Ugrás a tartalomhoz

Hszienpejek

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hszienpej harcos képe a Korai Jen (337-370) dinasztia korából
A hszienpej konföderáció (i. sz. 1–3. század)

A hszienpejek (kínaiul: 鮮卑 pinjin átírással: Xiānbēi) protomongol[1] ókori nomád népcsoport volt, amely egykor az eurázsiai sztyeppe keleti részén élt a mai Mongólia, Belső-Mongólia és Északkelet-Kína területén. Eredetileg a tunghuktól származtak, akik – miután az i. e. 3. század végén vereséget szenvedtek a hsziungnuktól – kettészakadtak vuhuanokra és hszienpejekre. Sokáig más nomád népek és a kínai Han-dinasztia vazallusai voltak és csak akkor figyeltek fel rájuk a történetírók, amikor i. sz. 87-ben megölték Juliu hsziungnu sanjüt (királyt). A szintén nomád hsziungnuktól eltérően a hszienpejek nem szerveződtek olyan szövetségbe, hogy komolyan veszélyeztessék a kínai határvidéket.

A Három királyság korának végén súlyos vereségeket szenvedtek nomád szomszédaiktól és délebbre vándoroltak és letelepedtek a Han-dinasztia területén, amelynek vazallusaivá szegődtek. Fejedelmeik (mint a Muzsung, Topa, Tuan nemzetségek vezetői) hercegi címeket kaptak a császártól. Egyike voltak a Csin-dinasztia "Öt barbár" vazallusának, és amikor 304-ben, a dinasztia válsága idején a vazallusok fellázadtak, a hszienpejek a császárt támogatták (szemben a hsziungnukkal, csiékkel, tikkel és csiangokkal).[2][3]

A lázadás következtében a ti nép által vezetett Korai Csin birodalom meghódította egész Észak-Kínát, de az állam, miután 383-ban a Fej-folyónál súlyos vereséget szenvedett a Keleti Csin-dinasztiától, rövidesen szétesett. A hszienpej törzsfők számos új dinasztiát alapítottak és idővel egyikük, Északi Vej egyeduralkodóvá vált Kína északi részén. Ezek az államok hol ellenezték, hol támogatták népük elkínaiasodását, mindenesetre a hszienpejek a Tang-dinasztia idejére beleolvadtak a kínai lakosságba.[4][5][6][7][8]

Nevük etimológiája

[szerkesztés]
Hszienpej harcos figurája az Északi dinasztiák (286–581) korából. Az alak sapkát, nyakban megkötött köpenyt, nadrágot és tunikát visel

Egyes nyelvészek óvatos rekonstrukciója szerint a hszienpejek önmegnevezése szerpi lehetett, az alapján, hogy a korabeli kínai írnokok a nevük két írásjele közül a 鮮-t a középperzsa szér (oroszlán), a 卑-t pedig az idegen szavak pi szótagjának (mint pl. a szankszrit गोपी, gopí – jelentése fejőlány – esetében) átírására használták.[9] A mongol nyelvekben a *szer vagy *szir szótag taréjt, sörtét, kiugró, kinyúló dolgot jelöl, talán a hszienpejek lovaikra utalva. (Hasonló módon a türk jabaku népnév is csimbókos sörényű lóra vezethető vissza.)[10]

Viszont a Kései Han könyve és Vej könyve kínai krónikák szerint, mielőtt a nép neve lett volna, a Hszienpej (大鮮卑山) a ma Hszingan néven ismert belső-mongóliai hegység elnevezése volt.[11][12][13]

Történetük

[szerkesztés]
Az udvari életet ábrázoló falfestmény az Északi Csi-dinasztia egyik hercegének sírjában

Eredetük

[szerkesztés]

A hszienpejeket már a Hadakozó fejedelemségek korának (i. e. 5 – i. e. 3. század) irodalmában is megemlítik, mint pl. A nagy hívás c. költeményben, a Csu elégiái gyűjteményben („dereka karcsú, nyaka hosszú, mint egy hszienpej nőnek”) vagy A fejedelemségek történeté-ben.[14][15]

I. e. 208 körül a hsziungnuk királya, Motu sanjü legyőzte a „keleti barbárokat” a tunghukat, akik aztán kettészakadtak vuhuanokra és hszienpejekre.[16] A Kései Han könyve szerint a két nép nyelve és szokásai egyformák.[17]

