Hreblay Emil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hreblay Emil
„A Kert” munkatársaként, 1905
„A Kert” munkatársaként, 1905
Született1868. április 19.
Kassa
Elhunyt1930. február 24. (61 évesen)
Eperjes (Szlovákia)
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaDedinszky Adél, nemesdedinai
SzüleiHreblay Arnold; Bálintffy Emília, bedollai
Foglalkozásamezőgazdász, szakíró
A Wikimédia Commons tartalmaz Hreblay Emil témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Polonkai Hreblay Emil, teljes nevén: Hreblay Emil József Viktor (Kassa, 1868. április 19.[1] – Eperjes, 1930. február 24.) mezőgazdász, szakíró. Főként az állattenyésztés, ezen belül a kisállattartás, különösen a baromfitenyésztés és -nemesítés területén alkotott maradandót, mind gyakorlati szervező munkájával, mind oktató műveivel. Irodalmi munkásságában a kerti növénytermesztés, a talajművelés- és kezelés ágazatával is foglalkozott.

Családja[szerkesztés]

Kisnemesi családban született, 1868. május 7-én keresztelték. Apja, Hreblay Arnold, földbirtokos, közgazdasági író, 1861–1879-ig a Kassai Főreáliskola rendes tanára.[2] Anyja, bedollai Bálintffy Emília.[3] Testvérei: Hreblay Ida Emília Anna Mária (Kassa, 1871. október 8.– Budapest, 1948. május 24.)[4] és Hreblay Ferenc (–1955. szeptember 14.).[5]

Felesége nemesdedinai Dedinszky Adél (1869–1945), aki gyakorlati baromfitenyésztő és szintén elismert szakíró volt.[6]

Házasságukból kilenc gyermek született:[7] Izabella (1896–1967), Melánia (1897–1969), Béla (1898–?), Miklós (1898–1980, hivatalnok), Adél (1900–?), ifjabb Emil (1901–?), Tibor (1902–1977, dr. állatorvos), Jenő (1904–1970, tisztviselő)[8] és Arnold (1905–?).

Unokája Horváth Imre (Monor, 1928. június 20. – Debrecen, 2012. július 21.) festőművész, biológia–rajz szakos tanár, szakfelügyelő, főiskolai docens[9][10][11] (Izabella nevű leányának Horváth Ödön gyógyszerésszel kötött házasságából született gyermeke).

Működése[szerkesztés]

