaketten, függőn jelentek meg és a hátteret áttört motívumokkal díszítették. A táblácskákat viaszveszejtős módszerrel készítették vagy fémlemezből kalapálták.[48][49]

Lovak[szerkesztés]

A nomád hszienpejek életében alapvető fontosságúak voltak a lovak, így nem meglepő hogy művészetüknek gyakori szereplői és alanyai is. Lószerszámukat nagy gonddal díszítették; az egyik sírban például egy lókoponya alatt csengőket, csatokat, díszítményeket, egy nyerget és egy kengyelt találtak.[50] Visszatérő motívum a szárnyas ló; egyes feltételezések szerint mitológiájuk egyik mennyei alakja vette fel ezt az alakot.[48]

Emberalakok[szerkesztés]

A legtöbb hszienpej emberfigurát sírokban találták. Többnyire katonákat és zenészeket ábrázolnak, vagyis valószínűleg az volt a feladatuk, hogy védjék és szórakoztassák az elhunytat. Ruházatukból következtetni lehet társadalmi státuszukra: a magas rangú hszienpejek hosszú ujjú köntösöket hordtak, alatta inggel, míg a közemberek nadrágban és övvel összefogott tunikában jártak.[51]

Buddhista hatások[szerkesztés]

A hszienpejek kezdettől fogva kapcsolatban álltak a kínaiakkal, dinasztiáik megalapítása után pedig kínai hivatalnokok segítettek működtetni az államaikat. Hatásukra sokan buddhistává váltak, ami jól követhető a Buddha-ábrázolások megjelenésével művészetükben. A két kultúra szintézisének szép példái a Buddha-képes leveles fejdíszek. A buddhizmus általánossá válását bizonyítják az Északi Vej idején létrehozott Jünkang-barlangok.[46]

Nyelv[szerkesztés]

A hszienpejek feltehetően mongol vagy paramongol nyelveket beszéltek. Elődeikről, a tunghukról is úgy vélik hogy a mongol nyelvek elődeit beszélték; utódaik, a tabgacsok és kitajok pedig paramongol nyelvűek voltak. Feltételezik, hogy erős türk hatások is érték őket.[52] Mivel azonban heterogén, több nomád népet magába olvasztó szövetséget hoztak létre, a nép egy számottevő része más nyelveket is beszélhetett.[53] [54][55]

Antropológia[szerkesztés]

Női figura

A hszienpej törzsszövetség indoeurópai eredetű sztyeppei klánokat is magába fogadott, így előfordultak közöttük nyugati antorpológiai jellegzetességek, mint a kék szem, a szőke haj vagy a fehér bőr. Visszatérő korabeli jelzőjük a "fehér". A Csin könyve krónika szerint Cao Vej államában a hszienpejeket fehér törzsként ismerték. A Korai Jen uralkodócsaládját, a Muzsung klánt ellenségeik fehér rabszolgákként emlegették. A Muzsungokat a kínaiak is bőrszínük alapján mondták fehérnek. Amikor 324-ben a Csin-dinasztia császára, Ming (akinek anyja egy barbár ágyas volt) lázadókkal találkozott, azok sárga szakálla miatt hszienpejnek hitték őt.[56] A Tang-dinasztia korában élő Csang Csi költő "sárga fejűeknek" nevezte a hszienpejeket. A Szung-korabeli Szu Si költő egy régi festmény alapján vörös hajú és kék szemű hszienpejről írt verset.[57] Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a kínai források által említett "sárga haj" a valóságban barna is lehetett és néha nem csak hszienpejekre, hanem csie etnikumúakra is használták jelzőként. Többségük valószínűleg nem tért el külsőre az többi északkelet-ázsiai néptől.[53] A belső-ázsiai hszienpej sírokban talált koponyák nagyon hasonlítanak a mai kelet-ázsiaiakra és jellemzőik megfeleltethetőek a mongoloknak, hanoknak vagy mandzsuknak.[58]

Genetika[szerkesztés]

Egy 2006-os vizsgálatban 20 Topa sírokban talált csontváz genetikai elemzését közölték; eszerint mitokondriális DNS-ük megfelel az északkelet-ázsiaiakénak. DNS-ük leginkább a mai észak-kínai orocson etnikumra hasonlított.[59]