Első jelentős kapcsolatuk a kínaiakkal i. sz. 41-ben és 45-ben volt, amikor a hsziungnukkal és vuhuanokkal közösen zsákmányszerző portyákat indítottak a Han-dinasztia területére.[18]

49-ben Csi Tung kormányzó jutalmat ajánlva minden hsziugnu fejért, a szomszédaik ellen fordította Pianhe hszienpej törzsfőt.[18] 54-ben Jücsoupen és Mantou törzsfők adót fizettek Kuang-vu császárnak.[19]

58-ban Pianhe megtámadta és megölte a vuhuanok főnökét, Hszincsipent.[20]

85-ben a hszienpejek szövetséget kötöttek a tingling és déli hsziungnu törzsekkel.[18]

87-ben a hszienpejek megtámadták és megölték Juliut, a hsziugnuk királyát, a holttestét megnyúzták és a bőrét trófeaként magukkal vitték.[21]

A hszienpej konföderáció

[szerkesztés]

A hsziungnuk bukása után i. sz. 93 körül a hszienpejek megszervezték saját konföderációjukat és rendszeresen portyáztak kínai területen. 155 körül legyőzték és alávetették az északi hsziugnukat. 166-ra Tansihuaj vezetésével legyőzték a vuszunokat a mai Ili tartományban. Az általuk ellenőrzött terület ekkor állítólag az Usszuri folyótól a Kaszpi-tengerig terjedt. Tansihuaj három részre osztotta a birodalmat, mindegyiket húsz klán uralta. Szövetséget kötött a déli hsziungnukkal és több alkalommal is betört a Han-dinasztia területére (a mai Senhszi és Kanszu tartományokba), de a kínaiak 158-ban és 177-ben is visszaverték támadását. Egyes források szerint a Japán-beli Va királyságát is fosztogathatták.[22][23][24]

177-ben a kínaiak és Tute, a déli hsziugnuk királya hadjáratot indított a hszienpejek ellen, de súlyos vereséget szenvedtek és csak a katonák negyede tért vissza.[25] Az ebben az évben állított emlékmű szerint a hszienpejek elfoglalták a hsziungnuk minden korábbi földjét és 100 ezer harcost tudtak kiállítani. A kínai dezertőrök átadták nekik a jó fémmegmunkálás technológiáját és fegyvereik ezáltal állítólag élesebbek voltak, mint a hsziugnukéi. Egy 185-ben emelt emlékmű szerint a hszienpejek majdnem minden évben portyáztak a Han-dinasztia területén.[26]

A három királyság kora

[szerkesztés]
Hszienpej zenész (i. sz. 484).[27]

A hszienpejek laza konföderációja nem volt olyan szervezett, mint a korábbi hsziugnu állam, de Tansihuaj idején agresszívan terjeszkedett.[28] Ő azonban 182-ben meghalt és fiából, Holianból hiányoztak apja képességei; 186-ban meg is ölték egy portya során.[29] Őt öccse, Kujtou követte, de Holian fia, Csienman fellázadt ellene és a hszienpej konföderáció felbomlott. 190-re három részre szakadtak: Kujtou Belső-Mongóliát uralta, Kopineng Észak-Sanhszit, Szuli és Micsia pedig Észak-Liaotungot. Időközben a Han-dinasztia is felbomlott és a helyén megalakult királyságok közül az északinak, Cao Vejnek, a déli hszienpej törzsek adót fizettek.

A törzsek délebbre húzódtak és Cao Vej (illetve a belőle létreejövő Csin-dinasztia) északi határán telepedtek le. 258-ben a Topa klán letelepedett a határvidéken.[2] A többi későbbi nagy klán is itt találta meg a helyét, a Muzsungok és a Tuanok a kínai császár vazallusává váltak. A Muzsungok egyik ága nyugatra vándorolva és az ottani csiang néppel elkeveredve megalapította Tujühun királyságát.[18]

A hszienpejek utoljára 279-ben támadták meg Liang tartományt, de visszaverték őket.[22]

A tizenhat királyság és Északi Vej

[szerkesztés]
Lovas harcos figurája az Északi dinasztiák korából
Északi Vej-korabeli lovas

A 3. században a hszienpej konföderáció tovább fragmentálódott, új törzsek, klánszövetségek jöttek létre. Valamikor 308-330 között a híres harcos, Mugulü megalapította a zsuanzsuan törzset.[30]