Kassán végezte alsó- és középfokú tanulmányait. 1888-ban a Kassai m. kir. Gazdasági Tanintézetbe iratkozott, ahol 1890-ben nyerte el gazdász oklevelét. Ezután a Gyakorlati Mezőgazda társszerkesztőjeként helyezkedett el Kovácsy Béla mellett. 1890-ben tüzérönkéntes volt, de amellett a lapot is szerkesztette és könyvet írt „A takarmányneműek mesterséges eltartásáról” címmel (1891). 1891–1892 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Istvántelki Gazdasági és Kertészeti Iskola igazgatójaként a majorsági vezetői tisztet is betöltötte. 1893-tól 1895-ig a csömöri uradalom intézője volt. 1896/1897-ben az eperjesi székhelyű Sáros megyei Gazdasági Egyesület titkári és közgazdasági előadói állásába került, s párhuzamosan az Eperjesen általa alapított Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnek is vezérigazgatója volt. Szakértelmét felismerve, 1897-től a Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztériumban előadói munkakörben alkalmazták, hamarosan az Állattenyésztési és tejgazdasági ügyosztályhoz tartozó Baromfitenyésztési Osztály vezetője lett. 1898-ban a miniszter kerületi állattenyésztési felügyelővé nevezte ki. Közreműködésével létesült a Darányi Ignác miniszter kezdeményezésére megalapított Gödöllői Állami Baromfitenyésztő Telep és Munkásképző Iskola, melynek 1897-től 1904-ig ő volt az első igazgatója. 1898-ban szintén Darányi Ignác hathatós támogatásával megindította az új, baromfitenyésztő és -értékesítő, illetve a tojásértékesítő szövetkezetek, és tojásgyűjtő állomások létrehozását (2-3 év alatt több mint ötven ilyen új szövetkezet alakult).[3] 1899-ben hivatalos utat tett Németországban, a VI. német nemzeti baromfi-kiállítás, és általánosan az ottani baromfitenyésztés tanulmányozására, fajbaromfik behozatalára.[12] 1907-től a nagyváradi székhelyű, XII. Állattenyésztési m. kir. kerületi felügyelőséghez gazdasági felügyelői beosztásba helyezték, melynek hatásköre Bihar, Arad és Békés vármegyék területére terjedt ki.[13] 1909-ben a XV. számú, Kolozs és Torda-Aranyos vármegyei hatáskörű, kolozsvári székhelyű állattenyésztési kerület felügyelője lett.[14] Ekkor Nagyváradról Kolozsvárra költözött. Már Nagyváradon kezdett az ezüst szőrmenyúl tenyészértékével és kezelésével foglalkozni, de itt létesített értékes tenyészetet, melyből minden évben kedvezményes áron juttatott a fajta elterjesztésére hivatott környező városi és falusi értelmiségnek.[15] Az 1911-ben szerkesztett Magyarország tiszti cím- és névtára már az eperjesi székhelyű, Sáros vármegyei hatáskörű, LV. állattenyésztési körzet felügyelőjeként hozta le nevét, és mint a Hegyvidéki miniszteri kirendeltség (Munkács, Bereg vármegye) Eperjesen lakó helyi megbízottját említette.

1915-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjét ítélték meg számára.[16]

A szlovák és magyar tanácsköztársasági események után 1919 augusztusában Eperjes város polgármesterévé[17] nevezte ki a csehszlovák katonák élén ismét bevonuló Fábry zsupán.[18]

1930. évi haláláig Eperjesen élt, gazdálkodott, illetve szakíróként is alkotott.

Jelentősége[szerkesztés]

Deák-Ébner Lajos: Baromfipiac, 1885. Magyar Nemzeti Galéria

A baromfitenyésztés 19. század végéig elhanyagolt ágazatát Hreblay tudományos és népszerűsítő munkája helyezte előtérbe, mint a kisgazdaságok egyik fontos megélhetési területét, és mint a mezőgazdasági export emelésének egyik lehetőségét. Könyveiben, cikkeiben számolt be a magyar tyúk egyes külföldi eredetű fajtákkal történt keresztezésének eredményeiről, az így kapott hibridek gazdasági hasznáról.[19] Az ábrákkal, gyakorlati tanácsokkal sűrűn megtűzdelt írásai, kézikönyvei több ezer példányban (még utánnyomásaik, bővített kiadásaik is) pillanatok alatt elkeltek. A Baromfiak (a Köztelek havi melléklete, 1898–1900) és a Gyakorlati Mezőgazda című szaklapok szerkesztői munkája (1907–1908) mellett a Magyarországon megjelenő gazdasági tárgyú heti- és havilapok (a Köztelek, Magyar Gazdák Lapja, a Baromfitenyésztés, A Kert, a Gyümölcskertész, a Borászati Lapok) rendszeres, vagy alkalmankénti írója volt.

A Baromfitenyésztők Országos Egyesületének (BOE) kezdeményezője, alapító igazgatóválasztmányi tagja (1902–1906) volt.