Egy 2007-es publikációban 17 Muzsung sírban talált egyén mitokondirális DNS-ének adatait adták meg; haplocsoportjaik a mai kelet-ázsiai és egyes szibériai populációkra hasonlítanak, de jelentősen eltérnek a Topa hszienpej és hun (hsziugnu?) DNS-től.[60]

Egy 2018-as vizsgálatban megállapították hogy a hszienpejek és zsuanzsuanok között egyaránt előfordult a C2b1a1b Y-kromoszómás haplocsoport.[61]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Kradin N. N. (2011). „Heterarchy and hierarchy among the ancient Mongolian nomads”. Social Evolution & History 10, 188. o.  
  2. ↑ a b de Crespigny 2017, 502. o.
  3. ↑ Theobald, Ulrich: Xianbei 鮮卑. Chinaknowledge.de . (Hozzáférés: 2022. január 24.)
  4. ↑ The Sixteen States of the Five Barbarian Peoples 五胡十六國. Chinaknowledge.de
  5. ↑ Gernet, Jacques. A History of Chinese Civilization. Cambridge University Press, 186–87. o. (1996). ISBN 9780521497817 
  6. ↑ Medieval Chinese Society and the Local "community". University of California Press, 120–21. o. (1985). ISBN 9780520053700 
  7. ↑ Van Der Veer, Peter. Contexts of Cosmopolitanism, Conceiving Cosmopolitanism: Theory, Context and Practice. Oxford University Press, 200–01. o. (2002). ISBN 9780199252282 
  8. ↑ Dardess, John W.. Governing China: 150–1850. Hackett, 9. o. (2010). ISBN 9781603844475 
  9. ↑ Toh, Hoong Teik (2005. április 25.). „The -yu Ending in Xiongnu, Xianbei, and Gaoju Onomastica. Appendix I: the ethnicon Xianbei”. Sino-Platonic Papers No. 146, 10–12. o.  
  10. ↑ Golden, Peter B. “The Stateless Nomads of Central Eurasia” Archiválva 2022. február 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, in Empires and Exchanges in Eurasian Late Antiquity Edited by DiCosmo, Maas. p. 347-348. doi: https://doi.org/10.1017/9781316146040.024
  11. ↑ Hou Hanshu vol. 90.
  12. ↑ Weishu vol. 1
  13. ↑ Tseng, Chin Yin (2012), The Making of the Tuoba Northern Wei: Constructing Material Cultural Expressions in the Northern Wei Pingcheng Period (398–494 CE), University of Oxford, p. 1
  14. ↑ Guoyu, "Jinyu 8"
  15. ↑ Zhang, Zhengming. (2019) A History Of Chu (Volume 1) Honolulu: Enrich Professional Publishing. p. 42-46
  16. ↑ Xu Elina-Qian, Historical Development of the Pre-Dynastic Khitan, University of Helsinki, 2005. p. 164
  17. ↑ (1996. április 25.) „A-Gan Revisited — The Tuoba's Cultural and Political Heritage”. Journal of Asian History 30 (1), 46–78. o.  
  18. ↑ a b c d Xianbei 鮮卑. Chinaknowledge.de
  19. ↑ de Crespigny 2007, 1016. o.
  20. ↑ de Crespigny 2007, 899. o.
  21. ↑ de Crespigny 2007, 991. o.
  22. ↑ a b Grousset, Rene. The Empire of the Steppes. Rutgers University Press, 53–54. o. (1970). ISBN 978-0-8135-1304-1 
  23. ↑ "Nomads in Central Asia." N. Ishjamts. In: History of civilizations of Central Asia, Volume II. The development of sedentary and nomadic civilizations: 700 B.C. to A.D. 250. Harmatta, János, ed., 1994. Paris: UNESCO Publishing, pp. 155–156.
  24. ↑ SGZ 30. 837–838, note. 1.
  25. ↑ Cosmo 2009, 107. o.
  26. ↑ Twitchett 2008, 445. o.
  27. ↑ Six Dynasties Civilization (angol nyelven). Yale University Press, 223. o. (2007. január 1.). ISBN 978-0-300-07404-8 
  28. ↑ de Crespigny 2017, 401. o.
  29. ↑ de Crespigny 2007, 320. o.
  30. ↑ Grousset (1970), pp. 61, 585, n. 91.
  31. ↑ Ma, Changshou [馬長壽] (1962). Wuhuan yu Xianbei [Wuhuan and Xianbei] 烏桓與鮮卑. Shanghai [上海], Shanghai ren min chu ban she [Shanghai People's Press] 上海人民出版社.
  32. ↑ Liu, Xueyao [劉學銚] (1994). Xianbei shi lun [the Xianbei History] 鮮卑史論. Taipei [台北], Nan tian shu ju [Nantian Press] 南天書局.
  33. ↑ Wang, Zhongluo [王仲荦] (2007). Wei jin nan bei chao shi [History of Wei, Jin, Southern and Northern Dynasties] 魏晋南北朝史. Beijing [北京], Zhonghua shu ju [China Press] 中华书局.
  34. ↑ Tang, Qiaomei (May 2016), Divorce and the Divorced Woman in Early Medieval China (First through Sixth Century), Cambridge, Massachusetts: Harvard University, pp. 151, 152, 153, <https://nrs.harvard.edu/urn-3:HUL.InstRepos:33493331>