Miután a Topa, Muzsung és Tuan törzsek alávetették magukat a Csin-dinasztiának, vezetőik magas címeket kaptak a császártól: a Topa törzsfő Taj, a Muzsung Liaotung, a Tuan Liaohszi hercege lett. A három törzs a császár oldalán állt, amikor az "Öt barbár" (az alávetett vazallus etnikai csoportok, főleg a hsziugnuk és csiék) fellázadt és Észak-Kínában megdöntötte a Csin-dinasztia uralmát. A kínai hivatalnokok, katonák, polgárok tömegesen menekültek délre (ahol a császárnak sikerült fenntartania hatalmát), illetve északra a szövetséges hszienpej fejedelemségekbe.

A hszienpejek ezt követően legyőzték a ti nép által dominált Korai Csin dinasztiát, meghódították Észak-Kína jelentős részét és több nagy dinasztikus államot hoztak létre. Ezek voltak a Korai Jen (281–370), Nyugati Jen (384–394), Kései Jen (384–407), Déli Jen (398–410), Nyugati Csin (385–430) és Déli Liang (397–414). Az 5. század elején valamennyit meghódította a Topa törzs állama, az Északi Vej (386–535), amely első volt az Észak-Kínát két évszázadig domináló Északi dinasztiák sorában.[31][32][33]

Hszienpej övcsatok (3-4. sz.)

Asszimiláció

[szerkesztés]

Az Északi Vejben az 5. század végén uralkodó Hsziaoven császár tudatos elkínaiasító politikát indított el, amit utódai is folytattak. A hszienpej hagyományokat háttérbe szorították. A császári család a nevét Topáról Jüanra változtatta és szorgalmazta a déli hanok arisztokrata családjaival (akik közül számos nemzetség különböző okokból északra menekült) való házasodást. A császár kínaiasította a hszienpej klánok többségének nevét, vagy legalábbis nevüket két szótagra rövidítette. A Topa-hercegnők több mint fele han férjet kapott.[34] Maga Hsziaoven császár és han családokba házasította ki lányait.[35][36][37][38][39]

Az Északi Vej egy 534-es nomád felkelést követően Keleti Vejre (534–550) és Nyugati Vejre (535–556) vált szét.[40] Az előbbiből lett aztán az Északi Csi dinasztia(550-577), míg az utóbbiból az Északi Csou (557-581). A Déli dinasztiákat eközben a Jangcén túlra tolták. 581-ben Északi Csou főminisztere, Jang Csien megalapított a Szuj-dinasztiát (581–618). Fia, Jang császár meghódította az utolsó déli dinasztiát, Csent (557–589) ezzel újraegyesítve Kínát. 618-ban parasztfelkelések megdöntötték a Szuj-dinasztiát és az egyik herceg, Li Yüan megalapította a Tang-dinasztiát (618–907). A Szuj- és Tang-dinasztiák alapítói már han etnikumúak voltak.[41][42] Ekkorra a Kínában letelepülő hszienpej nép is gyakorlatilag elkeveredett a han etnikumúakkal és teljesen elkínaiasodott. Az északi sztyeppén maradt hszienpejeket később a mongolok hódították meg.

Nyugaton a hszienpejek alapította Tujühun királyságot a Tibeti Birodalom annektálta 670-ben. A Muzsung-klán követőivel együtt keletre, Kínába menekült. A ma Csinghaj és Kanszu tartományokban élő mongor etnikumot az ők leszármazottaiknak tekintik.[43] Egyes feltételezések szerint a tunguz nyelvet beszélő hszipo etnikum is a hszienpejek leszármazottja.[44][45]

Művészet

[szerkesztés]
Leveles fejdísz
Északi Vej-korabeli fülbevalók

A hszienpejek művészete nomád életmódjukat jelenítette meg és elsősorban a fémtárgyakra, ember- és állatfigurákra koncentrált. A stílust és témát illetően számos külső befolyás érte. Egyedi nomád motívumaik jellegzetes leveles fejdíszeikben, geometrizált állatábrázolásaikban, állatalakos függőikben, áttört díszítésű fémtárgyaikban érhető tetten.[46]

Leveles fejdíszek

[szerkesztés]