Több hazai és nemzetközi általános, országos és baromfi-szakkiállítás szervezőjeként, bíráló bizottsági tagjaként tevékenykedett. 1900 januárjában a Magyarország számára nagy jelentőséggel bíró párizsi világkiállítás VII. csoportbizottsága tagjának nevezték ki. Az 1902. évi pozsonyi kiállításon is jelentős volt a baromfitenyésztési ágazat képviselete, amint 1909-ben írták: „Külön megérdemli Hreblay, hogy irodalmi és tenyésztési tevékenysége mellett határozottan jellegzetes és fáradhatlan agitáló képességét is fölemlítsem. A baromfitenyésztés fejlesztésének egyik főrugója a baromfi-kiállítás, melyek rendezésébe a csalódások és szép sikerek egész láncolata után sem fáradt bele Hreblay Emil. Az ő személye, rendező képessége nélkül hazánkban nagyobb szabású baromfi-kiállítás el sem képzelhető.” [20]

Ahogy visszatekintve maga írta Baromfitenyésztés című, 1912-ben megjelent könyvében:

„Tizenkét évvel ezelőtt csak néhányan voltunk, kik előre megjósoltuk a mai, sőt a még ezután jövő hazai baromfitenyésztési fellendülést. Ma sokan vagyunk s ha különböző utakon, de mégis egy czél felé haladunk, elérendő azt, hogy a népies baromfitenyésztés ne legyen a házkörüli utolsó, hanem első foglalkozás, mert ezzé válhat, ha megismerjük mindazon fogásokat, amelyek ismerete a gyakorlatban való érvényesítés által a baromfitenyésztést - a házkörüli foglalkozások közt elsővé teszi.”

Művei[szerkesztés]