  35. ↑ Papers on Far Eastern History. Australian National University, Department of Far Eastern History., 86. o. (1983) 
  36. ↑ Women in Early Medieval China. Rowman & Littlefield, 97. o. (2018. április 25.). ISBN 978-1538117972 
  37. ↑ Women in Imperial China. Rowman & Littlefield, 72. o. (2016. április 25.). ISBN 978-1442271661 
  38. ↑ 9. Crime and Punishment The Case of Liu Hui in the Wei Shu, Early Medieval China: A Sourcebook, illustrated, Columbia University Press, 156–165. o. (2014. április 25.). ISBN 978-0231531009 
  39. ↑ Papers on Far Eastern History, Volumes 27–30. Australian National University, Department of Far Eastern History., 86, 87, 88. o. (1983. április 25.) 
  40. ↑ Holcombe, Charles. A History of East Asia: From the Origins of Civilization to the Twenty-First Century. Cambridge University Press, 68. o. (2011). ISBN 978-0-521-73164-5 
  41. ↑ Chen, Yinke [陳寅恪], 1943, Tang dai zheng zhi shi shu lun gao [Manuscript of Discussions on the Political History of the Tang dynasty] 唐代政治史述論稿. Chongqing [重慶], Shang wu [商務].
  42. ↑ Chen, Yinke [陳寅恪] and Tang, Zhenchang [唐振常], 1997, Tang dai zheng zhi shi shu lun gao [Manuscript of Discussions on the Political History of the Tang dynasty] 唐代政治史述論稿. Shanghai [上海], Shanghai gu ji chu ban she [Shanghai Ancient Literature Press] 上海古籍出版社.
  43. ↑ Lü, Jianfu [呂建福], 2002. Tu zu shi [The Tu History] 土族史. Beijing [北京], Zhongguo she hui ke xue chu ban she [Chinese Social Sciences Press] 中囯社会科学出版社.
  44. ↑ Liaoning Provincial Nationalities Research Institute 辽宁省民族硏究所 (1986). Xibo zu shi lun kao [Examination on the History of the Xibo Nationality] 锡伯族史论考. Shenyang, Liaoning Nationalities Press
  45. ↑ Ji Nan [嵇南] and Wu Keyao [吳克尧] (1990). Xibo zu [Xibo Nationality] 锡伯族. Beijing, Nationalities Press.
  46. ↑ a b c Watt, James C.Y. China: Dawn of a Golden Age, 200–750 AD. Comp. An Jiayao, Angela F. Howard, Boris I. Marshak, Su Bai, and Zhao Feng. New York: Metropolitan Museum of Art, 2004. Print.
  47. ↑ a b Laursen, Sarah (2011), Leaves That Sway: Gold Xianbei Cap Ornaments from Northeast China, UPenn Repository, <https://repository.upenn.edu/edissertations/304>
  48. ↑ a b Nomadic Art of the Eastern Eurasian Steppes: The Eugene V. Thaw and Other New York Collections. Yale University Press (2002). ISBN 0-300-09688-7 
  49. ↑ Psarras, Sophia-Karin (2003). „Han and Xiongnu: A Reexamination of Cultural and Political Relations (I)”. Monumenta Serica 51, 55–236. o. DOI:10.1080/02549948.2003.11731391.  
  50. ↑ Dien, Albert E. (1986). „The Stirrup and Its Effect on Chinese Military History”. Ars Orientalis 16, 33–56. o.  
  51. ↑ Dien, Albert E.. Six Dynasties Civilization. New Haven, CT: Yale UP (2007). ISBN 978-0-300-07404-8 
  52. ↑ Janhunen 2006, 405–6. o.
  53. ↑ a b Holcombe, Charles (2013). „The Xianbei in Chinese History”. Early Medieval China 2013 (19), 1–38 [pp. 4–5]. o. DOI:10.1179/1529910413Z.0000000006.  
  54. ↑ Shimunek, Andrew. "Early Serbi-Mongolic-Tungusic lexical contact: Jurchen numerals from the 室韦 Shirwi (Shih-wei) in North China". Philology of the Grasslands: Essays in Mongolic, Turkic, and Tungusic Studies, Edited by Ákos Bertalan Apatóczky et al. (Leiden: Brill). Retrieved 22 September 2019.
  55. ↑ Xu Elina-Qian (2005). Historical Development of the Pre-Dynastic Khitan. University of Helsinki. p. 173-179
  56. ↑ Linguistic Mysteries of Ethnonyms in Inner Asia. Lexington Books (2018. április 25.). ISBN 978-1498535281 
  57. ↑ Linguistic Mysteries of Ethnonyms in Inner Asia. Lexington Books, 104–105. o. (2018. április 25.). ISBN 978-1498535281 
  58. ↑ Tumen, D.: Anthropology of Archaeological Populations from Northeast Asia pp. 23–50, 2011. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
  59. ↑ Yu et al. 2006, 6242, 6244–6245. o.
  60. ↑ Wang al. 2007, 404. o.
  61. ↑ Li et al. 2018, 1. o.