A leveles fejdíszek nagyon jellemzőek a hszienpej kultúrára. Elsősorban a Muzsungok sírjaiból kerültek elő. Díszítő stílusuk baktriai kapcsolatokra utal. Ezek az aranyból készült fejfedődíszek általában fa vagy agancs alakban készültek, rajta vékony aranylevelek lógtak. A kínaiak pujaónak ("lépésre himbálózónak") hívták, mert járás, mozgás közben a levelek ide-oda inogtak. Három fő típusát különböztetik meg: a "bimbózó fát" (huasu) amit a fejfedő homlokrészéhez erősítettek, egy vagy két ága van, kör vagy csepp alakú levelekkel; a "bimbózó tetőt" (tinghua), amely a fejtetőre került, fára vagy állatra emlékeztet, számos levélfüggővel; és a ritka "bimbózó indát" (huaman), amely leveles aranyhuzalokkal átszőtt aranyszalagokból állt.[47] A fejdísz eredete, viselésének körülmények nem ismertek, de a későbbi korokban a császári udvarok hölgyei viseltek hasonló fejdíszeket.[46][47]

Állatfigurák

[szerkesztés]

Másik jellegzetességei a hszienpej művészetnek a – főleg fémtárgyaikon megjelenő – állatalakok. A kuporgó állatalakokat geometrizált, absztrakt, sokszorosan ismételt módon ábrázolták, de megjelenítették a zsákmányejtést vagy az egymás közti harcot is. Főleg juhokat, szarvasokat, lovakat jelenítettek meg. A figurák jellemzően négyszögletes táblácskán, plaketten, függőn jelentek meg és a hátteret áttört motívumokkal díszítették. A táblácskákat viaszveszejtős módszerrel készítették vagy fémlemezből kalapálták.[48][49]

A nomád hszienpejek életében alapvető fontosságúak voltak a lovak, így nem meglepő hogy művészetüknek gyakori szereplői és alanyai is. Lószerszámukat nagy gonddal díszítették; az egyik sírban például egy lókoponya alatt csengőket, csatokat, díszítményeket, egy nyerget és egy kengyelt találtak.[50] Visszatérő motívum a szárnyas ló; egyes feltételezések szerint mitológiájuk egyik mennyei alakja vette fel ezt az alakot.[48]

Emberalakok

[szerkesztés]

A legtöbb hszienpej emberfigurát sírokban találták. Többnyire katonákat és zenészeket ábrázolnak, vagyis valószínűleg az volt a feladatuk, hogy védjék és szórakoztassák az elhunytat. Ruházatukból következtetni lehet társadalmi státuszukra: a magas rangú hszienpejek hosszú ujjú köntösöket hordtak, alatta inggel, míg a közemberek nadrágban és övvel összefogott tunikában jártak.[51]

Buddhista hatások

[szerkesztés]

A hszienpejek kezdettől fogva kapcsolatban álltak a kínaiakkal, dinasztiáik megalapítása után pedig kínai hivatalnokok segítettek működtetni az államaikat. Hatásukra sokan buddhistává váltak, ami jól követhető a Buddha-ábrázolások megjelenésével művészetükben. A két kultúra szintézisének szép példái a Buddha-képes leveles fejdíszek. A buddhizmus általánossá válását bizonyítják az Északi Vej idején létrehozott Jünkang-barlangok.[46]

A hszienpejek feltehetően mongol vagy paramongol nyelveket beszéltek. Elődeikről, a tunghukról is úgy vélik hogy a mongol nyelvek elődeit beszélték; utódaik, a tabgacsok és kitajok pedig paramongol nyelvűek voltak. Feltételezik, hogy erős türk hatások is érték őket.[52] Mivel azonban heterogén, több nomád népet magába olvasztó szövetséget hoztak létre, a nép egy számottevő része más nyelveket is beszélhetett.[53] [54][55]