  • Tanulmány a takarmányneműek mesterséges eltartásáról. Tanuló és gyakorló gazdák, valamint a gazdaközönség számára. Kassa, 1891.
  • Gyakorlati útmutatás a nemesített erdei bükköny termelésére. A Sárosvármegyei Mezőgazdasági Bizottság kiadványa. Eperjes, 1896.
  • A latyrus termesztése. A Sárosvármegyei Mezőgazdasági Bizottság kiadványa. Eperjes, 1897.
  • Baromfi-keresztezési kísérletek. In: Kísérletügyi Közlemények, 1899.
  • Baromfi-értékesítő szövetkezetekről. Budapest, 1900.
  • A gazdasági baromfitenyésztésre vonatkozó általános tudnivalók. Budapest, 1900; 2. bőv. és jav. kiad. 1901; 3. átd. és bőv. kiad. 1904.
  • Tyúktenyésztés. Szöveg közé nyomott 49 ábrával. (Budapest, 1900; 2. kiad. 1902; 3. átd. kiad. Kolozsvár, 1909) [11]
  • A baromfi hizlalása és a hízott baromfi értékesítése. Budapest, 1900. (A Kodolányi-alap kamataival jutalmazott mű), 2. bőv. és jav. kiad. 1906.[12] Archiválva 2021. október 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • A baromfitermékek értékesítése. Útmutatás arra, miképpen lehet a baromfitenyésztés összes termékeit piacra való helyes előkészítés által értékesebbé és a szövetkezetek alakításával a jövedelmet nagyobbá és biztossá tenni. Budapest, 1901.
  • Pulykatenyésztés. Szöveg közé nyomott 35 ábrával. Budapest, 1901; 2. teljesen átd. kiad. 1907. Szöveg közé nyomott 48 ábrával. [13]
  • Lúd- és kacsatenyésztés. Szöveg közé nyomott 35 ábrával. Budapest, 1901; 2. átd. és bőv. kiad. Kolozsvár, 1909.
  • A mesterséges keltetés. In: Tyúktenyésztés. Budapest, 1902; és külön átd.: Budapest, 1903)
  • A kendermagos magyar tyúk. In: Tyúktenyésztés. Budapest, 1902; és külön átd.: Budapest, 1903.
  • Baromfitenyésztés, mely felöleli és tárgyalja a hazai és külföldi baromfifajtákat, tenyésztési eljárásokat, az értékesítést és a baromfibetegségek orvoslását. Kézikönyv a nép részére és tankönyv az ifjúság számára. 115 szövegközi ábrával. Budapest, 1905.
  • Az ezüst szőrmenyúl tenyésztése és értékesítése. Nagyvárad, 1907.
  • Baromfitenyésztés. I–II. füzet. /A Köztelek Olcsó Könyvtára/. I. évf. 5–6. füzet, Budapest, 1909.
  • A magyar erdélyi szarvasmarha standardja. (Sorozat) Társszerzők: lovag Sperker Ferenc, Szász Ferenc. In: Állattenyésztési Szemle, 1910.
  • Állattenyésztés és állattenyésztési közigazgatás. – Állattenyésztési kérdések a kolozsvári gazdasági kerületben. 1–5. – Javaslat az ország szarvasmarha-állományának szaporítására. In: Állatorvosi Lapok, 1910.
  • Apaállatszemlék és az állatorvosok szerepe. In: Állatorvosi Lapok, 1911.
  • Baromfitenyésztés. I–III. füzet. A gazdasági baromfitenyésztésre vonatkozó általános tudnivalók és a gazdasági baromfifajták ismertetése. Az I–II. füzet új, átdolgozott kiadása is. /A Köztelek Olcsó Könyvtára/. I. évf. 5–7. füzet, Budapest, 1912.
  • Házinyúltenyésztési útmutatás. Összeáll. Eperjes, 1917.
  • A kecsketenyésztés és annak haszna. /A Hangya Szövetkezetek a mezőgazdasági termelés szolgálatában. 18./ Budapest, 1919.
  • Miképpen rendezzük be baromfitenyészetünket, hogy abból hasznunk is legyen? /Hangya Szövetkezetek a mezőgazdasági termelés szolgálatában. 19./ Budapest, 1919.
  • A hússertéstenyésztés. /A Hangya Szövetkezetek a mezőgazdasági termelés szolgálatában. 20./ Budapest, 1919.
  • A házinyúltenyésztés, a hús és a szőrme értékesítése. /A Hangya Szövetkezetek a mezőgazdasági termelés szolgálatában. 21./ Budapest, 1919.
  • Házinyúltenyésztés. In: A Gazda, 1928.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Kassai róm. kat. keresztelési anyakönyv, 245/1868. folyószám.
  2. ↑ A Kassai Főreáltanodába 1861-ben a helytartótanács mint "catastrális mérnököt" nevezte ki Hreblay Andort rendes tanárnak. In: Sürgöny, 1861. november 3. 253. szám [1]. A Kassai Főreáliskola 1895-ben készült, 1896-ban megjelent értesítőjében Hreblay Andort már "meghalt"-ként jelezték. A Kassai Áll. Főreáliskolának hazánk ezeréves fennállása alkalmából az iskola történetét magában foglaló értesítője 1895—96. évről. Kassa, 1896. 134. oldal