Irodalom[szerkesztés]

  • Cosmo, Nicola di (2009), Military Culture in Imperial China, Harvard University Press
  • de Crespigny, Rafe (2007), A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms, Brill
  • de Crespigny, Rafe (2010), Imperial Warlord, Brill
  • de Crespigny, Rafe (2017), Fire Over Luoyang: A History of the Later Han Dynasty, 23–220 AD, Brill
  • Holcombe, Charles (2014), The Xianbei in Chinese History
  • (2018. augusztus 1.) „The genome of an ancient Rouran individual reveals an important paternal lineage in the Donghu population”. American Journal of Physical Anthropology 166 (4), 895–905. o, Kiadó: American Association of Physical Anthropologists. DOI:10.1002/ajpa.23491. PMID 29681138.  
  • Twitchett, Denis (2008), The Cambridge History of China: Volume 1, Cambridge University Press
  • Janhunen. The Mongolic Languages. Routledge, 393. o. (2006. január 27.). ISBN 978-1-135-79690-7 
  • (2007. november 1.) „Molecular genetic analysis of remains from Lamadong cemetery, Liaoning, China”. American Journal of Physical Anthropology 134 (3), 404–411. o, Kiadó: American Association of Physical Anthropologists. DOI:10.1002/ajpa.20685. PMID 17632796.  
  • (2006. október 20.) „Genetic analysis on Tuoba Xianbei remains excavated from Qilang Mountain Cemetery in Qahar Right Wing Middle Banner of Inner Mongolia”. The FEBS Journal 580 (26), 6242–6246. o, Kiadó: Wiley. DOI:10.1016/j.febslet.2006.10.030. PMID 17070809.  
  • (2014. április 6.) „Genetic analyses of Xianbei populations about 1,500–1,800 years old”. Russian Journal of Genetics 50 (3), 308–314. o, Kiadó: Springer. DOI:10.1134/S1022795414030119. ISSN 1022-7954. PMID 17070809.  

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Xianbei című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hszienpejek&oldid=26830414”