Antropológia

[szerkesztés]
Női figura

A hszienpej törzsszövetség indoeurópai eredetű sztyeppei klánokat is magába fogadott, így előfordultak közöttük nyugati antorpológiai jellegzetességek, mint a kék szem, a szőke haj vagy a fehér bőr. Visszatérő korabeli jelzőjük a "fehér". A Csin könyve krónika szerint Cao Vej államában a hszienpejeket fehér törzsként ismerték. A Korai Jen uralkodócsaládját, a Muzsung klánt ellenségeik fehér rabszolgákként emlegették. A Muzsungokat a kínaiak is bőrszínük alapján mondták fehérnek. Amikor 324-ben a Csin-dinasztia császára, Ming (akinek anyja egy barbár ágyas volt) lázadókkal találkozott, azok sárga szakálla miatt hszienpejnek hitték őt.[56] A Tang-dinasztia korában élő Csang Csi költő "sárga fejűeknek" nevezte a hszienpejeket. A Szung-korabeli Szu Si költő egy régi festmény alapján vörös hajú és kék szemű hszienpejről írt verset.[57] Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a kínai források által említett "sárga haj" a valóságban barna is lehetett és néha nem csak hszienpejekre, hanem csie etnikumúakra is használták jelzőként. Többségük valószínűleg nem tért el külsőre az többi északkelet-ázsiai néptől.[53] A belső-ázsiai hszienpej sírokban talált koponyák nagyon hasonlítanak a mai kelet-ázsiaiakra és jellemzőik megfeleltethetőek a mongoloknak, hanoknak vagy mandzsuknak.[58]

Genetika

[szerkesztés]

Egy 2006-os vizsgálatban 20 Topa sírokban talált csontváz genetikai elemzését közölték; eszerint mitokondriális DNS-ük megfelel az északkelet-ázsiaiakénak. DNS-ük leginkább a mai észak-kínai orocson etnikumra hasonlított.[59]

Egy 2007-es publikációban 17 Muzsung sírban talált egyén mitokondirális DNS-ének adatait adták meg; haplocsoportjaik a mai kelet-ázsiai és egyes szibériai populációkra hasonlítanak, de jelentősen eltérnek a Topa hszienpej és hun (hsziugnu?) DNS-től.[60]