  3. ↑ a b Kozák Péter. Névpont, 2013.
  4. ↑ Keresztelése, Kassa, r.k., 1871. okt. 30. [2], születés okt. 8, a széljegyzet szerint "confirmata est" 1948. máj. 24. Budapest.
  5. ↑ Halálesete: Bp. XI. ker., 1955. szept. 14., 506/1955. folyószám. [3].
  6. ↑ 1903 áprilisában Hreblayné, Dedinszky Adél megindította a „Baromfitenyésztés” című hetenként megjelenő magánszaklapot, melyben Hreblay Emil volt a vezércikkek szerzője. Baromfi, 2001, 2. szám. Tallózás a régmúltból. 68–69. oldalak.
  7. ↑ A család leszármazásának forrása. [4] Lásd [5]
  8. ↑ Lásd Hreblay Jenő Emil halálozási anyakönyvi bejegyzését, Budapest 12. kerületi anyakönyv, 1970. július 22. 2083. folyószám alatt. Familysearch honlap
  9. ↑ Simon Zoltán: Horváth Imre. In: Pedagógusok arcképcsarnoka. 12. kötet. Alapító főszerkesztő: Ungvári János. Kötetszerkesztő: Nyirkos Tibor. Kiadja a Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület, Debrecen, 2013. 156–158. o. Archiválva 2023-11-23
  10. ↑ Hreblay Emil életrajzában. Kozák Péter, Névpont, 2013. — Festő. Tanulmányait Egerben végezte, a tanárképző főiskolán. Mestere: Adler Miklós. Itthon és külföldön is volt kiállítása. Természetelvű képeit akvarellel festi.
  11. ↑ Horváth Imre. Első Magyar Festményszakértő Iroda. [2021. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 18.)
  12. ↑ Köztelek, 1899. február 26. 17. szám, 323. oldal
  13. ↑ Magyarország tiszti cím- és névtára - 26. évfolyam, 1907.I. Magyarország M. kir. földmívelésügyi ministerium. [6].
  14. ↑ Magyarország tiszti cím- és névtára - 28. évfolyam, 1909.I. Magyarország M. kir. földmívelésügyi ministerium. [7]
  15. ↑ (Budapest, Csömöri út 15. II. em. 8. szám alatti címéről előbb Nagyváradra, majd Kolozsvárra, a Ferenc József utca 5. szám alá költözött.)
  16. ↑ Ghillány Imre földművelésügyi miniszter a vezetése alatt álló minisztérium azon tisztviselőinek, kik a hadviselés kérdésében rendkívüli munkásságot fejtettek ki kitüntetésekre tett javaslatot. Hreblayt többek társaságában a Ferenc József rend lovagkeresztjére előterjesztette a minisztertanács 1915. október 19-i ülésén (jkv. 73. pont).[8]
  17. ↑ Gayer Veronika: Az eperjesi és kassai magyar értelmiség közösségi stratégiái a két világháború között (Gömöry János és Sziklay Ferenc példáján). Doktori disszertáció, Bp., 2015. 43. oldal [9]
  18. ↑ Pavel Fábry (1891–1959) szlovák ügyvéd, politikus, aki 1918 végén Kelet-Szlovákiáért felelős kormánybiztos, 1918 októberétől pedig Sáros vármegye zsupánja volt, majd 1919. november 6-án Abaúj-Torna vármegye zsupánjának nevezték ki. Faragó Ödön színházigazgató az 1918–1919-es kassai impériumváltásról. In: Kunt G. — Balogh B. Trianon arcai. 280. oldal, 668. lábjegyzet.[10]
  19. ↑ A magyar és a kopasznyakú erdélyi tyúkfajta tojóit kendermagos plymouth, fekete Langschan és világos brahma kakasokkal keresztezte. Ő a hazai fajtát tekintette a kettős haszonra (hús- és tojástermelésre) történő tyúknemesítés alapjának. (Mártha Zsuzsanna, Idézett mű).
  20. ↑ Köztelek – 1909. augusztus 7. 61. szám

Források[szerkesztés]

  • Mártha Zsuzsanna: Hreblay Emil. Magyar agrártörténeti életrajzok I. (A–H). Szerk. Für Lajos, Pintér János. Budapest: Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 1987. ISBN 963-01-7834-6   833–844. oldalak [14]
  • Kozák Péter. Névpont. 2013. [15]
  • Kállay György: Szemelvények a Gödöllői Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet történetéből (1897 – 1950). (100 éves a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet). [16] Archiválva 2021. szeptember 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Magyar állatorvosi könyvészet 1472–1904. Írta Kóssa Gyula dr. állatorvosi főiskolai tanár. Kiadja a Magyar Országos Állatorvos-Egyesület, Budapest, 1904. /Állatorvosi kézi könyvtár, kiadja a Magyar Országos Állatorvos-Egyesület VIII./ 96–97. oldalak. [17]

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hreblay_Emil&oldid=26926086”