Egy 2018-as vizsgálatban megállapították hogy a hszienpejek és zsuanzsuanok között egyaránt előfordult a C2b1a1b Y-kromoszómás haplocsoport.[61]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Kradin N. N. (2011). „Heterarchy and hierarchy among the ancient Mongolian nomads”. Social Evolution & History 10, 188. o.  
  2. a b de Crespigny 2017, 502. o.
  3. Theobald, Ulrich: Xianbei 鮮卑. Chinaknowledge.de . (Hozzáférés: 2022. január 24.)
  4. The Sixteen States of the Five Barbarian Peoples 五胡十六國. Chinaknowledge.de
  5. Gernet, Jacques. A History of Chinese Civilization. Cambridge University Press, 186–87. o. (1996). ISBN 9780521497817 
  6. Medieval Chinese Society and the Local "community". University of California Press, 120–21. o. (1985). ISBN 9780520053700 
  7. Van Der Veer, Peter. Contexts of Cosmopolitanism, Conceiving Cosmopolitanism: Theory, Context and Practice. Oxford University Press, 200–01. o. (2002). ISBN 9780199252282 
  8. Dardess, John W.. Governing China: 150–1850. Hackett, 9. o. (2010). ISBN 9781603844475 
  9. Toh, Hoong Teik (2005. szeptember 11.). „The -yu Ending in Xiongnu, Xianbei, and Gaoju Onomastica. Appendix I: the ethnicon Xianbei”. Sino-Platonic Papers No. 146, 10–12. o.  
  10. Golden, Peter B. “The Stateless Nomads of Central Eurasia” Archiválva 2022. február 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, in Empires and Exchanges in Eurasian Late Antiquity Edited by DiCosmo, Maas. p. 347-348. doi: https://doi.org/10.1017/9781316146040.024
  11. Hou Hanshu vol. 90.
  12. Weishu vol. 1
  13. Tseng, Chin Yin (2012), The Making of the Tuoba Northern Wei: Constructing Material Cultural Expressions in the Northern Wei Pingcheng Period (398–494 CE), University of Oxford, p. 1
  14. Guoyu, "Jinyu 8"
  15. Zhang, Zhengming. (2019) A History Of Chu (Volume 1) Honolulu: Enrich Professional Publishing. p. 42-46
  16. Xu Elina-Qian, Historical Development of the Pre-Dynastic Khitan, University of Helsinki, 2005. p. 164
  17. (1996. szeptember 11.) „A-Gan Revisited — The Tuoba's Cultural and Political Heritage”. Journal of Asian History 30 (1), 46–78. o.  
  18. a b c d Xianbei 鮮卑. Chinaknowledge.de
  19. de Crespigny 2007, 1016. o.
  20. de Crespigny 2007, 899. o.
  21. de Crespigny 2007, 991. o.
  22. a b Grousset, Rene. The Empire of the Steppes. Rutgers University Press, 53–54. o. (1970). ISBN 978-0-8135-1304-1 
  23. "Nomads in Central Asia." N. Ishjamts. In: History of civilizations of Central Asia, Volume II. The development of sedentary and nomadic civilizations: 700 B.C. to A.D. 250. Harmatta, János, ed., 1994. Paris: UNESCO Publishing, pp. 155–156.
  24. SGZ 30. 837–838, note. 1.
  25. Cosmo 2009, 107. o.
  26. Twitchett 2008, 445. o.
  27. Six Dynasties Civilization (angol nyelven). Yale University Press, 223. o. (2007. január 1.). ISBN 978-0-300-07404-8 
  28. de Crespigny 2017, 401. o.
  29. de Crespigny 2007, 320. o.
  30. Grousset (1970), pp. 61, 585, n. 91.
  31. Ma, Changshou [馬長壽] (1962). Wuhuan yu Xianbei [Wuhuan and Xianbei] 烏桓與鮮卑. Shanghai [上海], Shanghai ren min chu ban she [Shanghai People's Press] 上海人民出版社.
  32. Liu, Xueyao [劉學銚] (1994). Xianbei shi lun [the Xianbei History] 鮮卑史論. Taipei [台北], Nan tian shu ju [Nantian Press] 南天書局.
  33. Wang, Zhongluo [王仲荦] (2007). Wei jin nan bei chao shi [History of Wei, Jin, Southern and Northern Dynasties] 魏晋南北朝史. Beijing [北京], Zhonghua shu ju [China Press] 中华书局.
  34. Tang, Qiaomei (May 2016), Divorce and the Divorced Woman in Early Medieval China (First through Sixth Century), Cambridge, Massachusetts: Harvard University, pp. 151, 152, 153, <https://nrs.harvard.edu/urn-3:HUL.InstRepos:33493331>
  35. Papers on Far Eastern History. Australian National University, Department of Far Eastern History., 86. o. (1983) 
  36. Women in Early Medieval China. Rowman & Littlefield, 97. o. (2018. szeptember 11.). ISBN 978-1538117972 
  37. Women in Imperial China. Rowman & Littlefield, 72. o. (2016. szeptember 11.). ISBN 978-1442271661 
  38. 9. Crime and Punishment The Case of Liu Hui in the Wei Shu, Early Medieval China: A Sourcebook, illustrated, Columbia University Press, 156–165. o. (2014. szeptember 11.). ISBN 978-0231531009 
  39. Papers on Far Eastern History, Volumes 27–30. Australian National University, Department of Far Eastern History., 86, 87, 88. o. (1983. szeptember 11.) 
  40. Holcombe, Charles. A History of East Asia: From the Origins of Civilization to the Twenty-First Century. Cambridge University Press, 68. o. (2011). ISBN 978-0-521-73164-5 
  41. Chen, Yinke [陳寅恪], 1943, Tang dai zheng zhi shi shu lun gao [Manuscript of Discussions on the Political History of the Tang dynasty] 唐代政治史述論稿. Chongqing [重慶], Shang wu [商務].
  42. Chen, Yinke [陳寅恪] and Tang, Zhenchang [唐振常], 1997, Tang dai zheng zhi shi shu lun gao [Manuscript of Discussions on the Political History of the Tang dynasty] 唐代政治史述論稿. Shanghai [上海], Shanghai gu ji chu ban she [Shanghai Ancient Literature Press] 上海古籍出版社.
  43. Lü, Jianfu [呂建福], 2002. Tu zu shi [The Tu History] 土族史. Beijing [北京], Zhongguo she hui ke xue chu ban she [Chinese Social Sciences Press] 中囯社会科学出版社.
  44. Liaoning Provincial Nationalities Research Institute 辽宁省民族硏究所 (1986). Xibo zu shi lun kao [Examination on the History of the Xibo Nationality] 锡伯族史论考. Shenyang, Liaoning Nationalities Press
  45. Ji Nan [嵇南] and Wu Keyao [吳克尧] (1990). Xibo zu [Xibo Nationality] 锡伯族. Beijing, Nationalities Press.
  46. a b c Watt, James C.Y. China: Dawn of a Golden Age, 200–750 AD. Comp. An Jiayao, Angela F. Howard, Boris I. Marshak, Su Bai, and Zhao Feng. New York: Metropolitan Museum of Art, 2004. Print.
  47. a b Laursen, Sarah (2011), Leaves That Sway: Gold Xianbei Cap Ornaments from Northeast China, UPenn Repository, <https://repository.upenn.edu/edissertations/304>
  48. a b Nomadic Art of the Eastern Eurasian Steppes: The Eugene V. Thaw and Other New York Collections. Yale University Press (2002). ISBN 0-300-09688-7 
  49. Psarras, Sophia-Karin (2003). „Han and Xiongnu: A Reexamination of Cultural and Political Relations (I)”. Monumenta Serica 51, 55–236. o. DOI:10.1080/02549948.2003.11731391.  
  50. Dien, Albert E. (1986). „The Stirrup and Its Effect on Chinese Military History”. Ars Orientalis 16, 33–56. o.  
  51. Dien, Albert E.. Six Dynasties Civilization. New Haven, CT: Yale UP (2007). ISBN 978-0-300-07404-8 
  52. Janhunen 2006, 405–6. o.
  53. a b Holcombe, Charles (2013). „The Xianbei in Chinese History”. Early Medieval China 2013 (19), 1–38 [pp. 4–5]. o. DOI:10.1179/1529910413Z.0000000006.  
  54. Shimunek, Andrew. "Early Serbi-Mongolic-Tungusic lexical contact: Jurchen numerals from the 室韦 Shirwi (Shih-wei) in North China". Philology of the Grasslands: Essays in Mongolic, Turkic, and Tungusic Studies, Edited by Ákos Bertalan Apatóczky et al. (Leiden: Brill). Retrieved 22 September 2019.
  55. Xu Elina-Qian (2005). Historical Development of the Pre-Dynastic Khitan. University of Helsinki. p. 173-179
  56. Linguistic Mysteries of Ethnonyms in Inner Asia. Lexington Books (2018. szeptember 11.). ISBN 978-1498535281 
  57. Linguistic Mysteries of Ethnonyms in Inner Asia. Lexington Books, 104–105. o. (2018. szeptember 11.). ISBN 978-1498535281 
  58. Tumen, D.: Anthropology of Archaeological Populations from Northeast Asia pp. 23–50, 2011. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
  59. Yu et al. 2006, 6242, 6244–6245. o.
  60. Wang al. 2007, 404. o.
  61. Li et al. 2018, 1. o.

Irodalom

[szerkesztés]
  • Cosmo, Nicola di (2009), Military Culture in Imperial China, Harvard University Press
  • de Crespigny, Rafe (2007), A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms, Brill
  • de Crespigny, Rafe (2010), Imperial Warlord, Brill
  • de Crespigny, Rafe (2017), Fire Over Luoyang: A History of the Later Han Dynasty, 23–220 AD, Brill
  • Holcombe, Charles (2014), The Xianbei in Chinese History
  • (2018. augusztus 1.) „The genome of an ancient Rouran individual reveals an important paternal lineage in the Donghu population”. American Journal of Physical Anthropology 166 (4), 895–905. o, Kiadó: American Association of Physical Anthropologists. DOI:10.1002/ajpa.23491. PMID 29681138.  
  • Twitchett, Denis (2008), The Cambridge History of China: Volume 1, Cambridge University Press
  • Janhunen. The Mongolic Languages. Routledge, 393. o. (2006. január 27.). ISBN 978-1-135-79690-7 
  • (2007. november 1.) „Molecular genetic analysis of remains from Lamadong cemetery, Liaoning, China”. American Journal of Physical Anthropology 134 (3), 404–411. o, Kiadó: American Association of Physical Anthropologists. DOI:10.1002/ajpa.20685. PMID 17632796.  
  • (2006. október 20.) „Genetic analysis on Tuoba Xianbei remains excavated from Qilang Mountain Cemetery in Qahar Right Wing Middle Banner of Inner Mongolia”. The FEBS Journal 580 (26), 6242–6246. o, Kiadó: Wiley. DOI:10.1016/j.febslet.2006.10.030. PMID 17070809.  
  • (2014. április 6.) „Genetic analyses of Xianbei populations about 1,500–1,800 years old”. Russian Journal of Genetics 50 (3), 308–314. o, Kiadó: Springer. DOI:10.1134/S1022795414030119. ISSN 1022-7954. PMID 17070809.  

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Xianbei című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.